2015. december 26., szombat

A betlehemi csillag rejtélye

Karácsonykor a világ Jézus Krisztus születését ünnepli. Templomainkban kis betlehemek jelenítik meg a nevezetes eseményt. Mindegyik tetején valamiféle csillag ragyog.  Festmények, képeslapok tucatjai ábrázolják a kis Jézust a jászolban, valamint a három királyokat, amint egy ragyogó csillagot követve járulnak a Gyermek elé. Érdekes, hogy a születésről, annak körülményeiről csak Máté és Lukács evangéliumában olvashatunk, de a csillagot és a három királyokat (bölcseket) csak Máté említi. A minket érdeklő rész Károli Gáspár fordításában így olvasható (Máté 2. 1-11.,  kiemelések tőlem származnak):


1
Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván:
2
Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki.
3
Heródes király pedig ezt hallván, megháborodék, és vele együtt az egész Jeruzsálem.
4
És egybegyűjtve minden főpapot és a nép írástudóit, tudakozódik vala tőlük, hol kell a Krisztusnak megszületnie?
5
Azok pedig mondának néki: A júdeai Bethlehemben; mert így írta vala meg a próféta:
6
És te Bethlehem, Júdának földje, semmiképpen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, aki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt.
7
Ekkor Heródes titkon hivatván a bölcseket, szorgalmatosan megtudakolá tőlük a csillag megjelenésének idejét.
8
És elküldvén őket Bethlehembe, monda nékik: Elmenvén, szorgalmatosan kérdezősködjetek a gyermek felől, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és tisztességet tegyek néki.
9
Ők pedig a király beszédét meghallván, elindulának. És ímé a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük megy vala mindaddig, amíg odaérvén, megálla a hely fölött, ahol a gyermek vala.
10
És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének.
11
És bemenvén a házba, ott találák a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulván, tisztességet tőnek néki; és kincseiket kitárván, ajándékokat adának néki: aranyat, tömjént és mirhát."
A rejtélyes csillagot Máté négy sorban említi csak, de ennyi elég ahhoz, hogy évszázadokon keresztül csillagászok és más tudomány képviselői könyvtárnyi irodalmat írjanak össze e titokzatos égi jelenség mibenlétéről. Röviden tekintsük át, hogy mai égboltismereteink szerint mi lehetett a csillag, melynek mibenlétéről több elmélet született.

Van olyan elmélet, amely szerint üstökös volt, ahogyan több középkori festményen is láthatjuk. Ez azért sántít, mert az üstökösök feltűnéséhez az ókorban és a középkorban is csak rossz dolgokat társítottak, mint a háborút, betegséget, járványokat. Egy ilyen égitest megjelenése, inkább félelmet keltett, mint örömhírt közölt. Meteor sem lehetett, mert azok, noha időnként feltűnően világosak, gyorsan mozognak, és a jelenség csak pár másodpercig tart (lásd Tűzgömbök Világa blog), a csillag pedig Máté szerint hosszú ideig volt látható.

Johannes Kepler 1604-ben megfigyelt egy szupernóva robbanást. Azaz ő nem tudta, mi a jelenség igazi oka, csak látott egy, a Jupiternél sokkal fényesebb csillagot feltűnni az égen, amely csak hetek múlva halványodott el a láthatóság határa alá. Ez indította el, hogy kutasson a betlehemi csillag után. Kiszámította, hogy Kr.e. 7-ben a Jupiter és a Szaturnusz együtt állt a Halak csillagképben, továbbá feltételezte, hogy ezt egy szupernóva feltűnése követte. Sajnos ezt ma már nem tudjuk bebizonyítani. Ugyanis a szupernóvák feltűnését csak elvétve jegyezték fel Európában és a Közel-Keleten. Kínában, Japánban és Koreában is folytattak rendszeres csillagászati megfigyeléseket - hivatásos, udvari csillagászok -, akik megörökítették az égbolton történteket. A feljegyzéseik sokat segítenek a modern csillagászatban is, így szereztünk pl. tudomást a Rákköd kialakulásához vezető szupernóva robbanásról, mely Kr.u. 1056-ban volt. Mind a kínai, mind a koreai, mind a japán csillagászok észlelték az eseményt. Sajnos Európából még erre vonatkozó feljegyzés nem került elő. A legkorábbi feljegyzett szupernóva Kínából származik Kr.u.185-ből. Elképzelhető, hogy Jézus születésekor megjelent egy szupernóva az égen, de ezt egyelőre bizonyítani nem lehet. Nincsen róla sem írásos feljegyzés, sem fizikai maradványát nem találták meg az eddigi égbolt felmérések során.

A bolygók együttállásának viszont bárki utána tud nézni, akinek van telepítve a gépére planetárium program. Én a népszerű és ingyenes Stellarium programot használtam arra, hogy lemodellezzem a jeruzsálemi égboltot Kr.e. 7-6. évben. Azért ekkor, mert szegény Dionysiusz Exiguusz 525-ben rosszul számolta ki Jézus születésének idejét. Az ő számításain alapul mai időszámításunk, ám legalább 7 évet tévedett! Ebben a témában most nem szeretnék elmélyedni, akit érdekel számtalan irodalom áll rendelkezésére, bármely könyvtárban. A tévedés miatt mutat rossz évet a planetárium program is a lenti képeken.

Kepler észrevetette, hogy Kr.e. 7-ben a Jupiter és a Szaturnusz, mint már fentebb említettem, három alkalommal is együtt állt a Halak csillagképben. Ez azért is érdekes, mert Kepler gyakorló asztrológusként ismerte a bolygókhoz és a csillagképekhez rendelt jelentéstartalmakat. Így a Jupitert az asztrológia a királlyal azonosítja, a Szaturnuszt a zsidósággal, a Halak csillagképe, pedig Júdeát jelképezi. Vagyis a "csillagokban olvasók" szerint az együttállás azt jelenti, hogy Júdeában eljő a zsidók királya.

 És most jön az időutazás! Nézzük is meg, mit láttunk volna, ha Jeruzsálemben feltekintünk az égre Kr.e.7. május 29-én éjjel 2 óra 12 perckor:
A Jupiter és a Szaturnusz délkeleten szorosan együtt áll. Kattintásra nagyítható.
Ez az esemény megismétlődött ebben az évben szeptember 29-én este 18 óra 30-perckor:
Ekkor is délkeleten állnak a bolygók. Kattintásra nagyítható.
Aztán december 4-én 18 óra 30 perckor ismét együttálltak, de már a délnyugati égen:
Délnyugati együttállás. Kattintásra nagyítható.
Kepler elmélete szerint ezután kellett megjelennie a szupernóvának. A két bolygóóriás háromszoros együttállása felhívta a bölcsek figyelmét arra, hogy valami történni fog. Majd a szupernóva, vagy nóva feltűnése megadta a jelet és az útirányt, ami elindította a bölcseket, hogy elmenjenek Jeruzsálembe és onnan 8 km-re, Betlehembe.

A valóságban így történt-e? Volt-e égi jel? Biztosan nem fogjuk megtudni. De azt hiszem a történetben nem is ez a lényeg. Aki hívő, az tudja, mi történt, aki nem, annak meg egy érdekességet jelentett ez a poszt.

Boldog karácsonyt kívánok az olvasónak!









2015. november 19., csütörtök

A hamuszürke fény, avagy újhold után

November 11-én volt újhold, e naptól kezdve lestem a nyugati égboltot hátha sikerül megpillantanom és lefényképeznem a vékonyka holdsarlót. Sajnos ez most sem sikerült, ami leginkább betudható  az időjárásnak. Felhő és pára uralkodott felettünk. Hétfőn, november 16-án végre megmutatta magát Holdunk. Az ég is szép volt, felhőzet még nyomokban sem volt. A szürkület beálltával és ahogy mentünk bele az estébe a Holdon egyre erősebb lett a csillagász körökben csak hamuszürke fénynek nevezett jelenség.

Ez nem más, mint a Földünknek a Hold megvilágítatlan feléről visszavert fénye. Szabad szemmel figyelve szép, szürke derengésként látszik a Hold korongja. Ez a jelenség csak újhold előtt, vagy után látszik pár napig. Lényegében ekkor, ha a Holdról néznénk, "teliföldet" látnánk.

Az égre felnézve így nézett ki Holdunk. Már nem vékony sarló, de még nem is az az éjszakát bevilágító "égi szövétnek". 

Kattintásra nagyítható.

Egy kicsit szórakozva a fényképező géppel és a persze utána a fotóbolttal kezelésbe véve a képeket így sikerült a hamuszürke fényt elővarázsolni:

Kattintásra nagyítható.
Az igazat megvallva, magam is meglepődtem az eredményen, hiszen a hamuszürke fény nehezen fotózható téma, habár szemünk jobban látja, mint a CCD, vagy CMOS érzékelő. Újhold után megjelenő első Holdra felnézve és kissé hunyorítva nagyon szépen megmutatkozik Földünk visszfénye.

Ha már a távcső mellett voltam és "véletlenül" kéznél volt az ASI kamera is, meg a laptop is, így készítettem pár felszíni képet, bár ekkorra a Hold nyugváshoz készülődvén, alacsonyan állt, sokszor a faágak kitakarták a megcélzott területet. 

Következzenek most a jobban sikerült felvételek, elsőként a Méz tengere, mely 350 km átmérőjű medence, "tenger" a délkeleti félgömbön. Északnyugaton (képen fent balra) éppen hogy csak megvilágítva a Theofilus hatalmas krátere látható. Délen (a képen lent) a 125 km-es Fracastorius romkráter zárja le a Méz tengerét, mintegy öbölként. Keleten a Pireneusok vonulatát lehet látni.
Mare Nectaris. Kattintásra nagyítható.

A tengereknél maradva sikerült megörökíteni a már napfényben fürdő, kerek Veszélyek tengerét. A 620x570 km-es síkság 3,82 milliárd évvel ezelőtt keletkezett. Mint minden tengert a Holdon, ezt is láva töltötte fel egy becsapódás nyomán. A benne található kisebb kráterek alját még nem éri fény, ezért fekete pöttyökként láthatók a síkságon. Ez a tenger a Hold legkeletibb féltekéjén látható, az északi félgömbön.
Mare Crisium. Kattintásra nagyítható.

Következő képen a két első tenger közé beékelődött egyenlítő környékén elterülő Termékenység tengere látható. Ez is egy hatalmas, 600 km-es, lávával feltöltött síkság. Keletkezése 4,5 milliárd évre tehető. A képen balra lent a fényes kráter a 133 km-es Langrenus, amely az első Holdtérkép készítőjéről kapta nevét. A tenger nyugati partján  (a képen balra) látható az érdekes alakú Guttenberg kráter, ennek átmérője 75 km. A fekete pöttyök itt is a még meg nem világított kisebb kráterek.
Mare Fecunditatis. Kattintásra nagyítható.


Az északi félgömbön látható két hatalmas kráter egymás mellett. Két mitológiai erős emberről kapták a nevüket. A nyugati fekvésű kisebbik krátert Herkulesről, a nagyobbik krátert Atlaszról nevezték el. A 88 km átmérőjű Atlasz az öregebb, 3 milliárd éves, míg a 70 km-es Herkules kb 1 milliárd éves. Keleten (a képen jobbra) a távolban a 126 km széles Endymion kráter látható, megnyúlva, bár a valóságban kör alakú. Endümión a Holdat megszemélyesítő Szelené szerelme volt. Nyugaton a Herkulestől balra a Bürg kráter és a mellette elterülő Halál tava (Lacus Mortis) még félig árnyékban van.
Herkules és Atlasz kráterek. Kattintásra nagyítható.

Délen szép látványt nyújtott a hatalmas, 191 km-es Jansen kráter környéke. Ez a kráter igen régi, 4,5 milliárd évvel ezelőtt jött létre. Azóta már más kisebb nagyobb kráterek épültek rá. A XIX. szd-i francia asztronómusról elnevezett kráter a képen balra lent látható, rajta fiatalabb és látványosabb kráterekkel. A kép jobb felső részén a Piccolomini krátert kezdi el sütni a Nap. A XVII. szd-i olasz csillagászról elnevezett kráter 88 km átmérőjű, 3,2 milliárd éves becsapódás hozta létre. A képen jól lehet látni a négy csúcsos központi hegyét. A belőle kiinduló sziklafal felső részét világítja csak meg a napfény. Ez a fal 500 km hosszan nyúlik el észak felé.
Jansen és Piccolomini kráterek környéke. Kattintásra nagyítható.


Nagyon szemet gyönyörködtető volt a Hold felszíne és jó móka volt kalandozni rajta. Az alig megvilágított felén is sok érdekes tájék tárult fel előttem. Legközelebbi posztban visszatérek a kettőscsillagok világába.



2015. november 6., péntek

Pegazus sárga óriásai

 A napok óta a Kárpát medence felett elterülő anticiklonnak köszönhető, szép, csillagos ég fogadott esténként. A kitelepülő amatőr csillagász életét csak a naplemente után jelentkező erős pára keserítette meg, ami mindent belepett, még a távcső objektívjét is. Ilyenkor jó szolgálatot tesz a család hajszárítója. Pedig a csillagos ég a szebbik arcát mutatta. A Tejút széles sávja gyönyörű volt, amint délnyugatról északkelet felé átszelte az égboltot, és szabad szemmel halvány, elmosódott foltként kivehető volt a µ Andromedae felett csücsülő híres Androméda-köd, ami a hozzánk legközelebbi galaxis. Az október végi és november eleji észlelések célpontjai a Pegazus csillagkép látnivalói voltak. Itt található az M (Messier) 15 gömbhalmaz, melyet már augusztusban sikerült távcsővégre kapni. Erről annak idején bővebben írtam. Most nézzünk körül a Pegazusban!

A csillagkép nagyon kiterjedt égterületet foglal magában, bár csillagai nem feltűnőek. Talán a négy legfényesebb csillaga alkotta négyszög a jellegzetes alakzata, így könnyű megtalálni. Keletről az Androméda, délről a Halak és a Vízöntő határolja.

Jól kivehető a Pegazus négyszöge. Kattintásra nagyítható.
Szegény szárnyas ló fejjel lefelé helyezkedik el az égbolton, ahogy az alábbi kép is mutatja:

A Pegazus. Kattintásra nagyítható.

A csillagkép eredete és elnevezése a görög Androméda mondakört idézi, bár  mesében csak mellékalak a szárnyas ló, ami Neptun tengeristen és Medúza ivadéka. Perzeusz a Cettől megmentett és kiszabadított királylánnyal, Andromédával, Pegazuson a szárnyas paripán menekül el. A monda alakjai csillagképként kerültek az égre, így Perzeusz, Androméda, anyja Cassiopeia, és apja Cepheusz, valamint a cethal is és természetesen a Pegazus. A mai Cassiopeia és Pegazus csillagképek területén már a mezopotámiai csillagászpapok is lovat láttak, az alakzatot tőlük vették át a görögök és alakították ki a mai Pegazus csillagképet. Vagyis egy ősi csillagképről van szó.

Magyar őseink nem lovat, hanem halászokat halkereskedőt (Ficsér) láttak az égi területen. Szegeden a γ Pegasit, a négyszög bal alsó csillagát, Pálinkásasszonynak nevezték. A mese szerint a Ficsér (halkereskedő) előreküldte a Pálinkásasszonyt, hogy leitassa a halászokat. A népi képzelet még egy kocsit is alkotott a halkereskedőnek, mert úgy mondták, hogy "a Ficsér mikó lemén az ég aljára, visszafordú északnak, mer' mán akkó megrakodott, a' nem mén le." Ezzel a Pegazus némely csillagának majdnem cirkumpoláris helyzetére utaltak. A csillagkép márciusban korán lenyugszik, de már hajnalban kel újra és egész évben látható marad.


Elöljáróban megmutatom a csillagok fejlődését, családfáját tartalmazó Hertzsprung-Russel Diagramon, röviden HRD, hol találhatók a posztban szereplő csillagok. Az ábrán igyekeztem a csillagok nagyságát is érzékeltetni, bár ez nem lehet méretarányos. Vastagon szedve a Nap szerepel, mint referencia pont. Mint látható, mindegyik megfigyelt égitest a sárga óriások családjába tartozik.

A megfigyelt csillagok elhelyezkedése a HRD-n. Kattintásra nagyítható.

A csillagképben szép kettős, sőt hármas csillagrendszereket figyelhetünk meg. Az egyik legszebb a ló orrát alkotó ɛ Pegasi, "polgári" nevén Enif. Neve az arab Al Anfból torzult el, melynek jelentése "az orr". A csillagkép harmadik legfényesebb tagja, 2,4 magnitúdós. Nem annyira forró, 4400 K°-os sárga óriás csillag, melynek átmérője a Napunkénak 150-szerese. A HRD szerint már inkább a szuper óriások közé tartozik. Ha a Nap helyére illesztenénk kb. a Vénusz pályájáig érne. A csillag élete vége felé járhat, bár a benne zajló fúziós folyamatok még stabilak, fényességét hosszú időszak alatt, meglehetősen nagy intervallumban szabálytalanul változtatja. Ha majd egyszer szupernóvaként felrobban, nagyon látványos jelenség lesz az égboltnak ezen a táján. Bár napjainkban ettől nem kell tartani. Kettős csillagként 1825 óta ismert.

A távcsőbe tekintve elsőre szembetűnik a csillag sárga fénye, mindamellett, hogy ez a legfényesebb az okulárban. A pára miatt széles fényudvar alakult ki körülötte, a látómező halványabb csillagait nem is láttam. Nagyon távol, 140"-re látszik tőle a 9 magnitúdós kísérője, 320°-os irányban a rajzon északnyugat felé, az Enif felett látható.


Kattintásra nagyítható.

Az Eniftől felfelé 10 foknyira található két, halovány csillag, melyek inkább már csak távcsőben tűnnek fel, szabad szemmel nehezen észrevehetők. A nagy látómezejű okulárban egyszerre lehet őket vizsgálni. Az egyik, a déli, a HJ 947 jelű csillag szép hármas rendszer, melyet 1879-ben figyeltek meg első ízben. A rendszer főcsillaga kb. 6 magnitúdó fényes, két társa azonos fényességű, 11 magnitúdós. A B csillag 20"-re látszik 100° irányban. A C tag pedig 40"-re van 300° irányban. A rajzon a B jobbra, a C balra van az A tagtól. A rendszer nagyon távol van tőlünk, 527 fényévre fekszik.

A másik pár az előzőtől északra, a rajz felső részén található. F.W.Struve 1830-ban katalogizálta STF 2841 számon. Első pillantásra két közel azonos fényű csillag alkotja, bár a társ huzamosabb szemlélés után halványabbnak látszik. Távolsága az A tagtól 20" 110° irányban. A csillagok 332 fényévnyire vannak tőlünk. Az első rajz azt mutatja, ahogyan a távcsőben láttam őket, a másodikon megjelöltem a párokat a könnyebb azonosítás végett.

Így látszanak a távcsőben. Kattintásra nagyítható.

A párosok megjelölve. Kattintásra nagyítható.


A Pegazus csillagkép keleti határán az előző párosoktól 7°-ra keleti irányban látható az 1 Pegasi jelű csillag, amely Napunknál 16-szor nagyobb, sárga óriás, felszíni hőmérséklete 5100 K° körül van, így kissé hűvösebb, viszont 45-ször több energiát, hőt és fényt termel, mint a Napunk. Nagyon messze van tőlünk, 155 fényévre található. Kettősként első észlelése 1780-ban volt.


A rendszer 4 tagjából én a távcsövemmel csak egyet tudtam megpillantani, a többiek fényessége, illetve elhelyezkedése a láthatóság határán kívülre esett észleléskor. Az okulárban egy erős fényű, szép sárga csillagot pillantottam meg. Társa a pontosan felette látható 7,5 magnitúdós csillag. Távolságuk 15" 310° irányban, amint a rajzon látható.

Kattintásra nagyítható.

Mai ismereteink szerint a társ 17-13.000 évente kerüli meg a főcsillagot, ezek alapján ki lehet számítani a pályáját is, melyet a következő ábra mutat. Balra lent látható a mai helyzet. A számok a kísérő helyzetét mutatják az adott évben. (A kép forrása: http://stelledoppie.goaction.it )
Kattintásra nagyítható


Az Eniftől délkeletre 12° távolságra még egy érdekes és látványos rendszert találunk. A közel 5 magnitúdós, szabad szemmel még éppen kivehető 35 Pegasi szerényen bújik meg a Pegazus és a Vízöntő határán. A Földtől 148 fényévre levő csillag szintén a sárga óriások közé tartozik, lásd a fenti HRD-n. Napunknál 10-szer nagyobb és azt 21-szer ragyogja túl. Felszíni hőmérséklete közel azonos a Napéval, 5400 K°. A hármas rendszert első ízben 1886-ban figyelték meg.

A távcsőben feltűnő jelenség, jól érzékelhető a sárgás színe. A két kísérője is szembeötlő, bár nagyon távol látszanak tőle a közel azonos fényű, 10 magnitúdós csillagok. Mindkét társ nyugat felé helyezkedik el. A B csillag a közelebbi, 80"-re van a főcsillagtól 230° irányban, míg a kissé halványabbnak látszó C tag 180"-re látszik, 250° irányban. Szép látványt nyújtottak.

Kattintásra nagyítható.

A beszámoló végére hagytam a Pegazus közepén szerénykedő, 5,5 magnitúdós, 51 Pegasi jelű csillagot. Amint a fenti HRD-n is látható a Napunk ikertestvére is lehetne ez az 50 fényévre található csillag. Az 51 Pegasi is kettős rendszer, de 16 magnitúdós társa olyannyira halovány, hogy a távcsövem észlelési határán kívül fekszik. Megpillantásához már komoly, obszervatóriumi műszer kell.

Nem is ezért említem meg, hanem, mert 1995, október 6-án svájci csillagászok itt mutattak ki először naprendszeren kívüli bolygót. Sajnos élet kialakulásához a körülmények nem megfelelőek. Méréseik szerint a csillaghoz nagyon közel, csupán 7,5 millió kilométerre kering, közel kör alakú pályán a bolygó. A felszínén a csillagközelség miatt pokoli körülmények lehetnek, a hőmérséklet 1000°C, bár valószínűsítik, hogy keringése kötött. Azaz, mint a mi Holdunk, mindig ugyan azt az oldalát mutatja a csillaga felé, tehát a másik felén viszont dermesztő hideg lehet. A közel hétszeres Föld méretű planéta olvadt fémből és kőzetből állhat, légkör nélkül.

