2016. április 9., szombat

A Rák halmazai

A Rák az állatöv negyedik tagja, kora tavasszal magasan dél felé látszik, az Ikrek és az Oroszlán csillagképe között. Egyébként halvány, jellegtelen csillagkép, fényes csillagokat nem tartalmaz és olyan jól kivehető formát sem alkotnak csillagai, mint pl. az Oroszláné, melyekben egy fekvő állatot lehet felismerni. Egy látványossága mégis van a csillagképnek, amit az ókor óta ismer az emberiség, mégpedig a tiszta égen szabadszemmel is látható, hatalmas kiterjedésű nyílthalmaz.

2016. április 1., péntek

Márciusi Hold

Márciusban háromszor tudtam fényképezni a Holdat. Ezekből a felvételekből nyújtok át egy válogatást, mellyel rövid holdsétára invitálom a Tisztelt Olvasót. Megjegyzem, a képek magyarázatánál, ahol lehet a holdi alakzatok elnevezését magyarul, vagy a magyarban használt alakban használom, de utána zárójelben a hivatalos nevét írom.

Március 14-én készítettem el az e havi első holdfelvételeket. Ekkor a Hold az első negyed táján volt, amit a köznyelv félholdnak nevez. Már késő délután a mélykék égen is látszott kiflihez hasonló alakja, bár a Nap még fent volt, de már erősen nyugaton járt. A bulvársajtó emlegetett már szuperholdat meg vérholdat, nekem most kék holdat sikerült fényképeznem.

Népszerű bejegyzések