Az Orion kettősei és a Bolygókirály

A bejegyzés bevezető képét nézegetve egy valóságos égi drámának lehetünk tanúi, immár évezredek óta. Ugyanis az ókor óta feszül egymásnak az égbolton a vadász Orion és a Bika. Mindkettő ősi csillagkép, a téli égbolt nagyon feltűnő alakzata, főleg az Orion övét alkotó három, kissé ferdén álló csillagról könnyű megtalálni őket. Februárban az Oriont már déli irányban kell keresni.

A monda szerint Orion Poszeidon tengeristen és az amazon Aurüale fia a legszebb férfi volt a világon. Artemisz a szűz vadászistennő is megkívánta szépsége miatt, de Orion inkább Artemisz társnőire, a Pleiászokra vetett szemet, akik menekültek előle. Mérgében Artemisz egy sebezhetetlen óriás skorpiót szabadított Orionra, mely szúrásával megölte.

A legenda szereplői az égen is megtalálhatók, így az égi vadász, Orion, a Skorpió, a Pleiádok, (mi Fiastyúkként ismerjük, róluk már korábban írtam), az őket védő bikával, ami későbbi kiegészítése a legendának. Amikor a Skorpió keleten felkel, az Orion nyugaton letűnik, az ókor embere ezt úgy magyarázta, hogy menekül a Skorpió elől.

A csillagképben majdnem mindenhol emberalakot képzeltek. Mezopotámiában égi pásztornak nevezték, Egyiptomban Oziriszt, Indiában égi órást láttak benne, a zsidók "Kövér Testőrnek" nevezték, az arabok Al Jabbarnak, Óriásnak hívták. Dél-Afrikában többnyire az öv három csillagát jelölték névvel, három disznónak hívták. Kongóban megint vadászt láttak benne kutyákkal. A dogonoknál gabonahombár volt, Kínában az övet egyszerűen csak Shennek (Hármasnak) hívták. Amerikai préri indiánok szarvast és kenut láttak a csillagképben.

Európa északi részén a germánok és szlávok az öv csillagaiban szénahúzó Gereblyét, vagy Vízhordó rudat láttak, az észteknél karó, dárdacsillag, vagy cséphadaró volt. Mi magyarok sem láttunk soha emberalakot a csillagképben. Néhány alternatív "történész" előadásán azt állítja, hogy az Orion magyar neve igazából Nimród volt. Ez nem igaz! Az Orion magyar neve Kaszás, Kaszáscsillag volt. Eleink ugyanis kaszálót és kaszásokat láttak a csillagképben. Kaszás telkének az Orion négyszögét, Kaszásnak az öv három csillagát nevezték, az alattuk látható halványabb hármas csillagot Cigány kaszásoknak, vagy Marokszedőnek hívták. Az elnevezések tájegységenként változtak. Ide sorolták még az Orion alatt, mögött látható, az égbolt legfényesebb csillagát a Szíriuszt. Ezt Sántakatának, Sántalyánynak hívták, aki a kaszásoknak visz ebédet, de belelépett egy kaszába és azóta biceg. Ezzel magyarázták az alacsonyan álló csillag erős pislogását.

Nos, e rövid történelmi összefoglaló után térjünk rá a megfigyelésekre. Egy korábbi bejegyzésben már írtam az Orionban általam megfigyelt kettős és többes rendszerekről. Most folytatom az ott megkezdett sort. Február 26-án este a bázisra érve hűvös, de tiszta idő fogadott, szélcsend volt. Az e napon felkeresett vidékeket mutatja a következő kép:

Kattintásra nagyítható.

Első célként a Pi3 Orionis jelű csillagot állítottam be. Ennek van "rendes" neve is, az arabból torzult Tabitnak hívják, mely Tartót jelent magyarul. Az okulárba tekintve két kettős csillagot is láttam. A fényesebb, sárgás színű Tabitot és tőle jobbra halványabb kékes színűt, melynek nincsen külön neve. Felfedezője, William Herschel a kettőscsillag katalógusába a H VI 83 (olvasd H 6 83) sorszámmal vette fel.

A Tabit szinte naprendszerünk szomszédságában található, tőlünk 26 fényévre van. A napunkhoz hasonló sárga törpecsillag, alig nagyobb, de háromszor fényesebb annál. A H VI 83 halványabbnak látszik, pedig napunknál két és félszer nagyobb és harmincegyszer fényesebb, jóval forróbb csillag,  viszont nagyon messze, 530 fényévre található.
Észlelési naplómba ezt írtam:
"Kettőt egycsapásra! Az este első célpontja már a keresőben szépen látszott, bár a PI3 Ori kísérőjét nem mutatta, de még 50X nagyítás sem hozta elő. A Pi3 Ori világos kékes fényben ragyogott a LM-ben, a halvány kísérőt csak a 111X nagyítás mutatta meg PA170°-ra. Szeparációt 70"-re becsültem. Kontraszt nagy, az A=3 mg a B=10 mg.
A LM-ben keletre látszik Herschel egyik kettőse a H VI 83. Ennek kísérőjét már a kereső is mutatta, 50X-es is látszott, de legszebb a 111X-el volt. PA3°, szeparáció 95"-re becsültem. A kísérő itt is halvány, kb azonos a Pi3 Ori kísérőjével.

A PI3 Orit sárgásnak, a H VI 83-t kékesnek látom. Rajzoltam is a látványt."

Íme a rajz. Kattintásra nagyítható.

Azért, hogy érthető legyen a rajz készítettem egy vázlatot is, ahol bejelöltem a kettősöket:

Kattintásra nagyítható.

A hírek szerint a Tabitnak lehet bolygórendszere! Az amerikai McDonald obszervatórium munkatársai a csillag fényének váltakozásából arra következtetnek, hogy 0,05 és 5, 2 CSE (csillagászati egység, a Nap-Föld távolsága), között több bolygó is keringhet a csillag körül, melyek 0.84 és 46,7 Jupiter tömegűek lehetnek. Nem kizárt, hogy közöttük Föld-szerű bolygó is található.

Következő célpont az Orion északkeleti felében szerénykedő NGC 1662 nyílthalmaz volt. A halmazocska kifejezés sokkal találóbb, mert igen szerény méretekkel rendelkezik a csillagtársulás. Engem egy szárával lefelé fekvő E betűre emlékeztetett az alakja. A Tejút vidékén ennél jóval nagyobb és összetettebb halmazokkal találkozhat a távcsövező egyén.
Naplómban így írtam róla:
"Az Orionban kettősözés közben láttam meg a térképen ez a halmazt, felkerestem. Érdekes, laza alakzat egy, a szárával lefelé fekvő E betűre hasonlítanám. Átmérője 12-15', Én 15 tagot számláltam meg benne, ebből 9 közel azonos fényességű, kékesfehér csillag. De lehet, hogy a halványabbak már nem tagjai a halmaznak csak azonos irányban látszanak. Összfényességét 7 mg-re becsültem. A halmaz körül ködösséget, fel nem bontott tagok miatti fénylést nem láttam. A tagok eloszlás közel egyenletes, középen van kisebb sűrűsödés."

Az NGC 1662 halmazról készült rajz. Kattintásra nagyítható.

A halmazt William Herschel fedezte fel 1784-ben. Fiatal, kb 420 millió éves, nagyon forró csillagok alkotják, távolsága 1425 fényév.


