Az Orion feje

 

A tél leglátványosabb és legnépszerűbb csillagképe az Orion. Asztrofotósok kedvenc célpontjai vannak itt, mint például a Nagy Orion köd és környéke, melyekről számtalan szebbnél-szebb fotó született már. A csillagkép számtalan kettős csillagot is rejt, de itt van a Betelgeuse vörös óriás csillag, melynek halványodása tavaly nagy felzúdulást keltett szak-, és amatőrcsillagász körökben. Ebben a bejegyzésben most csak az égi vadász fejét szimbolizáló és Meissának nevezett csillagról, illetve annak rendszeréről lesz szó. Vezetőképen az Orion feje a DSS2 égboltfelmérés felvételén. Forrás: Aladin lite.

Az Orion csillagkép az emberiség egyik legrégebbi égi alakzata, ami nem is csoda, hiszen az égi egyenlítőn fekszik, így a Föld számos pontjáról jól látható. A sumér, akkád csillagászok Uru-anna (mennyei fény) néven ismerték, az arabok egy ékszerkészítőt láttak benne, ahol a Betelgeuse vörös, a Rigel pedig kék ékkövet képviselte. Régi magyarok kaszálót láttak itt, ahol a jelenlegi Orion övét jelző három csillag jelezte a kaszásokat, akiknek a Sánta Kata (Szíriusz) viszi az innivalót. A csillagkép nevét a görög mitológiából kapta. Az égi mese szerint Orion, aki nagybátyjához, Zeuszhoz hasonlóan nagy darab és nagy természetű ifjú volt, szerelmével üldözte Atlasz hét leányát, akiket egy félelmetes bika védelmez. Téli éjszakákon Orion és a bika küzdelmét látjuk az égen, a bika mögött pedig összebújva láthatjuk a hét nővért, vagyis a Plejádokat, magyarul a Fiastyúkot, japánul a Subarut. Ez utóbbi, gondolom, mindenkinek ismerős, ugye?

Stellarium így jeleníti meg az Orion csillagképet és a bikát. Karikában a Meissa.

Az utóbbi időben szívesen szórakozom az AI alapú képkészítéssel. Orion és a bika küzdelmét valahogy így képzeltem el az AI segítségével:

Orion és a bika küzdelme, AI fantáziarajz.

A csillagképet Johann Bayer német asztronómus Uranometriájában így ábrázolta:

Orion ábrázolása J. Bayer Uranometria című atlaszából.

Minket viszont most csak a csillagkép egy kis része, a fejét alkotó csillag érdekel. A csillag elnevezése, Meissa, roppant egzotikusan hangzik. Az arab Al-Maisan (ragyogó) szóból ered. Tudományosabb elnevezései: Lambda Orionis, 39 Ori, HD 36861, WDS 05351+0956 STF 738.

Környéke roppant izgalmas, ugyanis egyrészt a csillag a Collinder 69 nevű nyílthalmaz tagja, ami egy csillagkeletkezési régió. Az itt található csillagok zömmel kistömegűek és kb csak 5 millió évesek. De található itt egy szupernova maradvány is, a Meissától északra, melynek felhőjét a halmaz tagjai késztetik fénykibocsátásra, ezért látható.

A szupernóva maradvány a Wise műhold infravörös felvételén. Balra lent a Meissa.

A halmazról ez év január 16-án készítettem fényképet az Utah-i T2-es 150 mm-es apokromáttal. Azért választottam ezt a műszert, mert ez adta a kívánt széles látószöget. 

A lambda Ori halmaz a január 16-i képen, karikában a Meissa.

Az STF 738 csillagrendszer, tagjai bejelölve.

A rendszer megfigyelésének története egészen 1779-ig nyúlik vissza, amikor is William Herschel H 2 9 számmal vette fel katalógusába az A és B tagot. Majd 1830-ban Friedrich Struve újra mérte és STF 738 elnevezést adta nekik. Mai napig ezen a néven emlegetjük. Ekkor Struve csak az AB, AC és BC tagokat mérte ki.  1898-ban J. Guillaume francia csillagász adta a rendszerhez az AD és AE tagokat. Az előbbi az STF 738 AD, az utóbbi GUI  9 AE nevet kapta. J. Schlimmer napjainkban is aktív osztrák amatőrcsillagász 2000-ben sorolta az AF tagot a rendszerhez, ami a SMR 28 AF kódot kapta. Így, 221 év alatt alakult ki ez a szép hat tagú rendszer. Érdekesség, hogy az A csillagnak van egy valószínűleg spektrális kisérője, amit 2018-ban C. Lanthermann et al. mért ki, és tett közzé egy cikkben 2023-ban. A WDS-be CIA 41 Aa, Ab néven került be. Eddig egy mérése van a felfedezőktől.