A felfedezés óta eltelt időben a naprendszeren kívüli, vagyis az exobolygók kutatása nagy lendületet kapott, már a Kepler űrtávcső is kutat exoplanéták után. Mára 1977 bolygót, 1257 bolygórendszert, 490 többes bolygó rendszert ismerünk. Kutatók becslése szerint az exobolygók száma a Tejútrendszerben több milliárd is lehet.

A rajz az 51 Pegasit ábrázolja egy fokos látómezőben, ahogy megfigyeltem. A bolygót természetesen nem láthattam, de a sárgás csillag a látómező legfeltűnőbbje volt, egy nagyon halvány csillagmezővel körbevéve.

Kattintásra nagyítható.

 Érdekes volt elképzelni, amint ott kering egy bolygó, egy idegen világ. Önkéntelenül is felvetődik a kérdés, vajon az eddig megfigyelt, lerajzolt csillagok között mennyi rendelkezik bolygórendszerrel és vajon melyik idegen planétán lehetséges értelmes élet? Lehet, hogy valahol ott kint egy idegen világban, egy ottani amatőr csillagász szintén ül a távcsöve mellett és a Napunk felé nézve rajzolja a látványt, nézi ezt az átlagos, sárga csillagot és fogalma sincs arról, hogy a csillag harmadik bolygóján tobzódik az élet és az emberiség már bokáig gázolt a világűr végtelen óceánjába.

Felhasznált irodalom: Bartha Lajos: A csillagképek története és látnivalói, Geobook 2010.

2015. október 31., szombat

A hét nővér

Kora este a keleti égen látható már az egyik legfeltűnőbb csillaghalmaz, amit a magyar népi égismeret Fiastyúkként azonosít. A görög mitológia után Plejádoknak (Pleiászok) is nevezik, az amatőr csillagászok M (Messier) 45, a hivatásos csillagászok NGC 1432 néven ismerik. Hozzánk legközelebbi nyílthalmaz, 410 fényévnyire fekszik, és kb 8 fényév az átmérője.A halmazt fiatal, 150 millió éves, forró óriás csillagok alkotják, melyek távolodnak a Naprendszertől, az égbolton az Orion csillagkép irányában. Eddigi nagy távcsöves, fényképes mérések alapján 300-500 tagot számlálhat a halmaz, melyből mi amatőr távcsővel 20-30 tagot, szabad szemmel pedig 7 fényes, szorosan egymás mellett levő csillagot látunk.

A Plejádok a legősibb ismert "csillagkép". A nebrai korongon, mely a maga 3600 évével az égbolt most ismert legrégibb ábrázolása, is felismerhető. A görög mitológia szerint a Plejádok Atlasz és Pleione tengeri nimfa lányai voltak. A hét nővér a szűz istennő Artemisz kíséretét alkották. Szépségük Oriont, Poszeidon fiát annyira elbűvölte, hogy a nővéreket szerelmével öt hónapon át üldözte. A kimerült nimfák Zeuszhoz imádkoztak, aki galambokká változtatta őket, és amikor már nagyon magasra repültek, csillagokká lettek, így keletkezett a hét fényes csillag. Érdekes, hogy a csillagokban más népek, természeti és szervezett társadalomban élők is  hét nővért, hét leányt, hét madarat láttak. A magyar Fiastyúk elnevezés legkorábbi említése egy 1405-ből való szójegyzékben található "Fias tik".  A csángók még a XX. században is Hetevényként emlegették, ami a hét csillagra utal. Magyarlakta területen, a Kárpát-medencében közel 40 nevet tartanak számon a néprajzosok. Több népnél naptárcsillag jellegű volt, mert feltűnését összekötötték az ősz kezdetével.

A Plejádok a Bika, ugyancsak nagyon ősi, csillagképének tagja.Az égen a csillagmondák szerint a hét nővért védi a Bika (maga Zeusz, lásd kalandját Europével) Oriontól.

Részlet Hell Miksa 1789-es térképéből. Kattintásra nagyítható.
Október 30-án este hét óra felé már 25° magasan állt, a fák koronája felett. Először az új binóval néztem meg és lenyűgözőnek találtam. A látómezőben a hét csillag kékes fénnyel ragyogott körülöttük halványabb csillagok szikráztak. Olyan volt, mint hét kék, nagy gyémánt körbeszórva apróbb gyémántokkal. Pedig kedvezőtlen helyzetben volt, hiszen a szintén a Bikában tartózkodó, már kelőben levő Hold erős fénye elnyomta az igazán halványabb csillagokat. De így is elállt a lélegzetem. Úgy döntöttem, hogy a beállítom a távcsőben is és rajzban megörökítem a látványt. A legkisebb nagyítású okuláromat használtam, így a hét nővér a maga 100'-es kiterjedésével "lötyögve", de elfért benne.

A hét nővér, ahogy láttam. Kattintásra nagyítható.
Fél nyolc után már szabad szemmel nehezen kivehetővé váltak, eltűntek a Hold fényében.

A kékes főcsillagok nevet is kaptak, amelyek a görög mondára utalnak. A rajzon keleten lévő két csillag az Pleione és az Atlasz, a két szülő. Tőlük nyugatra van az Alcyone, ettől délre a Merope, tőle nyugatra az Electra található. Északra haladva a halványabb Celaeno, a fényesebb Taigeta, mellette keletre a Maia látható. felettük, északra a kettős fényesebb csillaga az utolsó nővér az Asterope.

Felhasznált irodalom: Batha Lajos: A csillagképek története és látnivalói, Geobook 2010.

Újdonságok

Sok idő telt el, az utolsó bejegyzés óta, de sok minden történt is közben. Amíg lehetett a szeptembert Nap észleléssel töltöttem, az időjárás függvényében napi rendszerességgel készítettem felvétel központi csillagunkról. Az októberi METEOR folyóirat le is közölte néhány észlelésemet.

