Mikor született Jézus?

A címbeli kérdésre látszólag egyszerű a válasz, hiszen 2023 évvel ezelőtt december 25-én született, mivel évezredek óta ekkor ünnepeljük a születése napját. Ha jobban elmélyedünk a témában, és átolvassuk a Biblia vonatkozó részeit, összevetve a történelmi és csillagászati adatokkal rá kell jönnünk, hogy nem is olyan egyszerű megadni a választ. Olyannyira nem, hogy erről a kérdésről különféle tudományok képviselői, teológusok, történészek, csillagászok, az idők során könyvtárnyi irodalmat halmoztak fel, de teljes sikerrel nem jártak. Nos, ez az írás sem fogja megfejteni ezt a kétezer éves rejtélyt, de bízom benne, némi adalékkal szolgál majd az Olvasónak.

A Szűz kettősei

Május vége felé, a pünkösdkor elvonult hidegfront után végre kitisztult az esti égbolt, így én is több alkalommal tudtam távcsövezni, felfedezve a Szűz csillagkép kettős csillagait. Azonban központi csillagunk is tartogatott érdekességet, továbbá a Jupiter is fennen ragyog a nyugati égen, így az is érdekes célpontot kínált. Vegyük sorra az ég május utolsó heti történéseit.

A Jupiter felemelkedése

Március 9-én ismételten felhőmentes égbolt ígérkezett, így ismételten kiültem a távcső mellé. Ezen az estén csak két célom volt. Az egyik, hogy az előző bejegyzésben említett Éta Orionis csillag második tagját meglássam, erről majd később számolok be. A másik, ami e bejegyzés tárgya, hogy elkészítsem első bolygófotómat a Jupiterről.

Búcsú az Oriontól, búcsú a téltől

Mostanában úgy látszik az időjárás csak péntek esti észleléseket tesz lehetővé. A múlt héten is pénteken volt derült az ég, és ezen a héten is csak pénteken szakadozott fel a felhőzet, amit ki is használtam, hogy folytassam az Orion csillagkép kettős csillagainak megfigyelését, rajzolását. Az Orion korábbi megfigyelésiről készített bejegyzés megtalálható itt és itt.

A tél legfeltűnőbb csillagképe az Orion, személyes kedvencem, alkonyatkor már túl van a delelésén, a délnyugati égen pompázik. Érdekességeinek részletes megfigyelése már egyre nehezebb, ugyanis a megfigyelő helyemről nézve csillagai már elmerülnek Esztergom városi fényeiben, a halványabb csillagok fényét kioltja a város fénykupolája.

A fényesebb csillagpárokat így is sikerült megfigyelni, lerajzolni, a bejegyzésben említett látványosabb kettősök elhelyezkedését az alábbi térkép mutatja.

Az észlelt csillagok helyzete az Orionban. Kattintásra nagyítható.

Az este beálltával első célpontom a Rigel felett található szabad szemmel nem is látható páros volt, melynek csak katalógus neve van. A páros felfedezője William Herschel volt, aki 1782 október 4-én H I 54 számon vette fel kettőscsillagokat tartalmazó katalógusába.
Így írta le a kettőst: "In malleolo sinistri cruris [A baloldali boka pántján]. Kettős. Közel 3/4 fokkal előzi meg a tau [Orionist] a theta és tau Orionis vonalának folytatásában. Nagyon egyenlőtlen. L. [főcsillag] r. [vörös] S. [kisérő] dr. [homályos vörös]".

F.W. Struve 1820-ban újra észlelte és kimérte a csillagok pozícióját. Ő STF 667 számon rögzítette Pulkovoi katalógusába.

Én nehezen láttam meg a kísérőt. Ebben közrejátszhatott a párás ég. Először 50-szeres nagyításban vizsgáltam a területet, de nem láttam kettős csillagot. Aztán okulárt váltottam és a 111-szeres nagyítás végre megmutatta, felbontotta a kettős csillagot. A tagok nagyon közel látszanak egymáshoz, de kis rés a két csillagkorong között azért észrevehető. A távcsövem elméleti felbontása 2", a két csillag távolsága éppen felette van. A páros egyébként viszonylag halványnak mondható, mint említettem szabad szemmel nem, csak távcsővel pillantható meg. A felfedezőnek igaza volt, nagy a fényességkülönbség a tagok között.  Herschel pozíciószögnek 313°-t adott meg, én 316°-t mértem, a szeparáció (azaz a két csillag szögmásodpercben mért távolsága) változatlan 234 éve, én 4"-re becsültem, ami egyezik a katalógus adatokkal.

Így nézett ki távcsövemben a kettős csillag:

AZ STF 667 nagyon szoros kettős csillag. Kattintásra nagyítható.

A kettős tőlünk 970 fényévre van. A főcsillag egy, a Napunknál 18-szor nagyobb és 153-szor fényesebb narancssárga színű óriás csillag. A színét jól ki lehetett venni a távcsőbe tekintve is.

Következő célpont a 25 Orionis nevű csillag volt, ahol egyszerre két kettős rendszert sikerült megfigyelni. Elöljáróban nézzük meg mit láttam a távcsőben.

A 25 Orionis két rendszer egy látómezőben. Kattintásra nagyítható.

Az egyik kettőscsillag már első pillantásra észrevehető. A látványt uraló, fényes 25 Ori nevű csillagtól balra fent (északkeleti irányban) látható. Katalógus jele STF 708. Első megfigyelése 1782-ben történt. Ez a csillag sem szabad szemes, csak távcsővel látható. A rendszer főcsillaga a Napunknál 4-szer nagyobb és 290-szer fényesebb, kékes fehér színű, forró óriás, mely 1770 fényév távol van tőlünk. Halványabb kísérője szorosan látszik mellette, a távcsövem még éppen réssel bontotta fel. A színét nem tudtam jól kivenni. Pozíciószögét (PA): 320°-ra mértem, szeparációját 3"-ra becsültem. Ez is egyenetlen fényességű pár, bár az előzőhöz képest kisebb a tagok fényessége közötti különbség.

A második rendszer nem kettőt, hanem három csillagot foglal magába. Ennek tagja a már említett 25 Ori (a rajzon a legfényesebb csillag) és attól jobbra lefelé (délnyugat irányban) az első kettő csillag. A rendszer 1040 fényévre található a naprendszertől. Maga a 25 Orionis egy kék színű csillag, mely kétszer nagyobb a Napunktól, de annál 960-szor fényesebb. A két kísérő már-már az óriás csillagok közé tartozik, bár jóval alacsonyabb a felszíni hőmérsékletük, mint a fényesebb 25 Orionisnak. A Napunknál kb háromszor nagyobbak és 120-szor fényesebbek. 1825-ös első megfigyelésük során először a két halványabb csillagról mutatták ki, hogy fizikailag összetartoznak, későbbi megfigyelések során derült ki, hogy a legfényesebb csillag is a rendszerhez tartozik. A rendszer felfedezője James South brit csillagász volt, aki 1825-ben figyelte meg őket. Katalógus száma S 479.

A könnyebb érthetőség kedvéért az következő képen megjelöltem az említett párokat:

S 479 és STF 708 kettősök. Kattintásra nagyítható.

A 25 Orionist elhagyva déli irányba található Éta Orionis volt a következő égi objektum, amit megfigyeltem. Valójában ez egy olyan rendszer, amelyben 3 csillag kering, de kettőnek olyan kicsi a szögtávolsága, azaz olyan közel látszanak egymáshoz, amit már a távcsövem nem képes megmutatni, így csak egy kísérőt láttam, mégpedig azt, amelyiket W. Herschel is leírt 1781 december 27-én.

Híres katalógusába H VI 67 számon ezt jegyezte be: "In extremo ensis manubrio [A kard markolat végén]. Kettős. Túlságosan egyenlőtlen. L. [főcsillag] w. [fehér], S. [kísérő] d. [halvány] [Rho=111", PA=55°]".  Megjegyzem, hogy Herschel a színeket rosszul látta, ezért színmegadásai eltérnek a valóságtól.

Az eltelt 235 évben kisebb változás volt, ugyanis én már a tagok távolságát 115" (szögmásodperc)-re, a pozíciószöget 52°-ra becsültem. Rajzban is megörökítettem a látottakat.

A kettős balra lent látható. Kattintásra nagyítható.

Balra lent (északnyugaton) látható a fényes Éta Orionis, a főcsillag. A kísérője tőle balra fentebb (észak kelti irányban) látható halványabb csillag. Eltelt pár perc, mire sikerült nekem is megtalálnom, meglátnom a Herschel féle kettős rendszert. Ezért jó, ha az észlelő amatőr csillagász lerajzolja a látottakat, mert így jobban meg tudja figyelni a részleteket.

Az Éta Orionis, vagy 28 Orionis, a Napunknál négyszer nagyobb, és háromezerszer fényesebb, forró, kék óriás csillag, melynek távolsága 970 fényév.

Mire végeztem a fenti csillagok megfigyelésével és rajzolásával, az Orion már erősen nyugatra került, így már csak egy célpontot tudtam megnézni, ez pedig a csillagkép fő látványosságában a Nagy Orion Ködben található Trapézium nevű rendszer.

Az Orion ködét szabad szemmel is lehet látni sötét, fényszennyezéstől mentes égen. Binokulárban, népies nevén kukkerben halvány ködösségként jelenik meg. Távcsővel már csak részleteit lehet tanulmányozni, mert nagy a kiterjedése. A köd csillagközi porból, gázokból álló 30 fényév nagyságú felhő, mely teljes kiterjedésében a telehold másfélszeresének megfelelő területet foglal el az égen. Napjainkban is aktív csillagkeletkezési régió, szinte a szemünk előtt zajlik benne a csillagok kialakulása. Benne fiatal forró csillagok és protocsillagok figyelhetők meg nagy távcsövekkel. Fényképeken gyönyörű látványt nyújt. Egyik kedvenc képemet a ködről a Hubble űrtávcső készítette, a honlapján bárki számára elérhető. Az általam megfigyelt és lerajzolt területet fekete kör jelzi a képen.

A Nagy Orion Köd a Hubble felvételén. Kattintásra nagyítható.

A köd belsejében található a híres Trapézium halmaz, melynek csillagai néhány millió évvel ezelőtt itt alakultak ki. A halmazhoz még több száz csillag tartozik. Amatőrök a négy legfényesebbet tudják megfigyelni. Nevét a csillagok trapézra emlékeztető elhelyezkedéséről kapta Trumpler amerikai csillagásztól. A halmaz első leírása, mefigyelése 1603-ból származik. J. Bayer ekkor csak két egymás melletti csillagot látott. Távcsővel Galilei vizsgálta először, bár a nagy fényes ködöt nem vette észre. 1656-ban Huygens holland csillagász rajzolta le első ízben, egyujjas kesztyűhöz hasonlóan, de ő már észrevette a, hogy nem egy csillagról, hanem többes rendszerről van szó. A XVIII sz-ban Cassini francia csillagász már négy csillagból álló trapéznak észlelte.

Én ilyennek láttam a ködbe ágyazódott trapézt.

Trapézium. Kattintásra nagyítható.

Sajnos a városi fények már elnyomták a ködöt, így a használt mélyégszűrő ellenére, finomabb részleteket nem sikerült megörökíteni, de a Huygens féle ujjat tisztán lehetett kivenni. A Trapézium a rajz közepén látható. Mint már említettem fiatal, forró csillagok, Napunk korához mérten még bölcsődések, bár annak fényét több ezerszer ragyogják túl. Kék színű óriás csillagok, a Napnál háromszor nagyobbak. 2008-ban újból meghatározták távolságukat, ez alapján 1300 fényévre vannak a Földtől.

Mire befejeztem a rajzolást az Orion már nyugaton ragyogott, alsó felét el is takarták a fák. Ezzel búcsút vettem a tél gyönyörű csillagképétől és képletesen a téltől is. Legközelebb már a tavasz meghatározó konstellációja az Oroszlán kerül terítékre. Előlegben a pénteki észlelés végső céljaként az Oroszlánban tartózkodó Jupitert néztem meg. Kék szűrővel és 200-szoros nagyítással szépen látszottak a felhős sávjai, a déli féltekén még a Nagy Vörös Foltot is sikerült megpillantanom. E bejegyzés zárásaként a Jupiter látványával búcsúzom.

Kattintásra nagyítható.

Viszlát Orion, viszlát tél!


Források: William Herschel's Double Star Catalog
                 Bartha Lajos: A csillagképek története és látnivalói Geobook 2010
                 Jim Kaler honlapja
                 Messier Objects
                 Simbad csillagászati adatbázis

Az Orion kettősei és a Bolygókirály

A bejegyzés bevezető képét nézegetve egy valóságos égi drámának lehetünk tanúi, immár évezredek óta. Ugyanis az ókor óta feszül egymásnak az égbolton a vadász Orion és a Bika. Mindkettő ősi csillagkép, a téli égbolt nagyon feltűnő alakzata, főleg az Orion övét alkotó három, kissé ferdén álló csillagról könnyű megtalálni őket. Februárban az Oriont már déli irányban kell keresni.

A monda szerint Orion Poszeidon tengeristen és az amazon Aurüale fia a legszebb férfi volt a világon. Artemisz a szűz vadászistennő is megkívánta szépsége miatt, de Orion inkább Artemisz társnőire, a Pleiászokra vetett szemet, akik menekültek előle. Mérgében Artemisz egy sebezhetetlen óriás skorpiót szabadított Orionra, mely szúrásával megölte.

A legenda szereplői az égen is megtalálhatók, így az égi vadász, Orion, a Skorpió, a Pleiádok, (mi Fiastyúkként ismerjük, róluk már korábban írtam), az őket védő bikával, ami későbbi kiegészítése a legendának. Amikor a Skorpió keleten felkel, az Orion nyugaton letűnik, az ókor embere ezt úgy magyarázta, hogy menekül a Skorpió elől.