A halmaz megtekintése után az Orion öv közelébe irányítottam a távcsövet.Itt van ugyanis a 22 Orionis nevű csillag, ami kettős is, de mégsem. Itt kissé hosszabban elidőztem, mire megértettem a látottakat. Az okulárba nézve rögtön szembeötlik két igen fényes csillag. Az egyszeri szemlélő azt hinné, hogy megtalálta a kettős csillagot, de nem! Ezek ugyanis fizikailag nem tartoznak össze, csak optikailag látszanak együtt. Viszont mégis csak van itt egy kettős rendszer, de nem adja könnyen magát. Az alsó, halványabb csillagnak ugyanis van fizikai kísérője, de igencsak halovány. Eröltetni kell a szemet, mire megpillantja az ember. A naplómba így írtam erről:
"Nagyon szép látvány a két kékesen ragyogó csillag a LM közepén, bár a NY-i, mintha 1 mg-vel halványabb lenne. Még egy hasonló fényű van keletre a LM szélén. Ezek határozzák meg a látványt. A két csillag nem igazi társ, a 22 ORI-t a WDS nem ismeri. Hosszabb szemlélés után, és a nagyítások cserélgetésével, válik láthatóvá az alsó, Ny-i csillag igen halvány kísérője. Nehéz észrevenni, mert fényét szinte elnyomják a fényes csillagok. Megpillantása sikerélmény volt, mert előtte a Rigel kísérőjét nem sikerült meglátnom.
Nagy fényességkülönbségű, közepesen tág rendszer. Az A tag 6 mg, a C 11 mg, ami PA120°-ra és 40"-re van a főcsillagtól. Rajz készült."

A 22 Ori, ahogy láttam. Kattintásra nagyítható.

Az érthetőség kedvéért a következő rajzon kiemeltem az igazi kettős csillagot, melynek katalógus neve HJ 697.

Kattintásra nagyítható.

A rendszerben három csillag található, de az egyik fényessége kívül esik a távcsövem határfényességén, így nem láthatom. A főcsillag a Napnál háromszor nagyobb, négyszászor fényesebb, kékes óriás csillag. Iszonyatosan messze van tőlünk, 1004 évet utazik a fény, mire ideér.


Készítettem egy látványos fantázia rajzot, melyen az előbb említett csillagok nagyságát szemléltetem a Napunkéval összehasonlítva.

Kattintásra nagyítható.

Legvégül a már kellemes magasságban járó Jupitert vettem célba. A bolygók királyát a tavalyi kedvezőtlen láthatósága miatt (nappali égen volt), csak most tudtam először megtekinteni, és rég nem látott ismerősként üdvözölni. Nagyon szépen látszottak a hatalmas korongon a felhősávok, sőt, még a Vörös Foltot is sikerült megpillantanom. No, Kedves Olvasó, ne a Hubble távcső és a különböző szondák által készített csodálatos képekre gondoljon! A Nagy Vörös Folt meglátásához igen csak mereszteni kellett a szememet. Egy sötétebb foltot láttam a déli egyenlítői övnek nevezett sávban. Galilei holdjai viszont szépen látszottak a bolygó körül. Legtávolabb keletre a Callisto, nyugatra kifelé az Io, felette az Europa, kijjebb a Ganümédesz volt.

A Jupiter. Kattintásra nagyítható.

Szép, tartalmas estét töltöttem el ismét az ég alatt. Sajnos, több tervbe vett kettőst nem találtam meg, a Rigel igen halvány kísérőjét sem tudtam megpillantani, de az itt említett és a többi itt nem említett észlelés miatt mégis eredményesnek éreztem az eltöltött időt.

Források: Bartha Lajos A csillagképek története és látnivalói (Geobook 2010)

                 Simbad csillagászati adatbázis honlapja

                Jim Kaler Stars honlapja
                Washington Double Star Catalog

Az űrkiállításon jártunk

Január 15-től tekinthető meg a Millenárison a Nemzetközi űrkiállítás. A feleségemmel, Klárival mi február 06-án jártunk ott. Nos, az érzéseim vegyesek, mivel ez a kiállítás inkább az átlag nézőnek szól és aki kicsit jobban tájékozott az űrkutatás történetében és jelenében, illetve ha figyelemmel kíséri a napi történéseket erős hiányérzettel barangol a kiállított tárgyak között.