Aztán két hétig nem láttuk a napot és a csillagokat sem, megkezdődött az őszi esős időszak. Az időt kihasználva csináltam egy észlelő ládát, melyben kényelmesen elférnek a térképek, az észlelő napló, a különféle kellékek, távcsöves kiegészítők, és a leszálló párától megvédi ezeket. Nem utolsó sorban rendezetten tudom tárolni észlelés közben a szükséges felszerelést. Eddig sok bosszúságot okozott, főleg tavasszal és ősszel a naplemente után a kicsapódó pára, mely a kitelepülő amatőrcsillagász egyik legnagyobb ellensége. Minden belep, átnedvesít. A papír alapú térképek használhatatlanná válnak, az észlelőlapokra nehéz írni, rajzolni, a használaton kívüli okulárokat belepi, szárítani kell őket, mielőtt bele tudunk nézni. A szabad ég alatt alkalmazott, drága a laptopról nem is beszélve,mely a videók készítésének elengedhetetlen eszköze. A kényes szerkezet nem szereti a vizet! Ezen problémák megoldására barkácsoltam ezt a ládát, mely összkomfortos lett. Polc, tároló rekeszek, okulártartó került bele és belső világítása is van. Így néz ki a távcsővel:
Komfortos észlelőhely. Kattintásra nagyítható.

És egy kép magáról a ládáról:
Kattintásra nagyítható.
Újdonság még a 10x50-es Scopium binokulár, népiesen kukker, amatőrcsillagász zsargonban binó, beszerzése, mely alkalmas földi célok megfigyelésére és természetesen égi szépségeket is megmutat. Könnyű kis szerkezet, de az optikája kiváló. Kipróbáltam a Duna parton is és az ég alatt is. Mindkét esetben aha élményben volt részem. A Fiastyúkot (M 45) megnézve inkább "hű basszus" élmény volt. Őszintén megírom, hogy eddig lenéztem a binót, hiszen a nagy nagyítások, és az ekvatorális GOTO mechanika bűvkörében mozogtam, de az a látvány, amit a Hét nővérről mutatott teljesen megváltoztatta a véleményem. Érdemes lesz a jövőben binós észleléseket folytatni.

10x50 Scopium binó. Nagyításra kattintható.


Hord táskával, védőkupakokkal érkezett, de rendeltem hozzá állvány adapter is, így fotóállványra helyezve kényelmesen lehet tanulmányozni az eget.

Nos, ezek után már alig vártam, hogy kipróbálhassam új szerzeményeimet élesben is, ami meg is történt október 30-án, de ez a következő poszt témája lesz.



2015. szeptember 18., péntek

Első asztrofotó kezdeményem

Amióta beszereztem az új ASI 120MC kamerámat, ami leváltotta a tökéletesen működő, de kis felbontású Scopiumot, azon törtem a fejem, hogyan tudnék mélyég objektumokról elfogadható képeket készíteni. A kamerát egyébként eddig nagyon jól tudtam használni Nap és Hold felszíni alakzatok fényképezésénél, lásd a Holdról és a napfoltról szóló bejegyzések képanyagát.

Elmerülve a használt programok beállítási lehetőségeiben, valamint az internet végtelen világában sikerült ötleteket merítenem a mélyég fotózással kapcsolatban. Tegnap, azaz csütörtökön este derült és meleg idő ígérkezett. Igaz a Tejút szépen látszott, de már az 5 magnitudós csillagokat csak sejteni lehetett, mint inkább látni. De ez nem vette el kísérletezéstől a kedvem. A kinézett célpont a Messier 15, vagy NGC7078 katalógus jelű gömbhalmaz volt a Pegazus csillagképben.

Kék négyszög jelöli az M 15 helyét
Ez a gömbhalmaz a Tejútrendszer egyik legöregebb képződménye, a maga 13 milliárd évével. Az égen, amint a fenti képen is látható, a Pegazus határvidékén húzódik meg. A valóságban 33 600 fényévnyire van a Földtől.  Átmérője nagy, sugara mintegy 175 fényév, amit mi 18' kiterjedésnek látunk a távcsőben.

Eddig két alkalommal volt szerencsém szemügyre venni. Először 2014. december 12-én került a látómezőmbe. Ekkor ez a rajz készült a látottakról:

Kattintásra nagyítható

Másodszor idén augusztus 14-én néztem meg ismét, és megint lerajzoltam a látványt:

Kattintásra nagyítható
A halmazt egyszer sem sikerült csillagokra bontva megnéznem. A fényes mag körül egy halvány haló derengett, amit a felbontatlan csillagok összfényessége vált ki. A halóban nyugat felé kis nyúlványt figyeltem meg.

Tegnap ismét célba vettem ezt a gömbhalmazt, de most a "szemem" a kamera volt, amely a távcső primer fókuszában foglalt helyet. Mintegy 100 db képet készítettem, amiknek feldolgozása után egy elsőnek elfogadható képet kaptam. Tudom, vannak ennél jóval jobb, profibb képek az objektumról, de mentségemül szolgáljon, hogy az asztrofotós szakma rejtelmeivel most kezdek ismerkedni, tanulnom kell még a felvételezési és feldolgozási folyamatokat. Ahogy a kínai mondás tartja, a leghosszabb út is egy lépéssel kezdődik. Az első lépést megtettem.

Kattintásra nagyítható

2015. szeptember 4., péntek

Az elmúlt napok holdjai

Az utóbbi másfél-két hétben az éjszakai égboltot a Hold uralta, ami nem is csoda, hiszen augusztus 29-én volt holdtölte. Az észlelésre szánt időmet így a Hold tájainak megörökítése kötötte le. Csodálatos a telehold fényében tündöklő táj, a nappalról jól ismert fákat, hegyeket a hold fénye ezüsttel vonja be. Nemhiába azonosították eleink az ezüstöt a Holddal. Ez a fény komolyabb, más csillagászati megfigyeléseket nem nagyon tesz lehetővé, hiszen az égbolt háttérfénye is ezüstösen ragyog a távcsőben. Így nem marad más hátra az egyszerű amatőrnek, mint a Holdat észlelni.
Valahol, egy internetes fórumon az írta valaki, hogy a Holdat nem szeretik a csillagászok, mert egysíkú, unalmas égitest. Én nem így látom. Tájai máshogy festenek, ha a felkelő, vagy a lenyugvó nap világítja meg őket. Főleg nagy nagyításban nézve egy krátert, vagy egy hegyvidéket elkalandozik az ember képzelete. Vajon mit látnánk, ha ott lennénk? Milyen lenne a Kopernikusz kráter mélyéről nézni a meredek, 3700 m magas sziklafalakat? Ha már Kopernikusz kráterét említettem, mutatok egy régebben készült képet róla. Ez még a magán hordozza a holdi fényképezésem kezdeti korszakának gyerekbetegségeit. (Amint alkalmam lesz ismét készítek egy képet róla.)
Kopernikusz kráter 2013 augusztus 17-én. Kattintásra nagyítható.
Visszatérve a napjaink Holdjára. Augusztus 26-án már közelített a telehold. Így nézett ki hűséges kísérőnk.
Kattintásra nagyítható.
A felszínén sok szép részletet is ki lehet venni. Itt van például a kép baloldalán, az egyenlítő alatt levő majdnem kerek medence, amit Nedvesség tengerének (Mare Humorum) neveztek el. Északról a Gassendi kráter jellegzetes alakzata határolja. Közelebbről így néz ki. (észak a képen lefelé van)
Kattintásra nagyítható.
A Gassendi jellegzetes alakzata a Holdnak. 110 km átmérőjű közel kör alakú képződmény. Három tagú központi csúcsa van, mely 1200 m-re magasodik a kráter fölé. Külső falának magassága nyugatról dél felé csökken. Névadója XVII. szd-i francia matematikus, asztronómus.  Északról egy kisebb kráter épült rá a Gassendi A jelű.  Tőle délnyugatra található a 85 km átmérőjű Mersenius kráter. Talaja szinte sík, bazalt, a falai 2300 m magasak. Névadója egy XVII. szd-i francia filozófus.
A Nedvesség tengere 360 km átmérőjű medence, majdnem kör alakú 113 000 km2 területű. Lankás hegyvidék határolja.

Ha még délebbre megyünk a kalandozó szeme megakad egy érdekes elnyúlt alakú kráteren. Ez a 179 km hosszúságban elterülő Schiller kráter. (A képen jobboldalt) A délkelet-északnyugati tájolású formáció kialakulását egy lapos szögben becsapódó meteoritnak köszönheti. Északkeleten a falai meredekek, míg délre teraszosan csökkennek. A kráter nem a német költőről, hanem XVII. szd-i német asztronómus papról kapta nevét. A kép előterében a 86 km-es Tycho kráter látható, ami még napfényben fürdik, Ezért nem olyan látványos. Központi csúcsa 1500 m magas a kráter viszont  mély, 4200 méteres falak határolják. A belőle kiinduló fényes sugarakat csak a felső, holdkorongot ábrázoló képen lehet jól látni. Nevét Tycho Brache dán csillagászról kapta. Tőle délre, a képen feljebb található a a hatalmas 225 km átmérőjű Clavius kráter, melyre több kisebb kráter is ráépült az idők folyamán. Falai lépcsőzetesen süllyednek a felszínbe. Nevét Cristoph Klau német matematikusról kapta.
Kattintásra nagyítható.
Ha kicsit északabbra megyünk a Schillertől, akkor nagyon szép látvány tárul a szemünk elé. A Schickard krátert határoló hegyek csipkézete jól látszik a kráter aljára vetülő árnyékukon.
Kattintásra nagyítható.
A kráter kör alakú, talaja bazalttal kitöltött. Töredékes, romos sáncfalai csak néhol érik el 2700 m magasságot. Ha ennek a kráternek a közepén állnánk, a felszín természetes görbülete miatt csak egy hatalmas síkságot látnánk, mert a kráterfalak a horizont alá kerülnek. A kráter névadója német matematikus, csillagász volt.

Most ugorjunk egy hatalmasat az északi félgömbre. Az Esők tengerének (Mare Imbrium) egyik öblébe a Szivárványok öblébe (Sinus Iridum). A 400 km-es félkör alakú öblöt a Júra hegység határolja, melynek csúcsai néhol elérik a 6000 méteres magasságot. Az öböl területe 237000 km2.
Kattintásra nagyítható.
Felette (a képen alul) egy szabálytalan alakzat vonzza a szemet. Ez az angol matematikusról, Ch. Babbage-ről elnevezett kráter. Erősen roncsolt kráter 144 km átmérőjű, töredezett talajjal látszik. Mellette a szintén roncsolt Anaximandrosz, görög filozófusról elnevezett kráter látható, ami 68 km átmérőjű, sáncfalai 2800 m magasan veszik körül.

Telehold után két nappal, augusztus 31-én ezt láttam a távcsőbe tekintve:
Kattintásra nagyítható.
Egy vidékről sikerült közeli felvételt készíteni, mert a légkör annyira háborgott a nappali hőség és az esti lehűlés miatt, hogy szinte lehetetlen feladat volt élességet állítani.

Kattintásra nagyítható.
A kép a Méz tengerét (Mare Nectaris) ábrázolja. A kép jobb szélén a Theofilus kráter látható, balra mellette az Érdesség öble (Sinus Asperitatis), ami a Nyugalom tengerébe (Marea Tranquillitatis) vezet. A Méz tengerét a 3000 méteres Pireneusok hegység határolja keletről (kép bal oldala) Itt két érdekes kráter található. Mindjárt az előtérben a Gutenbergről elnevezett kráter maradványai láthatók. A 75 km-es kráter délnyugati falai 2280 méterre magasodnak, míg északkeleten alig látszik valami belőlük. A másik érdekesség a kép bal felső felén látható Kolombusz kráter. Ez 75 km átmérőjű, szirtfalai 2400 méter magasak. Központ csúcsa alacsony. Előtte, szorosan ráépülve a Kolombusz A látható. Sajnos a kép nem igazán éles, a fentebb említett légköri mozgás miatt. Több felvételt is készítettem különböző vidékekről, de a feldolgozás során kiderült, hogy használhatatlanok, mentek a kukába.

Szeptember elsején készült ez a kép a Holdról. Már szépen fogy.
Kattintásra nagyítható.
A légkör ekkor sem volt a barátom, így a közeli felvételek szintén a kukában végezték. Azért megemlítem, hogy az északi féltekén feltűnő jelenség az Atlasz 88 km-es és mellette a Herkules 70 km-es krátere.

Most várom, hogy kiderüljön és jó idő legyen, hátha sikerül még pár érdekes vidéket megörökíteni holdunkon, ami ugye nem is olyan unalmas.

2015. augusztus 31., hétfő

Egy napfolt élete

Az elmúlt napokban rendszeresen figyeltem Napunkon látható hatalmas, a Földnél kb tízszer nagyobb kiterjedésű napfolt fejlődését. Ezt a posztot a téma lezárásának, összefoglalásának szánom. Az erről szóló bejegyzéseket itt és itt és itt lehet olvasni.

A napfoltok mibenlétről és tulajdonságairól itt bővebben lehet olvasni. A pánikot és félreértelmezéseket elkerülendő, ez a napfolt, mint általában többi is, nincsen közvetlen hatással földi életünkre. Nem lesz miatta világvége, a tengerek sem áradnak ki, stb. Természetes jelenség, mely a Napnak, mint csillagnak életével jár együtt. A napfoltevékenységben 11 éves ciklusokat lehet megfigyelni. Van amikor a Nap nyugodt, nem figyelhető meg folt rajta, van amikor tele van foltokkal, mint egy tinédzser arca pattanásokkal. Ami azért ritkaság számba megy az, hogy egy folt akkora legyen, hogy szabad szemmel, természetesen megfelelő védőszemüveggel nézve látszódjon. Nos ez a folt ilyen volt.

Következzenek a képek, amik elmesélik a 12403 számú folt "életét". Előrebocsátom, hogy a képek 120/1000 refraktorral készültek, kétszeres fókusznyújtással, videokamerával. Egy perces felvételeket készítettem, ami kb 1099 képkockát jelent. Ezeket összegeztem, dolgoztam fel, így lett a videóból állókép.

Az első felvétel augusztus 22-én, a folt ekkor már a Nap közepénél járt, szépen kifejlődött, a jobb alsó sarokban levő karika a Földet jelképezi, a méretek szemléltetése miatt.

Kattintásra nagyítható
Következő felvétel a borús idő miatt augusztus 24-én készült.
Kattintásra nagyítható
Egy nappal később augusztus 25-én így nézett ki:
Kattintásra nagyítható
Augusztus 26-ai felvétel:
Kattintásra nagyítható
Aztán augusztus 27-én már a napperem felé közelített a folt.
Kattintásra nagyítható
Augusztus 28-án már a peremen járt. A fehér vonalak az ún. napfáklyák.
Kattintásra nagyítható
Aztán augusztus 29-én már nagyon elfordult, de még látható volt. Ez volt utolsó felvétel a foltról.
Kattintásra nagyítható
Augusztus 30-i napkorongfotón még nyugaton ki lehet venni a hármas foltot, de már nagyon a Nap nyugati peremén van, a képen jobb szélen.

Kattintásra nagyítható

2015. augusztus 26., szerda

Napfoltok

Tegnap, azaz augusztus 25-én már feladtam a 12403 számú, óriás napfoltcsoport megfigyelését, mert teljesen borult volt az ég egész nap. Pedig érdekes végigkísérni ennek a hatalmas, a Föld átmérőjénél, 10-szer nagyobb foltcsoport fejlődését, sorsának alakulását. Aztán, láss csodát! Késő délutánra felszakadozott a felhőzet,és kikandikált a Nap a felhők mögül. Igaz, még a korong előtt vonultak át a felhők, de időnként azért kitisztult és szépen lehetett látni csillagunkat.

A távcső végére felkerült a videókamera 2-szeres fókusznyújtással. Az expozíció és élességbeállítás után vártam a kedvező pillanatokat, mikor indíthatom a felvételt. Úgy éreztem magam, mint egy vadász, csak itt a vad egy 130.000 km-es napfolt volt. Sikeresen rögzítettem pár felvételt, amiből ezt a képet sikerült összeraknom a feldolgozás során:

Kattintásra nagyítható

Korongfotó elkészítésére gondolni sem mertem, mert örültem, hogy ezt a képet sikerült létrehozni. Olyan mostoha körülmények voltak a felhők miatt.

Ma, augusztus 26-án viszont gyönyörű, napfényes reggelre ébredtünk. Örültem, hogy legalább nyugodtan dolgozhatok a távcső mellett, mert nem kell félni attól, hogy a felhők eltakarják a Napot.
Készítettem korongfotót és részletképet is a a foltról. Így nézett ki a Nap fél tízkor:

Kattintásra nagyítható
A folt kétszeres fókusznyújtással fényképezve ilyen látványt mutatott:

Kattintásra nagyítható