2015. augusztus 22., szombat

Napfolt kaland

Nagy hiányt igyekeztem ma pótolni. Ugyanis a borús, esős, felhőszakadásos időt arra is felhasználtam, hogy rendszerezzem az eddigi észleléseket. Amint kiderült két éve nem néztem meg a Napot, a márciusi fogyatkozást kivéve.

Miután ma napfényes reggelre ébredtünk és jó idő ígérkezett, no meg végre az új kamerát is szerettem volna kipróbálni, úgy gondoltam, hogy kitelepülök Napot észlelni. A távcső mechanika felállításánál rögtön gondom támadt. A háromláb egyik rögzítő csavarja kiszakadt a helyéről, így a láb nem volt rögzíthető. Klasszikust idézve: "Huston, we have a problem". Nos, elő a fúrót, menetfúrót, az eredetileg 8-as furatot átmetszettem 10-re. Így az új csavar már szépen megtartja a lábat. Ezzel eltelt egy jó fél óra.

Végre mindent szükségest kivittem (távcső, okulárok, kamera, laptop) és összeállítottam a felszerelést, megcéloztam a Napot. Az okulárban nagyon szépen látszott a D-i féltekén levő hatalmas foltrendszer, csoport. A távcső végére feltéve a kamerát 1 perces felvételeket készítettem először nyújtás nélkül, majd 2-szeres fókusznyújtással. Az újabb bosszantó dolog a felvételek készítése közben történt. Amíg az állványt szereltem, meg a felszerelést raktam össze a déli égbolt szépen befelhősödött. Szerencsére, csak vékony cirrusz felhők lepték el, így a foltot nagyon szépen láttam a monitoron. Azért egy tiszta, felhőmentes égboltnak jobban örültem volna. Több felvétel is készült, és a szerintem legjobbat dolgoztam fel AviStackban, amit most közreadok:

A kalandos körülmények között készült felvétel. A jobb oldali alsó kis a kör a
Földet jelképezi. Kattintásra nagyítható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése