Pünkösdi csillagászat

 

Az idei pünkösdi hosszú hétvége számomra igazi csillagászati maratonná alakult. Volt benne tárlat megnyitó járda, pontosabban tér csillagászat, Nap, Hold, sötétedés utáni mélyég-észlelés, gömbhalmazok, galaxisok, nyílthalmazok, sőt még egy friss szupernóva is. Persze azért ránéztem nagy kedvencemre a T CrB-re is - még nyugalomban van. Ritkán adódik olyan hétvége, amikor ennyi különböző égi célpont és élmény sűrűsödik néhány napba.

A pünkösdi csillagászati hétvége tulajdonképpen már csütörtök este elkezdődött, amikor a táti művelődési házban csillagászati rajzokból és műszerekből nyílt kiállítás. A tárlat Bozsoky János lelkes és kitartó szervezőmunkáját dicséri, és szépen megmutatta, hogy a csillagászat nemcsak távcsöves észlelés, hanem rajz, műszertörténet, közösségépítés és személyes elhivatottság is. Itt szebbnél-szebb rajzok és festmények mutatják be az égi csodákat az nézelődőknek. Külön kiemelném Andráskó Péter remek festményeit a Hold felszínéről, krátereiről. Sajnos képet itt nem készítettem, mindenki nézze meg saját szemével, megéri!

A hétvége egyik különleges része egy csillagászati bemutató volt, ahol különleges távcsövekkel Tolnai Jani, Zsombok "Zsombi" Gábor, a Napot,  Tóth Tibi a meteorit gyűjteményét, mutatta meg, majd sötétedéskor a Hold került a távcsövek végre. A csapatot kiegészítette még Barna Zoltán, lelkes felvidéki kollégánk is, aki egy remekbe szabott Napot bemutató posztert is hozott magával a távcsöve mellé. Én is ott voltam sötétedésig, de végül el kellett jönnöm, mert estére randim volt az SN 2026kid szupernóvával.

Távcsöves bemutató a Széchenyi téren.

NGC 5907 és SN 2026kid

Az NGC 5907 önmagában is gyönyörű objektum: éléről látszó spirálgalaxis, amely vékony, orsószerű fénycsíkként húzódik az égen. Most azonban különösen izgalmas célponttá vált, mert ebben a galaxisban tűnt fel a SN 2026kid jelű szupernóva.

Az éléről látszó galaxis és a magtól jobbra látszik a felrobbant csillaga. Kis képen nagyítva és jelölve.

A szupernóva a képen apró, csillagszerű pontként jelenik meg a galaxis korongjának közelében. Első pillantásra akár egy közönséges csillagnak is tűnhetne, de aki ismeri a galaxis megszokott képét, annak rögtön feltűnik: ott valami új jelent meg. Ez az amatőr csillagászat egyik legszebb pillanata — amikor nemcsak egy látványos objektumot fotózunk, hanem egy aktuálisan zajló kozmikus eseményt is dokumentálunk.

Az NGC 5907 távolsága nagyjából ötvenmillió fényév körüli, vagyis amit látunk, az egy ötvenmillió évvel ezelőtt történt csillagrobbanás fénye. A szupernóva azonban számunkra most, ezekben a hetekben vált láthatóvá.

Galaxisok pünkösdi fényben

A hétvége egyik legszebb galaxisa az M101, a Szélkerék-galaxis volt. A képen szépen kirajzolódtak a spirálkarok, és bennük a fényes csomók. Ezek többsége aktív csillagkeletkezési régió: hatalmas H II területek, ahol fiatal, forró csillagok világítják meg a környező gázt. Az M101 körül ráadásul több apró háttérgalaxis is sejthető, ami mindig külön öröm: miközben egy „közeli”, nagy spirálgalaxist fényképezünk, a háttérben még sokkal távolabbi galaxisok is átsejlenek.

M 101 galaxis és a szépen kivehető csillagkeletkezési régiói. Ki mennyi galaxist talál még a képen?

