2016. december 14., szerda

Még egy sárga óriás a Pegazusban

Ez a bejegyzés lassan már egy éve hevert virtuális fiókomban. Akkor több estét szenteltem a Pegazus csillagkép kettős és többes csillagrendszereinek. Az erről szóló bejegyzés itt olvasható. Most gondoltam kiegészítve közzé teszem. Íme:

Most már lassan egy hónapja csak a felhős, lehangoló ég borul felénk. A Napot is ritkán láttam, csillagos eget meg elvétve. A szürke délutánonként lapozgatva naplómat rábukkantam egy érdekes kettőscsillagra, melyet még november első felében sikerült távcsővégre kapnom. Érdekes rendszer, ezért gondoltam egy külön bejegyzést szentelek neki.

A π 1-2 Pegasi jelű csillagpáros, mely a Pegazus csillagkép északi részén található, és a szárnyas ló bal mellső patáját alkotja, első pillantásra könnyű, kisebb távcsövekkel is feloldható célpontnak látszik. De csak úgy néz ki!
A csillag helye a Cartes du Ciel programban. Kattintásra nagyítható.
A csillagok a kereső távcső nagy, 6°-s látómezejében is egy szoros kettős csillagnak látszanak, bár a szem ebben az esetben becsapja az észlelőt. A két csillag közötti távolság a valóságban kozmikus mértékkel nem nagy, kb. 25 fényév választja el őket, de ennek ellenére fizikai kapcsolat nincsen közöttük, nem hatnak egymásra. Optikai kettősök csupán, bár azért mégis van ott egy több csillagból álló rendszer, melyek felcsigázhatják a kettőscsillagász érdeklődését.

A távcsőbe tekintve szép, kékesfehér és sárga színű csillagokat láttam, több halovány csillaggal körbevéve. A látómező legfényesebb csillaga a π2 Pegasi, ami tőlünk 263 fényévre található. Napunknál 8-szor nagyobb, 1000°K fokkal forróbb csillag az óriás csillagok közé tartozik. Energia kibocsátása a Napunkénak 100 szorosa. A valóságban inkább fehér színű csillag, mit kékes. 
Szomszédja a kissé halványabb, de még így is ragyogó π1 Pegasi 288 fényév távolságban van tőlünk, és szintén óriás csillag,  9-szer nagyobb Napunknál, bár annál jó 1000°K fokkal "hűvösebb". Energiakibocsátása Napunkénak "csak" 38 szorosa.

A lenti kép mutatja a két óriásnak, a csillagfejlődést mutató (HRD) grafikonon elfoglalt helyét. Jól látszik, hogy mindkettő az un. óriás ág legalján tartózkodik jelenleg. Feltüntettem Napunkat is, a korongok nem méretarányosak, de érzékeltetik a méretbeli különbségeket.
Pi1-2 PEG a HRD-n. Kattintásra nagyítható.
A szemléletesség kedvéért készítettem egy összehasonlító rajzot is, ahol méretarányosan ábrázoltam a két csillagot és Napunkat. (Zárójelben jegyzem meg, ez a két csillag még csak nem is tartozik az igazán nagyok közé!)
Kattintásra nagyítható.

Ennyi előzmény után nézzük, mi láttam a távcsőbe nézve. A két csillag színe szépen látszik. A fényesebb π2 Pegasi  kékesfehér, a halványabb sárga színűnek látszik. A π1 Pegasinak, két társát látom, melyek nagyon halványak nehezen észrevehetők, de hosszabb szemléléssel előtűnnek. Egyrészt a két csillag erős fénye dominál a látómezőben és elnyomja a halványabb csillagokat, másrészt azért is nehéz volt észrevennem őket, mert az erősen párás, ködös idő rontotta az égbolt átlátszóságát. A pára még az objektívre is rátelepedett.

A C jelű tag a főcsillagtól balra, nyugatra látható közel hozzá (szeparáció:70", pozíciószög:270°), míg a D jelű tag a fényes kékesfehér csillag irányában, a főcsillag jobb felén, keletre, de távolabb helyezkedik el (szeparáció:200", pozíciószög:90°). A főcsillag és a kísérők között elég nagy, kb. 5 magnitúdós a fényességbeli különbség. Véleményem szerint a kísérő csillagok kisebbek lehetnek Napunknál.
 Az egész rendszer úgy néz ki, mintha a főcsillag egyenlítője mentén keringenének a kísérő csillagok, akár a Jupitert és annak holdjait venné szemügyre az ember. Ez is adja az érdekességét, rajzban megörökítettem a látványt:
Sárga és kék csillag ragyog az okulárban. Kattintásra nagyítható.

Az könnyebb érthetőség kedvéért  az alábbi rajzon kiemeltem a hármas rendszert. A piros keretben láthatók:
Kattintásra nagyítható.


A rajzot két egymás utáni estén készítettem. Első alkalommal nem láttam meg a társakat, második alkalommal pontosítottam a vázlatot, mert csak ekkor vettem észre őket. 
A katalógus szerint a π1 Pegasi rendszere valójában 5 csillagból áll. A főcsillagtól északnyugatra is van egy kísérő, az a B jelű tag, de valószínű a elveszett a főcsillag fényében, ezért nem láttam meg, valamint a jobb oldali, D jelű csillag is egy kettős csillag, melynek kísérője viszont a távcsövem határfényességén kívül esik, így az nem is láthattam meg.

Azt hiszem ide még érdemes lesz visszatérni és jobban szemügyre venni a környéket is.




2016. december 5., hétfő

Újra az ég alatt

Kattintásra nagyítható
December 4-én végre, hosszú idő után, ismét sikerült kiszabadulnom a csillagos ég alá. Erre az alkalomra nem terveztem sok mindent, inkább a Hold-Mars-Vénusz "együttállásra" koncentráltam. Még péntek este kutyasétáltatás közben gyönyörködtem a Hold vékony sarlójában és a mellette látszó Vénusz ragyogásában. Ekkor nem volt sem időm, sem felszerelésem közelebbről megnézni őket. Szombaton ismét munka foglalt le, de azért sikerült egy holdsarlós képet lőni a város közepéből, ez látszik balra. Vasárnap végre eljött az én időm.

Arra gondoltam, valahogy a Holdon, ilyenkor látszódó, a szakirodalomban csak hamuszürke fénynek említett jelenséget megörökítsem. Mi is ez a fény? Amikor a Holdunk vékony sarlóként látszik Újhold után, sokszor lehet látni a még árnyékban levő gömbjét halványan derengeni. A jelenséget a Föld okozza, ugyanis  bolygónk fénye világítja meg ilyen halványan a Hold árnyékban levő korongját.

Egy képen szerettem volna a derengő korongot és a már megvilágított részt ábrázolni, de ez a nagy fényességkülönbség miatt lehetetlen, nincsen olyan eszköz amelyik ekkor dinamika tartománnyal rendelkezik, így maradt az a módszer, hogy egy képet készítek a látszó Holdról és egy másikat a hamuszürke fényes feléről és ezeket összedolgozom.

A távcsőbe nézve így látszott a Hold:
Az 5 napos Hold. Kattintásra nagyítható.
Szembetűnő a Méz tengere (Mare Nectaris) kerek síksága az árnyék szélén. Ennek nyugati partján látható az árnyékból már kibukkanó hatalmas Theophilus kráter. Tőlük északra elterülő síkság a Nyugalom tengere (Mare Tranquillitatis), ahol az Apollo 11 ereszkedett le. Ettől keletre a már fényben fürdő Válságok tengere (Mare Crisium) látszik.

Ezt a képet szerettem volna kiegészíteni az árnyékos koronggal, amit így sikerült kiviteleznem:
Hamuszürke fényes Hold. Kattintásra nagyítható.

Hold után a Vénusz került terítékre. A bejegyzés elején említettem a hármas együttállást. Ez valahogy így néz ki a Stellarium programban:
Hármas együttállás. Kattintásra nagyítható.
Középen a Hold, jobbra lent a Vénusz, balra a Mars. A valóság kicsit más volt, ugyanis a Hold fényképezésével végezve a Vénusz már alacsonyan állt, jóval a fák koronája között látszott. Sikerült még elkapnom, mielőtt egy ág mögé bebújt volna. Az ember azt hinné, a fényéből következtetve, hogy a teljes korong ragyog felénk, de nem! Most csak fél Vénusz volt a távcsőben. Sajnos a műszerem nem elég hozzá, hogy a légkörének részleteit megfigyeljem, így csak egy homogén fehér korongot láttam, a környező csillagokat elnyelte már a légkör és a bolygó fénye.
Kattintásra nagyítható.
A rajz végeztével a Mars felé fordultam, ami most még magasan állt. Könnyű megismerni szabad szemmel is vörös színnel ragyog. A távcsőben inkább narancssárgának láttam az korongot. Sajnos itt sem látom a felszíni részleteket, inkább homogén narancsos korongot látok. Most annyival volt jobb, mint nyáron, hogy a pára nem zavart bele a látványban, és még a bolygót körülvevő csillagmezőt is rajzolni tudtam.
Kattintásra nagyítható.

Nagyon érdekes, tartalmas estét töltöttem el ismét a távcső mellett. Külön öröm volt a Vénuszt megpillantanom, hiszen már évek óta nem volt alkalmam látni, mert az Esthajnal csillag mostanában inkább hajnalcsillag szerepben tündökölt.

2016. május 28., szombat

A Szűz kettősei

Május vége felé, a pünkösdkor elvonult hidegfront után végre kitisztult az esti égbolt, így én is több alkalommal tudtam távcsövezni, felfedezve a Szűz csillagkép kettős csillagait. Azonban központi csillagunk is tartogatott érdekességet, továbbá a Jupiter is fennen ragyog a nyugati égen, így az is érdekes célpontot kínált. Vegyük sorra az ég május utolsó heti történéseit.

