2015. október 31., szombat

A hét nővér

Kora este a keleti égen látható már az egyik legfeltűnőbb csillaghalmaz, amit a magyar népi égismeret Fiastyúkként azonosít. A görög mitológia után Plejádoknak (Pleiászok) is nevezik, az amatőr csillagászok M (Messier) 45, a hivatásos csillagászok NGC 1432 néven ismerik. Hozzánk legközelebbi nyílthalmaz, 410 fényévnyire fekszik, és kb 8 fényév az átmérője.A halmazt fiatal, 150 millió éves, forró óriás csillagok alkotják, melyek távolodnak a Naprendszertől, az égbolton az Orion csillagkép irányában. Eddigi nagy távcsöves, fényképes mérések alapján 300-500 tagot számlálhat a halmaz, melyből mi amatőr távcsővel 20-30 tagot, szabad szemmel pedig 7 fényes, szorosan egymás mellett levő csillagot látunk.

A Plejádok a legősibb ismert "csillagkép". A nebrai korongon, mely a maga 3600 évével az égbolt most ismert legrégibb ábrázolása, is felismerhető. A görög mitológia szerint a Plejádok Atlasz és Pleione tengeri nimfa lányai voltak. A hét nővér a szűz istennő Artemisz kíséretét alkották. Szépségük Oriont, Poszeidon fiát annyira elbűvölte, hogy a nővéreket szerelmével öt hónapon át üldözte. A kimerült nimfák Zeuszhoz imádkoztak, aki galambokká változtatta őket, és amikor már nagyon magasra repültek, csillagokká lettek, így keletkezett a hét fényes csillag. Érdekes, hogy a csillagokban más népek, természeti és szervezett társadalomban élők is  hét nővért, hét leányt, hét madarat láttak. A magyar Fiastyúk elnevezés legkorábbi említése egy 1405-ből való szójegyzékben található "Fias tik".  A csángók még a XX. században is Hetevényként emlegették, ami a hét csillagra utal. Magyarlakta területen, a Kárpát-medencében közel 40 nevet tartanak számon a néprajzosok. Több népnél naptárcsillag jellegű volt, mert feltűnését összekötötték az ősz kezdetével.


A Plejádok a Bika, ugyancsak nagyon ősi, csillagképének tagja. Az égen a csillagmondák szerint a hét nővért védi a Bika (maga Zeusz, lásd kalandját Europével) Oriontól.

A Bika és az Orion Hell Miksa térképén. Kattintásra nagyítható.



Október 30-án este hét óra felé már 25° magasan állt, a fák koronája felett. Először az új binóval néztem meg és lenyűgözőnek találtam. A látómezőben a hét csillag kékes fénnyel ragyogott körülöttük halványabb csillagok szikráztak. Olyan volt, mint hét kék, nagy gyémánt körbeszórva apróbb gyémántokkal. Pedig kedvezőtlen helyzetben volt, hiszen a szintén a Bikában tartózkodó, már kelőben levő Hold erős fénye elnyomta az igazán halványabb csillagokat. De így is elállt a lélegzetem. Úgy döntöttem, hogy a beállítom a távcsőben is és rajzban megörökítem a látványt. A legkisebb nagyítású okuláromat használtam, így a hét nővér a maga 100'-es kiterjedésével "lötyögve", de elfért benne.

A hét nővér, ahogy láttam. Kattintásra nagyítható.
Fél nyolc után már szabad szemmel nehezen kivehetővé váltak, eltűntek a Hold fényében.

A kékes főcsillagok nevet is kaptak, amelyek a görög mondára utalnak. A rajzon keleten lévő két csillag az Pleione és az Atlasz, a két szülő. Tőlük nyugatra van az Alcyone, ettől délre a Merope, tőle nyugatra az Electra található. Északra haladva a halványabb Celaeno, a fényesebb Taigeta, mellette keletre a Maia látható. felettük, északra a kettős fényesebb csillaga az utolsó nővér az Asterope.

Felhasznált irodalom: Batha Lajos: A csillagképek története és látnivalói, Geobook 2010.


Újdonságok

Sok idő telt el, az utolsó bejegyzés óta, de sok minden történt is közben. Amíg lehetett a szeptembert Nap észleléssel töltöttem, az időjárás függvényében napi rendszerességgel készítettem felvétel központi csillagunkról. Az októberi METEOR folyóirat le is közölte néhány észlelésemet.

