Színes Hold

Ígéretemhez híven most törlesztek: a júniusi Seestar-találkozón megfogadtam, hogy megmutatom, hogyan lehet a Holdról készült fotókon „előcsalogatni” a színeket. A közvélekedés szerint kísérőnk felszíne szürke és egyhangú – ezt láttuk az Apollo-felvételeken és más űrszondák képein is. Valóban: a felszínt borító por, a regolit szürkés (és az űrhajósok szerint záptojás-szagú). De ha a Holdat távolról, földi távcsővel és megfelelő képfeldolgozással vizsgáljuk, feltárulnak a por alatti, ásványtanilag eltérő rétegek finom árnyalatai. Az angol szakzsargon ezt „Mineral Moon”-nak nevezi: a kékes tónusok többnyire titánban gazdag bazaltokra, a barnás-vöröses árnyalatok vasban gazdag területekre utalnak – vagyis a színek nem kitaláltak, hanem valós anyagösszetételt jeleznek. Ebben a bejegyzésben lépésről lépésre végigmegyek azon a fotózási és feldolgozási folyamaton, amellyel ezek a természetes színek láthatóvá válnak.

A képfeldolgozás – mint mindig – már a szabad ég alatt kezdődik, a felvételek elkészítésével. Nem mindegy, milyen nyersanyagból dolgozunk a végső képhez. Mostanában a korongfotóimat Seestar S50 okos/robottávcsővel készítem; korábban „rendes” távcsövem végére bolygókamerát csatoltam, és úgy barangoltam a Hold felszínén. A sok-sok nagy nagyítású részletkép mellett útközben megtanultam a holdfotózás minden fortélyát – a buktatókkal, csalódásokkal és a katartikus sikerélményekkel együtt.

Tehát a nyersanyagok elkészítése. Az egyszeri amatőr azt hinné, hogy Holdat fotózni nem nagy kunszt. Megtalálni és ráállni könnyű a műszerrel, élességet is könnyű állítani, aztán katt és már kész is a kép. De sajnos nem így van. Először is ott van a célpontunk és közöttünk a földi levegő, mely hullámzásaival (seeing), alacsony és magas légköri mozgásával (szél) a gondosan beállított élességet képes jól elrontani. Aztán ott van még maga a holdi felszín, melynek fénye nem egyforma. Vannak olyan területek, melyeknek albedója, fényvisszaverő képessége nagyobb, és vannak olyan területek, ahol alacsonyabb. Akkor most mire állítsunk expozíciós időt? A Tycho kráterre és környezetére? Akkor a felszín nagy része lesz alul exponált, szakszóval bebukik. Vagy a tengerek sötétebb felszínére, mert akkor a Tycho és a hasonló területek reménytelenül túlexponálódnak, szakszóval kiégnek. Én ezt a problémát úgy szoktam áthidalni, hogy több felvételt készítek. Az első a Seestar által javasolt automatikus beállítással, majd rendre -20%, -40%, -50% és telehold esetén még a -60% expozíció beállítás is megfontolandó. És természetesen nem egy kép készül, hanem mindegyik expozícióval 2 perces RAW videó, amely .avi kiterjesztéssel kerül elmentésre.

Ha pl. DSLR-el, vagy bolygókamerával készíted a képeket, akkor az alábbi listát érdemes megfontolnod:

• Histogram: csúcs ~60–70% körül, a highlights ne érje el a 95–98%-ot → nem lesz kiégés a Tycho környékén.

• Rövid záridő + alacsony erősítés (ahol tudod) → fagyasztja a seeinget.

• Fix fehéregyensúly, minden automatikát (élesítés, zajszűrés, kontraszt) kapcsold ki felvételkor.

• Több rövid videó > egy hosszú: ha remeg a levegő, 3–5×1–2 perc jobb, mint 1×10 perc.

• Jegyzetelj: melyik klip melyik expozíció – sokat segít utólag a válogatásnál.

Így lesz igazán „jó nyersanyag”, amiből aztán előcsalogathatók a finom Mineral Moon-színek – klipenként külön stackelve, majd okosan összefésülve a dinamika kedvéért.

Meg vannak a nyersanyagok, végre neki kezdhetünk a feldolgozásnak. Milyen programokra lesz szükségünk? A Seestar képes középen tartani a Holdat, amennyiben aktiválod ezt a funkcióját, így a Pipp használata elkerülhető, azt a minimális ingadozást, ami a felvételezéskor látható képes a steckelő program kezelni. Más eszközzel készült videókat érdemes először "pippelni". 

Az általam steckeléshez használt program az Autostakkert3! Precízen dolgozik és szép eredményt ad. 

Az Autostakker3! ablakai. Balra a kezelő felület, a beállításaival, jobbra a videós ablak, a holdvideóddal.

Az AutoStakkert! használatát a videó megnyitásával kezdem: az 1) Open gombra kattintva betöltöm az .AVI felvételt. Megnyitás után a képre Ctrl+egérkattintással elhelyezem a zöld téglalapot, amely a stabilizációs referencia (anchor/ROI) lesz: a program ehhez a kijelölt területhez igazítja a képkockákat a stackelés előtt. Érdemes ezt egy kontrasztos, részletgazdag régióra tenni – például sugársávra vagy markáns kráterperemre – úgy, hogy ne legyen túl közel a holdperemhez, mert a drift és a seeing miatt könnyen kilóghat. Ha a referencia a helyén van, a 2) Analyse gombbal elindítom a kiértékelést, amely végigfut a videón és előkészíti a pontos illesztést.

A kiértékelés eredménye a középen látható hisztogram.

A kiértékelés lefutása után a jobb oldali képablak tetején lévő csúszkával kiválaszthatod a referenciakockát (Reference frame); a választott kocka minőségét a középen megjelenő hisztogramon egy kék jelölés mutatja. Ha megvan a referencia, következik az illesztési pontok (Alignment Points, AP-k) kijelölése. Ezt megteheted kézzel – a képen egyenként kattintva kontrasztos részletekre – vagy rábízhatod a programra a „Place AP grid” gombbal, amely automatikusan rácsba helyezi az AP-kat. Teljes korongnál általában jól működik az automatikus rács; válassz hozzá ésszerű AP-méretet (pl. 48–104), hagyd, hogy a pontok 30–50% átfedéssel fedjék a felületet, és kerüld, hogy sok AP essen a perem túl sötét vagy kiégett részeire. Ezután a látványon egy zöld rácspontmezőt kell látnod a Hold felszínén.

Illesztési pontok automatikus elhelyezése.

A kezelőfelületen először kiválasztom a kimeneti formátumot – nálam ez általában PNG. A stackeléshez megadom, hogy a képkockák hány százalékát használja fel (a zöld mezőbe írt értékkel): teliholdas korongnál többnyire 20–30% bőven elég, rossz seeingnél még kevesebb. Nagyon fontos, hogy az RGB Align legyen kipipálva, az élesítés (Sharpened) viszont kikapcsolva maradjon – az élesítést később, kontrolláltan végzem. Beállítom a kimeneti fájlnév-mintát és a mentési könyvtárat, majd a Stack gombbal elindítom a tényleges feldolgozást. Ez hosszabb művelet; a végén a megadott helyen létrejön egy AS_Pxx nevű mappa (ahol xx a felhasznált százalék), benne egy .as3 munkafájl és a kész PNG kép. Innen folytatjuk a további lépésekkel.

És most jöhet a varázslat: a PNG-fájlt megnyitom Photoshopban. Valószínűleg GIMP-pel is megoldható ugyanez, de azt a programot nem használom; a PS-t viszont évtizedek óta ismerem, abban dolgozom.

A stackelt kép a PS-ben.

Ahogy látható, az AutoStakkert!3 megfordította a Hold korongját; ezt egy egyszerű tükrözéssel visszaállítom az eredeti tájolásra. Ezután levágom a kép felső és alsó, érdemi részletet nem tartalmazó sávjait, hogy feszesebb legyen a kompozíció. Végül a Kép (Image) menü automatikus korrekcióit (pl. Automatikus tónus, Automatikus kontraszt, Automatikus szín) használom kiindulásként.

Automatikus színárnyalat, kontraszt, és szín beállítása.

Ez a lépés kulcsfontosságú a színek előcsalogatásához: a Szűrő menü Camera Raw segédprogramjában végzem el a szükséges beállításokat.

A Camera Raw kezelőfelülete.

A Camera Raw-ban először a Fény panel csúszkáival állítom be a fényességi viszonyokat (expozíció, csúcsfények, árnyékok, fehérek, feketék), hogy kiegyensúlyozott legyen a tónus. Ezután a Kalibráció panelen az R, G és B csatornák Telítettségét 100%-ra húzom, ezzel „felébresztem” a felszín ásványtani színeit. A Szín panelen a Vibrálás és Telítettség csúszkákkal beállítom a nekem tetsző színerősséget, majd finoman igazítok a Színhőmérsékleten és Színárnyalaton – óvatosan, hogy természetes maradjon az összhatás. Végül néhány, a holdfotók feldolgozásánál bevált beállítást alkalmazok az Effektek (pl. enyhe Dehaze, finom szemcsézés elkerülése) és a Részletnagyító panelen (visszafogott élesítés, színzaj-csökkentés), csak annyira, amennyi a tiszta, mégis élénk „Mineral Moon” megjelenéshez szükséges. Ezek a beállítások erősen ízlésfüggők – univerzális recept nincs. Érdemes bátran kísérletezni, és mindenkinek a saját szeméhez, ízléséhez igazítani a csúszkákat.

Az OK gomb megnyomásával visszatérünk a PS fő felületére. Itt nem marad más, mint egy enyhe élesítés a Szűrő -> Élesítés -> Életlen Maszk menüpontjával, aztán a Fájl menüpont Másolat mentése parancsával a végeredményt .jpg formátumban elmentjük. 

A fenti folyamatok eredményeként kaptam ezt a képet a november 7-i Holdról:

A stackelést kipróbáltam az ASIStudioval is – ezzel is működik a fenti módszer. Egy gond adódott: a korong peremét hajlamos zöldesre színezni, amit a Photoshopos utómunka során el kell tüntetni. Az egyszerűség és tisztább eredmény érdekében ezért továbbra is az AutoStakkert!3 használatát javaslom.

Színes Hold bármely RGB-s kamerával rögzített videóból készíthető, hiszen a színinformációk eleve ott vannak a képen.

Mindenkinek jó munkát kívánok! 

SkySafari és a Seestar

A Seestar okostávcső felhasználói tábora folyamatosan növekszik – magam is több mint egy éve lelkes „fertőzöttje” vagyok ennek a kis, de sokoldalú műszernek. Számos észlelési programot végzek vele, sőt bemutatók során is kiváló hasznát veszem. A Seestar egyik fő erőssége a mélyég-objektumok fotózása, de emellett kiválóan alkalmas például kettőscsillagok vagy változócsillagok megfigyelésére is – egyetlen éjszaka alatt számos célpont válik elérhetővé. 

Egy laza csillagrendszer a Hiúzban

A kettőscsillagok világa bővelkedik a meglepetésekben – vannak szoros pályán keringő, látványos mozgást mutató párok, de előfordulnak olyan rendszerek is, amelyek tagjai már alig tartja össze a gravitáció. A Hiúz (Lynx) csillagképben található STF1001 hármas rendszere pontosan egy ilyen különleges példány: fizikailag kapcsolódnak egymáshoz, mégsem mutatnak szoros keringést. Egy friss észlelés és több mint másfél évszázados mérések alapján megvizsgáltam a rendszer dinamikáját, fejlődési állapotát és valós kapcsolatát.

Rejtélyes halmaz és egy csillagpár

A csillagos égbolt mindig tartogat meglepetéseket. Amikor a Coma Berenices csillagkép területén ritkán észlelt kettőscsillagok után kutattam, rábukkantam az LDS 1299 nevű csillagpárra, amely a Melotte 111, más néven Collinder 256 nyílthalmaz területén található. Maga a pár látszólag nem különösebben feltűnő: egy sárga, napszerű csillag és egy halványabb vörös törpe alkotja. A környezete azonban annál izgalmasabb, hiszen a galaktikus pólus közelében viszonylag ritkák a nyílthalmazok. De nézzük is meg ezt a különleges égi régiót közelebbről.

Áprilisi Napok

2025 áprilisában látványosan aktív volt egyetlen csillagunk, a Nap. A hónap során 23 napon keresztül sikerült megfigyelnem a napkorong változásait a Seestar S50 okostávcső segítségével. A megfigyelések alapján nemcsak a kisebb-nagyobb napfoltcsoportokat dokumentáltam, hanem a fáklyamezők és a foltcsoportok fejlődését is sikerült követnem. Az alábbiakban egy kompozit képekből, dekádokra bontott vizuális anyagból és egy átfogó grafikonból álló összeállítással mutatom be az áprilisi naptevékenység alakulását.

A Hunyadi üstököse

 Mint oly sokan, én is hétről hétre követem a Hunyadi sorozatot. És most nem kritikát írok – épp ellenkezőleg! Személy szerint nagyon tetszik, szerintem kifejezetten hiánypótló alkotás. Végre nem egy külföldi mintára készülő sorozat, hanem saját történelmünkből merít, ami tele van drámával, hősökkel és sorsfordító eseményekkel. Régóta hiányzott már egy ilyen alkotás a magyar képernyőkről. Amiért billentyűzetet ragadtam, az a 9 epizód egy jelenete, amelyben Cillei Ulrich gróf kézi nagyítójával üstököst néz a nappali égen. Ez valóság-e, tényleg látható volt Európából ebben a korban egy üstökös? És melyik lehetett az?

Márciusi napok

Az utóbbi hetekben ismét visszatértem egy régi kedvenc szokásomhoz: a rendszeres napmegfigyelésekhez. A márciusi hónap során már annyi észlelés gyűlt össze, hogy érdemesnek tartom egy rövidebb összegzést készíteni róluk. A téli időszakban sajnos kevesebb lehetőségem nyílt a Nap tanulmányozására – egyrészt a Nap alacsony égi helyzete nem kedvezett a megfigyelésekhez az észlelőhelyemről, másrészt pedig figyelmem jelentős részét a kettőscsillagok világa kötötte le. Most azonban újra előtérbe került központi csillagunk, amely ezúttal is tartogatott számomra érdekességeket. Lássuk hát, mit is mutatott márciusban a Nap arca!

Egyutcás falu a Galaxisban- NGC 2169

A galaxisunk népesebb nyílthalmazait nagyvárosokhoz hasonlíthatjuk: nyüzsgő, zsúfolt és fényes helyek, ahol számtalan csillag szoros közösségben osztozik az égen. Az NGC 2169 ezzel szemben egy szerény, kevésbé ismert, ám annál különlegesebb csillaghalmaz. Ha hasonlatot keresünk, leginkább egy egyutcás falura emlékeztet, amely az Orion, az égi vadász jobb csuklójánál szerénykedik. Az Orion területe tele van ikonikus objektumokkal, és bár az Orion-köd szinte minden nap szembejön az emberrel a közösségi médiában, az NGC 2169 sokkal ritkábban kerül reflektorfénybe. Éppen ezért fontos, hogy más, kevésbé ismert, de érdekes célpontokat is megvizsgáljunk.

Fényességmérés AstroimageJ szoftverrel

Ebben a bejegyzésben az AstroimageJ egyik hasznos funkcióját, a fényességmérést fogom bemutatni, amely segít  többek között a kettőscsillagok és változócsillagok vizsgálatában. A csillagászati képalkotás számomra mindig is a megfigyelés egyik eszköze volt, akárcsak egykor a rajzolás. Az asztrofotózás során nem a látványos képek készítése motivál, hanem a mérésekből kinyerhető eredmények, legyen az két csillag pozíciója, vagy a képeken szereplő objektumok fényességének meghatározása. 

Lélek köd titkai

Ilyenkor, télvíz idején remek alkalom nyílik a Kassziopeia, dupla W-t formázó csillagképében található érdekes objektumok megfigyelésére. Itt található két nagy kiterjedésű köd, melyek csillagkeletkezési régiók is. Az asztrofotósok kedvenc célpontjai, számtalan jobbnál jobb kép született már róluk. Ezek a Szív köd és a tőle nem messze látható Lélek köd, avagy hivatalosan az IC 1805 és IC 1848. Az előző alakja tényleg hasonlít egy sematikus szív ábrához, az utóbbi viszont...., nem is tudom a léleknek milyen alakja lehet? De most nem ez a fontos! Az IC 1848 jelzésű köd keleti felében két csillagrendszert láthatunk egymás közelében. Ebben a cikkben a sok érdekességet tartogató egyik rendszerről lesz szó.