Két héttel ezelőtt jelent meg a Napon egy hatalmas, bolygónknál kb. kétszer nagyobb, szép kerek folt. Mikor ezt a bejegyzést írom, már átkerült a Nap másik felére, de amíg itt volt szabadszemmel is felfedezhető volt. Több amatőrcsillagász kolléga látta is, bár nekem nem sikerült megpillantanom, csak távcsőben, és felvételt is készítettem róla.
Az AR12546 napfolt május 22-én reggel. Kattintásra nagyítható.
A Nap május 22-én reggel. Kattintásra nagyítható.
Ekkora napfolt kialakulása nem ritkaság, tavaly augusztusban is volt egy hatalmas, melyről annak idején többször is írtam, és idén áprilisban is volt már egy. Az Origó újságírója május 23-i cikkében viszont szenzációként tálalja, hogy svájci csillagászok hatalmas foltot találtak és örökítettek meg a Napon, május 22-én. Azt hiszem inkább nem kommentálom a cikk állításait, és ennyit az ún. tudományos újságírásról.

Május 20-án megkiséreltem a Jupitert lefényképezni, Mint már a bevezetőben említettem nagyon rossz volt a légkör állapota, a bolygó képe hullámzott a monitoron, élességet nehezen tudtam eltalálni, de reménykedtem, hátha majd a feldolgozás során sikerül értékelhető képet kapni. Ez lett belőle de legalább a Nagy Vörös Folt is látszik:
Kattintásra nagyítható.
Ezek után térjünk rá a Szűz csillagképre, ahol elmúlt egy hétben szemügyre vettem a kettős és többes csillagokat. Maga a csillagkép igencsak halvány csillagokból álló alakzat az Állatövön, az Oroszlán mögött. Legfényesebb csillaga a Spica, mely kékes színével a délnyugati égen tündököl már.
A Szűz. Kattintásra nagyítható.
A csillagkép az ókorban fontos szerepet töltött be. Ekkoriban itt volt az őszi napforduló helye, október eleji hajnali feltűnése az ősz kezdetét jelentette. Mezopotámiában, ahonnan a csillagkép származik, pont nem a szüzességet, hanem a termékenységet testesítette meg. Ott a termékenység istennőjével, Shalával azonosították. Felkelése tavasszal a földek megtermékenyítését, késő ősszel a betakarítást jelezte, így egyértelműen mezőgazdasági csillagkép. A Spica=Kalász, amit az istennő a kezében tart, a mezőgazdálkodásra utal. Női csillagkép, hiszen Egyiptomban Iziszt, Babilonban Istárt, a görögök Démétért látták benne. Középkori csillagatlaszokban Szűz Máriaként, vagy szárnyas női alakként, angyalként ábrázolták. A csillagkép másik fontos csillaga a legészakibb fényes Epszilon Virginis neve a latin Vindemiatrix, azaz szőlőművelő. Ebből származik a Vincellér szavunk is. Őszi hajnali felkelése a szüret időszaknak kezdetét jelezte.

A magyar égismeret nem tartotta nyilván az egész csillagképet, a Spicára, valószínűleg idegen hatásra, több nevet is használtak tájegységektől függően. Nevezték Leányszeműnek, Menyecskeszeműnek, Molnárszeműnek is, bár ez utóbbi inkább a csillagokra általában vonatkozott, pislákolásuk, hunyorgásuk miatt.

Legérdekesebb csillagrendszere a latin jóslás istennőjéről Porrimának nevezett csillag, mely a leányalak bal könyökénél található. A távcsőbe tekintve 50-szeres nagyítás még nem szedi szét, de a csillag megnyúlt alakja sejtetni engedi, hogy itt valami nincsen rendjén. 167-szeres nagyítással már szépen látható, hogy a Porrima egymástól kis távolságban elhelyezkedő két közel azonos fényességű csillagból áll. A tőlünk 88 fényévre levő páros gyorsan, 170 évenként kerüli meg egymást, így már  néhány évre visszamenőleg is látványosan követhető a két csillag mozgása. A rendszerhez még négy halványabb csillag is tartozik, melyekből egy a távcsövem határfényessége alatt van, nem mutatja meg, de hármat sikerült azonosítanom. A leghalványabb D tagra napokig vadásztam, mire sikerült alig sejthetően megpillantanom. Az adatokat az MCSE észlelésfeltöltőjén itt lehet olvasni. A távcső ezt mutatta 167-szeres nagyításnál:
Porrima rendszere. Kattintásra nagyítható.
Magyarázatként itt egy másik kép, a tagok jelének feltüntetésével, a jobb láthatóság kedvéért a D tag fényességét megnöveltem.
Mint, már említettem, az ismert adatokból kiszámítható az AB tag pályája is, amit a következő ábra mutat. A két csillag legnagyobb közelsége során a távolságuk a Nap-Plútó távolsággal egyezik meg. (Közel 49 csillagászati egység)
Kattintásra nagyítható.
A két csillag a mi napunkhoz nagyon hasonló, attól kissé nagyobb. Összehasonlításul készítettem egy fantáziaképet a Porrimákról és a Napról,ahol a méretek arányosak:
Kattintásra nagyítható.

A Szűz másik érdekes és látványos kettőse az STF1764 katalógus jelű csillag, mely a leányalak jobb csípőjénél található. A rendszer nagyon messze 2038 fényévre található, főcsillaga halvány 7 magnitudós, szorosan mellette látható 1 fényrenddel halványabb kísérője, bár tágabb, mint a Porrima. A látómezőben alattuk egy másik, halványabb páros is látható, melyet a XIX. században külön rendszerként katalogizáltak STF1765 néven. A XX. századi mérések mutatták ki, hogy ez nem külön rendszer, hanem az előzőhöz tartozó tagok, Mindenesetre megkapó volt a látványuk 80-szoros nagyítással, de a 167-szeres nagyítás jobban megmutatja a rendszert. Az adatokat és leírást az MCSE észlelésfeltöltőjén itt lehet olvasni.
Kattintásra nagyítható.
Kattintásra nagyítható.
Kattintásra nagyítható.
Szép kettős még a 17 Virginis nevű csillag, mely 97 fényévre van tőlünk és a Napunkhoz hasonló nagyságú és felépítésű égitest. Kísérője jóval halványabb tőle. Az előző kettőstől északra helyezkedik el. Adatokat az MCSE észlelésfeltöltőjén lehet olvasni. 167-szeres nagyításban ezt mutatta a távcső.
Kattintásra nagyítható.
Az S639 katalógus számú csillag narancssárga óriás. A napunknál 17-szer nagyobb, viszont jó 1000°-kal hűvösebb, 817 fényévre van tőlünk. Kísérője messzebb látható tőle kelet-délkeleti irányban. Az adatokat az MCSE észlelésfeltöltőjén itt lehet olvasni.
Kattintásra nagyítható.
Végezetül a Szűz lábainál látható ez a szép ikercsillag. Közel azonos fényűek, szintén a Naphoz hasonlatosak, 171 fényévre fekszenek, sárgás színüket jól ki lehetett venni. Az adatokat az MCSE észlelésfeltöltőjén itt lehet olvasni.
Kattintásra nagyítható.
E hosszúra sikerült bejegyzés végén egy "életképpel" búcsúzom. Címe talán csendélet észlelés közben lehetne:
A bázis. Kattintásra nagyítható.

Források: Bartha Lajos: A csillagképek története és látnivalói Geobook 2010
                Jim Kaler honlapja
                SIMBAD csillagászati adatbázis


2016. május 10., kedd

A tranzit napja

Május 9-e fontos és látványos csillagászati jelenséget tartogatott az érdeklődők számára, ugyanis délután haladt el a Merkúr a Nap korongja előtt. Ez a jelenség nem is olyan ritka, 100 év alatt 13-14 eset is lehetséges. Májusban 7, 13 és 33 éves periódusban fordul elő, hogy tőlünk, a Földről nézve a legbelső bolygó korongja láthatóvá válik a Napon. A legutóbbi átvonulásnak nevezett jelenséget 2003-ban figyelhettük meg hazánkból, míg a következőre három évet kell csak várni, az 2019-ben lesz, de már novemberben.

A Naphoz legközelebb keringő bolygó a Merkúr, a legkisebb is egyben. Sok tekintetben hasonlít a Holdunkra, bár annál nem sokkal nagyobb. Felszíne ugyanúgy kráterekkel szabdalt, nincsen légköre, de tömege a hatalmas vasmagjának köszönhetően jóval meghaladja a Holdét. Naphoz való közelsége miatt, ami átlagosan 57 millió km felszínén kb. 460 °C hőmérséklet uralkodik. A Napot 88 földi nap alatt kerüli meg, azaz ha a Merkúron élnénk, durván három havonta ünnepelhetnénk a Szilvesztert.

Nagyon "rejtőzködő" bolygó, mivel Naphoz való közelsége miatt nehéz megfigyelni, bár időnként a Szíriusznál is fényesebb. Éjszaka nem látható, csak napkelte előtt vagy napnyugta után lehet felkeresni a keleti, vagy a nyugati égen, mivel a Naptól soha nem távolodik el 28°-nál nagyobb távolságra. Kis mérete miatt megfigyeléséhez már távcső kell.

A fentiek miatt is fontos és látványos jelenség, amikor a Nap, Merkúr, Föld egy vonalba kerül és a Merkúr áthalad a Nap előtt. Az előrejelzés szerint az időpontok így alakulnak:
I. kontaktus, azaz a bolygó széle látható a Napon 13:12
II. kontaktus, azaz a bolygókorong teljesen látható a Napon 13:15
Teljes fázis, az átvonulás "közepe" 16:55
Kilépés tőlünk már nem lesz látható, a Nap lenyugszik.

Dorogi amatőr kollégák meghívására, akik úgy gondolták, hogy csatlakoznak az MCSE országos akciójához és távcsöves bemutatót tartanak, én is csatlakoztam. A bemutatót 13 órára hirdettük meg  a dorogi Jubileum térre. Erre az időre fel is állítottuk a távcsöveket, 8 db műszert, de az égiek kegyetlenek voltak. Sötét fellegek takarták az eget és még szemerkélt az eső is. Aggódva néztük az égboltot, vajon eltűnik-e a felhő? Jó félóra múlva szerencsére kisütött a Nap és az összes távcső célba is vette. Az első képet 13:50-kor készítettem, ekkor a Merkúr már jócskán túl volt a belépésen. Sajnos erről a felhőzet miatt lemaradtunk.
Az első kép 13:50-kor készült. Balra a pici fekete pötty a Merkúr.
Kattintásra nagyítható
A Napon középen két markáns foltcsoportot is megfigyelhettünk, míg a harmadik még a keleti peremen tartózkodott. Ez a képen balra fent látható.

