Három Királyok, avagy mit adtak nekünk a babilóniaiak?

Az egyik legnagyobb és legszebb ünnepünk a karácsony, amikor Jézus Krisztus születését ünnepeljük. Erről az eseményről az Újszövetség evangélistái tudósítanak, a rövid beszámolókra pedig az évszázadok során számos legenda és hagyomány rakódott rá. Ezen a blogon eddig két alkalommal foglalkoztam a csillagászathoz is kapcsolódó újszövetségi leírásokkal: először a betlehemi csillag rejtélyének jártam utána, majd Jézus feltételezhető születési idejét próbáltam körülhatárolni. Ebben a posztban a „három bölcs”, illetve a későbbi hagyományban „három királyként” ismert alakok kapcsán nézzük meg röviden, milyen jelentőségű volt a babiloni (mezopotámiai) égismeret.

Mi újság T CrB?

 

Az év vége a számvetés ideje. Advent táján az ember kicsit megáll, végiggondolja, mi valósult meg az év eleji tervekből, mivel lett több az élete. Én most ugyanezt teszem – csak csillagász szemmel: ebben a bejegyzésben az idei megfigyeléseimet foglalom össze a kedvenc változócsillagomról, a T Coronae Borealisról (T CrB), az Északi Korona T jelű csillagáról. Számomra ez A változócsillag: nem csupán önmagában pulzáló, táguló-összeeső égitest, hanem egy szorosan egymás körül keringő kettőscsillag-rendszer. Tagjai olyan közel vannak egymáshoz, hogy még nagyobb távcsővel is csak egy csillagnak látszanak – pedig ketten játsszák a főszerepet. Nézzük, mit produkált ez a különleges páros a 2025-ös évben!

Színes Hold

Ígéretemhez híven most törlesztek: a júniusi Seestar-találkozón megfogadtam, hogy megmutatom, hogyan lehet a Holdról készült fotókon „előcsalogatni” a színeket. A közvélekedés szerint kísérőnk felszíne szürke és egyhangú – ezt láttuk az Apollo-felvételeken és más űrszondák képein is. Valóban: a felszínt borító por, a regolit szürkés (és az űrhajósok szerint záptojás-szagú). De ha a Holdat távolról, földi távcsővel és megfelelő képfeldolgozással vizsgáljuk, feltárulnak a por alatti, ásványtanilag eltérő rétegek finom árnyalatai. Az angol szakzsargon ezt „Mineral Moon”-nak nevezi: a kékes tónusok többnyire titánban gazdag bazaltokra, a barnás-vöröses árnyalatok vasban gazdag területekre utalnak – vagyis a színek nem kitaláltak, hanem valós anyagösszetételt jeleznek. Ebben a bejegyzésben lépésről lépésre végigmegyek azon a fotózási és feldolgozási folyamaton, amellyel ezek a természetes színek láthatóvá válnak.

SkySafari és a Seestar

A Seestar okostávcső felhasználói tábora folyamatosan növekszik – magam is több mint egy éve lelkes „fertőzöttje” vagyok ennek a kis, de sokoldalú műszernek. Számos észlelési programot végzek vele, sőt bemutatók során is kiváló hasznát veszem. A Seestar egyik fő erőssége a mélyég-objektumok fotózása, de emellett kiválóan alkalmas például kettőscsillagok vagy változócsillagok megfigyelésére is – egyetlen éjszaka alatt számos célpont válik elérhetővé. 

Egy laza csillagrendszer a Hiúzban

A kettőscsillagok világa bővelkedik a meglepetésekben – vannak szoros pályán keringő, látványos mozgást mutató párok, de előfordulnak olyan rendszerek is, amelyek tagjai már alig tartja össze a gravitáció. A Hiúz (Lynx) csillagképben található STF1001 hármas rendszere pontosan egy ilyen különleges példány: fizikailag kapcsolódnak egymáshoz, mégsem mutatnak szoros keringést. Egy friss észlelés és több mint másfél évszázados mérések alapján megvizsgáltam a rendszer dinamikáját, fejlődési állapotát és valós kapcsolatát.

Rejtélyes halmaz és egy csillagpár

A csillagos égbolt mindig tartogat meglepetéseket. Amikor a Coma Berenices csillagkép területén ritkán észlelt kettőscsillagok után kutattam, rábukkantam az LDS 1299 nevű csillagpárra, amely a Melotte 111, más néven Collinder 256 nyílthalmaz területén található. Maga a pár látszólag nem különösebben feltűnő: egy sárga, napszerű csillag és egy halványabb vörös törpe alkotja. A környezete azonban annál izgalmasabb, hiszen a galaktikus pólus közelében viszonylag ritkák a nyílthalmazok. De nézzük is meg ezt a különleges égi régiót közelebbről.

Áprilisi Napok

2025 áprilisában látványosan aktív volt egyetlen csillagunk, a Nap. A hónap során 23 napon keresztül sikerült megfigyelnem a napkorong változásait a Seestar S50 okostávcső segítségével. A megfigyelések alapján nemcsak a kisebb-nagyobb napfoltcsoportokat dokumentáltam, hanem a fáklyamezők és a foltcsoportok fejlődését is sikerült követnem. Az alábbiakban egy kompozit képekből, dekádokra bontott vizuális anyagból és egy átfogó grafikonból álló összeállítással mutatom be az áprilisi naptevékenység alakulását.