2016. február 7., vasárnap

Az Orion kettősei és egy üstökös

Észlelésre kész a bázis.
Február első hétvégéje végre alkalmat adott arra, hogy ismét a távcső mellett tölthessek el estéket. Nagyon vártam már ezt a lehetőséget, ugyanis tavaly november 13-a óta nem vettem elő a távcsövet, nem gyönyörködtem a naplementében, nem láttam a szürkületből előbukkanó csillagokat. Vagy nem volt időm, vagy a Kárpát-medencében hosszú időre megülő köd, pára és borult ég akadályozott. Hja, jó lenne egy űrtávcső....

A távcső beállításával, ami máskor 10-20 perc alatt meg van, most legalább másfél órát töltöttem el, mire az automatizált, "GOTO" állvány a kívánatos hibahatáron belül üzemelt. Két hónap kihagyás a gyakorlat rovására ment.

Pénteken, azaz február 5-én, derült idő várt, bár csak látszólag volt szép az ég, az alacsonyan álló csillagokból semmi nem látszott, az északi égen a Göncöl szekerét is nehéz volt kivenni, sőt az este első órájában még felhőátvonulások is keserítették az életemet. A rossz átlátszóságú ég dacára kb öt perces keresgélés után sikerült megtalálnom, és távcsővégre kapnom a tavaly ősz óta a Föld közelében kóválygó üstököst, amit az amatőrcsillagászok Katiként emlegetnek a levelező listán, a hivatalos, "születési" neve pedig a romantikusan hangzó C/2013 US10 Catalina. Észlelés előtt interneten néztem meg, hol kellene lennie az égi vándornak és persze nem volt ott. De kis bolyongás az égen és egyszer csak teljes pompájában beúszott az okulár látómezejébe. Egyáltalán nem volt olyan, mint a róla készült számtalan fényképen, de legalább a saját szememmel láttam őnagyságát!

Tulajdonképpen első pillantásra halovány pacának tűnt, de ha az ember hosszabb ideig nézegeti azért elő-elő tűnnek finomabb részletek. Az előbb említett "paca" nem más, mint az üstököst körülvevő gázburok, a kóma. Nagyon diffúz látvány volt, kiterjedését 7'-re becsültem, vagyis még elég aktív a mag. Még egy kis csóvát is láttam derengeni a kómából kelet felé, bár az a szomszédos csillagnál megszakadni látszott. Jó öt percig jártattam a szemem, mire felvillant a mag is. Így mindene meg lett az üstökösnek. Próbáltam nagyobb nagyításon is megnézni őkelmét, de annyira rossz volt az északi égbolt, hogy maradtam a kisebb nagyításnál, ott egyébként is a környező csillagokkal szebb látványt nyújtott. Összehasonlítva a tavalyi Lovejoy üstökössel a mérleg nyelve ez utóbbi felé billen, ha a látványt vesszük alapul. Azért a Katiról is készítettem egy rajzot, íme ezt láttam, így láttam az idei év első üstökösét:
A C/2103 US10 Catalina üstökös. Kattintásra nagyítható.


Február 6-án hazaérve az űrkiállításról, amiről később fogok írni, annyi időm volt, hogy átöltözzek, bekapjak valamit és már mentem is kitelepülni. Ismét verőfényes napsütés volt, napközben derült ég, és ismét csalódtam. Az este beálltával a láthatóság rohamosan csökkent, az alacsonyan levő csillagok szintén nem látszottak, a nyugati égbolt egyenesen katasztrófa volt. Viszont a déli égen nagyon szépen látszott a tél híres és feltűnő csillagképe az Orion. Könnyű felismerni az öv jellegzetes hármas csillagáról.
A két vizsgált csillag az Orionban. Kattintásra nagyítható.

Most szó szerint az égiek döntötték el, merre forduljon a távcső objektívje. Eredetileg a Nagy Göncöl környékén akartam körülnézni, de ott olyan rossz ég volt, hogy maradt a tisztábbnak látszó déli Orion, aminek is az észak nyugati részén levő kettős csillagok közül szemezgettem. Itt most csak két kettős, illetve többes rendszert szeretnék megemlíteni, ezek ugyanis az olvasók számára is látványosak, érdekesek lehetnek.

