2015. szeptember 18., péntek

Első asztrofotó kezdeményem

Amióta beszereztem az új ASI 120MC kamerámat, ami leváltotta a tökéletesen működő, de kis felbontású Scopiumot, azon törtem a fejem, hogyan tudnék mélyég objektumokról elfogadható képeket készíteni. A kamerát egyébként eddig nagyon jól tudtam használni Nap és Hold felszíni alakzatok fényképezésénél, lásd a Holdról és a napfoltról szóló bejegyzések képanyagát.

Elmerülve a használt programok beállítási lehetőségeiben, valamint az internet végtelen világában sikerült ötleteket merítenem a mélyég fotózással kapcsolatban. Tegnap, azaz csütörtökön este derült és meleg idő ígérkezett. Igaz a Tejút szépen látszott, de már az 5 magnitudós csillagokat csak sejteni lehetett, mint inkább látni. De ez nem vette el kísérletezéstől a kedvem. A kinézett célpont a Messier 15, vagy NGC7078 katalógus jelű gömbhalmaz volt a Pegazus csillagképben.

Kék négyszög jelöli az M 15 helyét
Ez a gömbhalmaz a Tejútrendszer egyik legöregebb képződménye, a maga 13 milliárd évével. Az égen, amint a fenti képen is látható, a Pegazus határvidékén húzódik meg. A valóságban 33 600 fényévnyire van a Földtől.  Átmérője nagy, sugara mintegy 175 fényév, amit mi 18' kiterjedésnek látunk a távcsőben.

Eddig két alkalommal volt szerencsém szemügyre venni. Először 2014. december 12-én került a látómezőmbe. Ekkor ez a rajz készült a látottakról:

Kattintásra nagyítható

Másodszor idén augusztus 14-én néztem meg ismét, és megint lerajzoltam a látványt:

Kattintásra nagyítható
A halmazt egyszer sem sikerült csillagokra bontva megnéznem. A fényes mag körül egy halvány haló derengett, amit a felbontatlan csillagok összfényessége vált ki. A halóban nyugat felé kis nyúlványt figyeltem meg.

Tegnap ismét célba vettem ezt a gömbhalmazt, de most a "szemem" a kamera volt, amely a távcső primer fókuszában foglalt helyet. Mintegy 100 db képet készítettem, amiknek feldolgozása után egy elsőnek elfogadható képet kaptam. Tudom, vannak ennél jóval jobb, profibb képek az objektumról, de mentségemül szolgáljon, hogy az asztrofotós szakma rejtelmeivel most kezdek ismerkedni, tanulnom kell még a felvételezési és feldolgozási folyamatokat. Ahogy a kínai mondás tartja, a leghosszabb út is egy lépéssel kezdődik. Az első lépést megtettem.

Kattintásra nagyítható

2015. szeptember 4., péntek

Az elmúlt napok holdjai

Az utóbbi másfél-két hétben az éjszakai égboltot a Hold uralta, ami nem is csoda, hiszen augusztus 29-én volt holdtölte. Az észlelésre szánt időmet így a Hold tájainak megörökítése kötötte le. Csodálatos a telehold fényében tündöklő táj, a nappalról jól ismert fákat, hegyeket a hold fénye ezüsttel vonja be. Nemhiába azonosították eleink az ezüstöt a Holddal. Ez a fény komolyabb, más csillagászati megfigyeléseket nem nagyon tesz lehetővé, hiszen az égbolt háttérfénye is ezüstösen ragyog a távcsőben. Így nem marad más hátra az egyszerű amatőrnek, mint a Holdat észlelni.
Valahol, egy internetes fórumon az írta valaki, hogy a Holdat nem szeretik a csillagászok, mert egysíkú, unalmas égitest. Én nem így látom. Tájai máshogy festenek, ha a felkelő, vagy a lenyugvó nap világítja meg őket. Főleg nagy nagyításban nézve egy krátert, vagy egy hegyvidéket elkalandozik az ember képzelete. Vajon mit látnánk, ha ott lennénk? Milyen lenne a Kopernikusz kráter mélyéről nézni a meredek, 3700 m magas sziklafalakat? Ha már Kopernikusz kráterét említettem, mutatok egy régebben készült képet róla. Ez még a magán hordozza a holdi fényképezésem kezdeti korszakának gyerekbetegségeit. (Amint alkalmam lesz ismét készítek egy képet róla.)
Kopernikusz kráter 2013 augusztus 17-én. Kattintásra nagyítható.
Visszatérve a napjaink Holdjára. Augusztus 26-án már közelített a telehold. Így nézett ki hűséges kísérőnk.
Kattintásra nagyítható.
A felszínén sok szép részletet is ki lehet venni. Itt van például a kép baloldalán, az egyenlítő alatt levő majdnem kerek medence, amit Nedvesség tengerének (Mare Humorum) neveztek el. Északról a Gassendi kráter jellegzetes alakzata határolja. Közelebbről így néz ki. (észak a képen lefelé van)
Kattintásra nagyítható.
A Gassendi jellegzetes alakzata a Holdnak. 110 km átmérőjű közel kör alakú képződmény. Három tagú központi csúcsa van, mely 1200 m-re magasodik a kráter fölé. Külső falának magassága nyugatról dél felé csökken. Névadója XVII. szd-i francia matematikus, asztronómus.  Északról egy kisebb kráter épült rá a Gassendi A jelű.  Tőle délnyugatra található a 85 km átmérőjű Mersenius kráter. Talaja szinte sík, bazalt, a falai 2300 m magasak. Névadója egy XVII. szd-i francia filozófus.
A Nedvesség tengere 360 km átmérőjű medence, majdnem kör alakú 113 000 km2 területű. Lankás hegyvidék határolja.

Ha még délebbre megyünk a kalandozó szeme megakad egy érdekes elnyúlt alakú kráteren. Ez a 179 km hosszúságban elterülő Schiller kráter. (A képen jobboldalt) A délkelet-északnyugati tájolású formáció kialakulását egy lapos szögben becsapódó meteoritnak köszönheti. Északkeleten a falai meredekek, míg délre teraszosan csökkennek. A kráter nem a német költőről, hanem XVII. szd-i német asztronómus papról kapta nevét. A kép előterében a 86 km-es Tycho kráter látható, ami még napfényben fürdik, Ezért nem olyan látványos. Központi csúcsa 1500 m magas a kráter viszont  mély, 4200 méteres falak határolják. A belőle kiinduló fényes sugarakat csak a felső, holdkorongot ábrázoló képen lehet jól látni. Nevét Tycho Brache dán csillagászról kapta. Tőle délre, a képen feljebb található a a hatalmas 225 km átmérőjű Clavius kráter, melyre több kisebb kráter is ráépült az idők folyamán. Falai lépcsőzetesen süllyednek a felszínbe. Nevét Cristoph Klau német matematikusról kapta.
Kattintásra nagyítható.
Ha kicsit északabbra megyünk a Schillertől, akkor nagyon szép látvány tárul a szemünk elé. A Schickard krátert határoló hegyek csipkézete jól látszik a kráter aljára vetülő árnyékukon.
Kattintásra nagyítható.
A kráter kör alakú, talaja bazalttal kitöltött. Töredékes, romos sáncfalai csak néhol érik el 2700 m magasságot. Ha ennek a kráternek a közepén állnánk, a felszín természetes görbülete miatt csak egy hatalmas síkságot látnánk, mert a kráterfalak a horizont alá kerülnek. A kráter névadója német matematikus, csillagász volt.

Most ugorjunk egy hatalmasat az északi félgömbre. Az Esők tengerének (Mare Imbrium) egyik öblébe a Szivárványok öblébe (Sinus Iridum). A 400 km-es félkör alakú öblöt a Júra hegység határolja, melynek csúcsai néhol elérik a 6000 méteres magasságot. Az öböl területe 237000 km2.
Kattintásra nagyítható.
Felette (a képen alul) egy szabálytalan alakzat vonzza a szemet. Ez az angol matematikusról, Ch. Babbage-ről elnevezett kráter. Erősen roncsolt kráter 144 km átmérőjű, töredezett talajjal látszik. Mellette a szintén roncsolt Anaximandrosz, görög filozófusról elnevezett kráter látható, ami 68 km átmérőjű, sáncfalai 2800 m magasan veszik körül.

Telehold után két nappal, augusztus 31-én ezt láttam a távcsőbe tekintve:
Kattintásra nagyítható.
Egy vidékről sikerült közeli felvételt készíteni, mert a légkör annyira háborgott a nappali hőség és az esti lehűlés miatt, hogy szinte lehetetlen feladat volt élességet állítani.

Kattintásra nagyítható.
A kép a Méz tengerét (Mare Nectaris) ábrázolja. A kép jobb szélén a Theofilus kráter látható, balra mellette az Érdesség öble (Sinus Asperitatis), ami a Nyugalom tengerébe (Marea Tranquillitatis) vezet. A Méz tengerét a 3000 méteres Pireneusok hegység határolja keletről (kép bal oldala) Itt két érdekes kráter található. Mindjárt az előtérben a Gutenbergről elnevezett kráter maradványai láthatók. A 75 km-es kráter délnyugati falai 2280 méterre magasodnak, míg északkeleten alig látszik valami belőlük. A másik érdekesség a kép bal felső felén látható Kolombusz kráter. Ez 75 km átmérőjű, szirtfalai 2400 méter magasak. Központ csúcsa alacsony. Előtte, szorosan ráépülve a Kolombusz A látható. Sajnos a kép nem igazán éles, a fentebb említett légköri mozgás miatt. Több felvételt is készítettem különböző vidékekről, de a feldolgozás során kiderült, hogy használhatatlanok, mentek a kukába.

Szeptember elsején készült ez a kép a Holdról. Már szépen fogy.
Kattintásra nagyítható.
A légkör ekkor sem volt a barátom, így a közeli felvételek szintén a kukában végezték. Azért megemlítem, hogy az északi féltekén feltűnő jelenség az Atlasz 88 km-es és mellette a Herkules 70 km-es krátere.

Most várom, hogy kiderüljön és jó idő legyen, hátha sikerül még pár érdekes vidéket megörökíteni holdunkon, ami ugye nem is olyan unalmas.