Aztán két hétig nem láttuk a napot és a csillagokat sem, megkezdődött az őszi esős időszak. Az időt kihasználva csináltam egy észlelő ládát, melyben kényelmesen elférnek a térképek, az észlelő napló, a különféle kellékek, távcsöves kiegészítők, és a leszálló párától megvédi ezeket. Nem utolsó sorban rendezetten tudom tárolni észlelés közben a szükséges felszerelést. Eddig sok bosszúságot okozott, főleg tavasszal és ősszel a naplemente után a kicsapódó pára, mely a kitelepülő amatőrcsillagász egyik legnagyobb ellensége. Minden belep, átnedvesít. A papír alapú térképek használhatatlanná válnak, az észlelőlapokra nehéz írni, rajzolni, a használaton kívüli okulárokat belepi, szárítani kell őket, mielőtt bele tudunk nézni. A szabad ég alatt alkalmazott, drága a laptopról nem is beszélve,mely a videók készítésének elengedhetetlen eszköze. A kényes szerkezet nem szereti a vizet! Ezen problémák megoldására barkácsoltam ezt a ládát, mely összkomfortos lett. Polc, tároló rekeszek, okulártartó került bele és belső világítása is van. Így néz ki a távcsővel:
Komfortos észlelőhely. Kattintásra nagyítható.

És egy kép magáról a ládáról:
Kattintásra nagyítható.
Újdonság még a 10x50-es Scopium binokulár, népiesen kukker, amatőrcsillagász zsargonban binó, beszerzése, mely alkalmas földi célok megfigyelésére és természetesen égi szépségeket is megmutat. Könnyű kis szerkezet, de az optikája kiváló. Kipróbáltam a Duna parton is és az ég alatt is. Mindkét esetben aha élményben volt részem. A Fiastyúkot (M 45) megnézve inkább "hű basszus" élmény volt. Őszintén megírom, hogy eddig lenéztem a binót, hiszen a nagy nagyítások, és az ekvatorális GOTO mechanika bűvkörében mozogtam, de az a látvány, amit a Hét nővérről mutatott teljesen megváltoztatta a véleményem. Érdemes lesz a jövőben binós észleléseket folytatni.

10x50 Scopium binó. Nagyításra kattintható.


Hord táskával, védőkupakokkal érkezett, de rendeltem hozzá állvány adapter is, így fotóállványra helyezve kényelmesen lehet tanulmányozni az eget.

Nos, ezek után már alig vártam, hogy kipróbálhassam új szerzeményeimet élesben is, ami meg is történt október 30-án, de ez a következő poszt témája lesz.



2015. szeptember 18., péntek

Első asztrofotó kezdeményem

Amióta beszereztem az új ASI 120MC kamerámat, ami leváltotta a tökéletesen működő, de kis felbontású Scopiumot, azon törtem a fejem, hogyan tudnék mélyég objektumokról elfogadható képeket készíteni. A kamerát egyébként eddig nagyon jól tudtam használni Nap és Hold felszíni alakzatok fényképezésénél, lásd a Holdról és a napfoltról szóló bejegyzések képanyagát.

Elmerülve a használt programok beállítási lehetőségeiben, valamint az internet végtelen világában sikerült ötleteket merítenem a mélyég fotózással kapcsolatban. Tegnap, azaz csütörtökön este derült és meleg idő ígérkezett. Igaz a Tejút szépen látszott, de már az 5 magnitudós csillagokat csak sejteni lehetett, mint inkább látni. De ez nem vette el kísérletezéstől a kedvem. A kinézett célpont a Messier 15, vagy NGC7078 katalógus jelű gömbhalmaz volt a Pegazus csillagképben.

Kék négyszög jelöli az M 15 helyét
Ez a gömbhalmaz a Tejútrendszer egyik legöregebb képződménye, a maga 13 milliárd évével. Az égen, amint a fenti képen is látható, a Pegazus határvidékén húzódik meg. A valóságban 33 600 fényévnyire van a Földtől.  Átmérője nagy, sugara mintegy 175 fényév, amit mi 18' kiterjedésnek látunk a távcsőben.

Eddig két alkalommal volt szerencsém szemügyre venni. Először 2014. december 12-én került a látómezőmbe. Ekkor ez a rajz készült a látottakról:

Kattintásra nagyítható

Másodszor idén augusztus 14-én néztem meg ismét, és megint lerajzoltam a látványt:

Kattintásra nagyítható
A halmazt egyszer sem sikerült csillagokra bontva megnéznem. A fényes mag körül egy halvány haló derengett, amit a felbontatlan csillagok összfényessége vált ki. A halóban nyugat felé kis nyúlványt figyeltem meg.

Tegnap ismét célba vettem ezt a gömbhalmazt, de most a "szemem" a kamera volt, amely a távcső primer fókuszában foglalt helyet. Mintegy 100 db képet készítettem, amiknek feldolgozása után egy elsőnek elfogadható képet kaptam. Tudom, vannak ennél jóval jobb, profibb képek az objektumról, de mentségemül szolgáljon, hogy az asztrofotós szakma rejtelmeivel most kezdek ismerkedni, tanulnom kell még a felvételezési és feldolgozási folyamatokat. Ahogy a kínai mondás tartja, a leghosszabb út is egy lépéssel kezdődik. Az első lépést megtettem.

Kattintásra nagyítható

2015. szeptember 4., péntek

Az elmúlt napok holdjai

Az utóbbi másfél-két hétben az éjszakai égboltot a Hold uralta, ami nem is csoda, hiszen augusztus 29-én volt holdtölte. Az észlelésre szánt időmet így a Hold tájainak megörökítése kötötte le. Csodálatos a telehold fényében tündöklő táj, a nappalról jól ismert fákat, hegyeket a hold fénye ezüsttel vonja be. Nemhiába azonosították eleink az ezüstöt a Holddal. Ez a fény komolyabb, más csillagászati megfigyeléseket nem nagyon tesz lehetővé, hiszen az égbolt háttérfénye is ezüstösen ragyog a távcsőben. Így nem marad más hátra az egyszerű amatőrnek, mint a Holdat észlelni.
Valahol, egy internetes fórumon az írta valaki, hogy a Holdat nem szeretik a csillagászok, mert egysíkú, unalmas égitest. Én nem így látom. Tájai máshogy festenek, ha a felkelő, vagy a lenyugvó nap világítja meg őket. Főleg nagy nagyításban nézve egy krátert, vagy egy hegyvidéket elkalandozik az ember képzelete. Vajon mit látnánk, ha ott lennénk? Milyen lenne a Kopernikusz kráter mélyéről nézni a meredek, 3700 m magas sziklafalakat? Ha már Kopernikusz kráterét említettem, mutatok egy régebben készült képet róla. Ez még a magán hordozza a holdi fényképezésem kezdeti korszakának gyerekbetegségeit. (Amint alkalmam lesz ismét készítek egy képet róla.)
Kopernikusz kráter 2013 augusztus 17-én. Kattintásra nagyítható.
Visszatérve a napjaink Holdjára. Augusztus 26-án már közelített a telehold. Így nézett ki hűséges kísérőnk.
Kattintásra nagyítható.
A felszínén sok szép részletet is ki lehet venni. Itt van például a kép baloldalán, az egyenlítő alatt levő majdnem kerek medence, amit Nedvesség tengerének (Mare Humorum) neveztek el. Északról a Gassendi kráter jellegzetes alakzata határolja. Közelebbről így néz ki. (észak a képen lefelé van)
Kattintásra nagyítható.
A Gassendi jellegzetes alakzata a Holdnak. 110 km átmérőjű közel kör alakú képződmény. Három tagú központi csúcsa van, mely 1200 m-re magasodik a kráter fölé. Külső falának magassága nyugatról dél felé csökken. Névadója XVII. szd-i francia matematikus, asztronómus.  Északról egy kisebb kráter épült rá a Gassendi A jelű.  Tőle délnyugatra található a 85 km átmérőjű Mersenius kráter. Talaja szinte sík, bazalt, a falai 2300 m magasak. Névadója egy XVII. szd-i francia filozófus.
A Nedvesség tengere 360 km átmérőjű medence, majdnem kör alakú 113 000 km2 területű. Lankás hegyvidék határolja.

