2016. április 9., szombat

A Rák halmazai

A Rák az állatöv negyedik tagja, kora tavasszal magasan dél felé látszik, az Ikrek és az Oroszlán csillagképe között. Egyébként halvány, jellegtelen csillagkép, fényes csillagokat nem tartalmaz és olyan jól kivehető formát sem alkotnak csillagai, mint pl. az Oroszláné, melyekben egy fekvő állatot lehet felismerni. Egy látványossága mégis van a csillagképnek, amit az ókor óta ismer az emberiség, mégpedig a tiszta égen szabadszemmel is látható, hatalmas kiterjedésű nyílthalmaz.

A Rák csillagkép és szomszédai. Kattintásra nagyítható.
Az égnek ezen területét már az ókori Mezopotámiában is Ráknak hívták, bár nem konkrétan a mai csillagképre gondoltak. Ezt az elnevezést vették át a görögök, akik két legendával is magyarázták a csillagkép eredetét. Az egyik szerint a nagytermészetű Zeusz elől, a tengerparton menekülő nimfát egy rák az ollójával fogta meg, ezért jutalomból a Főisten az égre helyezte azt.
A másik mese szerint viszont Héra emelte az égre jutalomból a rákot, mert megcsípte Héraklész (Herkules) nagylábujját, miközben a Hydrával viaskodott a larnei mocsarakban. (Egyébként egy istennőtől, milyen kicsinységre vall ez a dolog)

Az ókorban azért volt nagy jelentősége a Ráknak, mert abban az időben az ekliptika (a Nap égi látszó útja) legmagasabb pontját jelezte, ez volt a nyári napforduló csillagképe, a kánikula időszaka.

Március végén kalandoztam a Rák csillagképben, bár sok megfigyelésre nem nyílt alkalmam, mert észlelések közben sokszor befelhősödött az ég és így csalódottan kellett összepakolnom. A sikerrel megfigyelt objektumokat mutatja az alábbi térkép, melyek közül ebben az írásban a két halmazra koncentrálok:
Kattintásra nagyítható.

Az első észlelt terület természetesen a híres, nagy halmaz volt, melyet tényleg szabadszemmel is láttam, halovány ködös derengésként az Ikrektől délkeletre.

Hivatalos neve NGC 2632, vagy M 44, ókori neve Praesepe, amit Méhkasnak, vagy Jászolnak fordítanak. Mint már a bevezetőben is említettem az ókor embere halvány ködösségként látta. Hipparkhosz, az első csillagkatalógus összeállítója, "Felhőcskének", vagy a "Rák mellén levő ködösségnek" nevezte, népies neve, a Jászol, szintén görög eredetű, mivel a foltocskának az istállóban szétszórt szénacsomóhoz való hasonlatosságát jelezték. Az arabok, már Istállónak is nevezték a halmazt.

1610-ben Galilei vizsgálta meg először távcsővel és le is rajzolta akkor ő 36 csillagot látott. A képen a jobb oldali rajz ábrázolja a Jászol halmazt, a bal oldali az Orion köd lenne.
Galilei rajza a Jászolról. Kattintásra nagyítható.
A francia csillagász, Charles Messier, 1769 március 4-én jegyezte be híres katalógusába a 44. sorszámon, mint a Rákban ismert nevű csillaghalmazt. Innen az M 44 név, melyen az amatőrcsillagászok a mai napig emlegetik. A nyílthalmaz mai tudásunk szerint 200 csillagot tartalmaz, ebből 24 csillag 8 magnitúdónál fényesebb, kis távcsövekben is jól látható, valódi átmérője 13 fényév, távolsága 525 fényév, korát 500 és 700 millió évre teszik. Az égen kiterjedése 95' (szögperc), ami telehold háromszorosa.

A költő Fazekas Mihály 1826-ban Esmerkedés a csillagos éggel című, a Debreceni magyar kalendáriomban megjelent cikkében, így ír róla: "A Kettőstől [Castor és Pollux, az Ikrek fő csillagai] balra déli kelet felé látszik egy kis csomó ködöcske, mely, valamint a Téjút, csak nézőcsőn látható apró csillagocskák csoportja; neve Praesepe, lehetne talán Zsomboknak nevezni; keletre két kis csillag van közel hozzá egymás felett; ez a Rák megesmértető jele; a többi hozzátartozó csillagok aprók."