Időközben szállingóztak az érdeklődők is. Voltak családok, voltak fiatal párok, nagymamák unokákkal. De voltak olyan járókelők is, akik nem mertek hozzánk jönni, pedig látták a távcsöveket. Főleg a gyerekeket érdekelte a távcső és a benne látható dolog. Sok kép készült a bemutatóról, itt most csak hármat teszek közzé.



A bemutatóról készült képeket ebben az albumban lehet megtekinteni.

A következő kép a teljes fázis idején készült, ekkor a Merkúr sötét korongja és a napfoltok majdnem egy vonalban álltak:
Kattintásra nagyítható.

Az utolsó kép azelőtt készült, mielőtt a Nap a Merkúrral együtt eltűnt a nyugaton gyülekező felhők mögött:
Kattintásra nagyítható.

A tranzitról készítettem egy kompozit összeállítást, ahol szépen lehet követni a Merkúr útját a Nap előtt:
A Merkúr útja. Kattintásra nagyítható.
A képekből videó is készült ahol kb öt óra történését fél percben sűrítettem össze. A videót érdemes teljes képernyős formában megtekinteni.


Összesen 25-30 érdeklődőnek sikerült megmutatni a Napot és a sötét bolygókorongot. Akik kint voltak, meggyőződhettek arról, hogy a bulvársajtóban egyes internetes oldalakon megjelentekkel ellentétben nem történt semmi katsztrófa, az átvonulásnak semmi élettani és sorsbeli hatása nem volt, és a Föld forog tovább, zavartalanul halad a Nap körüli pályáján. A Világvége ezúttal is elmaradt, viszont új élményekkel gazdagodhattak, gazdagodhattunk.

2016. április 9., szombat

A Rák halmazai

A Rák az állatöv negyedik tagja, kora tavasszal magasan dél felé látszik, az Ikrek és az Oroszlán csillagképe között. Egyébként halvány, jellegtelen csillagkép, fényes csillagokat nem tartalmaz és olyan jól kivehető formát sem alkotnak csillagai, mint pl. az Oroszláné, melyekben egy fekvő állatot lehet felismerni. Egy látványossága mégis van a csillagképnek, amit az ókor óta ismer az emberiség, mégpedig a tiszta égen szabadszemmel is látható, hatalmas kiterjedésű nyílthalmaz.

A Rák csillagkép és szomszédai. Kattintásra nagyítható.
Az égnek ezen területét már az ókori Mezopotámiában is Ráknak hívták, bár nem konkrétan a mai csillagképre gondoltak. Ezt az elnevezést vették át a görögök, akik két legendával is magyarázták a csillagkép eredetét. Az egyik szerint a nagytermészetű Zeusz elől, a tengerparton menekülő nimfát egy rák az ollójával fogta meg, ezért jutalomból a Főisten az égre helyezte azt.
A másik mese szerint viszont Héra emelte az égre jutalomból a rákot, mert megcsípte Héraklész (Herkules) nagylábujját, miközben a Hydrával viaskodott a larnei mocsarakban. (Egyébként egy istennőtől, milyen kicsinységre vall ez a dolog)

Az ókorban azért volt nagy jelentősége a Ráknak, mert abban az időben az ekliptika (a Nap égi látszó útja) legmagasabb pontját jelezte, ez volt a nyári napforduló csillagképe, a kánikula időszaka.

Március végén kalandoztam a Rák csillagképben, bár sok megfigyelésre nem nyílt alkalmam, mert észlelések közben sokszor befelhősödött az ég és így csalódottan kellett összepakolnom. A sikerrel megfigyelt objektumokat mutatja az alábbi térkép, melyek közül ebben az írásban a két halmazra koncentrálok:
Kattintásra nagyítható.

Az első észlelt terület természetesen a híres, nagy halmaz volt, melyet tényleg szabadszemmel is láttam, halovány ködös derengésként az Ikrektől délkeletre.

Hivatalos neve NGC 2632, vagy M 44, ókori neve Praesepe, amit Méhkasnak, vagy Jászolnak fordítanak. Mint már a bevezetőben is említettem az ókor embere halvány ködösségként látta. Hipparkhosz, az első csillagkatalógus összeállítója, "Felhőcskének", vagy a "Rák mellén levő ködösségnek" nevezte, népies neve, a Jászol, szintén görög eredetű, mivel a foltocskának az istállóban szétszórt szénacsomóhoz való hasonlatosságát jelezték. Az arabok, már Istállónak is nevezték a halmazt.