Nem kritizálok részletesen, röviden pedig annyit írnék, hogy a kiállítás erősen amerikai szempontból mutatja be az űrkorszak hajnalát, az első próbálkozásokat, az "űrversenyt". Amit hiányoltam: többek között az automata szondákat egy árva Mariner képviselte, a Mars kutatást, pedig a 2004-es Opportunity marsjáró. A Voyager szondákról, amik már a naprendszer határán is túl vannak, szó sem esik, A címe szerint nemzetközi kiállítás nem említi az ESA sikeres vállalkozását a Rozetta missziót, ami elsőként szállt le egy üstökösre, vagy a tavalyi szenzációról a Plútó eléréséről sem volt szó.

A kiállítás ennek ellenére tetszett, gyerekeknek jó időtöltés, főleg a végén levő szimulátorokkal tudnak jót játszani. Azért nem ártana egy szakavatott vezetés, mert a kiírásokat nem mindenki olvassa el, és hallottam félművelt apukától olyat mondani gyerekének, hogy ott a helyszínen hátraszaltót csináltam. No csak képletesen!

A kiállításon készült képeket itt lehet megtekinteni.


Frissítés, 2016. február 10.

Hétfőn, azaz február 8-án, az esztergomi Városi Könyvtár vendége volt Farkas Bertalan. Az első, világűrt megjárt magyar űrhajós mesélt 36 évvel ezelőtti élményeiről, a kiképzésről, az űrutazásról a Szojuz 36 fedélzetén és a Szaljut 6 űrállomáson eltöltött 8 napjáról a zsúfolásig megtelt Városi Könyvtárban. Nagyon érdekes volt az élménybeszámoló, büszke vagyok, hogy kezet rázhattam vele, akit 16 évesen csodálattal nézhettem a tv-ben, amint az űrben lebegve köszöntött minket. Persze később rengeteg híradást, fényképet látott az ember róla, de így "élőben" találkozni, hallgatni, beszélni vele, kezet fogni nagyon más érzés volt.

Az eseményen készített pár képet itt lehet megnézni.

Az Orion kettősei és egy üstökös

Észlelésre kész a bázis.

Február első hétvégéje végre alkalmat adott arra, hogy ismét a távcső mellett tölthessek el estéket. Nagyon vártam már ezt a lehetőséget, ugyanis tavaly november 13-a óta nem vettem elő a távcsövet, nem gyönyörködtem a naplementében, nem láttam a szürkületből előbukkanó csillagokat. Vagy nem volt időm, vagy a Kárpát-medencében hosszú időre megülő köd, pára és borult ég akadályozott. Hja, jó lenne egy űrtávcső....

A távcső beállításával, ami máskor 10-20 perc alatt meg van, most legalább másfél órát töltöttem el, mire az automatizált, "GOTO" állvány a kívánatos hibahatáron belül üzemelt. Két hónap kihagyás a gyakorlat rovására ment.

Pénteken, azaz február 5-én, derült idő várt, bár csak látszólag volt szép az ég, az alacsonyan álló csillagokból semmi nem látszott, az északi égen a Göncöl szekerét is nehéz volt kivenni, sőt az este első órájában még felhőátvonulások is keserítették az életemet. A rossz átlátszóságú ég dacára kb öt perces keresgélés után sikerült megtalálnom, és távcsővégre kapnom a tavaly ősz óta a Föld közelében kóválygó üstököst, amit az amatőrcsillagászok Katiként emlegetnek a levelező listán, a hivatalos, "születési" neve pedig a romantikusan hangzó C/2013 US10 Catalina. Észlelés előtt interneten néztem meg, hol kellene lennie az égi vándornak és persze nem volt ott. De kis bolyongás az égen és egyszer csak teljes pompájában beúszott az okulár látómezejébe. Egyáltalán nem volt olyan, mint a róla készült számtalan fényképen, de legalább a saját szememmel láttam őnagyságát!