Nos eddig két alkalommal észleltem és rajzoltam a Jászolt. Ez első rajz közel két éve készült, ekkor "nézőcsőn" keresztül néztem a halmazt, mely tele volt kékesen ragyogó csillagokkal. Ezt írtam a naplómba: "Erősen párás, enyhén fátyolfelhős égnél kezdtem meg az észlelést, de a halmaz magasságában jó volt az ég. A halmaz szépen és tisztán látszott, a 6-7 mg-s csillagok könnyen váltak el a háttértől. A keresőben tisztán látszott, hogy összetartozó csillagokról van szó, a kis távcső  a halmazt szorosan, de csillagokra bontotta. Az okulárban már más volt a helyzet. Egy sűrű csillagmezőt láttam, a háttér halványabb csillagjaiból kiemelkedtek a halmaz tagjai, amik szűken de elférnek a LM-ben. Összesen 20 tagot számláltam meg (feltételezve, hogy a fényesebb csillagok tartoznak ide). A LM-ben két szembetűnő alakzat hívta fel a figyelmemet, a közepén Ny-felé a feltűnő hármas, és É-on a vállfára emlékeztető formáció. A csillagok körül ködösséget nem láttam, színük kékes volt."

M 44. Kattintásra nagyítható.

Másodjára, idén március 27-én ezt írtam: "Közel kör alakú, kiterjedt, ritkás nyílthalmaz. Közepe felé sűrűsödik, széleit nehéz meghatározni a tagok laza elhelyezkedése miatt. A keresőben úgy becsülöm, hogy 6-7 mg-s csillagok alkotják a halmazt, bár hosszabb szemlélés után halvány derengést vélek látni a halmaz hátterében, ami valószínűleg, a fel nem bontott tagok összfénye lehet. Úgy látom, hogy a halmazból a LM-ben fent és jobbra "csápok" nyúlnak ki, a tagok legalábbis így rendeződnek. A halmaz átmérőjét 1,5°-ra, fényét 3 mg-ra becsülöm. Egyébként szabadszemmel is lehet látni az Ikrektől délkeletre, halovány ködösségként. A főműszer még a legkisebb (31X) nagyításán is csak részleteket mutat a halmazból, ezért döntöttem a keresőben látottak lerajzolása mellett."

M 44. Kattintásra nagyítható.

A Rák másik nagy halmaza az M 44-től délre található NGC 2682, vagy M 67 jelű nyílthalmaz. Ezt már szabadszemmel nem lehet látni, megpillantásához kis távcső kell.

A halmazt Johann Gottfried Köhler, drezdai csillagász 1779-ben fedezte fel, mint "hosszúkás formával kiemelkedő ködöt", bár felfedezését nem publikálta. Tőle függetlenül Charles Messier 1780 április 6-án találta meg és 67-es sorszámon vette fel híres katalógusába: "Apró csillagok halmaza, ködösséggel a Rák déli ollója alatt. Helyzetét meghatározza az Alpha [Cancri] csillaga."

Néhány évvel később William Herschel, így írta le az M 67-t: "Nagyon szép és elég sok csillag tömör halmaza, könnyen látható bármely jó távcsőben, 200-nál több csillagot észleltem a nagy reflektorom látómezejében 157-es nagyítással." Fia, John már "9 és 10 magnitúdós csillagok gazdag régiójaként" írta le a halmazt. Smyth admirális, XIX. sz-i angol amatőrcsillagász frígiai sapkához hasonlónak látta alakját. Későbbi észlelők kobrafejhez is hasonlították, innen angolszász elnevezése a (King Cobra Cluster) Király Kobra Halmaz.

A halmaz nagyon idős objektum, a mai ismereteink szerint  3,7 milliárd éves, majdnem olyan öreg, mint a Naprendszer. Most 776 különböző nagyságú és fényességű csillagot sorolunk a tagjai közé. Legalább 20 vörös óriás és 150 fehér törpe található benne.  A halmaz átmérője 21 fényév, távolsága 2960 fényév, az égbolton látszó átmérője 25' (szögperc), kb teleholdnyi. Fényessége 6,5 magnitúdó, némileg a szabadszemes határ alatt van. 2014-ben három, a Jupiterünknél jóval kisebb exobolygót találtak kutatók az M 67-ben. Ezekből kettő egy fehér törpe, egy pedig egy óriás csillag körül kering.

M 67. Kattintásra nagyítható.
Én a megfigyelését így rögzítettem a naplómba: "Feltűnő, sűrű nyílthalmaz. Átmérőjét 25'-re, összfényességét 7 mg-ra becsültem. Úgy látom, hogy a halmaztagok a LM jobb oldala felé koncentrálódnak. Alakja engem kiflire emlékeztetett. A tagok 9-10 mg-sak. A műszer által fel nem bontott csillagok fényessége háttérben összefüggő halovány fénylésként vehető észre, ebben lent és balra sötétebb csíkokat érzékelek."

Ennyit a Rák halmazairól. Legközelebb az M 44 kettős csillagait veszem górcső alá.

