2015. november 19., csütörtök

A hamuszürke fény, avagy újhold után

November 11-én volt újhold, e naptól kezdve lestem a nyugati égboltot hátha sikerül megpillantanom és lefényképeznem a vékonyka holdsarlót. Sajnos ez most sem sikerült, ami leginkább betudható  az időjárásnak. Felhő és pára uralkodott felettünk. Hétfőn, november 16-án végre megmutatta magát Holdunk. Az ég is szép volt, felhőzet még nyomokban sem volt. A szürkület beálltával és ahogy mentünk bele az estébe a Holdon egyre erősebb lett a csillagász körökben csak hamuszürke fénynek nevezett jelenség.

Ez nem más, mint a Földünknek a Hold megvilágítatlan feléről visszavert fénye. Szabad szemmel figyelve szép, szürke derengésként látszik a Hold korongja. Ez a jelenség csak újhold előtt, vagy után látszik pár napig. Lényegében ekkor, ha a Holdról néznénk, "teliföldet" látnánk.

Az égre felnézve így nézett ki Holdunk. Már nem vékony sarló, de még nem is az az éjszakát bevilágító "égi szövétnek". 

Kattintásra nagyítható.

Egy kicsit szórakozva a fényképező géppel és a persze utána a fotóbolttal kezelésbe véve a képeket így sikerült a hamuszürke fényt elővarázsolni:

Kattintásra nagyítható.
Az igazat megvallva, magam is meglepődtem az eredményen, hiszen a hamuszürke fény nehezen fotózható téma, habár szemünk jobban látja, mint a CCD, vagy CMOS érzékelő. Újhold után megjelenő első Holdra felnézve és kissé hunyorítva nagyon szépen megmutatkozik Földünk visszfénye.

Ha már a távcső mellett voltam és "véletlenül" kéznél volt az ASI kamera is, meg a laptop is, így készítettem pár felszíni képet, bár ekkorra a Hold nyugváshoz készülődvén, alacsonyan állt, sokszor a faágak kitakarták a megcélzott területet. 

Következzenek most a jobban sikerült felvételek, elsőként a Méz tengere, mely 350 km átmérőjű medence, "tenger" a délkeleti félgömbön. Északnyugaton (képen fent balra) éppen hogy csak megvilágítva a Theofilus hatalmas krátere látható. Délen (a képen lent) a 125 km-es Fracastorius romkráter zárja le a Méz tengerét, mintegy öbölként. Keleten a Pireneusok vonulatát lehet látni.
Mare Nectaris. Kattintásra nagyítható.

A tengereknél maradva sikerült megörökíteni a már napfényben fürdő, kerek Veszélyek tengerét. A 620x570 km-es síkság 3,82 milliárd évvel ezelőtt keletkezett. Mint minden tengert a Holdon, ezt is láva töltötte fel egy becsapódás nyomán. A benne található kisebb kráterek alját még nem éri fény, ezért fekete pöttyökként láthatók a síkságon. Ez a tenger a Hold legkeletibb féltekéjén látható, az északi félgömbön.
Mare Crisium. Kattintásra nagyítható.

Következő képen a két első tenger közé beékelődött egyenlítő környékén elterülő Termékenység tengere látható. Ez is egy hatalmas, 600 km-es, lávával feltöltött síkság. Keletkezése 4,5 milliárd évre tehető. A képen balra lent a fényes kráter a 133 km-es Langrenus, amely az első Holdtérkép készítőjéről kapta nevét. A tenger nyugati partján  (a képen balra) látható az érdekes alakú Guttenberg kráter, ennek átmérője 75 km. A fekete pöttyök itt is a még meg nem világított kisebb kráterek.
Mare Fecunditatis. Kattintásra nagyítható.


Az északi félgömbön látható két hatalmas kráter egymás mellett. Két mitológiai erős emberről kapták a nevüket. A nyugati fekvésű kisebbik krátert Herkulesről, a nagyobbik krátert Atlaszról nevezték el. A 88 km átmérőjű Atlasz az öregebb, 3 milliárd éves, míg a 70 km-es Herkules kb 1 milliárd éves. Keleten (a képen jobbra) a távolban a 126 km széles Endymion kráter látható, megnyúlva, bár a valóságban kör alakú. Endümión a Holdat megszemélyesítő Szelené szerelme volt. Nyugaton a Herkulestől balra a Bürg kráter és a mellette elterülő Halál tava (Lacus Mortis) még félig árnyékban van.
Herkules és Atlasz kráterek. Kattintásra nagyítható.

Délen szép látványt nyújtott a hatalmas, 191 km-es Jansen kráter környéke. Ez a kráter igen régi, 4,5 milliárd évvel ezelőtt jött létre. Azóta már más kisebb nagyobb kráterek épültek rá. A XIX. szd-i francia asztronómusról elnevezett kráter a képen balra lent látható, rajta fiatalabb és látványosabb kráterekkel. A kép jobb felső részén a Piccolomini krátert kezdi el sütni a Nap. A XVII. szd-i olasz csillagászról elnevezett kráter 88 km átmérőjű, 3,2 milliárd éves becsapódás hozta létre. A képen jól lehet látni a négy csúcsos központi hegyét. A belőle kiinduló sziklafal felső részét világítja csak meg a napfény. Ez a fal 500 km hosszan nyúlik el észak felé.
Jansen és Piccolomini kráterek környéke. Kattintásra nagyítható.


Nagyon szemet gyönyörködtető volt a Hold felszíne és jó móka volt kalandozni rajta. Az alig megvilágított felén is sok érdekes tájék tárult fel előttem. Legközelebbi posztban visszatérek a kettőscsillagok világába.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése