Decemberi Hold

Csoda történt! December 3-án délután kivételesen derült égre értem haza, ami üdítően hatott az elmúlt hetek borús, felhős, ködös időjárásában. Igaz ennek köszönhetően meglehetősen hideg, didergős volt az idő, viszont az első negyed tájékán (a nép nyelv félholdnak nevezi), a Vízöntőben járó Hold látványa nagyon hívogatott. Gyorsan összeraktam a felszerelést (távcső, videokamera, laptop) és nekiálltam, a talán idei utolsó, holdfényképezésnek.

Azt előrebocsátom, hogy a delelés környékén járó Holdunk kb. 27°-os magassága még nem a legkedvezőbb a hosszabb idejű megfigyelésekhez, mivel gyorsan eltűnik a környező háztetők mögött. Mint később kiderült teljes 24 percem volt e bejegyzésben szereplő képek elkészítésére. Ezért nagyon átgondolni sem volt időm az észlelést, a célpontok kiválasztását,  inkább csak rögtönöztem és a látványosabb vidékekre koncentráltam. A légkör viszont nagyon kegyesnek mutatkozott, a monitoron megjelenő élőkép szinte rezzenéstelen volt, alig hullámzott, ez legalább megkönnyítette a munkát.

Észleléskor égi kísérőnk aktuális adatai a Virtual Moon Atlas adatai alapján:

Aktuális rektaszcenzió	22h32m08s
Aktuális deklináció	-14°46’40”
Távolság	401732 km
Látszó szögátmérő	29,74’
Colongitudó	351°
Holdhónap	7 nap
Megvilágítás	44%
Szélességi libráció	+6°25’
Hosszúsági libráció	+2°17’
Kel	12:27
Delel	17:28
Nyugszik	22:38

Elsősorban egy mozaik képhez szükséges felvételeket készítettem el,úgy, hogy a videokamerát a távcső primér fókuszában helyeztem. Egészen idén tavaszig az éppen aktuális, teljes holdkorongot ábrázoló képet egy DSLR gépvázzal csináltam. Aztán áttértem az ún. mozaik kép, vagy kompozit kép elkészítésére, mely több részletképből áll össze, így jóval nagyobb felbontást tudok elérni, igaz több munkafolyamat elvégzése árán. Ilyen mozaik a lenti, 6 db részletképből összeállított fotó is, amely az első negyedet megelőző napon ábrázolja Holdunkat:

A Hold 2019.12.03. 15:15 UT-kor.
 Pirossal jelölve a posztban
szereplő tájak.

A mozaikképhez szükséges felvételek elkészítése után a számomra érdekesebb, látványosabb holdi tájakat örökítettem meg, a távcső fókuszának 3X nyújtásával (ezzel megnövelve a műszer nagyítását). Ezek közül az elsőnek az északi saroktól alig 20°-ra, 520 km-re található Meton kráterre került sor. A kráter mostani jó láthatósága a kedvező librációnak köszönhető, azaz a Hold ezen fele a felvétel pillanatában pont felénk billent. Erről a nagyon érdekes alakzatról az alábbiakat jegyeztem le:

Meton kráter

"Az északi sarokhoz közel tűnt fel ez a hatalmas kiterjedésű "síkság". A rózsasziromhoz hasonlító területet több romkráter alkotja. A padlózata homogénnek látszik, bár jobban megnézve ÉK-DNY irányban egy kisebb vonulat töri meg, /megjegyzés: ez a vonulat a kráter eltemetett széle/ valamint a B kráter. Ez a megvilágítás láttatni engedi a Meton C kráter déli falának csipkézetét, mely jól látszik a kráter belsejébe vetett árnyékon. A terminátor miatt nagyon vadregényesnek látszik kráterünk környezete." A leírás jobb érthetőségének kedvéért  a következő képen megjelöltem a leírásban szereplő részeket:

A kép utólagos elemzése során sikerült azonosítanom a síkság közepe tájékán, a B krátertől keletre, háromszög alakban elhelyezkedő dómokat. Ezek a Hold pajzs vulkánjai, kerek alakú, alacsony, enyhe lejtőszögű képződmények, dudorok. Nagyon ritkák, megfigyelésük, észrevételük nehéz, főleg a távcsövem és a kamerám felbontási teljesítménye mellett. Kráterünkben mindjárt 3 db, kb. 8-9 km kiterjedésű, elég alacsony dóm is van, ebből kettő a D kráter eltemetett belső fala mentén alakult ki.