A csillagképben majdnem mindenhol emberalakot képzeltek. Mezopotámiában égi pásztornak nevezték, Egyiptomban Oziriszt, Indiában égi órást láttak benne, a zsidók "Kövér Testőrnek" nevezték, az arabok Al Jabbarnak, Óriásnak hívták. Dél-Afrikában többnyire az öv három csillagát jelölték névvel, három disznónak hívták. Kongóban megint vadászt láttak benne kutyákkal. A dogonoknál gabonahombár volt, Kínában az övet egyszerűen csak Shennek (Hármasnak) hívták. Amerikai préri indiánok szarvast és kenut láttak a csillagképben.

Európa északi részén a germánok és szlávok az öv csillagaiban szénahúzó Gereblyét, vagy Vízhordó rudat láttak, az észteknél karó, dárdacsillag, vagy cséphadaró volt. Mi magyarok sem láttunk soha emberalakot a csillagképben. Néhány alternatív "történész" előadásán azt állítja, hogy az Orion magyar neve igazából Nimród volt. Ez nem igaz! Az Orion magyar neve Kaszás, Kaszáscsillag volt. Eleink ugyanis kaszálót és kaszásokat láttak a csillagképben. Kaszás telkének az Orion négyszögét, Kaszásnak az öv három csillagát nevezték, az alattuk látható halványabb hármas csillagot Cigány kaszásoknak, vagy Marokszedőnek hívták. Az elnevezések tájegységenként változtak. Ide sorolták még az Orion alatt, mögött látható, az égbolt legfényesebb csillagát a Szíriuszt. Ezt Sántakatának, Sántalyánynak hívták, aki a kaszásoknak visz ebédet, de belelépett egy kaszába és azóta biceg. Ezzel magyarázták az alacsonyan álló csillag erős pislogását.

Nos, e rövid történelmi összefoglaló után térjünk rá a megfigyelésekre. Egy korábbi bejegyzésben már írtam az Orionban általam megfigyelt kettős és többes rendszerekről. Most folytatom az ott megkezdett sort. Február 26-án este a bázisra érve hűvös, de tiszta idő fogadott, szélcsend volt. Az e napon felkeresett vidékeket mutatja a következő kép:

Kattintásra nagyítható.

Első célként a Pi3 Orionis jelű csillagot állítottam be. Ennek van "rendes" neve is, az arabból torzult Tabitnak hívják, mely Tartót jelent magyarul. Az okulárba tekintve két kettős csillagot is láttam. A fényesebb, sárgás színű Tabitot és tőle jobbra halványabb kékes színűt, melynek nincsen külön neve. Felfedezője, William Herschel a kettőscsillag katalógusába a H VI 83 (olvasd H 6 83) sorszámmal vette fel.

A Tabit szinte naprendszerünk szomszédságában található, tőlünk 26 fényévre van. A napunkhoz hasonló sárga törpecsillag, alig nagyobb, de háromszor fényesebb annál. A H VI 83 halványabbnak látszik, pedig napunknál két és félszer nagyobb és harmincegyszer fényesebb, jóval forróbb csillag,  viszont nagyon messze, 530 fényévre található.
Észlelési naplómba ezt írtam:
"Kettőt egycsapásra! Az este első célpontja már a keresőben szépen látszott, bár a PI3 Ori kísérőjét nem mutatta, de még 50X nagyítás sem hozta elő. A Pi3 Ori világos kékes fényben ragyogott a LM-ben, a halvány kísérőt csak a 111X nagyítás mutatta meg PA170°-ra. Szeparációt 70"-re becsültem. Kontraszt nagy, az A=3 mg a B=10 mg.
A LM-ben keletre látszik Herschel egyik kettőse a H VI 83. Ennek kísérőjét már a kereső is mutatta, 50X-es is látszott, de legszebb a 111X-el volt. PA3°, szeparáció 95"-re becsültem. A kísérő itt is halvány, kb azonos a Pi3 Ori kísérőjével.

A PI3 Orit sárgásnak, a H VI 83-t kékesnek látom. Rajzoltam is a látványt."

Íme a rajz. Kattintásra nagyítható.

Azért, hogy érthető legyen a rajz készítettem egy vázlatot is, ahol bejelöltem a kettősöket:

Kattintásra nagyítható.

A hírek szerint a Tabitnak lehet bolygórendszere! Az amerikai McDonald obszervatórium munkatársai a csillag fényének váltakozásából arra következtetnek, hogy 0,05 és 5, 2 CSE (csillagászati egység, a Nap-Föld távolsága), között több bolygó is keringhet a csillag körül, melyek 0.84 és 46,7 Jupiter tömegűek lehetnek. Nem kizárt, hogy közöttük Föld-szerű bolygó is található.

Következő célpont az Orion északkeleti felében szerénykedő NGC 1662 nyílthalmaz volt. A halmazocska kifejezés sokkal találóbb, mert igen szerény méretekkel rendelkezik a csillagtársulás. Engem egy szárával lefelé fekvő E betűre emlékeztetett az alakja. A Tejút vidékén ennél jóval nagyobb és összetettebb halmazokkal találkozhat a távcsövező egyén.
Naplómban így írtam róla:
"Az Orionban kettősözés közben láttam meg a térképen ez a halmazt, felkerestem. Érdekes, laza alakzat egy, a szárával lefelé fekvő E betűre hasonlítanám. Átmérője 12-15', Én 15 tagot számláltam meg benne, ebből 9 közel azonos fényességű, kékesfehér csillag. De lehet, hogy a halványabbak már nem tagjai a halmaznak csak azonos irányban látszanak. Összfényességét 7 mg-re becsültem. A halmaz körül ködösséget, fel nem bontott tagok miatti fénylést nem láttam. A tagok eloszlás közel egyenletes, középen van kisebb sűrűsödés."

Az NGC 1662 halmazról készült rajz. Kattintásra nagyítható.

A halmazt William Herschel fedezte fel 1784-ben. Fiatal, kb 420 millió éves, nagyon forró csillagok alkotják, távolsága 1425 fényév.


A halmaz megtekintése után az Orion öv közelébe irányítottam a távcsövet.Itt van ugyanis a 22 Orionis nevű csillag, ami kettős is, de mégsem. Itt kissé hosszabban elidőztem, mire megértettem a látottakat. Az okulárba nézve rögtön szembeötlik két igen fényes csillag. Az egyszeri szemlélő azt hinné, hogy megtalálta a kettős csillagot, de nem! Ezek ugyanis fizikailag nem tartoznak össze, csak optikailag látszanak együtt. Viszont mégis csak van itt egy kettős rendszer, de nem adja könnyen magát. Az alsó, halványabb csillagnak ugyanis van fizikai kísérője, de igencsak halovány. Eröltetni kell a szemet, mire megpillantja az ember. A naplómba így írtam erről:
"Nagyon szép látvány a két kékesen ragyogó csillag a LM közepén, bár a NY-i, mintha 1 mg-vel halványabb lenne. Még egy hasonló fényű van keletre a LM szélén. Ezek határozzák meg a látványt. A két csillag nem igazi társ, a 22 ORI-t a WDS nem ismeri. Hosszabb szemlélés után, és a nagyítások cserélgetésével, válik láthatóvá az alsó, Ny-i csillag igen halvány kísérője. Nehéz észrevenni, mert fényét szinte elnyomják a fényes csillagok. Megpillantása sikerélmény volt, mert előtte a Rigel kísérőjét nem sikerült meglátnom.
Nagy fényességkülönbségű, közepesen tág rendszer. Az A tag 6 mg, a C 11 mg, ami PA120°-ra és 40"-re van a főcsillagtól. Rajz készült."

A 22 Ori, ahogy láttam. Kattintásra nagyítható.

Az érthetőség kedvéért a következő rajzon kiemeltem az igazi kettős csillagot, melynek katalógus neve HJ 697.

Kattintásra nagyítható.

A rendszerben három csillag található, de az egyik fényessége kívül esik a távcsövem határfényességén, így nem láthatom. A főcsillag a Napnál háromszor nagyobb, négyszászor fényesebb, kékes óriás csillag. Iszonyatosan messze van tőlünk, 1004 évet utazik a fény, mire ideér.


Készítettem egy látványos fantázia rajzot, melyen az előbb említett csillagok nagyságát szemléltetem a Napunkéval összehasonlítva.

Kattintásra nagyítható.

Legvégül a már kellemes magasságban járó Jupitert vettem célba. A bolygók királyát a tavalyi kedvezőtlen láthatósága miatt (nappali égen volt), csak most tudtam először megtekinteni, és rég nem látott ismerősként üdvözölni. Nagyon szépen látszottak a hatalmas korongon a felhősávok, sőt, még a Vörös Foltot is sikerült megpillantanom. No, Kedves Olvasó, ne a Hubble távcső és a különböző szondák által készített csodálatos képekre gondoljon! A Nagy Vörös Folt meglátásához igen csak mereszteni kellett a szememet. Egy sötétebb foltot láttam a déli egyenlítői övnek nevezett sávban. Galilei holdjai viszont szépen látszottak a bolygó körül. Legtávolabb keletre a Callisto, nyugatra kifelé az Io, felette az Europa, kijjebb a Ganümédesz volt.

A Jupiter. Kattintásra nagyítható.

Szép, tartalmas estét töltöttem el ismét az ég alatt. Sajnos, több tervbe vett kettőst nem találtam meg, a Rigel igen halvány kísérőjét sem tudtam megpillantani, de az itt említett és a többi itt nem említett észlelés miatt mégis eredményesnek éreztem az eltöltött időt.

