Válogatás a 2019. évi kettőscsillag észlelésekből

Az év vége felé járva mindenki szeret visszatekinteni az elmúlt esztendőre, a fontosabb történésekre, az elvégzett munkára. Ahogy mondani szokták ez a számvetés ideje. Így van ezzel az észlelő amatőrcsillagász is, aki ilyenkor számba veszi az év során meglátogatott égi csodákat és örül, hogy milyen szépségek akadtak távcsövének végére. A 2019-es évben 87 kettős- és többes rendszert sikerült megfigyelnem, lerajzolnom és kimérnem, majd az elkészült észleléseket a Magyar Csillagászati Egyesület Kettőscsillag Szakcsoportjának beküldenem. Ezt a bejegyzést egyfajta visszatekintésnek szánom,  ahol csak a szerintem látványosabbnak, érdekesebbnek ígérkező kettőscsillagokból állítottam össze egy válogatást.

A visszatekintést kedvenc csillagképemmel, az Orionnal kezdem. Februárban még a téli csillagképeké volt a főszerep, közülük is az Orion büszkén trónolt az égbolton. E csillagkép rengeteg  érdekességet rejt az eget kémlelő számára, például számtalan régiójában napjainkban is születnek csillagok, ebben a blogban is több bejegyzésben foglalkoztam vele (lásd a címkéket). Februárban az Orion "öve" alatti csillagot vizsgáltam tüzetesebben. A Sigma Orionis elnevezés tulajdonképpen egy  tőlünk 1100 fényévre levő csillagrendszert takar, mely egy széteső félben levő nyílt halmaz legfényesebb tagja. Csillagai kozmikus mércével mérve nagyon fiatalok, körülbelül egymilliárd évvel ezelőtt keletkeztek, a közelükben levő csillagközi por-, és gázfelhőkben, melyet ezek a csillagok világítanak meg. Itt található az asztrofotósok egyik kedvenc célpontja a Lófej köd is.

A Sigma Orionis elhelyezkedése a csillagképen belül.

A csillagunkat már az ókorban is ismerhették, bár egy ránk maradt ókori csillagkatalógusban sem szerepel, de pl. Al Sufi X. szd-i arab csillagász már utal rá. Első tudományos említése Tycho Brahénak köszönhető, aki kimérte pozícióját és katalogizálta a csillagot. Ezt követően Johann Bayer látta el "sigma" jelöléssel Uranometria című munkájában, még egyetlen csillagként. Christian Mayer a XVII. szd-ban már hármas rendszerként írja le, amit F.G.W. Struve kétszáz évvel később megerősített, sőt egy negyedik tagot is hozzáadott a rendszerhez. 1892-ben Burhnam figyelte meg először, hogy a rendszer főcsillaga, a tulajdonképpeni Sigma Orionis, maga is egy szoros kettőscsillag ( mai tudásunk alapján legalább három csillag alkotja). A rendszert körülvevő nyílt halmazt pedig 1996-ban azonosították.

Én február 7-én 17:26 UT-kor figyeltem meg ezt az érdekes, de rendkívül összetett csillagrendszert. A távcsőben látott kép értelmezése nagyon nehéz volt, hiszen ott nem csak a Sigma Orionis rendszerét láttam, hanem egy tőle 4 ívpercre egy másik többes rendszer is feltűnt, az STF 761 katalógus számú. Elsőként lássuk a jelölésekkel ellátott rajzot:

Sigma Orionis Struve katalógus számán STF 762-ként szerepel a rajzon, mellette egy másik többes rendszer.

A rendszerről az alábbiakat jegyeztem le: "Nagyon bonyolult a látómező, beletelt kis időbe, mire értelmezni tudtam a látottakat. A Sigma Ori nagyon látványos többes rendszer, a két fényesebb kísérő első látásra szemet szúr, de sejthető, hogy még több tagból áll a rendszer. A C tag meglátása csak hosszabb szemlélés és nagyobb nagyítás (167X) alkalmazása után volt lehetséges. A bal oldali csillagról feltételeztem, hogy a rendszer része, ugyan így a jobb oldali kettőről is. Már a 111X nagyítás mutatta, hogy a jobb oldali felső csillag kettős, aztán ismételt nagyításváltás után kiderült, hogy többes rendszer, amit a katalógus alapján az STF761-el azonosítottam.

A Sigma Ori azonosított kísérői:
- C tag: nehezen megpillantható, inkább sejthető a nagy fényességkülönbség miatt. PA:140° sep:15", DM:5-6^m. Színt nem látok.
-D tag: szoros, de szépen réssel bontott, PA:85°, sep: 15", DM:2-3^m, szín: kékesfehér.
-E tag: jóval tágabb, de még standard, PA:60°, sep: 40", DM:2-3^m, szín: kékesfehér.
-F tag: sejthető, hogy a rendszerhez tartozik és nem háttér csillag, PA: 320°, sep:210", DM:4-5^m, színt nem látok.
-H tag: erről is gondoltam, hogy a rendszer része, PA:125°, sep:310", DM:4-5^m, színt nem látok,
-I tag: erről nem gondoltam volna, hogy ide tartozik, de szerencsére rajzon rögzítettem, PA:60°, sep:530", DM:5^m, szint nem látok."

Fantáziarajz a Nap és a Sigma Orionis méretbeni különbségét szemlélteti.

A szomszédos STF 761 legfényesebb csillagáról először azt hittem, hogy a Sigma Orionis rendszeréhez tartozik. Nagyobb nagyításon viszont előtűntek a kísérők is és nyilvánvalóvá vált, hogy ez egy másik csillagrendszer, amit még észlelés közben sikerült azonosítanom. Kisebb nagyításon (111X) szemlélve csak a két legfényesebb csillaga látszott szoros párosként, azonban nagyobb nagyítás (167X) kihozta a halványabb tagot is. Az alábbi táblázat mutatja a mérési eredményeket:

Tag	AB	AC	AD
Szeparáció	70	70	35
Pozíció szög	200	210	310
Szín	n/a	n/a	n/a
Fényességkülönbség	0,5	1	3,5

A következő csillagrendszer már nyáron, pontosabban júliusban került távcsővégre. A Kassziopeia jellegzetes W-t formáló  csillagképében szerényen bújik meg ez a többes rendszer. Igazából a csillag szabadszemmel nem látható, csak távcsővel észlelhető.

A WZ Casiopeiae helyzete

A csillag nagyon érdekes, egy a Napunknál legalább 22-szer nagyobb, és közel egy éves periódussal  változó vörös óriás csillag, mely tulajdonképpen egy öregedő széncsillag (ez azt jelent, hogy tömegének jelentős része mára már szén). Amikor felfúvódik elérheti a szabadszemes észlelhetőség határát. A legújabb mérések szerint távolsága a Földtől 2500 és 2800 fényév között van. 

Én július 25-én 20:45 UT-kor észleltem. Először az elkészült rajzot teszem közzé, amin bejelöltem a rendszer komponenseit:

A WZ Cassiopeiea komponensei.

E rendszerről ezt jegyeztem fel: "Nem is sejti az egyszerű észlelő, hogy a Cassiopeia Tejútba eső É-i része milyen gyöngyszemeket tartogat. Ez a nem túl fényes rendszer is közéjük tartozik. Már az 50X nagyítás is szépen, igaz szűk réssel bontotta a két főcsillagot. A 167X nagyítás feltárta a többi tagját is rendszernek. A C tagot azonnal megláttam PA=320°irányban, a D kissé kérette magát. Megtévesztett a mellette levő csillag, mely nem tagja a rendszernek. A D PA=120°. A két főcsillagot elsőnek közel azonos fényességűnek láttam, hosszabban nézve őket, viszont határozott, de kicsi eltérés mutatkozik. A csillagokat fehérnek láttam. Szép tágas négy csillagos rendszer. Az A csillag egyébként félszabályos változó is közel egy éves periódus idővel."

Tag	AB	AC	AD
Szeparáció	6	160	180
Pozíció szög	90	320	120
Szín	fehér	fehér	fehér
Fényességkülönbség	0,5	2	3

Megjegyzés: én az észleléskor a csillag színét fehérnek láttam. Az eltérést okozhatta az alkalmazott szűrő, a valóságban vörös színű.

A fantáziakép a WZ Cassiopeiae és a Nap méretbeni különbségét szemlélteti.

Maradva még a Kassziopeia csillagképben az előző rendszertől délre található következő csillagunk, az Achird, vagy Eta Cassiopeiae, ami nem csak jóval fényesebb az előzőnél, de szinte kozmikus szomszédságunkban is van.

Eta Cassiopeiae helyzete a csillagképen belül.

Ez a csillag mérete és színe alapján szinte Napunk testvére is lehetne, és egyike a legközelebbi csillagoknak, távolsága mindössze 19,4 fényév. Nagyon népes rendszere van, összesen 10 tagot számlál, bár igazi fizikai kapcsolatot eddig csak az A és B tagok között sikerült kimutatni.  Először nézzük meg, hogy július 25-én 21:06 UT-kor hogyan sikerült lerajzolnom és leírnom a távcsőben látott képet.

Az Eta Cas rendszere

"Ebbe a rendszerbe mindig belebonyolódok, bár nagyon nehéz a tagok azonosítása az ég a alatt, úgy is, hogy nem először látom. A D és J tagok megpillantásához kellet a mostani jó ég, valamint többszöri EL/elfordított látás/. Ekkor haloványan előtűntek, mivel közel vannak a távcsöves határfényességemhez. A többi tag megpillantása és beazonosítása nem okozott gondot. Ehhez a rendszerhez kell a nagyobb látómezőt biztosító okulár, de szerencsére elég volt a 111X nagyítás is. Most főleg a halványabb társak miatt kerestem fel."

Az Éta Cassiopeiaet nem először kerestem már fel, és mindig újabb és újabb tagokat sikerült beazonosítanom. Mint leírtam, némely tagok már olyan halványak, hogy nagyon nehéz kivenni őket a látómezőben. A B tag keringési adatait ismerjük. Az körülbelül 430 év alatt tesz meg egy fordulatot az A csillag körül, de 1779 évi felfedezése óta, amely William Herschelhez fűződik, még nem történt meg egy teljes keringés. Az alábbi ábra a B tag pályáját mutatja:

Az Eta Cassiopeiae AB pálya. Forrás: stelledoppie.it

Tag	AB	AC	AD	AE	AH	AG	AI	AJ	AF
Szeparáció	15”	225	190	80	700	400	100	250	400
Pozíciószög	325°	260	350	125	355	260	70	260	280
Szín	fehér	fehér	fehér	fehér	fehér	fehér	fehér	fehér	fehér
Fényességkülönbség	3,5	7,5	9	6,5	5,5	6,5	7,5	8,5	7,5

A táblázat a rendszer tagjainak helyzetét mutatja, amit vagy becsültem, vagy a fényesebb tagok esetén kimértem. A kiméréshez már a korábbi bejegyzésben leírt PA mérőt használtam.

Augusztus 20-án 20:27 UT-kor kerestem fel a Herkules csillagképben a Delta Herculis, vagy Sarin nevű csillagot. Ez a furcsa alakú csillagkép, melyben igen nehéz beleképzelni az ókor híres Schwarzeneggerét nagyon sok érdekes és látványos kettőst tartalmaz.

A Delta Herculis elhelyezkedése.

Ebben a válogatásban ezek közül csak a tőlünk 75 fényévre levő Sarint, és az STF 2319 rendszerét mutatom be (lásd lentebb). A Delta Herculis négy tagból áll, az észlelés nehézségét a B tag megpillantása okozta, mivel a főcsillag erős fénye elnyomja ezt a kisebb fényű kísérőt. A csillag Napunknál kétszer nagyobb kékesfehér színű, élete derekán levő óriáscsillag. Ezt a rajzot készítettem a látómezőről:

A Delta Herculis négyes rendszere.

"Nagyon érdekes többes rendszer. A távolabbi C, D tagot azonnal megláttam, a B-t nehezebb volt. Megpillantását a főcsillag erős fénye és a kis távolság is nehezíti. Hosszabban szemlélve azért csak előtűnt. A főcsillagot fehérnek láttam. "

Tag	AB	AC	AD
Szeparáció "	13	175	192
Pozíció szög °	288	353	93
Szín	fehér	fehér	fehér
Fényességkülönbség	5	8	8

A táblázat a rendszer tagjainak helyzetét mutatja pozíciómérésem alapján.

A fantáziakép a Delta Herculis és a Nap méretbeni különbségét szemlélteti.

Maradva még a Herkules csillagképben az előbbi fényes rendszertől nyugatra a Sas és a Herkules csillagképek határvidékén szerénykedik a következő csillagrendszer, amit csak távcsővel lehet felkeresni, hiszen jóval a szabadszemes láthatóság határán kívül van.

Az STF 2319 elhelyezkedése a Sas és a Herkules határán.

Ennek megfelelően egyéni neve, jelölése nincsen, hacsak nem számítjuk ide a nem túl romantikusan hangzó STF 2319-t. A csillag igencsak messze, 526 fényévre van a Földtől és a Napnál 3,5-ször nagyobb óriás csillag. Én augusztus 18-án 19:11 UT-kor pillantottam meg.Mit is láttam a távcsőben?

Látómezőrajz az STF 2319-ről.

"Először nem láttam, csak egy fényesebb-halványabb csillagok alkotta háromszöget. Aztán feltűnt a 10 magnitúdós C tag, később szorosan, de szűk réssel bontottan a B tag is kivált a főcsillag látványából. Nehéz rendszer ezzel a távcsővel. Sikerült minden tagját meglátnom és azonosítanom. A rajzolás közben a D tag alatt egy kettős gyanús párt láttam, melyet sep:43", PA:50°-nak mértem, a fényességét 10-11 magnitúdó körülire becsültem. A WDS-ben nem találtam a környéken megfelelő kettőst, így csak optikai pár lehet."

Tag	AB	AC	AD
Szeparáció	5	43	157
Pozíció szög	190	269	71
Szín	fehér	fehér	fehér
Fényességkülönbség	0	3	1

A táblázat a tagok pozícióját tartalmazza mérésem alapján.

A fantáziarajz az STF 2319 és a Nap méretbeni különbségét szemlélteti.

Augusztus elsején 21:21 UT-kor a Bootes, Ökörhajcsár csillagképben vizsgálódtam. Az érdekes alakú csillagkép közepe táján található ez a jóval a szabadszemmes láthatóság alatt levő csillag, ami 53 fényévre van tőlünk, de a Napunknál jóval kisebb, ún. vörös törpék közé tartozik.

A BU 1442 csillag elhelyezkedése.

Nem is a fényessége, illetve halványsága keltette fel a figyelmemet, hanem a távcsőben látott kép fogott meg, ahogy szépen félkörben sorakoznak a tagok.

A BU 1442 többes rendszer látómezőrajza.

"Először az érdekes félkörben rendezett csillagok tűntek fel. Később a LM bal szélén NYÉNY-ra is megláttam egy csillagot. Nagyobb LM-re váltva (111X nagyítással) is csak a rajzon szereplőket láttam. Az ajánlati listában csak az AB páros szerepelt, de közöttük ott van a kissé halványabb C tag is, valamint az előbb említett E tag tőlük nyugat-északnyugatra. A WDS szerint van egy D tag is, de az már a hmg-n túl van. Az tagok fényessége közel azonos, 10 magnitúdó, bár az AC különbsége szerintem <0,5. Minden csillagot fehérnek láttam."

Tag	AB	AC	AE
Szeparáció	40	70	420
Pozíció szög	70	60	305
Szín	fehér	fehér	fehér
Fényességkülönbség	0	0,5	0

A táblázat a saját mérésemet, becslésemet tartalmazza.