Az első csillagnak nincsen külön neve, szerényen bújik meg az Égi Vadász karjáról lelógó oroszlánbőrt képviselő alsó csillag felett. Katalógus neve STF 627. Ha lenne kettőscsillag kereső iskola, akkor ezt a párost példaként említenék, annyira jellemző a kettősökre. A távcsőben két, azonos fényű csillagot láttam nagyon közel egymáshoz ragyogni. Első pillantásra látszik, hogy együvé tartoznak. Tőlünk 111 fényév távolságban vannak, igen forró csillagok, felszíni hőmérsékletük 10.700 °K körül van, viszont a Napunknál jóval kisebbek, annak körülbelül fele a nagyságuk, az energiatermelésük ugyanakkor a Napunkénak kétszerese. Vagyis igen erős és agresszív törphöz lehetne őket hasonlítani. 1799-es első megfigyelése óta a két társ egymáshoz viszonyított helyzete alig változott, tehát keringésük nagyon lassú. Mindenesetre sokáig elnézegettem a párost.
Kattintásra nagyítható.
Az alábbi fantáziarajz azt mutatja, ha a Napunkat és az STF 627A csillagot egymás mellé tennénk, hogyan néznének ki, így könnyebb elképzelni a méreteket. Jobbra a sárga csillag a Napunk, balra a kékesfehér STF 627 rendszer A tagja, a B tag is hasonlóan néz ki és mérete is hasonló.
Kattintásra nagyítható.

A másik csillag az Orion öv alsó csillaga, az Alnitak nevezetű, alatt szabadszemmel is látható Szigma Orionis névre hallgat, a kettőscsillag katalógusokban STF 762 számon található. A rendszernél és az azt alkotó csillagoknál érdemes kicsit elidézni és részletesebb vizsgálat alá vonni őket.

Megállapítható, hogy elképzelhetetlenül messze vannak tőlünk, 1164 fényévre. A tagok fiatal, nagy tömegű csillagok. Érdemes őket Napunkkal összehasonlítani, hogy elképzelésünk legyen fizikai tulajdonságukról. A rendszer legnagyobb tagja a Szigma Orionis A csillag felszíni hőmérséklete 33.000 °K felett van. Összehasonlításul a Napunké 5.500°K. Kétszer akkora, mint a Napunk, viszont annál 2700-szor több energiát termel és bocsát ki környezetébe, és 18-szor nagyobb a tömege. A csillagnak van egy kisebb kísérője is, amely olyan közel van hozzá, hogy csak nagy távcsővel pillantható meg. A Szigma Orionis fényváltozásaiból arra lehet következtetni, hogy a szoros társ 170 évente kerüli meg a nagyobb testvérét.

Észlelhető viszont másik két kísérője, melyek a Szigma Orionis E és D jelet kapták. Az E tag is viszonylag közel található a főcsillaghoz, mintegy 4.600 csillagászati egységre kering. (Egy csillagászati egység a Nap-Föld távolsága, azaz 150 millió km.) A D csillag 15.000 csillagászati egységre található. Mindkét kísérő forró, kék színű csillag, a Napunknál kicsit kisebbek, viszont 7-szer nehezebbek, energiakibocsátásuk 210-szer nagyobb annál. A HRD grafikon alapján az A csillag inkább már az óriások közé, míg az E és D csillag a normál fősorozathoz tartozik. A csillagok közelében az Orion csillagkép egyik csillagbölcsője található, az is valószínű, hogy a többes rendszer tagjai ott születtek pár millió évvel ezelőtt. A Nap korához -6 milliárd év- viszonyítva tényleg csak újszülöttek, viszont eddigi fizikai jellemzőik alapján nem lesznek hosszú életűek.
Kattintásra nagyítható.
Az előzőekben már volt szó a csillagok méreteiről. Azért, hogy jobban el tudjuk képzelni őket készítettem egy fantáziarajzot. Ha valami csoda folytán a Szigma Orionis rendszer csillagait és Napunkat egymás mellé tennénk ezt az érdekes képet látnánk. Jobbra a sárga csillag a Napunk, balra a nagyobb világoskék a Szigma Orionis A csillaga, a sötétkékek az E és D tagok.
Kattintásra nagyítható.

A rendszer első megfigyelése 1779-ben történt, a  tagok azóta csak pár tized másodperccel mozdultak el egymáshoz képest. A tagok közelsége a távcsőben is látszik. Az okulárba tekintve kéken izzó csillagot látunk, kísérői pedig közvetlen mellette találhatók, jól elkülönülve. Az E tag a legközelebbi, mellette a D csillag van keleti irányban. Tartozik még csillag a Szigma Orionishoz, viszont a világos égi háttér nem tette lehetővé, hogy megkeressem a rendszer összes tagját, ahhoz majd kedvezőbb égi körülmények kellenek. A szép és ritka látványról készítettem egy rajzot.
Szigma Orionis rendszere. Kattintásra nagyítható.


Jó volt ismét a csillagok alatt, között kalandozni, elmerülni az űr végtelenjében, kéthavi kényszer szünet után. Remélem, az időjárás a jövőben kegyesebb lesz és többször tudok kiülni a távcső mellé, gyönyörködni a fölénk terülő égboltban, feltárni, megfejteni titkait.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése