2016. december 14., szerda

Még egy sárga óriás a Pegazusban

Ez a bejegyzés lassan már egy éve hevert virtuális fiókomban. Akkor több estét szenteltem a Pegazus csillagkép kettős és többes csillagrendszereinek. Az erről szóló bejegyzés itt olvasható. Most gondoltam kiegészítve közzé teszem. Íme:

Most már lassan egy hónapja csak a felhős, lehangoló ég borul felénk. A Napot is ritkán láttam, csillagos eget meg elvétve. A szürke délutánonként lapozgatva naplómat rábukkantam egy érdekes kettőscsillagra, melyet még november első felében sikerült távcsővégre kapnom. Érdekes rendszer, ezért gondoltam egy külön bejegyzést szentelek neki.

A π 1-2 Pegasi jelű csillagpáros, mely a Pegazus csillagkép északi részén található, és a szárnyas ló bal mellső patáját alkotja, első pillantásra könnyű, kisebb távcsövekkel is feloldható célpontnak látszik. De csak úgy néz ki!
A csillag helye a Cartes du Ciel programban. Kattintásra nagyítható.
A csillagok a kereső távcső nagy, 6°-s látómezejében is egy szoros kettős csillagnak látszanak, bár a szem ebben az esetben becsapja az észlelőt. A két csillag közötti távolság a valóságban kozmikus mértékkel nem nagy, kb. 25 fényév választja el őket, de ennek ellenére fizikai kapcsolat nincsen közöttük, nem hatnak egymásra. Optikai kettősök csupán, bár azért mégis van ott egy több csillagból álló rendszer, melyek felcsigázhatják a kettőscsillagász érdeklődését.

A távcsőbe tekintve szép, kékesfehér és sárga színű csillagokat láttam, több halovány csillaggal körbevéve. A látómező legfényesebb csillaga a π2 Pegasi, ami tőlünk 263 fényévre található. Napunknál 8-szor nagyobb, 1000°K fokkal forróbb csillag az óriás csillagok közé tartozik. Energia kibocsátása a Napunkénak 100 szorosa. A valóságban inkább fehér színű csillag, mit kékes. 
Szomszédja a kissé halványabb, de még így is ragyogó π1 Pegasi 288 fényév távolságban van tőlünk, és szintén óriás csillag,  9-szer nagyobb Napunknál, bár annál jó 1000°K fokkal "hűvösebb". Energiakibocsátása Napunkénak "csak" 38 szorosa.

A lenti kép mutatja a két óriásnak, a csillagfejlődést mutató (HRD) grafikonon elfoglalt helyét. Jól látszik, hogy mindkettő az un. óriás ág legalján tartózkodik jelenleg. Feltüntettem Napunkat is, a korongok nem méretarányosak, de érzékeltetik a méretbeli különbségeket.
Pi1-2 PEG a HRD-n. Kattintásra nagyítható.
A szemléletesség kedvéért készítettem egy összehasonlító rajzot is, ahol méretarányosan ábrázoltam a két csillagot és Napunkat. (Zárójelben jegyzem meg, ez a két csillag még csak nem is tartozik az igazán nagyok közé!)
Kattintásra nagyítható.

Ennyi előzmény után nézzük, mi láttam a távcsőbe nézve. A két csillag színe szépen látszik. A fényesebb π2 Pegasi  kékesfehér, a halványabb sárga színűnek látszik. A π1 Pegasinak, két társát látom, melyek nagyon halványak nehezen észrevehetők, de hosszabb szemléléssel előtűnnek. Egyrészt a két csillag erős fénye dominál a látómezőben és elnyomja a halványabb csillagokat, másrészt azért is nehéz volt észrevennem őket, mert az erősen párás, ködös idő rontotta az égbolt átlátszóságát. A pára még az objektívre is rátelepedett.

A C jelű tag a főcsillagtól balra, nyugatra látható közel hozzá (szeparáció:70", pozíciószög:270°), míg a D jelű tag a fényes kékesfehér csillag irányában, a főcsillag jobb felén, keletre, de távolabb helyezkedik el (szeparáció:200", pozíciószög:90°). A főcsillag és a kísérők között elég nagy, kb. 5 magnitúdós a fényességbeli különbség. Véleményem szerint a kísérő csillagok kisebbek lehetnek Napunknál.
 Az egész rendszer úgy néz ki, mintha a főcsillag egyenlítője mentén keringenének a kísérő csillagok, akár a Jupitert és annak holdjait venné szemügyre az ember. Ez is adja az érdekességét, rajzban megörökítettem a látványt:
Sárga és kék csillag ragyog az okulárban. Kattintásra nagyítható.

Az könnyebb érthetőség kedvéért  az alábbi rajzon kiemeltem a hármas rendszert. A piros keretben láthatók:
Kattintásra nagyítható.