1610-ben Galilei vizsgálta meg először távcsővel és le is rajzolta akkor ő 36 csillagot látott. A képen a jobb oldali rajz ábrázolja a Jászol halmazt, a bal oldali az Orion köd lenne.
Galilei rajza a Jászolról. Kattintásra nagyítható.
A francia csillagász, Charles Messier, 1769 március 4-én jegyezte be híres katalógusába a 44. sorszámon, mint a Rákban ismert nevű csillaghalmazt. Innen az M 44 név, melyen az amatőrcsillagászok a mai napig emlegetik. A nyílthalmaz mai tudásunk szerint 200 csillagot tartalmaz, ebből 24 csillag 8 magnitúdónál fényesebb, kis távcsövekben is jól látható, valódi átmérője 13 fényév, távolsága 525 fényév, korát 500 és 700 millió évre teszik. Az égen kiterjedése 95' (szögperc), ami telehold háromszorosa.

A költő Fazekas Mihály 1826-ban Esmerkedés a csillagos éggel című, a Debreceni magyar kalendáriomban megjelent cikkében, így ír róla: "A Kettőstől [Castor és Pollux, az Ikrek fő csillagai] balra déli kelet felé látszik egy kis csomó ködöcske, mely, valamint a Téjút, csak nézőcsőn látható apró csillagocskák csoportja; neve Praesepe, lehetne talán Zsomboknak nevezni; keletre két kis csillag van közel hozzá egymás felett; ez a Rák megesmértető jele; a többi hozzátartozó csillagok aprók."

Nos eddig két alkalommal észleltem és rajzoltam a Jászolt. Ez első rajz közel két éve készült, ekkor "nézőcsőn" keresztül néztem a halmazt, mely tele volt kékesen ragyogó csillagokkal. Ezt írtam a naplómba: "Erősen párás, enyhén fátyolfelhős égnél kezdtem meg az észlelést, de a halmaz magasságában jó volt az ég. A halmaz szépen és tisztán látszott, a 6-7 mg-s csillagok könnyen váltak el a háttértől. A keresőben tisztán látszott, hogy összetartozó csillagokról van szó, a kis távcső  a halmazt szorosan, de csillagokra bontotta. Az okulárban már más volt a helyzet. Egy sűrű csillagmezőt láttam, a háttér halványabb csillagjaiból kiemelkedtek a halmaz tagjai, amik szűken de elférnek a LM-ben. Összesen 20 tagot számláltam meg (feltételezve, hogy a fényesebb csillagok tartoznak ide). A LM-ben két szembetűnő alakzat hívta fel a figyelmemet, a közepén Ny-felé a feltűnő hármas, és É-on a vállfára emlékeztető formáció. A csillagok körül ködösséget nem láttam, színük kékes volt."

M 44. Kattintásra nagyítható.

Másodjára, idén március 27-én ezt írtam: "Közel kör alakú, kiterjedt, ritkás nyílthalmaz. Közepe felé sűrűsödik, széleit nehéz meghatározni a tagok laza elhelyezkedése miatt. A keresőben úgy becsülöm, hogy 6-7 mg-s csillagok alkotják a halmazt, bár hosszabb szemlélés után halvány derengést vélek látni a halmaz hátterében, ami valószínűleg, a fel nem bontott tagok összfénye lehet. Úgy látom, hogy a halmazból a LM-ben fent és jobbra "csápok" nyúlnak ki, a tagok legalábbis így rendeződnek. A halmaz átmérőjét 1,5°-ra, fényét 3 mg-ra becsülöm. Egyébként szabadszemmel is lehet látni az Ikrektől délkeletre, halovány ködösségként. A főműszer még a legkisebb (31X) nagyításán is csak részleteket mutat a halmazból, ezért döntöttem a keresőben látottak lerajzolása mellett."

M 44. Kattintásra nagyítható.

A Rák másik nagy halmaza az M 44-től délre található NGC 2682, vagy M 67 jelű nyílthalmaz. Ezt már szabadszemmel nem lehet látni, megpillantásához kis távcső kell.

A halmazt Johann Gottfried Köhler, drezdai csillagász 1779-ben fedezte fel, mint "hosszúkás formával kiemelkedő ködöt", bár felfedezését nem publikálta. Tőle függetlenül Charles Messier 1780 április 6-án találta meg és 67-es sorszámon vette fel híres katalógusába: "Apró csillagok halmaza, ködösséggel a Rák déli ollója alatt. Helyzetét meghatározza az Alpha [Cancri] csillaga."

Néhány évvel később William Herschel, így írta le az M 67-t: "Nagyon szép és elég sok csillag tömör halmaza, könnyen látható bármely jó távcsőben, 200-nál több csillagot észleltem a nagy reflektorom látómezejében 157-es nagyítással." Fia, John már "9 és 10 magnitúdós csillagok gazdag régiójaként" írta le a halmazt. Smyth admirális, XIX. sz-i angol amatőrcsillagász frígiai sapkához hasonlónak látta alakját. Későbbi észlelők kobrafejhez is hasonlították, innen angolszász elnevezése a (King Cobra Cluster) Király Kobra Halmaz.

A halmaz nagyon idős objektum, a mai ismereteink szerint  3,7 milliárd éves, majdnem olyan öreg, mint a Naprendszer. Most 776 különböző nagyságú és fényességű csillagot sorolunk a tagjai közé. Legalább 20 vörös óriás és 150 fehér törpe található benne.  A halmaz átmérője 21 fényév, távolsága 2960 fényév, az égbolton látszó átmérője 25' (szögperc), kb teleholdnyi. Fényessége 6,5 magnitúdó, némileg a szabadszemes határ alatt van. 2014-ben három, a Jupiterünknél jóval kisebb exobolygót találtak kutatók az M 67-ben. Ezekből kettő egy fehér törpe, egy pedig egy óriás csillag körül kering.