Ez a kráterhalmaz nagyon ősi képződmény, a Hold megszületése utáni intenzív bombázási időszakban keletkezett, kb. 4.5-3,6 milliárd évvel ezelőtt. A sűrű becsapódások miatt a megolvadt láva legalább 4 krátert töltött fel és alakította ki a ma látható közel 126 km-es síkságot, melyet 2,6 km magas falak szegélyeznek. Az LRO (Lunar Reconnaissance Orbiter) felvétele majdnem fentről mutatja a területet és könnyen ki lehet venni a síkságot alkotó, feltöltött kráterek körvonalait.

LRO képe a Meton kráterről. Forrás: NASA

A kráter nagysága és feltűnő volta ellenére korai Holdtérképeken nem szerepelt, csak az 1791-ben Tobias Mayer német csillagász által készített térképen tűnik fel először. A krátert Govanni Riccioli olasz jezsuita csillagász nevezte el Metonról, a Kr.e. V. században élt görög csillagászról, az ő névadását vette át az IAU (Nemzetközi Csillagászati Unió).

Meton kráter Mayer térképén.

Következő felvétellel már bő 670 km-rel, délebbi, a Hold "mérsékelt égövében" elhelyezkedő vidéket kerestem fel, az Aristoteles és Eudoxus krátereket. Ez a két krátert, ahogy az előző Meton is, az általam ritkán fotózottak közé tartozik, pedig a kép tanúsága szerint egy nagyon izgalmas tájékon helyezkedik el.

Az Aristoteles és Eudoxus kráterek

Ezekről a képződményekről az alábbiakat jegyeztem fel: "A Hold északkeleti területének legfeltűnőbb alakzatai. Egy felföd /terra/ felszínén keletkeztek, ebben a megvilágításban a meredek kráterfalak igen vadregényes látványt nyújtanak. Az Aristoteles 87 km átmérőjű, 3700 m, mély kráter, melynek padozatát egy alacsonyabb gerinc vágja ketté ami átvezet a hármas központi csúcsokon. Ezek szintén alacsonynak látszó hegyecskék. A keleti fal árnyéka láttatni engedi a fal csipkézetét, erős tagoltságát. A kráterfal belseje teraszos felépítésű. Külső környezetében, főleg az északi síkság felé jól látható a kráter anyagának kiszóródási nyoma. A keleti falánál a Mitchell 30 km átmérőjű, kis krátere látható.
Az Aristotelestől délre elhelyezkedő Eudoxus kráter lényegesen kisebbnek látszik, de a vetett árnyék alapján mélyebbnek tűnik /64 km átmérőjű, 3400 m mély/, melynek falai kívül is  és bévül is is meredekek. A megvilágított részen látszik, hogy a belső fal szintén teraszos felépítésű. A két kráter környezetét nyugati irányban a Montes Caucasus magas hegyei határolják. Említés érdemel még az Aristotelestől nyugatra elhelyezkedő alacsony peremű, majdnem teljesen feltöltött Egede kráter, melyre Földvári István Zoltán hívta fel figyelmemet."

A két kráter közül az északi, az Aristoteles, az idősebb. Egy kb 3,2 milliárd évvel ezelőtti becsapódás hozta létre, míg a délebbi, az Eudoxus kráter "mindössze" 1,1 milliárd éves. Az Aristoteles kráter a Mare Frigoris /Hidegség tengere/ déli partján, míg az Eudoxus kráter egy magasabb terra területen, a Montes Caucasus /Kaukázus hegység/ vonulatának külső oldalán helyezkedik el. A terület magassági viszonyai nagyon érdekesek, és bonyolultak. Az ábrázolt terület legmélyebb része az Aristoteles alja, ami kb. 3000 m-rel van lejjebb a holdi 0 pontnál. Ez még a keletre /jobbra/ látható mare területnél is jó 1000 m-rel alacsonyabban van. A felföldön levő Eudoxus is mély kráter a fal teteje és az alja között 3000 m a különbség. A balra lent, délnyugatra látható  Kaukázus hegyei már jó 1100 méterre magasodnak a kráterek fölé.

A terület magassági viszonyai

A terület geológiai térképe. Jól látható, hogy a déli kráter anyagai ráépülnek
 az északi kráterre, viszont krátereink egy nagyon ősi területen keletkeztek.

A mai Aristoteles és az Eudoxus krátereket több XVI-XVII. századi holdészlelő, és térképező más-más néven említette. A ma a Kr.e IV. században élt görög filozófusról, Arisztotelészről elnevezett krátert Michael van Langren /Langrenus/ holland térképész Tycho Brahéról nevezte el, míg Johannes Hevelius Mons Serrorumként /talán Fűrészes hegy/ tüntette fel térképén. A mai Eudoxus krátert Langren Copernicusnak, Hevelius pedig Mons Carpatusnak /Kárpátoknak/ nevezte. Érdekesség, hogy ma is találhatunk a Holdon a Kárpátokról elnevezett hegységet, de az a most vizsgált területtől jóval nyugatabbra helyezkedik el. A kráterek mai elnevezését Riccioli nevezéktana alapján az IAU állapította meg.

