2015. augusztus 31., hétfő

Egy napfolt élete

Az elmúlt napokban rendszeresen figyeltem Napunkon látható hatalmas, a Földnél kb tízszer nagyobb kiterjedésű napfolt fejlődését. Ezt a posztot a téma lezárásának, összefoglalásának szánom. Az erről szóló bejegyzéseket itt és itt és itt lehet olvasni.

A napfoltok mibenlétről és tulajdonságairól itt bővebben lehet olvasni. A pánikot és félreértelmezéseket elkerülendő, ez a napfolt, mint általában többi is, nincsen közvetlen hatással földi életünkre. Nem lesz miatta világvége, a tengerek sem áradnak ki, stb. Természetes jelenség, mely a Napnak, mint csillagnak életével jár együtt. A napfoltevékenységben 11 éves ciklusokat lehet megfigyelni. Van amikor a Nap nyugodt, nem figyelhető meg folt rajta, van amikor tele van foltokkal, mint egy tinédzser arca pattanásokkal. Ami azért ritkaság számba megy az, hogy egy folt akkora legyen, hogy szabad szemmel, természetesen megfelelő védőszemüveggel nézve látszódjon. Nos ez a folt ilyen volt.

Következzenek a képek, amik elmesélik a 12403 számú folt "életét". Előrebocsátom, hogy a képek 120/1000 refraktorral készültek, kétszeres fókusznyújtással, videokamerával. Egy perces felvételeket készítettem, ami kb 1099 képkockát jelent. Ezeket összegeztem, dolgoztam fel, így lett a videóból állókép.

Az első felvétel augusztus 22-én, a folt ekkor már a Nap közepénél járt, szépen kifejlődött, a jobb alsó sarokban levő karika a Földet jelképezi, a méretek szemléltetése miatt.

Kattintásra nagyítható
Következő felvétel a borús idő miatt augusztus 24-én készült.
Kattintásra nagyítható
Egy nappal később augusztus 25-én így nézett ki:
Kattintásra nagyítható
Augusztus 26-ai felvétel:
Kattintásra nagyítható
Aztán augusztus 27-én már a napperem felé közelített a folt.
Kattintásra nagyítható
Augusztus 28-án már a peremen járt. A fehér vonalak az ún. napfáklyák.
Kattintásra nagyítható
Aztán augusztus 29-én már nagyon elfordult, de még látható volt. Ez volt utolsó felvétel a foltról.
Kattintásra nagyítható
Augusztus 30-i napkorongfotón még nyugaton ki lehet venni a hármas foltot, de már nagyon a Nap nyugati peremén van, a képen jobb szélen.

Kattintásra nagyítható

2015. augusztus 26., szerda

Napfoltok

Tegnap, azaz augusztus 25-én már feladtam a 12403 számú, óriás napfoltcsoport megfigyelését, mert teljesen borult volt az ég egész nap. Pedig érdekes végigkísérni ennek a hatalmas, a Föld átmérőjénél, 10-szer nagyobb foltcsoport fejlődését, sorsának alakulását. Aztán, láss csodát! Késő délutánra felszakadozott a felhőzet,és kikandikált a Nap a felhők mögül. Igaz, még a korong előtt vonultak át a felhők, de időnként azért kitisztult és szépen lehetett látni csillagunkat.

A távcső végére felkerült a videókamera 2-szeres fókusznyújtással. Az expozíció és élességbeállítás után vártam a kedvező pillanatokat, mikor indíthatom a felvételt. Úgy éreztem magam, mint egy vadász, csak itt a vad egy 130.000 km-es napfolt volt. Sikeresen rögzítettem pár felvételt, amiből ezt a képet sikerült összeraknom a feldolgozás során:

Kattintásra nagyítható

Korongfotó elkészítésére gondolni sem mertem, mert örültem, hogy ezt a képet sikerült létrehozni. Olyan mostoha körülmények voltak a felhők miatt.

Ma, augusztus 26-án viszont gyönyörű, napfényes reggelre ébredtünk. Örültem, hogy legalább nyugodtan dolgozhatok a távcső mellett, mert nem kell félni attól, hogy a felhők eltakarják a Napot.
Készítettem korongfotót és részletképet is a a foltról. Így nézett ki a Nap fél tízkor:

Kattintásra nagyítható
A folt kétszeres fókusznyújtással fényképezve ilyen látványt mutatott:

Kattintásra nagyítható

2015. augusztus 24., hétfő

Még mindig a Nap

Tegnap előtt sikerült leképeznem a 12403 számú igen kiterjedt foltcsoportot. Tegnap a felhős idő elrejtette a Napot előlem, de ma, az átvonuló felhők ellenére sikerült ismét a foltról képet csinálnom. Igen érdekesen alakult, kiterjedt, legalább 1 ívpercel nagyobb, mint két napja. Akkor a nagyságára 7 percet, most 8 percet kaptam. A DK-i folt "szétfolyni" látszana.  Íme, ahogy kinézett:

Kattintásra nagyítható

Késő délután a felhők átvonulásának végre vége szakadt, így a korongról is csináltam fotót, ahol szépen látszik mekkora is a foltcsoport és hol helyezkedik el a Nap korongon. Éles szeműek még egy pici foltot is felfedezhetnek a képen (a helyes megfejtőknek nyeremény egy tábla Tibicsoki).
Központi csillagunk így nézett ki 2015. 08.24-én 16:20-kor helyi idő szerint:

Kattintásra nagyítható


2015. augusztus 22., szombat

Napfolt kaland

Nagy hiányt igyekeztem ma pótolni. Ugyanis a borús, esős, felhőszakadásos időt arra is felhasználtam, hogy rendszerezzem az eddigi észleléseket. Amint kiderült két éve nem néztem meg a Napot, a márciusi fogyatkozást kivéve.

Miután ma napfényes reggelre ébredtünk és jó idő ígérkezett, no meg végre az új kamerát is szerettem volna kipróbálni, úgy gondoltam, hogy kitelepülök Napot észlelni. A távcső mechanika felállításánál rögtön gondom támadt. A háromláb egyik rögzítő csavarja kiszakadt a helyéről, így a láb nem volt rögzíthető. Klasszikust idézve: "Huston, we have a problem". Nos, elő a fúrót, menetfúrót, az eredetileg 8-as furatot átmetszettem 10-re. Így az új csavar már szépen megtartja a lábat. Ezzel eltelt egy jó fél óra.

Végre mindent szükségest kivittem (távcső, okulárok, kamera, laptop) és összeállítottam a felszerelést, megcéloztam a Napot. Az okulárban nagyon szépen látszott a D-i féltekén levő hatalmas foltrendszer, csoport. A távcső végére feltéve a kamerát 1 perces felvételeket készítettem először nyújtás nélkül, majd 2-szeres fókusznyújtással. Az újabb bosszantó dolog a felvételek készítése közben történt. Amíg az állványt szereltem, meg a felszerelést raktam össze a déli égbolt szépen befelhősödött. Szerencsére, csak vékony cirrusz felhők lepték el, így a foltot nagyon szépen láttam a monitoron. Azért egy tiszta, felhőmentes égboltnak jobban örültem volna. Több felvétel is készült, és a szerintem legjobbat dolgoztam fel AviStackban, amit most közreadok:

A kalandos körülmények között készült felvétel. A jobb oldali alsó kis a kör a
Földet jelképezi. Kattintásra nagyítható.

2015. augusztus 17., hétfő

Hattyú a Tejúton folytatás

Folytatom kalandozásomat a Hattyú csillagképben. Az előző posztban említett érdekesebb és látványosabb többes rendszerek mellett akadnak még szép számmal kettős csillagok. A valósághoz tartozik, hogy ezek már nem látványosak, halványabbak is, nehezebb megtalálni őket.Ilyenek például a következők:

52 Cygni: A Hattyú jobb szárnya alatt található 4 magnitúdós csillag szabad szemmel is észrevehető, viszont távcsővel szemlélve nagy nagyításon közvetlen mellette 6"-re, PA:70°irányban feltűnik egy 9 magnitúdós társ is. Az én távcsövem csak nagyon szűk rést mutatott a két csillag között, de szétválasztva mutatta őket. A kísérő megpillantását a nagy fényességkülönbség is nehezíti. A páros távolsága tőlünk 202 fényév. A főcsillag egy a Napunknál 10-szer nagyobb, de hűvösebb sárga csillag.

h1470: A Hattyú nyaka mellett csak távcsővel látható ez a halvány, 7 magnitúdós csillag, amit egy 9 magnitúdós csillagocska kísér.Ezt a látómezőben nehezen lehet észrevenni. A főcsillagtól 30"-re, PA:340°irányban látható. A páros nagyon messze, 2100 fényévnyire van tőlünk. A főcsillag egyébként kék színű,nagyon forró, 7-szer nagyobb Napunknál.