Források: Bartha Lajos: A csillagképek története és látnivalói (Geobook 2010)
                Ronald Stoyan: Atlas of the Messier objects (Cambridge University Press 2008)
                Charles Messier eredeti katalógusa honlap
                Messier objects honlap
               





2016. április 1., péntek

Márciusi Hold

Márciusban háromszor tudtam fényképezni a Holdat. Ezekből a felvételekből nyújtok át egy válogatást, mellyel rövid holdsétára invitálom a Tisztelt Olvasót. Megjegyzem, a képek magyarázatánál, ahol lehet a holdi alakzatok elnevezését magyarul, vagy a magyarban használt alakban használom, de utána zárójelben a hivatalos nevét írom.

Március 14-én készítettem el az e havi első holdfelvételeket. Ekkor a Hold az első negyed táján volt, amit a köznyelv félholdnak nevez. Már késő délután a mélykék égen is látszott kiflihez hasonló alakja, bár a Nap még fent volt, de már erősen nyugaton járt. A bulvársajtó emlegetett már szuperholdat meg vérholdat, nekem most kék holdat sikerült fényképeznem.
Kék Hold. Kattintásra nagyítható.

Most pedig nézzük a különféle tájakról készült részletesebb képeket. Mindjárt az elsőn a jellegzetes kráterhármas a Teofil (Theophilus), Cirill (Cyrillus) és a Katalin (Catherina) látható a Méz tengere (Mare Nectaris) bal partján. Ezekről a kráterekről már részletesen írtam egy korábbi bejegyzésben.
A Hold déli félgömbje. Kattintásra nagyítható.

A három kráter erősebb nagyításban így néz ki. Balra a Theophilus, középen a Cyrillus, jobbra a Catherina erősen rongált krátere látható, felettük a Mare Nectaris kezdődik.
Kattintásra nagyítható.
A Mare Nectaris egy 350 km-es bazalttal feltöltött medence, fő látványossága a Fracastorio (Fracastorius) óriás kráter (124 km), melynek fala a síkság felé nyitott, eltűnt az azt kialakító lávában.
Mare Nectaris. Kattintásra nagyítható.
A Méz tengerétől délre kb 210 km-re található a Piccolomini olasz csillagászról elnevezett kráter. Ez egy teraszos falú, komplex alakzat, melynek átmérője 88 km, a falak magassága 4500 m. A képen jól látható, hogy a kráter mélyen beágyazódott a felszínbe. Jellegzetes a hozzá vezető, egyébként 480 km hosszan elhúzódó Altáj szakadék (Rupes Altaj), mely egy hatalmas törésvonal és a geológiai Nectaris medence határát jelzi. A képen csak egy részlete látható.
Kattintásra nagyítható.

A következő kép az északi féltekén a Derültség tengerének (Mare Serenitatis) keleti partján álló Poszeidoniosz (Posidonius) krátert (95 km) ábrázolja. Ennek területét is szinte teljesen feltöltötte a bazalt láva, de falai még kiállnak a talajból. Benne későbbi becsapódások alkotta kisebb kráterek láthatók és a Posidonius törésnek (Rimae Posidonius) nevezett árkok kivehetők.
Kattintásra nagyítható.

Március 17-én az északi félteke volt látványosabb. Ekkorra a terminátor vonala jócskán nyugatabbra vándorolt, és láthatóvá vált a hatalmas, 100 km-es Platón (Plato) kráter és a környező hegységek. Az Alpok (Montes Alpes) hegyvonulatába épült kráter választja el északon a Hidegség tengerét (Mare Frigoris) a déli Esők tengerétől (Mare Imbrium). A képen jobbra fent és balra lent. Jól látszik a Platón falának csipkézete által vetett árnyék, továbbá a krátertől jobbra az Alpok völgye (Vallis Alpes), amint 180 km hosszan vágja ketté a hegységet. A Platóntól lentebb  látható az imbriumi síkságból szigetként kiemelkedő hegyek, melyek a Teneriffe hegységet (Montes Teneriffe) alkotják. Magasságuk a 2400 m-t is eléri.
Plato kráter és a Montes Alpes. Kattintásra nagyítható.
Az Esők tengere keleti felében található Archimedes, Autolycus, Aristillus kráterek alkotta három- szög. Felettük a Spitzbergák hegyei (Montes Spitzbergen) láthatók. Ezek mintegy 60 km hosszan terülnek el, magasságuk akár 1500 m is lehet. A nagy és teljesen feltöltött Archimedestől balra a Timocharis kráter emelkedik ki az árnyékból. Éles peremfalai 3000 méterre magasodnak a felszín fölé. Az Archimedes kráterből délre, lefelé nyúlik ki az Archimedes hegység (Montes Archimedes). Az Autolycus-kráter mellett 1959. szeptember 13-án csapódott be a szovjet Luna 2 szonda, mely első ember alkotta tárgyként érte el a Hold felszínét.
Kattintásra nagyítható.
Délkeleti irányban az Esők tengerét az Appenninek hegység (Montes Apenninus) határolja, melyet a látványos Eratoszthenész (Eratosthenes) (58 km) krátere zár le. Ez is klasszikus kinézetű holdi kráter, teraszos falakkal, szép központi csúcsokkal. Látható, hogy az Appenninek nyugati felét meredek hegyek, magas csúcsok alkotják, míg keleten ezek lankákká szelídülnek. A hegység magassága elérheti az 5000 m-t és 600 km hosszan húzódik az Esők tengere keleti szélén. A kép jobb felső sarkában a hegyek közé beékelődött síkságon szállt le az Apollo 15 holdkompja 1971 július 30-án.