Tulajdonképpen első pillantásra halovány pacának tűnt, de ha az ember hosszabb ideig nézegeti azért elő-elő tűnnek finomabb részletek. Az előbb említett "paca" nem más, mint az üstököst körülvevő gázburok, a kóma. Nagyon diffúz látvány volt, kiterjedését 7'-re becsültem, vagyis még elég aktív a mag. Még egy kis csóvát is láttam derengeni a kómából kelet felé, bár az a szomszédos csillagnál megszakadni látszott. Jó öt percig jártattam a szemem, mire felvillant a mag is. Így mindene meg lett az üstökösnek. Próbáltam nagyobb nagyításon is megnézni őkelmét, de annyira rossz volt az északi égbolt, hogy maradtam a kisebb nagyításnál, ott egyébként is a környező csillagokkal szebb látványt nyújtott. Összehasonlítva a tavalyi Lovejoy üstökössel a mérleg nyelve ez utóbbi felé billen, ha a látványt vesszük alapul. Azért a Katiról is készítettem egy rajzot, íme ezt láttam, így láttam az idei év első üstökösét:

A C/2103 US10 Catalina üstökös. Kattintásra nagyítható.

Február 6-án hazaérve az űrkiállításról, amiről később fogok írni, annyi időm volt, hogy átöltözzek, bekapjak valamit és már mentem is kitelepülni. Ismét verőfényes napsütés volt, napközben derült ég, és ismét csalódtam. Az este beálltával a láthatóság rohamosan csökkent, az alacsonyan levő csillagok szintén nem látszottak, a nyugati égbolt egyenesen katasztrófa volt. Viszont a déli égen nagyon szépen látszott a tél híres és feltűnő csillagképe az Orion. Könnyű felismerni az öv jellegzetes hármas csillagáról.

A két vizsgált csillag az Orionban. Kattintásra nagyítható.

Most szó szerint az égiek döntötték el, merre forduljon a távcső objektívje. Eredetileg a Nagy Göncöl környékén akartam körülnézni, de ott olyan rossz ég volt, hogy maradt a tisztábbnak látszó déli Orion, aminek is az észak nyugati részén levő kettős csillagok közül szemezgettem. Itt most csak két kettős, illetve többes rendszert szeretnék megemlíteni, ezek ugyanis az olvasók számára is látványosak, érdekesek lehetnek.

Az első csillagnak nincsen külön neve, szerényen bújik meg az Égi Vadász karjáról lelógó oroszlánbőrt képviselő alsó csillag felett. Katalógus neve STF 627. Ha lenne kettőscsillag kereső iskola, akkor ezt a párost példaként említenék, annyira jellemző a kettősökre. A távcsőben két, azonos fényű csillagot láttam nagyon közel egymáshoz ragyogni. Első pillantásra látszik, hogy együvé tartoznak. Tőlünk 111 fényév távolságban vannak, igen forró csillagok, felszíni hőmérsékletük 10.700 °K körül van, viszont a Napunknál jóval kisebbek, annak körülbelül fele a nagyságuk, az energiatermelésük ugyanakkor a Napunkénak kétszerese. Vagyis igen erős és agresszív törphöz lehetne őket hasonlítani. 1799-es első megfigyelése óta a két társ egymáshoz viszonyított helyzete alig változott, tehát keringésük nagyon lassú. Mindenesetre sokáig elnézegettem a párost.

Kattintásra nagyítható.

Az alábbi fantáziarajz azt mutatja, ha a Napunkat és az STF 627A csillagot egymás mellé tennénk, hogyan néznének ki, így könnyebb elképzelni a méreteket. Jobbra a sárga csillag a Napunk, balra a kékesfehér STF 627 rendszer A tagja, a B tag is hasonlóan néz ki és mérete is hasonló.