Fantáziarajz a BU1442 és a Nap méretbeni különbségéről.

Október 24-én 19:30 UT-kor figyeltem meg az Andromeda csillagkép északi határán a következő STT 547 katalógus jelű négy tagból álló rendszert.

Az STT 547 helyzete az Andromeda csillagképben.

Ezt a 37 fényévre levő sárgás-vörös színű törpecsillagokból álló rendszert így rajzoltam le:

Az STT 547 látómezőrajza.

"A WDS katalógus 11 tagot említ, ebből én 4 tagot találtam meg. A többi sajnos a határfényességem alatt van. Az AB nagyon szorosnak látszik, bár keskeny réssel bontva 167X nagyítással. Az F tagot biztosan látom, míg az E tag, az AB-hez közelebbi, időnként be-, bevillan."

Tag	AB	AF	AE
Szeparáció	6	330	60
Pozíció szög	189	254	340
Szín	fehér	fehér	fehér
Fényességkülönbség	0	1	2,5

Az AE tagnál az adatok becsültek, mert a kis fényesség miatt a PA merőt nem tudtam használni.
Érdekes, hogy az ABés az AF tagok pályaadatai ismertek, így az általam használt Excel tábla megrajzolja:

A B és F tagok pályarajza az A csillag körül.

 Az észleléskor az előrejelzett pozíciókban voltak a csillagok. A következő fantáziarajzon az A és B tagok nagyságát láthatjuk a Napunkhoz viszonyítva.

Az STT 547 A és B tagjainak nagyságbeli összehasonlítása a Nappal.

A következő párossal elérkeztem válogatásom utolsó darabjához. Az Androméda és a Pegazus csillagképek határán található a tőlünk 188 fényévre levő érdekes rendszer, amely az STF 42 katalógus számot viseli.

Az STF 42 elhelyezkedése.

A három tagból álló rendszer érdekességét az adja, hogy az A és B tagok a Napunkhoz nagyon hasonlóak, mind méretben , mind egyéb fizikai jellemzőikben, talán, ha a Napunk kettős csillag tagja lenne, így nézne ki. Magát a csillagokat csak távcsővel lehet megnézni, olyan halványak.  Én október 24-én 19:50 UT-kor kerestem fel, nem a legkedvezőbb légköri viszonyok közepette.

Az STF 42 látómezőrajza.

Ezt írtam a rendszerről: "Ez egy 3 tagból álló rendszer, melynek minden tagját sikerült meglátnom, igaz a C tag inkább sejthető, mint biztosan látható. Az AB nagyon szűk réssel bontott, legalább 0,5 magnitúdós a fényességkülönbség. Az A tagot sárgásnak látom, a B talán fehér."

Tag	AB	AC
Szeparáció	6	40
Pozíció szög	21	290
Szín	sárga	fehér
Fényességkülönbség	0,5	3

A C tagnál nem tudtam használni a PA mérőt, így az adatokat csak becsültem. Az AB páros pályaadatait ismerjük, így felrajzolható a keringési pálya, aminek körülbelül 1900 éves a periódus ideje. Észleléskor az előreszámolt helyen volt a B tag.

Az STF 42 AB pályája.

STF 42 A és a Nap méretbeni összehasonlítása.

Végezetül, akik szeretik a grafikonokat, azok kedvéért az alábbi Hertzspung-Russel diagramon ábrázoltam a bejegyzésben szereplő csillagokat, legalábbis a rendszerek főcsillagait, ahol ismertem a tagok adatait, azokat is szerepeltetem a grafikonon.

A posztban szereplő csillagok a HRD-n.

Ezzel a bejegyzéssel búcsúzom a 2019-es évtől. Remélem, hogy a 2020 legalább annyira termékeny lesz, ezúton kívánok minden észlelőnek békés karácsonyi ünnepeket és kiváló seeingben gazdag, tiszta égboltban bővelkedő boldog új esztendőt!