Montes Apenninus és az Eratosthenes. Kattintásra nagyítható.
A most bejárt vidéket ábrázolja a kisebb nagyítással készült kép. Fent a  Platón kráter, jobbra az Appenninek húzódik, középen az Arkhimédész kráter látható. A képen jobb oldalt az érdekes alakú Derültség tengere (Mare Serenitatis) már napfényben fürdik.
Kattintásra nagyítható.

A következő kép a déli féltekén levő Felhők tengere (Mare Nubium) déli partját ábrázolja. A vidéknek magyar vonatkozása is van. A középen, lent látható félárnyékos kisebb krátert, amely egy óriás kráterre épült, a magyar Hell Miksáról nevezték el. Egyébként az árnyékból már kibontakozott a Pitati (Pitatus) kráter (97 km). A kráter északi része szinte lepusztult, valószínű itt ömlött be évmilliókkal ezelőtt a forró láva, mely a kráter feltöltését eredményezte. Ez mellett húzódik meg a jóformán még árnyékban levő Hésziodosz (Hesiodus) kettős falú krátere. A két alakzat között egy mély, keskeny szurdok biztosít átjárást. Ez a vetett árnyékokból jól kivehető.
Kattintásra nagyítható.
Nem beszéltük meg, de ugyanebben az időben amatőrtársam Földvári István Zoltán is észlelte és rajzolta a Hesiodus krátert. Érdekes, részletes leírást közöl a blogján. Ő így örökítette meg a látványt, melyet szíves engedélyével közlök:
Kattintásra nagyítható.
Az égre felnézve a Hold egyébként így nézett ki:
Kattintásra nagyítható.

Március 18-án a megfigyeléshez kedvezőtlen, nyugtalan volt a levegő. A felső légkörben kavargó rétegek miatt nehéz volt élességet találni, de az északi féltekét így is sikerült megörökítenem. Ismét a Platón kráter és az Alpok ragadta meg a figyelmem. Az Esők tengere (Mare Imbrium) északi fele már teljesen kibontakozott az árnyékból. A Platóntól balra látható nagyobb kráterek aljára még nem ért le a napfény. A tengerből szigetként kiálló Tenerife hegyek (Montes Teneriffe) és a tőlük balra levő Egyenes hegység (Montes Recti) is szépen látható. Ez utóbbi 90 km hosszan húzódik, magassága 1800 m.
Kattintásra nagyítható.
A nap fő látványossága a Kopernikusz (Copernicus) kráter és a Kárpátok (Montes Carpatus) volt. A Kopernikuszt éles szeműek szabadszemmel is megpillanthatják. A kráter 93 km átmérőjű, teraszosan tagolt falai 3760 m magasak a kráter aljától mérve. Központi csúcsai 1200 m-re magasodnak. Kívülről, a holdfelszínről nézve a kráterfalak 900 m magasak. A Kopernikusz felett húzódik a Kárpátok vonulata, melynek csak egy része látható a képen  A hegység teljes hossza 400 km, hegyeinek magassága változó, 1000-2000 m között van. A képen jobbra fent az Eratoszthenész kráter látszik.
Copernicus és Montes Carpatus. Kattintásra nagyítható.
Egy nappal korábban Földvári István Zoltán kolléga szintén megörökítette a Kárpátok néhány csúcsát. A képet szíves engedelmével közlöm, a részleteket blogján lehet olvasni.
Kattintásra nagyítható.

Márciusban már nem nyílott több alkalom égi kísérőnk fotózására, mert vagy felhős volt az ég, vagy az időközben kitelt holdat a bejegyzés elején említett okok miatt már nem volt érdemes célba venni.

Források: Virtual Moon Atlas
                A. Rükl A Hold atlasza, Geobook 2012