Ez a kettős önmagában nem is lenne érdekes, de ami figyelemre méltó, az a környezet, ami körülveszi. A Tejúton vagyunk, ahol hemzsegnek a csillagok, de ebből a környezetből kiemelkedik 7 db fényesebb csillag, melyek kettősnek néznek ki és egy kört alkotnak. A látványt rajzban is rögzítettem:

Tündér gyűrű aszterizmus. A kép kattintásra nagyítható.

A tagok kb 26'-es kört alkotnak, nagyon szép, lenyűgöző látványt nyújtanak. A valóságban viszont fizikai kapcsolat nincsen közöttük. A kettős csillagok közül igazából csak a h1470 katalógus számú, ( a rajzon ÉÉNY-i legfényesebb kettős), és a tőle kelet felé található 8 magnitudós csillag igazi, összetartozó kettős rendszer. A többi csak optikai, a Földről nézve egy irányban látszó párosok.

Az ilyen csillagcsoportosulásokat hívják aszterizmusnak, melyek megfigyelésének, felkutatásának már hazánkban is komoly követői vannak. Érdemes felkeresni honlapjukat, melyen sok érdekes alakzatot írtak már le.

A csillagképben viszont van több igazi halmaz is. Én ezek közül kettőt kerestem fel, de nem rajzoltam le, az majd egy későbbi projekt lesz. Észlelésemet így jegyeztem fel a távcső mellett:

"M 29: Nagyítás 50X. Dús csillagmezőben a LM közepén látok 8 db közel azonos fényességű csillagot. első látásra halmaztagoknak tűnnek. A keresőben egyértelműen halmaznak látszanak a ki szeparációjú tagok. A halmaz elválik a környezetétől, mert körülötte kb 20' sugarú kör alakú csillagmentes környezet van. A halmaz kiterjedése kb. 10' a tagok egyenletesen oszlanak el, sűrűsödést nem észlelek. A tagok közül 3 db a LM-ben alul, míg 5 db felül helyezkedik el. Közöttük csak halvány csillagok vannak, valószínűleg háttércsillagok. A tagok közül 6 db-t azonos fényűnek 9 mg, míg kettőt 10 mg körül látok és becsülök."

"M39: Nagyítás 50X. Nagyon laza halmaz, melynek átmérőjét 24'-re becsülöm. Kb. 20 csillag alkotja, melyek fénye közel azonos. Első pillantásra összetartozónak látszanak, pedig a területen elszórtan helyezkednek el, nem tudom semmilyen szabályosabb alakzathoz kötni őket. A háttércsillagoktól nem vállnak el, így a halmaz határi nehezen állapíthatók meg. A legfényesebb csillaga 7 mg-s, a többiek 8-9 mg fényesek. A háttérben fel nem bontott tagok miatti fénylést, ködösséget nem látok. Legalább 3 csillagot látok, melynek kettős lehet."

A Hattyú csillagkép látnivalóit elhagyva, képletesen visszatérve a Naprendszerbe, még megnéztem az Uránuszt, melynek egyre javuló a láthatósága. Igazán csak október vége felé lesz tökéletes. Most a Halak csillagképben tartózkodik, észleléskor alig 24°magasan állott. Arrafelé nagyon erős volt a fényszennyezés, nagy nagyításnál már az égi háttér is világos volt. Az 50-szeres nagyítás semmit nem mutatott belőle, a 200-szoros nagyításnál már a korong 4"-es kiterjedéssel látszott. Azt hiszem ennél többet a távcsövem nem tud megmutatni a bolygóból.

Uránuszból ennyit láttam. Kattintásra nagyítható a kép.

A vázlat gyors elkészítése után búcsút mondtam a Hattyúnak. Legközelebb a tőle délre elterülő másik égi madár, a Sas kerül sorra.






2015. augusztus 14., péntek

Hattyú a Tejúton



Ha augusztusi éjjen felnézünk az égre, a fejünk felett húzódó Tejútból kiviláglik néhány, kereszt alakot formázó fényes csillag, melyet az ókor embere repülő hattyúnak látott. A csillagképhez, mint oly sokhoz, monda is társul, melyet a Wikipédia így ír le: " A görög mítosz szerint Phaethón, Héliosz fia vagy unokaöccse olyan szerencsétlenül kormányozta a szekerét, hogy balesetet szenvedett és meghalt. A gyászoló barátját, Küknoszt Apollón változtatta hattyúvá – Apollón egyik szent állata – és emelte az égboltra. Más változat szerint Phaethón maga emelkedett az égbe hattyú képében. Egy másik monda: Zeusz azért változott hattyúvá, hogy részt vehessen egy tiltott szerelmi találkán. A kereszt alakú csillagképet Északi Kereszt-nek is nevezik." Bárhogyan is történt a Hattyú csillagkép nyaranta kiterjesztett szárnyaival repül a Tejúton.

Hattyú a Tejúton
Az elmúlt pár éjszakát a Hattyú érdekesebb kettősei és halmazai felkeresésével töltöttem. A megfigyeléseket több dolog is nehezítette. Az egyik, hogy a csillagkép a Tejúton terül el, így az okulárba tekintve, főleg kisebb nagyításon, rengeteg halványabb, fényesebb csillagot lehet látni, ami megnehezíti a keresett objektum megtalálását. A másik, hogy a Hattyú zenitben van, a távcső szinte függőlegesen áll. Ilyenkor a betekintéshez bizony, tornamutatványokra van szükség. Így a reggeli helyett éjszaka tornáztam a távcső mellett.

Első célpontom a Hattyú fejét képező Albireónak nevezett csillag volt, mely az égbolt talán legszebb kettős csillaga. Arab neve magyarul madárt jelent. Már kis távcsővel is megpillantható a kísérője. Kettős csillag voltát 1755-ben Caroline Herschel, az Uránusz felfedezőjének, William Herschelnek, a felesége fedezte fel, majd a XIX. szd közepén Friedrich Struve STFA 43 néven katalogizálta a két csillagot. A XX. szd-i kutatások már 15 tagot sorolnak az Albireó rendszerhez. A két főcsillag önmagában is kettőscsillag, de a kísérőket csak spektroszkóppal lehet kimutatni. Korábban már lerajzoltam az Albireót, ezért most célom a még látható tagok megpillantása és azonosítása volt.

A távcsőbe tekintve elakadt a lélegzetem, a két csillag, mint égi topáz és zafír szikrázott a látómezőben, halvány csillagokkal körbevéve. Sajnos a rajz teljesen nem tudja a látványt visszaadni, mert sok csillagot inkább sejteni lehetett, mint látni, de ezt nagyon nehéz ábrázolva visszaadni.

Albireó 
A rajz elkészülte után, a katalógus szerint kezdtem el keresni a lehetséges tagokat. A nagyon halványakat és a szoros tagokat ,a távcsövem korlátai miatt eleve nem láthattam, de így is sikerült néhányat azonosítanom, kimérni szögtávolságukat, irányszögüket, és megbecsülni fényességüket. Az eredményt az alábbi ábra mutatja, ahol az egyes tagokat a katalógusban szereplő betűkkel jelöltem meg. Ezek szerint 8 tagot találtam meg a 15-ből.


A rendszer tagjai, kattintásra nagyítható 
A tagok általam megfigyelt adatai:
Név    Sep:    PA:      Magnitúdó:
AC      64"    340°          11
AE      75"    205°          12
AF      65"     45°           12
AJ      140"  210°           10
AK     140"  277°           12
AL      10"   270°           12

Az Albireo rendszer nem a szomszédban van, a Földtől való távolsága 433 fényév. Az A és B csillag a térben is messze fekszik egymástól, de közös a gravitációs terük, keringési idejük egyes források szerint kb. 214 év. A sárga főcsillag egy, a napunknál ötvenszer nagyobb, stabil óriás csillag, már a hélium fúziót használja energiaforrásnak, tehát élete derekán már túl van. Felszíni hőmérséklete 4400°K, tehát hidegebb, mint a Napunk. A zöldes színű kísérő, mely szintén spektroszkópiai kettős, forró, 12000 °K felszíni hőmérsékletű fősorozatbeli, hidrogént égető csillag, ami csak két és félszer nagyobb a mi Napunknál. Egymástól való távolságukra 35"-t mértem, irányszögükre 60°-t kaptam. A két csillag szerintem így helyezkedik el a csillagok életének lefolyását ábrázoló HR diagramon:



A rendelkezésre álló adatokból ki lehetett számítani a B csillag A körüli pályáját is, mely kirajzolva majdnem kör alakot ad ki.


Elhagyva az Albireo rendszert a következő csillag a 31-32 Cygni nevű, illetve katalógusszámú kettős, illetve többes rendszer. A páros másik neve omikron1 Cyg, illetve omikron2 Cyg. A katalógus 9 csillagot jelez a rendszerben, de ezekből 6 a távcső optikai teljesítményén kívül esik, így csak a három legfényesebbet tudtam észlelni.

A keresőbe pillantva nagyon dús csillagmezőben rögtön meg lehetett látni a szoros, 4 és 5 magnitúdós, elég fényes társakat. A 111-szeres nagyítás, már jóval tágabban mutatta őket, viszont a 4 magnitúdós A csillag mellet feltűnt egy 7 magnitúdós társ is, mely 30 Cygni néven található meg az atlaszban. Ezek voltak a látómező legfényesebb csillagai. Szépen látszottak a színeik is, a két fényesebb sárgásan, amíg a halványabb társ zöldeskék színben tündökölt.

30-31-32 Cygni
A legfényesebb, omikron1 jelű csillag (a rajzon majdnem középen) 880 fényévnyire van tőlünk, a napunknál ötvennyolcszor nagyobb, 5000°K hőmérsékletű óriás csillag. Ez is túl van már élete delén, mert héliumot éget. Nem áll egyedül az univerzumban, mert ismert fedési változócsillag. Azaz kísérője olyan közel kering hozzá, hogy csak a csillag fényének változásából következtethetünk a létére. A csillagászok Algol típusú változónak sorolták be.

A rendszer másik tagja a 32 Cygni, vagy omikron2 nevű csillag (a rajzon jobb oldalt) szintén óriás. A napunknál 70-szer nagyobb, távolsága 1100 fényév. Ez is fedési változó csillag, de van látható kísérője is. A 8 magnitúdós csillag, a rajzon dél felé egy háromszög alakzat csúcsán látható. Ez egy forró, majdnem 20000°K hőmérsékletű törpecsillag, fele akkora, mint a Napunk.

A 30 Cygni (a rajzon bal oldalt) 611 fényévnyire van tőlünk. 3000°K-kal forróbb Napunknál, és tízszer nagyobb változó csillag.


Az omikron1 Cygnit 1779-ben William Herschel fedezte fel és H VI 10 számon vette katalógusba, majd Struve STFA 50 néven katalogizálta a három fényes csillagot. Az omikron2 Cygnit Herschel 1824-ben találta meg és írta le H VI 33 néven, majd a WDS-be S 743 néven került be.

A 31 Cygninél a tagok általam megfigyelt adatai:
AD: SEP:335" PA:325° magnitudo:5
AC: SEP:110" PA:175° magnitudo:7

A 32 Cygninél a tagok általammegfigyelt adatai:
AB: SEP:210" PA:175° magnitudo:8

A három fényes csillag közötti hatalmas távolság szerintem felveti a kérdést, hogy valódi többes rendszer-e, vagy csak optikailag tartoznak össze.


Elhagyva az omikron rendszert, a következő cél a 61 Cygni néven ismert kettős volt. Ezt a párost Repülő csillagnak nevezte el 1792-ben Giuseppe Piazzi olasz csillagász, mivel itt sikerült először kimutatni a csillagok saját mozgását, ami a mai mérések szerint 108 km/s. A páros mozgása a térben már közel 40 éves időtartamot vizsgálva is látványos, amint a Lowell Obszervatórium képén látható.
Lowell Observatory, 1916 & 1951 photos
(Possibly assembled by Guy K. McArthur) 
A kettős először Herschel 1753-ban el írta le, majd 1830-ban Struve katalogizálta STF 2758 számon. Ekkor már hét csillagot sorolt a rendszerhez, ami az idő folyamán 17 tagra bővült.
A 61 Cygni a Naphoz a negyedik legközelebbi csillag, 11,8 fényévre található, ezért is látjuk őket fényesebbnek, pedig valójában két igen öreg, barna törpecsillagról van szó. Az A csillag felületi hőmérséklete 4500 °K körül van, átmérője a Napunknak kb. fele. Hosszú periódusú változó csillag. A B csillag még hidegebb, csak 4000 °K körüli a hőmérséklete, szintén a Nap fele az átmérője.

Balra a Nap, jobbra fent 61 Cygni A, lent a 61 Cygni B látható.(forrás:Wikipédia) 
A HRD-n is a főági törpecsillagok között találhatók:



A kereső távcsőben nagyon szűk, de már réssel bontott kettősként volt látható, fényük közel azonos volt. A távcsőbe nézve 111-szeres nagyításon, már más, de szép látvány fogadott:

Így láttam a 61 Cygnit 
Az A csillag fényességét 5 magnitúdóra, a B csillagét 6 magnitúdóra becsültem.Mindkét csillagot sárgának láttam. A két csillag távolságának 30" mértem, irányszög (PA):150° mellett. Ezek szerint a két csillag igen közel a Nap-Plútó távolságban kering. A katalógus szerint 17 csillagból megpróbáltam azonosítani a még láthatóakat. Sajnos kettő olyan messze van, hogy lemaradt a rajzról. 

A 61 Cygni rendszere 

A tagok elhelyezkedésére az alábbi adatokat kaptam:
AB: SEP:30' PA:150°
AE: SEP:230" PA:270° magnitudó:10
AF: SEP:360" PA:240°magnitudó: 11,5
AG: SEP:245" PA:235°magnitudó: 11,5
AH: SEP:105" PA:270° magnitudó:10

A 61 Cygni B 680 év alatt tesz meg egy fordulatot az A csillag körül.



A kettősök után még megnéztem az M29, M 39, NGC 6882 nyílt halmazokat és a Tündér gyűrűnek nevezett aszterizmust is, de ezek leírása már egy következő bejegyzés témája lesz.






2015. augusztus 5., szerda

A fogyó Hold tájai

Hosszú ideje nem jelentkeztem, nem voltam az ég alatt, itt most nem részletezendő okok miatt. Tegnap, vagyis inkább ma éjszaka viszont végre a távcső mellett piszmoghattam újra és a mindig gyönyörű csillagos eget figyelhettem meg. Célom a fogyó Hold tájainak fényképezése volt.

Éjfél után került a Hold olyan helyzetbe, hogy végre a távcső számára is láthatóvá vált, addig ugyanis a fák takarták, fénye viszont más megfigyelési lehetőséget erősen korlátozott. Nagyon szép látványt nyújtott, amíg alacsonyan járt a színe sárgás volt, ami halványodott a magassága növekedésével.

A távcsőre csatlakoztatott NIKON D300 gépvázzal készítettem ezt a korongfotót. Így nézett ki Holdunk.
Kattintásra nagyítható.

Szokás szerint a fény-árnyék határát, az ún. terminátort böngésztem át, először ccd kamerával a távcső ún. primer fókuszában, majd 2X Barlow lencse segítségével részletképeket készítettem. A kamera kb. 12'x9' területet képez le, míg fókusznyújtással 6'x4' a leképezett terület nagysága.

Első képen az északi félgömbön található Mare Serenitatis, magyarul a Derültség tengere látható, melyben valójában víz nem hullámzik, lávamező alkotja. A 650 km-es medencét 3,5 milliárd évvel ezelőtt egy kisbolygó becsapódása hozta létre. Keleti felén jól látható a Ródoszi Poszeidóniosz görög filozófusról elnevezett kráter, melynek átmérője 96 km. Előtte kígyózik 130 km hosszan a Szerpentin gerinc. Ezeket az alakzatokat az alsóbb képen nagyobb nagyításban is láthatjátok. A tengerről találtam egy nagyon jó cikket Földvári István Zoltán kolléga blogján, Mizser Attila tollából. Elolvasható itt. A képfeliratokon a hivatalos neveket használtam.