M 67. Kattintásra nagyítható.
Én a megfigyelését így rögzítettem a naplómba: "Feltűnő, sűrű nyílthalmaz. Átmérőjét 25'-re, összfényességét 7 mg-ra becsültem. Úgy látom, hogy a halmaztagok a LM jobb oldala felé koncentrálódnak. Alakja engem kiflire emlékeztetett. A tagok 9-10 mg-sak. A műszer által fel nem bontott csillagok fényessége háttérben összefüggő halovány fénylésként vehető észre, ebben lent és balra sötétebb csíkokat érzékelek."

Ennyit a Rák halmazairól. Legközelebb az M 44 kettős csillagait veszem górcső alá.

Források: Bartha Lajos: A csillagképek története és látnivalói (Geobook 2010)
                Ronald Stoyan: Atlas of the Messier objects (Cambridge University Press 2008)
                Charles Messier eredeti katalógusa honlap
                Messier objects honlap
               





2016. április 1., péntek

Márciusi Hold

Márciusban háromszor tudtam fényképezni a Holdat. Ezekből a felvételekből nyújtok át egy válogatást, mellyel rövid holdsétára invitálom a Tisztelt Olvasót. Megjegyzem, a képek magyarázatánál, ahol lehet a holdi alakzatok elnevezését magyarul, vagy a magyarban használt alakban használom, de utána zárójelben a hivatalos nevét írom.

Március 14-én készítettem el az e havi első holdfelvételeket. Ekkor a Hold az első negyed táján volt, amit a köznyelv félholdnak nevez. Már késő délután a mélykék égen is látszott kiflihez hasonló alakja, bár a Nap még fent volt, de már erősen nyugaton járt. A bulvársajtó emlegetett már szuperholdat meg vérholdat, nekem most kék holdat sikerült fényképeznem.
Kék Hold. Kattintásra nagyítható.

Most pedig nézzük a különféle tájakról készült részletesebb képeket. Mindjárt az elsőn a jellegzetes kráterhármas a Teofil (Theophilus), Cirill (Cyrillus) és a Katalin (Catherina) látható a Méz tengere (Mare Nectaris) bal partján. Ezekről a kráterekről már részletesen írtam egy korábbi bejegyzésben.
A Hold déli félgömbje. Kattintásra nagyítható.

A három kráter erősebb nagyításban így néz ki. Balra a Theophilus, középen a Cyrillus, jobbra a Catherina erősen rongált krátere látható, felettük a Mare Nectaris kezdődik.
Kattintásra nagyítható.
A Mare Nectaris egy 350 km-es bazalttal feltöltött medence, fő látványossága a Fracastorio (Fracastorius) óriás kráter (124 km), melynek fala a síkság felé nyitott, eltűnt az azt kialakító lávában.
Mare Nectaris. Kattintásra nagyítható.
A Méz tengerétől délre kb 210 km-re található a Piccolomini olasz csillagászról elnevezett kráter. Ez egy teraszos falú, komplex alakzat, melynek átmérője 88 km, a falak magassága 4500 m. A képen jól látható, hogy a kráter mélyen beágyazódott a felszínbe. Jellegzetes a hozzá vezető, egyébként 480 km hosszan elhúzódó Altáj szakadék (Rupes Altaj), mely egy hatalmas törésvonal és a geológiai Nectaris medence határát jelzi. A képen csak egy részlete látható.
Kattintásra nagyítható.

A következő kép az északi féltekén a Derültség tengerének (Mare Serenitatis) keleti partján álló Poszeidoniosz (Posidonius) krátert (95 km) ábrázolja. Ennek területét is szinte teljesen feltöltötte a bazalt láva, de falai még kiállnak a talajból. Benne későbbi becsapódások alkotta kisebb kráterek láthatók és a Posidonius törésnek (Rimae Posidonius) nevezett árkok kivehetők.
Kattintásra nagyítható.

Március 17-én az északi félteke volt látványosabb. Ekkorra a terminátor vonala jócskán nyugatabbra vándorolt, és láthatóvá vált a hatalmas, 100 km-es Platón (Plato) kráter és a környező hegységek. Az Alpok (Montes Alpes) hegyvonulatába épült kráter választja el északon a Hidegség tengerét (Mare Frigoris) a déli Esők tengerétől (Mare Imbrium). A képen jobbra fent és balra lent. Jól látszik a Platón falának csipkézete által vetett árnyék, továbbá a krátertől jobbra az Alpok völgye (Vallis Alpes), amint 180 km hosszan vágja ketté a hegységet. A Platóntól lentebb  látható az imbriumi síkságból szigetként kiemelkedő hegyek, melyek a Teneriffe hegységet (Montes Teneriffe) alkotják. Magasságuk a 2400 m-t is eléri.
Plato kráter és a Montes Alpes. Kattintásra nagyítható.
Az Esők tengere keleti felében található Archimedes, Autolycus, Aristillus kráterek alkotta három- szög. Felettük a Spitzbergák hegyei (Montes Spitzbergen) láthatók. Ezek mintegy 60 km hosszan terülnek el, magasságuk akár 1500 m is lehet. A nagy és teljesen feltöltött Archimedestől balra a Timocharis kráter emelkedik ki az árnyékból. Éles peremfalai 3000 méterre magasodnak a felszín fölé. Az Archimedes kráterből délre, lefelé nyúlik ki az Archimedes hegység (Montes Archimedes). Az Autolycus-kráter mellett 1959. szeptember 13-án csapódott be a szovjet Luna 2 szonda, mely első ember alkotta tárgyként érte el a Hold felszínét.
Kattintásra nagyítható.
Délkeleti irányban az Esők tengerét az Appenninek hegység (Montes Apenninus) határolja, melyet a látványos Eratoszthenész (Eratosthenes) (58 km) krátere zár le. Ez is klasszikus kinézetű holdi kráter, teraszos falakkal, szép központi csúcsokkal. Látható, hogy az Appenninek nyugati felét meredek hegyek, magas csúcsok alkotják, míg keleten ezek lankákká szelídülnek. A hegység magassága elérheti az 5000 m-t és 600 km hosszan húzódik az Esők tengere keleti szélén. A kép jobb felső sarkában a hegyek közé beékelődött síkságon szállt le az Apollo 15 holdkompja 1971 július 30-án.

Montes Apenninus és az Eratosthenes. Kattintásra nagyítható.
A most bejárt vidéket ábrázolja a kisebb nagyítással készült kép. Fent a  Platón kráter, jobbra az Appenninek húzódik, középen az Arkhimédész kráter látható. A képen jobb oldalt az érdekes alakú Derültség tengere (Mare Serenitatis) már napfényben fürdik.
Kattintásra nagyítható.

A következő kép a déli féltekén levő Felhők tengere (Mare Nubium) déli partját ábrázolja. A vidéknek magyar vonatkozása is van. A középen, lent látható félárnyékos kisebb krátert, amely egy óriás kráterre épült, a magyar Hell Miksáról nevezték el. Egyébként az árnyékból már kibontakozott a Pitati (Pitatus) kráter (97 km). A kráter északi része szinte lepusztult, valószínű itt ömlött be évmilliókkal ezelőtt a forró láva, mely a kráter feltöltését eredményezte. Ez mellett húzódik meg a jóformán még árnyékban levő Hésziodosz (Hesiodus) kettős falú krátere. A két alakzat között egy mély, keskeny szurdok biztosít átjárást. Ez a vetett árnyékokból jól kivehető.
Kattintásra nagyítható.
Nem beszéltük meg, de ugyanebben az időben amatőrtársam Földvári István Zoltán is észlelte és rajzolta a Hesiodus krátert. Érdekes, részletes leírást közöl a blogján. Ő így örökítette meg a látványt, melyet szíves engedélyével közlök:
Kattintásra nagyítható.
Az égre felnézve a Hold egyébként így nézett ki:
Kattintásra nagyítható.

Március 18-án a megfigyeléshez kedvezőtlen, nyugtalan volt a levegő. A felső légkörben kavargó rétegek miatt nehéz volt élességet találni, de az északi féltekét így is sikerült megörökítenem. Ismét a Platón kráter és az Alpok ragadta meg a figyelmem. Az Esők tengere (Mare Imbrium) északi fele már teljesen kibontakozott az árnyékból. A Platóntól balra látható nagyobb kráterek aljára még nem ért le a napfény. A tengerből szigetként kiálló Tenerife hegyek (Montes Teneriffe) és a tőlük balra levő Egyenes hegység (Montes Recti) is szépen látható. Ez utóbbi 90 km hosszan húzódik, magassága 1800 m.
Kattintásra nagyítható.
A nap fő látványossága a Kopernikusz (Copernicus) kráter és a Kárpátok (Montes Carpatus) volt. A Kopernikuszt éles szeműek szabadszemmel is megpillanthatják. A kráter 93 km átmérőjű, teraszosan tagolt falai 3760 m magasak a kráter aljától mérve. Központi csúcsai 1200 m-re magasodnak. Kívülről, a holdfelszínről nézve a kráterfalak 900 m magasak. A Kopernikusz felett húzódik a Kárpátok vonulata, melynek csak egy része látható a képen  A hegység teljes hossza 400 km, hegyeinek magassága változó, 1000-2000 m között van. A képen jobbra fent az Eratoszthenész kráter látszik.
Copernicus és Montes Carpatus. Kattintásra nagyítható.
Egy nappal korábban Földvári István Zoltán kolléga szintén megörökítette a Kárpátok néhány csúcsát. A képet szíves engedelmével közlöm, a részleteket blogján lehet olvasni.
Kattintásra nagyítható.

Márciusban már nem nyílott több alkalom égi kísérőnk fotózására, mert vagy felhős volt az ég, vagy az időközben kitelt holdat a bejegyzés elején említett okok miatt már nem volt érdemes célba venni.

Források: Virtual Moon Atlas
                A. Rükl A Hold atlasza, Geobook 2012