Kitekintés a Tejútból, Janka emlékére

Ebben a cikkben kivételesen nem kettős csillagokról lesz szó. Elhagyom a jó öreg galaxisunkat, a Tejutat, és átnézek kicsit a "szomszédba". A Vadászebek (Canes Venatici) csillagképbe látogatok el, ahol több érdekes, úgynevezett mélyég objektum látható. Ebből egy különösen érdekes, amelyet az amatőr csillagászok M 51, vagy Örvény-köd néven ismernek, hivatalos neve pedig az NGC 5194. Vezető kép az Ökörhajcsár és a Vadászebek csillagképek ábrázolása egy 1825-ös atlaszból. Forrás: Wikipédia.

A csillagkép kutyákat ábrázol, amelyek az Ökörhajcsárt segítik munkájában. Az Ökörhajcsár név megtévesztő, hiszen a Nagy Medvét terelgeti az égbolton. A csillagkép 1687 óta ismert, Johannes Heveliusnak köszönhető. A csillagkép közvetlenül a Göncöl szekér rudja alatt található. Itt látható a bevezetőben említett M 51 galaxis, vagy más néven Örvény-köd. Először nézzük meg a Seestar kis komplex műszerrel készített képet.

Az M 51 galaxis képe, ahogy a Seestar látta.

A képet 2024. július 6-án készítettem. El kell mondanom, hogy mélyég objektumok képezése terén erős hiányosságaim vannak. A fenti képet is "készen" kaptam a Seestartól, én csak PhotoShopban módosítottam rajta egy kicsit.

No, de mit is látunk a képen? Gyakorlatilag egy nagy spirálgalaxist, amelynek két karja szépen követi a forgási irányt, és egy kisebb felbomló félben levő galaxist, melynek magja még látható, de csillagainak zömét már elnyelte lényegesen nagyobb szomszédja. Ezt a drámát kb. 20-36 millió fényév távolságból követhetjük nyomon. 

Ha figyelmesen szemléljük a nagy galaxis karjait, a közepe tájékán anyagcsomósodásokat, fényesebb pontokat láthatunk. Talán ott aktív csillagkeletkezési zónák lehetnek, melyek a kisérő galaxisból áramló anyag hatására jöttek létre. Legalább is ez az elfogadott elmélet. A nagy galaxis karajinál látható csillagok a saját galaktikánk csillagai, vagyis előtér csillagok. Nincsen közük az M 51-hez.

A csillagászat tudománya nagyon sokáig nem tudott mit kezdeni a Tejút rendszeren kívüli objektumokkal. Sőt! Sokáig azt sem tudták, hogy ezek túl vannak a Tejútrendszeren. A vizuális észlelő számára az ilyen égitestek sokszor csak egy szűrkés, elmosódott pacának látszódnak. Ezért  is szerepelnek a 110 ilyen fényesebb objektumot tartalmazó katalógusban, amely megalkotójáról Charles Messierről kapta a nevét. Innen a "M" betű az objektumok nevében. 

Messier XVIII. századi megfigyelő csillagász volt, akinek fő kutatási területe az üstökösök megfigyelése, de főleg megtalálása volt. Az akkori távcsövekbe nézve a naprendszerbéli üstökösök és az M 51-hez hasonló objektumok kinézete hasonló volt. A különbség csak a mozgásukban jelentkezett illetve a Nap közelében járó vándorok már látványos csóvát növesztettek. A többi ködösség kinézete, és égi helyzete állandó volt. Munkája megkönnyítésére kezdte összeírni, ötletszerűen ezeket az objektumokat, így alakult ki az évek során híres katalógusa. Messier különben e ködösségek mibenlétnek megfejtésére nem fordított energiát, csak összeírta őket.

A XIX. században e ködösségeket zömmel kialakuló naprendszereknek tekintették, míg színre lépett Edwin Hubble amerikai csillagász, aki kimutatta, hogy az M 51-hez hasonló ködösségek jóval túl vannak a Tejútrendszer határán és ezek gyakorlatilag önálló csillagvárosok. Azóta már tudjuk, hogy galaxisok milliárd számra találhatók univerzum szerte. Sőt! Ezek csoportokat, halmazokat alkotnak. Ilyen pl. a mi Tejútrendszerünk és az Androméda galaxis is. Az M 51 egyik kisérő galaxisa az M 51B-vel jelzett erősen roncsolt szomszédja, és az M 63 néven, szintén Messier katalógusában szereplő ún. Napraforgó galaxis. 

Az M 51 környéke.

Ha kissé tágítjuk a nézőpontunkat még további két távoli, és ezért halvány galaxist is észrevehetünk. A fenti képen bejelöltem őket.

M 63 galaxis a Seestarral készült képen.

A figyelmes szemlélő kiszúrhat három közeli csillagot is az M 51 felett, balra. Rájuk kerestem, ezek a WDS katalógusban nem szerepelnek, de nagy a valószínűsége, hogy párt alkotnak. Legalábbis a Gaia DR3 adatkibocsátásból nekem ez jött ki.

A lehetséges új hármas rendszer.

A legfényesebb az alsó csillag 3180 fényévre fekszik a Földtől. Tekintsük ezt az A-nak, felette a B és mellettük jobbra a halvány a C tag. Most nem szeretnék hosszú táblázatokat közzétenni, legyen elég annyi, hogy az AB-nél a fizikai kapcsolat valószínűsége 46,30% , az AC-nél 71,75%, a BC-nél pedig 52,51%

Az eredetileg tervezett poszt eddig tartott volna, de sajnos július 10-én 13 év, egy hónap és 26 nap után hűséges társam és nem csak az égbolt alatt, elköltözött az égi vadászmezőkre. Ezért ezt a bejegyzést Janka emlékére ajánlom!

Janka észlelő kutya szerepében.