A rajzot két egymás utáni estén készítettem. Első alkalommal nem láttam meg a társakat, második alkalommal pontosítottam a vázlatot, mert csak ekkor vettem észre őket. 
A katalógus szerint a π1 Pegasi rendszere valójában 5 csillagból áll. A főcsillagtól északnyugatra is van egy kísérő, az a B jelű tag, de valószínű a elveszett a főcsillag fényében, ezért nem láttam meg, valamint a jobb oldali, D jelű csillag is egy kettős csillag, melynek kísérője viszont a távcsövem határfényességén kívül esik, így az nem is láthattam meg.

Azt hiszem ide még érdemes lesz visszatérni és jobban szemügyre venni a környéket is.




2016. december 5., hétfő

Újra az ég alatt

Kattintásra nagyítható
December 4-én végre, hosszú idő után, ismét sikerült kiszabadulnom a csillagos ég alá. Erre az alkalomra nem terveztem sok mindent, inkább a Hold-Mars-Vénusz "együttállásra" koncentráltam. Még péntek este kutyasétáltatás közben gyönyörködtem a Hold vékony sarlójában és a mellette látszó Vénusz ragyogásában. Ekkor nem volt sem időm, sem felszerelésem közelebbről megnézni őket. Szombaton ismét munka foglalt le, de azért sikerült egy holdsarlós képet lőni a város közepéből, ez látszik balra. Vasárnap végre eljött az én időm.

Arra gondoltam, valahogy a Holdon, ilyenkor látszódó, a szakirodalomban csak hamuszürke fénynek említett jelenséget megörökítsem. Mi is ez a fény? Amikor a Holdunk vékony sarlóként látszik Újhold után, sokszor lehet látni a még árnyékban levő gömbjét halványan derengeni. A jelenséget a Föld okozza, ugyanis  bolygónk fénye világítja meg ilyen halványan a Hold árnyékban levő korongját.

Egy képen szerettem volna a derengő korongot és a már megvilágított részt ábrázolni, de ez a nagy fényességkülönbség miatt lehetetlen, nincsen olyan eszköz amelyik ekkor dinamika tartománnyal rendelkezik, így maradt az a módszer, hogy egy képet készítek a látszó Holdról és egy másikat a hamuszürke fényes feléről és ezeket összedolgozom.

A távcsőbe nézve így látszott a Hold:
Az 5 napos Hold. Kattintásra nagyítható.
Szembetűnő a Méz tengere (Mare Nectaris) kerek síksága az árnyék szélén. Ennek nyugati partján látható az árnyékból már kibukkanó hatalmas Theophilus kráter. Tőlük északra elterülő síkság a Nyugalom tengere (Mare Tranquillitatis), ahol az Apollo 11 ereszkedett le. Ettől keletre a már fényben fürdő Válságok tengere (Mare Crisium) látszik.

Ezt a képet szerettem volna kiegészíteni az árnyékos koronggal, amit így sikerült kiviteleznem:
Hamuszürke fényes Hold. Kattintásra nagyítható.

Hold után a Vénusz került terítékre. A bejegyzés elején említettem a hármas együttállást. Ez valahogy így néz ki a Stellarium programban:
Hármas együttállás. Kattintásra nagyítható.
Középen a Hold, jobbra lent a Vénusz, balra a Mars. A valóság kicsit más volt, ugyanis a Hold fényképezésével végezve a Vénusz már alacsonyan állt, jóval a fák koronája között látszott. Sikerült még elkapnom, mielőtt egy ág mögé bebújt volna. Az ember azt hinné, a fényéből következtetve, hogy a teljes korong ragyog felénk, de nem! Most csak fél Vénusz volt a távcsőben. Sajnos a műszerem nem elég hozzá, hogy a légkörének részleteit megfigyeljem, így csak egy homogén fehér korongot láttam, a környező csillagokat elnyelte már a légkör és a bolygó fénye.
Kattintásra nagyítható.
A rajz végeztével a Mars felé fordultam, ami most még magasan állt. Könnyű megismerni szabad szemmel is vörös színnel ragyog. A távcsőben inkább narancssárgának láttam az korongot. Sajnos itt sem látom a felszíni részleteket, inkább homogén narancsos korongot látok. Most annyival volt jobb, mint nyáron, hogy a pára nem zavart bele a látványban, és még a bolygót körülvevő csillagmezőt is rajzolni tudtam.
Kattintásra nagyítható.

Nagyon érdekes, tartalmas estét töltöttem el ismét a távcső mellett. Külön öröm volt a Vénuszt megpillantanom, hiszen már évek óta nem volt alkalmam látni, mert az Esthajnal csillag mostanában inkább hajnalcsillag szerepben tündökölt.