Kattintásra nagyítható.

A másik csillag az Orion öv alsó csillaga, az Alnitak nevezetű, alatt szabadszemmel is látható Szigma Orionis névre hallgat, a kettőscsillag katalógusokban STF 762 számon található. A rendszernél és az azt alkotó csillagoknál érdemes kicsit elidézni és részletesebb vizsgálat alá vonni őket.

Megállapítható, hogy elképzelhetetlenül messze vannak tőlünk, 1164 fényévre. A tagok fiatal, nagy tömegű csillagok. Érdemes őket Napunkkal összehasonlítani, hogy elképzelésünk legyen fizikai tulajdonságukról. A rendszer legnagyobb tagja a Szigma Orionis A csillag felszíni hőmérséklete 33.000 °K felett van. Összehasonlításul a Napunké 5.500°K. Kétszer akkora, mint a Napunk, viszont annál 2700-szor több energiát termel és bocsát ki környezetébe, és 18-szor nagyobb a tömege. A csillagnak van egy kisebb kísérője is, amely olyan közel van hozzá, hogy csak nagy távcsővel pillantható meg. A Szigma Orionis fényváltozásaiból arra lehet következtetni, hogy a szoros társ 170 évente kerüli meg a nagyobb testvérét.

Észlelhető viszont másik két kísérője, melyek a Szigma Orionis E és D jelet kapták. Az E tag is viszonylag közel található a főcsillaghoz, mintegy 4.600 csillagászati egységre kering. (Egy csillagászati egység a Nap-Föld távolsága, azaz 150 millió km.) A D csillag 15.000 csillagászati egységre található. Mindkét kísérő forró, kék színű csillag, a Napunknál kicsit kisebbek, viszont 7-szer nehezebbek, energiakibocsátásuk 210-szer nagyobb annál. A HRD grafikon alapján az A csillag inkább már az óriások közé, míg az E és D csillag a normál fősorozathoz tartozik. A csillagok közelében az Orion csillagkép egyik csillagbölcsője található, az is valószínű, hogy a többes rendszer tagjai ott születtek pár millió évvel ezelőtt. A Nap korához -6 milliárd év- viszonyítva tényleg csak újszülöttek, viszont eddigi fizikai jellemzőik alapján nem lesznek hosszú életűek.

Kattintásra nagyítható.

Az előzőekben már volt szó a csillagok méreteiről. Azért, hogy jobban el tudjuk képzelni őket készítettem egy fantáziarajzot. Ha valami csoda folytán a Szigma Orionis rendszer csillagait és Napunkat egymás mellé tennénk ezt az érdekes képet látnánk. Jobbra a sárga csillag a Napunk, balra a nagyobb világoskék a Szigma Orionis A csillaga, a sötétkékek az E és D tagok.

Kattintásra nagyítható.

A rendszer első megfigyelése 1779-ben történt, a  tagok azóta csak pár tized másodperccel mozdultak el egymáshoz képest. A tagok közelsége a távcsőben is látszik. Az okulárba tekintve kéken izzó csillagot látunk, kísérői pedig közvetlen mellette találhatók, jól elkülönülve. Az E tag a legközelebbi, mellette a D csillag van keleti irányban. Tartozik még csillag a Szigma Orionishoz, viszont a világos égi háttér nem tette lehetővé, hogy megkeressem a rendszer összes tagját, ahhoz majd kedvezőbb égi körülmények kellenek. A szép és ritka látványról készítettem egy rajzot.

Szigma Orionis rendszere. Kattintásra nagyítható.

Jó volt ismét a csillagok alatt, között kalandozni, elmerülni az űr végtelenjében, kéthavi kényszer szünet után. Remélem, az időjárás a jövőben kegyesebb lesz és többször tudok kiülni a távcső mellé, gyönyörködni a fölénk terülő égboltban, feltárni, megfejteni titkait.