Legfrissebb mérési eredmények.

A fenti táblázat tartalmazza a saját, idei méréseimet. Az AB tagot a fényképeken a kontraszt kiszélesítésével tudtam láthatóvá tenni. Így sem vált el két külön csillagra, csak az elsődleges nagyobb dudoraként látszott a kísérő, ezért a mérésnek elég nagy lett a hibája. A többi tagnál a mérés pontossága kielégítő volt. A történelmi adatokat lekértem az USNO-tól, ezek alapján készültek el az egyes viszonylatok grafikonjai. Az szépen látszik az AB tagnál, hogy 240 év megfigyelése micsoda adathalmazt termel.

A STF 738 tagjainak megfigyelési adatai.

Eltérések a WDS-től.

A csillagok különböző méretűek és típusúak, bár elméletileg ugyan azon halmaz tagjai. A Gaia űreszköz mérései sokat segítenek a csillagok főbb jellemzőinek meghatározásában. Ezt tartalmazza a következő táblázat:

A tagok főbb fizikai jellemzői.

Az jól látható, hogy elsődleges csillag, ami gyakorlatilag a Meissa, és a szoros kísérője, egy forró, óriáscsillag, a többiek lényegesen kisebbek és hűvösebbek, de a méreteik így is jóval meghaladják a mi Napunkét.  Ezt mutatja a HRD való helyzetük is.

Csillagok a HRD-n.

A főcsillag két összetevője a fősorozat kék óriás felén tartózkodik, a többiek pedig a Nap felett a fősorozat legnépesebb részén helyezkedik el.

A tagok viszonyának meghatározásához elsőnek a sajátmozgások hányadosát (rPM) és a különféle sebességek viszonyát kell megvizsgálni. Ezeket az következő táblázatban foglaltam össze:

rPM számok és különböző sebességek értékei.

Csak az AF esetben mutat az rPM szám CPM (közös saját mozgást), mi érdekes, mert pont ez a pár nem lesz fizikai! Ezt majd később látjuk. Az AB, AC, AD, BC viszonylat SPM (hasonló saját mozgású), míg az AE DPM (különböző saját mozgású) pár. Érdekességként megemlítem, hogy Aitken osztályozását alkalmazva  az AB, AC, AD, AF, BC minősülne fizikai párnak. 

A szökési sebesség és a radiális sebesség viszonyát nem lehet vizsgálni, ugyanis az utóbbi adatok hiányosak a DR3 adatbázisban, így maradnak a történelmi adatok. Ezek pedig azt mutatják, hogy az AB, AC, BC viszonylatban lehet gravitációs kötés. A pontosításhoz meg kell még vizsgálni a csillagok közötti távolságokat is.

A tagok egymás közötti távolságai.

 

Csillagok közötti távolság grafikonja.

A távolság adatok azt mutatják, hogy mindegyik tag jóval az elsődleges csillag látszó gravitációs kötési határán belül tartózkodik, amit a binaritási valószínűségek is megerősítenek. Az AF tag viszont egymástól nagyon messze van a térben (lásd a -75% átfedési értéket), így hiába látszik az égbolton a kettő csillag közel, közöttük fizikai kapcsolatnak esélye sincs. 

Végezetül még a keringési időkre is vethetünk egy pillantást, amit a következő táblázat tartalmaz, az idők évben vannak megadva:

Keringési idők években.

A rendszer csillagainak távolsága a Földtől 386 és 405 parszek között van, ami 1 257 és 1321 fényévnek felel meg. Az F komponens lóg csak ki a sorból, aminek távolsága 901 parszek (2 939 fényév), vagyis ez egy távoli háttércsillag lehet és nem tagja sem ennek a rendszernek, sem a Collinder 69 halmaznak.

Összefoglalva az AF viszonylat kivételével a rendszer fizikainak minősíthető.