Hevelius így ábrázolta az Eudoxus krátert térképén, 1671-ben. A színezékből
jól látszik, hogy abban az időben a Holdra, a Földhöz hasonlóan tengereket és száraz-
földeket képzeltek el. A krátert hegycsúcsokkal övezett síkságként rajzolták le.

Folytattam képzeletbeli utazásomat égi kísérőnk felszínén. Következett az Aristotelestől 620 km-re délnyugatra található a Posidonius kráter és környéke. Ez is egy feltűnő, szép holdi alakzat, amit előzőkhöz hasonlóan, sajnos ritkán kerestem fel eddig.

A Posidonius kráter.

A kráterről ezt jegyeztem fel: "A Mare Serenitatis /Derültség tengere/ és a Lacus Somniorum /Álmok tava/ közötti szoros déli részét uralja ez a 95 km átmérőjű kráter. A közel kör alakú képződmény első látásra engem a trelleborgi viking táborra emlékeztetett. Az északi, mare területre eső falának külső részén jól kivehető a meredek, alacsonyabb falakat megtörő B szatellit kráter. Az északnyugati falán folytonosság hiányt látok /talán itt tört be a krátert feltöltő forró láva/. Az aljzat  első látásra homogénnek tűnik, a Rükl atlaszban látható árokrendszerből csak a délnyugati, déli rész látható. Érdekes a délkeleti kettős fal. Egyébként a déli fal meredekebbnek, magasabbnak tűnik, mint az északi. Itt, úgy látom a kráter egy terra terület szélére épült be. Feltűnő még az A kráter, mely jó mély sebet ütött a kráter padlózatába. Három kicsi központi csúcsot is látok, melyek félkörben helyezkednek el az A kráter körül. A szomszédos kísérőkráterek csupán 10-20 km átmérőjűek. A Posedonius déli szomszédja, a Chacornac erősen romos krátere 51 km átmérővel rendelkezik." A könnyebb érthetőség kedvérét a főbb alakzatokat a lenti képen feliratoztam:

A Posidonius geológiai térképe

A tőszomszéd Chacornac kráter erősen romos, feltöltött, mint már említettem. A terület geológiai térképén jól látszik, hogy a nálánál fiatalabb és jóval nagyobb Posidonius krátert létrehozó becsapódás nyomán a kilökődött anyag töltötte fel ezt a kisebb krátert. A fenti képről még az is megállítható, hogy a Posidonius a környék legfiatalabb képződménye, és úgy néz ki, hogy ez a terület azóta semmit nem változott.

A Posidonius kráter kb 3,6 milliárd évvel ezelőtti becsapódás nyomán jött létre a Montes Taurusnak /Taurus hegység/ otthont adó terra és az alacsonyabb mare terület határán. A lenti magassági viszonyokat ábrázoló képen is jól látható, hogy a déli falak magasabbak, mint az északiak.

A Posidonius kráter magassági viszonyai.

A krátert Langren Lafaillii-nek / sajnos nem találtam a név eredetére utaló hivatkozást/, Hevelius  pedig Insula Macrának nevezte korai Holdtérképén. Mai nevét Rodoszi Poszeidoniuszról, a Kr.e. II. században élt görög íróról Riccioli nevezéktana alapján az IAU-tól kapta.  

Kráterünk Langren 1645-ös térképén.

Mielőtt a Hold végleg eltűnt volna a háztetők mögött még volt időm felkeresni kedvenc tájamat a Theophilus, Cyrillus, Catharina kráterek alkotta jellegzetes és igen látványos területet. Mindhárom névadó személy annak idején Alexandriában élt, így én csak egyszerűen alexandriai krátereknek hívom őket. Róluk már bővebben írtam  egy régebbi bejegyzésben, így most csak legújabb képüket teszem közzé.

Kedvenc kráterhármasom.

Sajnos e kép elkészítése után már nem volt alkalmam tovább barangolni égi kísérőnk felszínén, azóta pedig sajnos folyamatosan borult az ég, a Hold, csak időnként kukucskál ki a felhők résein. Remélem, hogy jövőre kedvezőbb időjárás köszönt be a csillagnézőkre, így hosszabban elidőzhetek a változatos holdi tájakban gyönyörködve.