A Mare Serenitatis és a Posidonius kráter a lemenő nap fényében
A Posidonius kráter és a Szerpentin gerinc közelről

A Derültség tengerétől észak felé haladva felfigyeltem az Arisztotelész kráterre és környékére. A képen fent látható a modern tudomány szülőatyjáról elvezett kráter, mely 88 km átmérőjű, a kráter falai 3000 m magasak. Valamikor 3 milliárd évvel ezelőtti becsapódás hozta létre. Alatta a kisebb testvére, a Knidoszi Eudoxosz görög matematikusról elnevezett krátert láthatjuk. A kráter 68 km átmérőjű, meredek falai 3350 méteresek. A két testvér krátertől jobbra a Halál tava látható, A 151 km-es medencét 4,5 milliárd évvel ezelőtti becsapódás hozta létre. A belőle kiemelkedő kráter a XIX. századi osztrák csillagászról, Johann Tobias Bürgről kapta nevét. Átmérője 40 km, falai 2200 m-re nyúlnak a Halál tava főlé. Keletkezése kb. 1 milliárd évre tehető.
Fent az Ariastoteles, alatta az Eudoxus kráterek, az árnyékban már a Lacus Mortis
 és a Bürg kráter

A Hold egyenlítőjétől délre a 11° szélességi fokon található kedvenc formációm, amit csak kráterhármas néven szoktam emlegetni. A felső és legfiatalabb az Alexandriai Theofiluszról elnevezett kráter. A 101 km átmérőjű kör alakot 4400 m magas falak veszik körül. A négy csúcsos központi hegye 1400 m magasra nyúlik a kráter felszíne fölé. Egy valamikor 3,2 milliárd évvel ezelőtti becsapódás hozta létre. Alatta a szintén alexandriai Kürilloszról elnevezett kráter látható, mely kb. 3,85 milliárd évvel ezelőtt keletkezett. Átmérője 98 km és már erősen lepusztult állapotban van. Érdekessége a hármas központi csúcs. Délebre található a szintén alexandriai Szent Katalinról elnevezett kráter, mely egy 3,92 milliárd éves becsapódás nyomán keletkezett. A 101 km átmérőjű krátert 3120 m magas falak határolják. Ez is erősen lepusztult állapotban van, mint felső szomszédja. A képen jól látható az északi falnál elterülő fiatalabb, 46 km-es Catharina P. A kráterhármastól nyugatra az X azt a helyet jelöli, ahol 1972 április 21-én az Apolló 16 leszállt a Descartes fennsíkon. Köszönet a hely bejelöléséért Kurucz Jánosnak, aki a Csillagváros fórumon hívta fel a figyelmemet erre a tényre.
Theophilos, Cyrillos, Catharina kráterek, tőlük jobbra az X az Apolló 16
leszállóhelyét jelöli

Elhagyva a félárnyékos részeket, ahol a Nap lenyugodni látszik, nyugatra és délre haladva látható egy másik szép holdi alakzat a Tycho kráter. A XVI. szd-i dán csillagászról  elnevezett kráter viszonylag fiatal keletkezésű, kb 100 millió éves. Az átmérője 86 km és 4800 méter magas falak határolják. Képen is szépen kivehető az 1500 méteres központi csúcs. A kráter és környék még napfényben fürdik.

Ahol még teljesen nappal van. A Tycho kráter a Hold egyik legszebb alakzata
 a déli féltekén található

Ha már a napfényes vidéknél tartottunk, akkor ugorjuk vagy 2800 km-t északra és a Platón krátert látjuk magunk előtt, amint a Hidegség tengere és az Esők tengere között elterülő Alpok hegységbe ágyazódik be. A nagy görög filozófusról elnevezett kráter a benne elterülő 101 km-es síksággal feltűnő célpontot nyújt. Nyugati fala 2000 m emelkednek a felszín fölé.
Még itt is süt a Nap. Az északi féltekén levő Platón kráter

Élveztem a nyári enyhe éjszakát, volt vagy 23°C. A tücskök ciripelése betöltötte a mezőt, az óragép megnyugtatóan kerregett. Nagyon jó érzés volt ismét az ég alatt lenni.

Népszerű bejegyzések