Az M 38 ékköve

 

Az M 38 kettőscsillagainak feldolgozása során került elém ez a különös, 16 csillagból álló rendszer, amelyet érdemesnek találtam arra, hogy külön is megemlékezzem e blog hasábjain. Tapasztalatom azt mutatja, hogy ez eddig megvizsgált nyílthalmazok közepe táján mindig található egy igen népes többes csillagrendszer, melynek tagjai általában fizikai kapcsolatban is állnak egymással. Azt hiszem az M 38-ban sikerült megtalálnom ezt az ominózus népes rendszert, de, mint látni fogjuk a fizikai kapcsolatok terén nem minden egyértelmű.

T21 távcső

A vezető képen, ami a Sky&Telescope oldaláról származik, jól látható az M 38, másnéven az NGC 1912, nyílthalmaz helyzete a Szekeres (Auriga) csillagképben. Két társával még 2023. december 10-én készítettem róla képeket az Utah-i T21 CDK műszerrel. Lásd a bal oldali képet. Ez a távcső a három halmazról kb. egy óra alatt késztette el a halmazonkénti 10 db képet, amelyeket a mérésekhez használok. 

Egyébként az M 38 nyílthalmaz vizuális megfigyeléséhez már elég egy binokli is, de kisebb távcsövekben is nagyon szép látványt nyújt, ez a tőlünk nagyon messze, 4 200 fényévre fekvő objektum. Az angolul Starfishnek, azaz tengeri csillagnak is nevezett halmaz alakja tényleg idézi ezt a tengeri állatot, amint az következő képen is látható.

Az M 38 nyílthalmaz, bejelöltem a bejegyzés tárgyát alkotó rendszer helyzetét.

A bejelölt rendszert a WDS-ben 05284+3549 (SEI273; SEI274; ABH31; BKO249) néven található, koordinátái: 05h 28m 22.85s +35° 49' 08.8". Mint a névkódokból látható, a rendszert többen is vizsgálták az évszázadok alatt. A SEI jelölés Julius Scheiner, XIX. századi német asztrofizikust, az ABH névkód, a napjainkban a 98. évében lévő Helmut Abt német-amerikai asztrofizikust, a BKO névkód pedig a magyar amatőrcsillagászt Berkó Ernőt jelenti. 

WDS05284+3549 csillagrendszer.

A rendszer feldolgozásához az AstroimageJ és  Talabér Gergely által készített szoftvereket használtam. Ez utóbbiról megemlékeztem ebben a korábbi bejegyzésben, illetve a januári Meteorban lehet Gergelytől bővebben olvasni. Ez a két program segítségével az következő mérési eredményeket kaptam:

Legfrisseb mérési eredmények.

Az USNO-tól lekértem a náluk tárolt történelemi adatokat és a vizsgálatok során ezeket is felhasználtam. A rendszerről a legfrissebb mérés a WDS-ben 2015-ben született. Összehasonlítva ezeket a saját eredményeimmel az alábbi táblázatban levő eltéréseket találtam:

Eltérések a WDS-től.

A bevezetőben azt írtam, hogy a csillagok közötti kapcsolat nem egyértelmű. Először is vizsgáljuk meg a sajátmozgásokat és a különböző sebességek egymáshoz való viszonyát, mivel ezek jó támpontot adnak a fizikai kapcsolódások megállapításához. 

Sajátmozgások és sebességek viszonyai.

A fenti táblázatból jól látható, hogy az un. rPM szám az AC, AF, AK, és AO viszonylatokban mutatják közös sajátmozgást (CPM), amelyet a gravitációs kötés jelének tekinthetünk. Az AJ, AL, AM, AN esetében hasonlóak a saját mozgások (SPM), de nem azonosak, míg a maradék viszonylatokban a csillagok eredő mozgásvektora különböző (DPM) nagyságú és irányú, így itt fizikai kapcsolódásnak nagyon kicsi az esélye. Mivel a Gaia űrobszervatórium a tagokról hiányosan mért radiális sebességeket, ezeket és a szökési sebességet most figyelmen kívül kell hagynunk. (A Vr oszlop nulla, vagyis valamelyik csillag radiális sebessége hiányzik). Ezért most csak a történelmi adatokból számított maximális keringési sebességet és a megfigyelt keringési sebességet vizsgálhatjuk csak. Láthatjuk, hogy az AB, és HP viszonylat felel csak meg a fizikai kapcsolat feltételének, vagyis a maximális keringési sebesség nem haladja meg a megfigyeltet.

Távolságok az egyes párok esetében.

Ha az egyes komponensek távolságait vizsgáljuk, azt találjuk, hogy csak az AC és AO tagoknál van átfedés a csillagok Földtől mért távolságában. Az égbolt síkjára vetített és csillagászati egységben kiszámított csillagok közötti távolságok is nagyon vegyes képet mutatnak. A csillagok tömegéből számított látszólagos gravitációs kötési határokat a szeparációk jócskán meghaladják, kivétel az AD esetében. Az utolsó oszlop mutatja a fizikai kapcsolódások valószínűségeit. Ebből jól látszik, hogy az AC, AE, AF, AO tagok biztosan fizikaiak, az AK-nál ez lehetséges, a többinél pediglen nem.

A csillagok látszó távolságai.

Az egyes viszonylatok történelmi adatai.

Összefoglalva tényleg nagyon vegyes képet mutatnak a csillagok kapcsolatai. A merési adatpontok pedig sehol nem mutatnak valamiféle pályára emlékeztető alakzatot. Ettől még ott lehet az, de keringési időkre több millió éveket kaptam, ehhez képest a megfigyelések meg maximum 100 évesek. Az adatok "zajában" még elveszik a lényeg! 

Általánosan és hallgatólagosan elfogadott szabály, hogyha két csillag égboltra vetített távolsága meghaladja az 1 fényévet, akkor nem beszélhetünk fizikai kapcsolatokról. A mi esetünkben ezt az elméleti határt némely viszonylat jócskán meghaladja.

A tagok főbb asztrofizikai jellemzőit a következő táblázatban foglaltam össze, ezek a számok magukért beszélnek:

Főbb asztrofizikai jellemzők.

A csillagok helyezte a HRD-n.