Május 27-én tartottunk egy távcsöves bemutatót az esztergomi érdeklődőknek. A fő célpontok a Nap és annak foltjai valamint az első negyed idejében járó Hold volt. Ennek kapcsán ismételten kedvet kaptam kicsit barangolni kozmikus szomszédunk felszínén. A tetejében még kipróbáltam a mobilos fényképezést okuláron keresztül. Ennek eredménye látható a vezető képen is. Megállapítható, hogy érdekes technika, de én személy szerint inkább maradok a videókamera használatánál, ami több utólagos munkát igényel az észlelőtől, de az eredménye szebb.
Oldalak
▼
2023. május 29., hétfő
2023. május 16., kedd
SZM 1, avagy az első saját felfedésű kettős csillagom
Május 15-én kaptam meg az örömhír, hogy a tavaly augusztusban új felfedezésként leírt és idén januárban a Journal of Double Star Observations negyedéves szaklapban publikált csillagpárt az USNO elfogadta és a WDS-be 18005+5624 (SZM 1) jelzéssel adoptálta. Ebben a bejegyzésben ezt a csillagpárt részletezem, illetve a röviden összefogalom a felfedezés körülményeit. (Vezető kép forrása, internet)
2023. május 14., vasárnap
Utazás az Oroszlán sörényében
A tavaszi égbolt egyik látványos csillagképe egy fekvő oroszlánt formáz. Egyike azon ritka csillagképeknek, amelyben még a laikus szemlélő is felfedezi a névadó alakot. Az Oroszlán is nagyon sok érdekes kettős és többes rendszernek ad otthont, így tavasz táján érdemes ezekre vadászni. Ebben a posztban a csillagkép egyik legfényesebb csillagát járom körül, ami az Algieba névre hallgat. Tulajdonképpen az állatok királyának virtuális sörényében található, az állat nyakát jelképezi. (Vezető kép forrása internet.)
2023. május 3., szerda
A Jászol kettőscsillagai
A tavasz égbolt nem túl fényes és szembeötlő csillagképe a Rák (Cancer). A szívében viszont rendkívül érdekes csillaghalmaz látszik, amit még szabadszemmel is megfigyelhetünk, ha elég sötét ég alól szemlélődünk. Az egyik legrégebben ismert nyílt csillaghalmazok egyike, területe háromszorosa a Hold átmérőjének, távolsága a Földtől kb. 600 fényév, korát jelenleg 600 millió évre becsülik. Mint minden nyílthalmaz számos kettős és többes rendszert tartalmaz, ebben a bejegyzésben ezeket veszem sorra. A vezetők képen a Rák csillagkép látható Bayer 1661-es atlaszából.