Források: Bartha Lajos A csillagképek története és látnivalói (Geobook 2010)

                 Simbad csillagászati adatbázis honlapja

                Jim Kaler Stars honlapja
                Washington Double Star Catalog

A betlehemi csillag rejtélye

Karácsonykor a világ Jézus Krisztus születését ünnepli. Templomainkban kis betlehemek jelenítik meg a nevezetes eseményt. Mindegyik tetején valamiféle csillag ragyog.  Festmények, képeslapok tucatjai ábrázolják a kis Jézust a jászolban, valamint a három királyokat, amint egy ragyogó csillagot követve járulnak a Gyermek elé. Érdekes, hogy a születésről, annak körülményeiről csak Máté és Lukács evangéliumában olvashatunk, de a csillagot és a három királyokat (bölcseket) csak Máté említi. A minket érdeklő rész Károli Gáspár fordításában így olvasható (Máté 2. 1-11.,  kiemelések tőlem származnak):

1

Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván:

2

Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki.

3

Heródes király pedig ezt hallván, megháborodék, és vele együtt az egész Jeruzsálem.

4

És egybegyűjtve minden főpapot és a nép írástudóit, tudakozódik vala tőlük, hol kell a Krisztusnak megszületnie?

5

Azok pedig mondának néki: A júdeai Bethlehemben; mert így írta vala meg a próféta:

6

És te Bethlehem, Júdának földje, semmiképpen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, aki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt.

7

Ekkor Heródes titkon hivatván a bölcseket, szorgalmatosan megtudakolá tőlük a csillag megjelenésének idejét.

8

És elküldvén őket Bethlehembe, monda nékik: Elmenvén, szorgalmatosan kérdezősködjetek a gyermek felől, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és tisztességet tegyek néki.

9

Ők pedig a király beszédét meghallván, elindulának. És ímé a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük megy vala mindaddig, amíg odaérvén, megálla a hely fölött, ahol a gyermek vala.

10

És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének.

11

És bemenvén a házba, ott találák a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulván, tisztességet tőnek néki; és kincseiket kitárván, ajándékokat adának néki: aranyat, tömjént és mirhát."

A rejtélyes csillagot Máté négy sorban említi csak, de ennyi elég ahhoz, hogy évszázadokon keresztül csillagászok és más tudomány képviselői könyvtárnyi irodalmat írjanak össze e titokzatos égi jelenség mibenlétéről. Röviden tekintsük át, hogy mai égboltismereteink szerint mi lehetett a csillag, melynek mibenlétéről több elmélet született.

Van olyan elmélet, amely szerint üstökös volt, ahogyan több középkori festményen is láthatjuk. Ez azért sántít, mert az üstökösök feltűnéséhez az ókorban és a középkorban is csak rossz dolgokat társítottak, mint a háborút, betegséget, járványokat. Egy ilyen égitest megjelenése, inkább félelmet keltett, mint örömhírt közölt. Meteor sem lehetett, mert azok, noha időnként feltűnően világosak, gyorsan mozognak, és a jelenség csak pár másodpercig tart (lásd Tűzgömbök Világa blog), a csillag pedig Máté szerint hosszú ideig volt látható.

Johannes Kepler 1604-ben megfigyelt egy szupernóva robbanást. Azaz ő nem tudta, mi a jelenség igazi oka, csak látott egy, a Jupiternél sokkal fényesebb csillagot feltűnni az égen, amely csak hetek múlva halványodott el a láthatóság határa alá. Ez indította el, hogy kutasson a betlehemi csillag után. Kiszámította, hogy Kr.e. 7-ben a Jupiter és a Szaturnusz együtt állt a Halak csillagképben, továbbá feltételezte, hogy ezt egy szupernóva feltűnése követte. Sajnos ezt ma már nem tudjuk bebizonyítani. Ugyanis a szupernóvák feltűnését csak elvétve jegyezték fel Európában és a Közel-Keleten. Kínában, Japánban és Koreában is folytattak rendszeres csillagászati megfigyeléseket - hivatásos, udvari csillagászok -, akik megörökítették az égbolton történteket. A feljegyzéseik sokat segítenek a modern csillagászatban is, így szereztünk pl. tudomást a Rákköd kialakulásához vezető szupernóva robbanásról, mely Kr.u. 1056-ban volt. Mind a kínai, mind a koreai, mind a japán csillagászok észlelték az eseményt. Sajnos Európából még erre vonatkozó feljegyzés nem került elő. A legkorábbi feljegyzett szupernóva Kínából származik Kr.u.185-ből. Elképzelhető, hogy Jézus születésekor megjelent egy szupernóva az égen, de ezt egyelőre bizonyítani nem lehet. Nincsen róla sem írásos feljegyzés, sem fizikai maradványát nem találták meg az eddigi égbolt felmérések során.

A bolygók együttállásának viszont bárki utána tud nézni, akinek van telepítve a gépére planetárium program. Én a népszerű és ingyenes Stellarium programot használtam arra, hogy lemodellezzem a jeruzsálemi égboltot Kr.e. 7-6. évben. Azért ekkor, mert szegény Dionysiusz Exiguusz 525-ben rosszul számolta ki Jézus születésének idejét. Az ő számításain alapul mai időszámításunk, ám legalább 7 évet tévedett! Ebben a témában most nem szeretnék elmélyedni, akit érdekel számtalan irodalom áll rendelkezésére, bármely könyvtárban. A tévedés miatt mutat "rossz" évet a planetárium program is a lenti képeken.

Kepler észrevette, hogy Kr.e. 7-ben a Jupiter és a Szaturnusz, mint már fentebb említettem, három alkalommal is együtt állt a Halak csillagképben. Ez azért is érdekes, mert Kepler gyakorló asztrológusként ismerte a bolygókhoz és a csillagképekhez rendelt jelentéstartalmakat. Így a Jupitert az asztrológia a királlyal azonosítja, a Szaturnuszt a zsidósággal, a Halak csillagképe, pedig Júdeát jelképezi. Vagyis a "csillagokban olvasók" szerint az együttállás azt jelenti, hogy Júdeában eljő a zsidók királya.

 És most jön az időutazás! Nézzük is meg, mit láttunk volna, ha Jeruzsálemben feltekintünk az égre Kr.e.7. május 29-én éjjel 2 óra 12 perckor:

A Jupiter és a Szaturnusz délkeleten szorosan együtt áll. Kattintásra nagyítható.

Ez az esemény megismétlődött ebben az évben szeptember 29-én este 18 óra 30-perckor:

Ekkor is délkeleten állnak a bolygók. Kattintásra nagyítható.

Aztán december 4-én 18 óra 30 perckor ismét együttálltak, de már a délnyugati égen:

Délnyugati együttállás. Kattintásra nagyítható.

Kepler elmélete szerint ezután kellett megjelennie a szupernóvának. A két bolygóóriás háromszoros együttállása felhívta a bölcsek figyelmét arra, hogy valami történni fog. Majd a szupernóva, vagy nóva feltűnése megadta a jelet és az útirányt, ami elindította a bölcseket, hogy elmenjenek Jeruzsálembe és onnan 8 km-re, Betlehembe.

A valóságban így történt-e? Volt-e égi jel? Biztosan nem fogjuk megtudni. De azt hiszem a történetben nem is ez a lényeg. Aki hívő, az tudja, mi történt, aki nem, annak meg egy érdekességet jelentett ez a poszt.

Boldog karácsonyt kívánok az olvasónak!

A kozmikus kérdőjel

Az elmúlt pár nap, hét felhős időjárása után, melynek köszönhetően megtapasztaltuk a szürke több árnyalatát is, a hétvégén végre derült csillagfényes idő ígérkezett. A telehold is elmúlt, kísérőnk egyre később kell, így fényével nem zavarja a halványabb célpontok megfigyelését. A felhős időszak tervezgetései során elég szép, hosszú lista alakult ki a felkeresendő égi szépségekből. Így nagy reményekkel vágtam neki a vasárnap estének. Aztán....

Kezdődött az egész egy ijesztő technikai problémával, ugyanis a vadi új mechanika deklinációs motorja nem akart működni. Azaz a távcső két tengely helyett, csak egy tengely körül forgott. Párperc matatás és a kábelek újracsatlakoztatása megoldotta a problémát, a motor újra működött. Szóval Murphy ezen az estén tiszteletét tette nálam, jól kezdődik! Miután ismételten beállítottam a műszert, az égboltra tekintve elszomorodtam. A Kis Göncölből jószerivel csak 3 csillagot láttam, a hét helyett, a határfényesség valahol a 4 mg. körül volt. Na, gondoltam, a Rosetta ködnek lőttek, ma nem kerül terítékre.

Maradtam a Naprendszerben, elsőnek a Ny-on tündöklő Vénuszt céloztam meg. A távcsőben háromnegyed Vénusz mutatkozott. Aki nem tudná belső bolygószomszédunknak is ugyan olyan fázisváltozásai vannak, mint a Holdunknak, csak nem olyan gyakran. Megvilágítása függ a Nap körüli pályájától. Találtam a neten egy egy jó kis magyarázó ábrát:

A Vénusz fázisváltozásai.

A Szerelem Istennője után, a lenyugvó félben levő Hadisten, a Mars lett a következő célpont. Ma nem akarta magát megmutatni, mert olyan alacsonyan volt már, hogy a fák kitakarták. Talán az Alföldön lehetne még sikerrel megpillantani.