Az M51, az Örvény-galaxis már egészen más történetet mesél. Itt nem magányos spirálgalaxist látunk, hanem egy kölcsönható galaxispárt. A nagy spirálgalaxis és kisebb kísérője gravitációsan zavarják egymást. A csillagok persze nem ütköznek össze közvetlenül — a galaxisokban ehhez túl nagyok a távolságok —, de a gravitációs hatás átrendezi a gáz és a csillagok pályáit. Ennek következményei a markáns spirálkarok, az anyaghíd és a fokozott csillagkeletkezés.

A nagy galaxis megeszi a kis galaxist.

Az M60 ezzel szemben első ránézésre visszafogottabb objektum. Nincs látványos spirálkarja, nem örvénylik, nem kékes csillagkeletkezési régiók tarkítják. Egy hatalmas elliptikus galaxis a Virgo-galaxishalmazban. Fotón talán kevésbé drámai, mégis nagyon érdekes: egy olyan rendszer, amelyben a látványos csillagkeletkezés már nagyrészt lecsengett, és amely főként idős csillagokból áll. Mellette ott látszik az NGC 4647 is, így a kép nemcsak egy galaxist, hanem egy egész galaktikus környezetet mutat.

Galaxis, galaxis mindenhol!

Az M63, a Napraforgó-galaxis különösen érdekes szerkezetű. A képén úgy tűnhet, mintha a galaxis egyik oldala részben eltűnne. Valójában nem hiányzik semmi: a galaxis korongjára ferdén látunk rá, külső karjai halványak, porosak és darabosak. Az M63 úgynevezett flocculent spirálgalaxis, vagyis nem néhány nagy, szabályos spirálkarja van, hanem sok rövid, pamacsos karívből áll. Ezek egy része a képen egyszerűen beleolvad a háttérbe.

Kitekintés, visszautazás 25-27 millió évre.

Gömbhalmazok: ősi csillagvárosok

A hétvége során több gömbhalmazt is sikerült megörökíteni: az M13, az M3 és az M92 is sorra került. Ezek a Tejútrendszer ősi objektumai, több tíz- vagy százezernyi idős csillag sűrű rendszerei.

Az M13, a Herkules-gömbhalmaz, körülbelül 22–25 ezer fényévre található. Nagyjából 11–12 milliárd éves, vagyis akkor keletkezett, amikor a Galaxis még fiatal volt. A képen szépen látszik a fényes, sűrű mag és a kifelé ritkuló csillageloszlás.

Herkules gömbhalmaz több százezer öreg csillagot tartalmaz.

Az M3 valamivel távolabbi, körülbelül 33–34 ezer fényévre van tőlünk, de szintén nagyon idős, 11–12 milliárd éves gömbhalmaz. Külső részei már szépen csillagokra bomlanak, központja azonban sűrű, fényes magként jelenik meg.

A legmesszebb levő gömbhalmaz a hétvége felhozatalából.

Az M92 talán még ősibb hangulatú objektum. Távolsága mintegy 26–27 ezer fényév, kora pedig 13 milliárd év körüli lehet. Az ilyen gömbhalmazoknál mindig különös belegondolni, hogy ezek a csillagok már akkor is léteztek, amikor a Tejútrendszer még egészen más képet mutatott.

A nagy öreg.

Nyílthalmazok: fiatalok és matuzsálemek

A gömbhalmazok mellett nyílthalmazok is szerepeltek a pünkösdi programban. Közülük az egyik legérdekesebb az NGC 188, a Sarkcsillag közelében. Ez valóban öreg nyílthalmaz: kora nagyjából 6–8 milliárd év. Ez nyílthalmazok között rendkívül soknak számít, hiszen ezek a halmazok általában jóval hamarabb szétszóródnak a Galaxisban.

NGC 188 a nyílthalmazok doyenje.

Az NGC 188 azért maradhatott fenn ilyen sokáig, mert kedvező helyzetben van: magasan a Galaktikus sík fölött helyezkedik el, így kevesebb zavaró gravitációs hatás éri. A képen nem harsány, fiatal, kék csillagokból álló halmazként jelenik meg, hanem finomabb, szórtabb, idősebb csillagpopulációként.

Egészen más karakterű az M29 a Hattyú csillagképben, a Sadr közelében. Ez nagyon fiatal nyílthalmaz, mindössze néhány millió éves. A teljes képen nemcsak maga a halmaz érdekes, hanem a környezete is: gazdag tejútmező, sötét porfelhők és a bal alsó sarokban a fényes Sadr képszéli hatása. Ebben az esetben a teljes kép többet mond, mint egy szűk kivágás, mert megmutatja, milyen poros, csillagdús vidéken helyezkedik el az M29.

A Tejút csillagai és az M 29 pici nyílthalmazocska, persze azért van itt még néhány sötét köd( anyag felhő) is.

Vissza a naprendszerbe

Szombaton próbaként készítettem egy napfelvételt is. A képen több napfoltcsoport látható a Nap fotoszféráján, szépen kirajzolódó, sötét umbrákkal és körülöttük halványabb penumbrákkal. A felvétel jól mutatja, hogy a Nap sem „üres korong”: felszíne folyamatosan változó, mágneses aktivitással teli világ.

Napunk látható fényben, a sötét pöttyök a napfoltok.

A mélyég-objektumok mellett természetesen a Hold sem maradhatott ki. Készült róla egy GIF is, amelyen szépen követhető, ahogy a terminátor — a nappali és éjszakai oldal határvonala — lassan végigvonul a felszínen. A terminátor mentén a kráterek, hegyek és medencék különösen plasztikusan látszanak, mert a Nap alacsony szögből világítja meg őket. Ilyenkor a Hold nem egyszerűen „fényes korong”, hanem valódi, domborzattal teli világ.

Holdunk a pünkösdi hosszú hétvégén.

A hétvége tanulsága

Ez a hétvége jól megmutatta, mennyire sokféle arcát tudja mutatni az égbolt. Volt benne közeli égitest, a Hold; volt Nap-megfigyelés; voltak fiatal és öreg nyílthalmazok; ősi gömbhalmazok; távoli galaxisok; galaxis-kölcsönhatások; és egy friss szupernóva is.

Számomra különösen szép volt, hogy a csillagászati bemutató és az egyéni észlelés ilyen természetesen kapcsolódott össze. Nappal és este még az érdeklődőknek mutattuk az égbolt látványosságait, később pedig már a csendes, éjszakai ég alatt egy távoli galaxisban felragyogott szupernóva fényét kerestem.

Ebben a hétvégi kalandozásban nagy szerepe volt a Seestar S50-nek is. Jó és sokoldalú kis műszer ez: egyszerre alkalmas arra, hogy gyorsan megmutasson látványos égi objektumokat, és arra is, hogy egy-egy éjszakai program során változatos célpontokat örökítsen meg a Naptól és a Holdtól kezdve a nyílthalmazokon és gömbhalmazokon át egészen a távoli galaxisokig. Természetesen nem helyettesíti a nagyobb műszereket, de éppen az a nagy erénye, hogy könnyen bevethető, gyorsan munkára fogható, és olyan objektumokat is elérhető közelségbe hoz, amelyek néhány éve még sokkal komolyabb felszerelést igényeltek volna.

A képek utólag csak minimális módosítást kaptak; a felvételek összeállítását, alapfeldolgozását és a látvány nagy részét maga a Seestar végezte. Ezért ezek a képek nemcsak az égbolt szépségéről szólnak, hanem arról is, mennyire megváltozott az amatőr csillagászat eszköztára. Ma már egy kis, hordozható műszerrel is lehet szupernóvát dokumentálni, gömbhalmazokat bontani, galaxisok spirálkarjait megmutatni, vagy éppen a Hold terminátorának lassú vonulását követni.

Pünkösdi csillagászat — talán ez a legjobb cím rá. Egy ünnepi hétvége, amikor az égbolt nemcsak szép volt, hanem történeteket is mesélt: csillagok születéséről, galaxisok találkozásáról, ősi halmazokról, porfelhőkről, a Hold változó árnyékairól, a Nap aktivitásáról és egy távoli csillag utolsó nagy fellobbanásáról.