Az Északi Korona ékköve

 

Az Északi Korona egy szép félkör alakú csillagkép, mely e poszt írásakor a esténként a zenitben látható. A magyar csillagregékben Szűz Mária esküvői koszorúját jelképezi, a görög mondavilágban Ariadné koronájaként került az égre. Látványos mélyég objektumokat nem tartalmaz ez a kis területű csillagkép, talán ezért sem igazán népszerű az amatőrcsillagászok körében. Viszont érdekes kettőscsillagokban bővelkedik. Én egy éjszaka 28 párt vadásztam le a kis Seestar komplex műszeremmel. Így akadtam rá arra a látványos kettős illetve négy csillagból álló rendszerre, melyet most bővebben ismertetni fogok. A vezető képet az AI alkotta meg. 

A ν^1,2 Coronae Borealis , avagy az Északi Korona nü jelű csillagai az Északi Korona és a Herkules csillagképek határvidékén találhatók.  A két közeli, sárga színű csillag fényessége a szabadszemes láthatóság határán van, de sötét vidéki égen megpillanthatóak. 

A két csillag helyzetét a nyíl mutatja. Stellarium.

Távcsővel viszont tényleg lenyűgöző látványt mutatnak. Sőt a műszer feltárja a két sárga óriás halvány kísérőit is, ahogy az alábbi képen is látható.

A Nü 1-2 CrB a Seestar felvételén.

A WDS-ben a csillagokat a 16224+3348 (STFA 29 és H N 18) néven találhatjuk meg. Ezeket a párokat már a világ leghíresebb amatőr csillagásza William Herschel is felvette katalógusába, de ő két külön szám alatt az északit (a képen a felső) párt H N 81, a délit pedig H 6 18 néven regisztrálta. Friedrich Struve, az egyik legeredményesebb kettőscsillagász, ismerte fel, hogy a két fényes csillag is kapcsolatba lehet egymással, így nem két egymás mellett látszó párról, hanem egy négy csillagból álló rendszerről lehet szó. Így kapták az STFA 29 névkódot. Mielőtt jól kielemezném őket, először nézzük meg jelenlegi állapotukat. A WDS AB, AC, AD és BD párokat tart nyilván, de hogy melyik-melyik, azt a következő kép mutatja meg:

Az egyes csillagok azonosítása. AstroimageJ.

Június 17/18 éjszakáján kalandoztam az Északi Koronában, ekkor készültek a bemutatott képek is. 

A csillagok jelenlegi helyzetét az alábbi táblázat mutatja:

Elválasztások és pozíció szögek. A fényesség adatok a WDS-ből származnak.

Eltérések a WDS legutolsó bejegyzéseitől.

A fenti táblázat érdekessége, hogy az utolsó két párt alig négy éve mérték, míg az első kettő elhanyagoltnak látszik. Most pedig nézzük meg, hogy a csillagok között milyen kapcsolatok lehetségesek. Ehhez a Gaia DR3 adatkibocsátásban a csillagokra vonatkozó adatokat kell megkeresni, hogy az elemzés elvégezhető legyen. Először nézzük meg a  sajátmozgások és a sebességek viszonyait.

Sebességek viszonyai.

Látható a sajátmozgás viszonyszám, az rPM, egyik esetben sem mutat közös sajátmozgást. A szökési sebességeket is jócskán meghaladják a radiális sebességek különbségei. Ezek alapján elmondhatjuk, hogy ez a rendszer látványos, de optikai párok alkotják. Talán a különböző távolságok mást mutatnak?

Távolságok a rendszerben.

 Azt láthatjuk, hogy a csillagok egymáshoz viszonyított távolságában nincsen átfedés. Az egyes párok látszó távolságai csillagászati egységben is elég nagyok. De az AC esetében nem haladja meg a főcsillag elméleti gravitációs kötési határát, a többi esetben sajnos igen. Ezek ellenére mégis a két fényes csillag úgy tűnik, hogy fizikai kapcsolatban állhat, míg a többi csillag tényleg csak egymás mellett látszik.

Történelmi megfigyelések az egyes párokról.

A historikus megfigyelések sem rajzolnak ki lehetséges pályaíveket, inkább csak a mérések pontatlanságát láthatjuk, illetve a csillagok sajátmozgását. Így sem állapítható meg fizikai kapcsolat a csillagok között.

A csillagok főbb fizikai jellemzői.

Milyenek is és mekkorák a tagok azt a fenti táblázat mutatja. Ebből látszik, hogy a két fényes a nü1 CrB és a  nü2 CrB, ténylegesen óriás, méghozzá narancsos színű csillag, de a C és a D csillagok sem kicsik, de azok olyan távolságba vannak tőlünk, hogy fényük sokat veszt intenzitásából mire elér hozzánk. A  HR diagramon elfoglalt helyzetük pedig azt mutatja, hogy mindegyikük már az óriás ágon tartózkodik,

Csillagok a HRD-n.

Összefoglalva, a fentiekből kiderült, hogy a két, igazi óriást leszámítva, ez a négyes rendszer tényleg látványos, ámde csak optikai, a csillagai között nincsen gravitációs kötés.