Nem úgy a Jupitert, mely fenségesen ragyogott a DK-i égen. A Bolygók királya magasan áll esténként a Rák csillagképben, kitűnő helyzetben a megfigyeléshez. A távcsőbe pillantva gyönyörű látványt nyújtott, a hatalmas gázgömb, felszínét sötétebb csíkok díszítik, körbevéve hűséges apródjaival, a holdakkal. Most ez volt a sorrend, balról jobbra: Callistó, Ganimedesz, Io, Európa.

A Jupiter és udvartartása. Klikk és nagyít.

Már régen láttam, ezért a távcső a Kassziopeia felé irányult, ahol az újév sztárja, a C/2014 Q2 (Lovejoy) üstökös tartózkodik éppen. Már jócskán elhalványult, kb. 7 mg-s lehet, de még mindig szép kiterjedése van, 5' átmérőre becsültem. Jellegzetes zöldeskék színét már csak hosszabb szemlélés után lehet kivenni, a kóma inkább már fehér. DK-i irányban egy rövidke csóvakezdemény is láthatóvá válik, mint a kóma kicsi nyúlványa. Ami megkapott és rajzolásra késztetett, amikor belenéztem a távcsőbe egy kérdőjelet láttam, ahol a pont, maga az üstökös! Íme:

A kozmikus kérdőjel. Klikk és nagyít.

Következőkben megnéztem a, csak 16,5 fényévnyire levő Keid (40 Eri) nevű csillagot, mely az Eridanusz csillagképben található. Ez egy többes, pontosan 5 csillagból álló rendszer, melyből most csak kettőt láttam, a 4,5 mg fényes A és a halványabb, 9,5 mg fényes B tagot. A halványabb kísérőket elrejtette a város fénye. Az észlelésre a szomorú okot Mr Spock  halálának híre szolgáltatta, ugyanis s Star Trekben a Vulkán bolygó a Keid körül kering, ahonnan a leghíresebb vulkáni származik.

A mai észlelés ennyi volt, az ég sajnos nem lett jobb. Talán legközelebb. Mr. Spockra emlékezve búcsúzom: "Hosszú és eredményes életet!"

Üstökös a láthatáron!

Jól kezdődik 2015. év! Január közepén magasan jár és szépen fényesedik a C/2014 Q2 (Lovejoy) üstökös. Meg aztán végre elszántam magam mechanika cserére is. A GOTO-s EQ-5 egy hete megérkezett és már össze is szereltem, illetve a műszert át is költöztettem rá. De nem csak a mechanikát cseréltem le a távcső alól, hanem a kereső távcsövet. A régi 6x30-t egy 9x50-es amiciprizmás váltotta.  Izgatottan lestem az eget, mikor adódik egy tiszta esete, hogy a felturbózott műszert kipróbáljam, beállítsam.  Ez az idő jött el tegnap, azaz január 13-án. Kitelepüléskor és pólusra álláskor erősen befelhősödött az ég, a Polaris nem is látszott. :-( Ez utóbbi tény erősen megnehezítette a beállítást. De olyan 6 órára elhúztak a felhők, a Polaris a kis karikába került, a GOTO 3 csillagos betanítása is jól sikerült, és a kereső is párhuzamosodott a refraktorral. Indulhat a banzáj!

Első célpont az Uránusz. Nem nyújt felemelő látványt az okulárban, bár még magasan áll, de a városi fények zavarják a megfigyelést és még fátyolfelhős az ég arra felé. Kékes-zöld 1-2' átmerőjű korongja látható. A Halakban áll. Azért készítettem egy rajzot:

Következett a nagy attrakció, az üstökös, mely a C/2014 Q2 (Lovejoy) névre "hallgat". Az fényes 5 mg-s égi vándor a Bika szarvai között halad. Keresőben lenyűgöző látványt nyújt. Igaz csak a kóma grízessége látszik, csóvát nem látok, illetve hosszabb szemlélés után, mintha fel-feltűnne igen halványan K-i irányban. A magját csak a főműszerben lehet kivenni, ahol viszont nagyon kiterjedt a megjelenése. Kb. 13' az átmérője. Kékes színű. Két rajzot is csináltam, egyik a keresőbeli látványt mutatja:

A másik, ahogy a távcsőben látszik:

Az üstökös után, még megnéztem a 40 ERI nevű kettős, illetve hármas rendszert, de csak két tagot láttam, ide még vissza kell térnem, valamint vetettem egy pillantást a Jupiterre is, "akit" már nem láttam tavasz óta. Az óriásbolygó  épphogy a fák koronája fölé emelkedett, a korongon részleteket nem láttam, a kép 111X nagyításnál nagyon remegett. A négy Galilei hold a Ny-i oldalán sorakozott egy vonalban:

  
Mire a rajzokkal végeztem, nagyon átfáztam, hiába öltöztem be, ezért úgy döntöttem a mai estére elég a "Barátok közt"-ből. Ismét szép élményekkel gazdagodva vonultam haza melegedni, felengedni.