Ha még délebbre megyünk a kalandozó szeme megakad egy érdekes elnyúlt alakú kráteren. Ez a 179 km hosszúságban elterülő Schiller kráter. (A képen jobboldalt) A délkelet-északnyugati tájolású formáció kialakulását egy lapos szögben becsapódó meteoritnak köszönheti. Északkeleten a falai meredekek, míg délre teraszosan csökkennek. A kráter nem a német költőről, hanem XVII. szd-i német asztronómus papról kapta nevét. A kép előterében a 86 km-es Tycho kráter látható, ami még napfényben fürdik, Ezért nem olyan látványos. Központi csúcsa 1500 m magas a kráter viszont  mély, 4200 méteres falak határolják. A belőle kiinduló fényes sugarakat csak a felső, holdkorongot ábrázoló képen lehet jól látni. Nevét Tycho Brache dán csillagászról kapta. Tőle délre, a képen feljebb található a a hatalmas 225 km átmérőjű Clavius kráter, melyre több kisebb kráter is ráépült az idők folyamán. Falai lépcsőzetesen süllyednek a felszínbe. Nevét Cristoph Klau német matematikusról kapta.
Kattintásra nagyítható.
Ha kicsit északabbra megyünk a Schillertől, akkor nagyon szép látvány tárul a szemünk elé. A Schickard krátert határoló hegyek csipkézete jól látszik a kráter aljára vetülő árnyékukon.
Kattintásra nagyítható.
A kráter kör alakú, talaja bazalttal kitöltött. Töredékes, romos sáncfalai csak néhol érik el 2700 m magasságot. Ha ennek a kráternek a közepén állnánk, a felszín természetes görbülete miatt csak egy hatalmas síkságot látnánk, mert a kráterfalak a horizont alá kerülnek. A kráter névadója német matematikus, csillagász volt.

Most ugorjunk egy hatalmasat az északi félgömbre. Az Esők tengerének (Mare Imbrium) egyik öblébe a Szivárványok öblébe (Sinus Iridum). A 400 km-es félkör alakú öblöt a Júra hegység határolja, melynek csúcsai néhol elérik a 6000 méteres magasságot. Az öböl területe 237000 km2.
Kattintásra nagyítható.
Felette (a képen alul) egy szabálytalan alakzat vonzza a szemet. Ez az angol matematikusról, Ch. Babbage-ről elnevezett kráter. Erősen roncsolt kráter 144 km átmérőjű, töredezett talajjal látszik. Mellette a szintén roncsolt Anaximandrosz, görög filozófusról elnevezett kráter látható, ami 68 km átmérőjű, sáncfalai 2800 m magasan veszik körül.

Telehold után két nappal, augusztus 31-én ezt láttam a távcsőbe tekintve:
Kattintásra nagyítható.
Egy vidékről sikerült közeli felvételt készíteni, mert a légkör annyira háborgott a nappali hőség és az esti lehűlés miatt, hogy szinte lehetetlen feladat volt élességet állítani.

Kattintásra nagyítható.
A kép a Méz tengerét (Mare Nectaris) ábrázolja. A kép jobb szélén a Theofilus kráter látható, balra mellette az Érdesség öble (Sinus Asperitatis), ami a Nyugalom tengerébe (Marea Tranquillitatis) vezet. A Méz tengerét a 3000 méteres Pireneusok hegység határolja keletről (kép bal oldala) Itt két érdekes kráter található. Mindjárt az előtérben a Gutenbergről elnevezett kráter maradványai láthatók. A 75 km-es kráter délnyugati falai 2280 méterre magasodnak, míg északkeleten alig látszik valami belőlük. A másik érdekesség a kép bal felső felén látható Kolombusz kráter. Ez 75 km átmérőjű, szirtfalai 2400 méter magasak. Központ csúcsa alacsony. Előtte, szorosan ráépülve a Kolombusz A látható. Sajnos a kép nem igazán éles, a fentebb említett légköri mozgás miatt. Több felvételt is készítettem különböző vidékekről, de a feldolgozás során kiderült, hogy használhatatlanok, mentek a kukába.

Szeptember elsején készült ez a kép a Holdról. Már szépen fogy.
Kattintásra nagyítható.
A légkör ekkor sem volt a barátom, így a közeli felvételek szintén a kukában végezték. Azért megemlítem, hogy az északi féltekén feltűnő jelenség az Atlasz 88 km-es és mellette a Herkules 70 km-es krátere.

Most várom, hogy kiderüljön és jó idő legyen, hátha sikerül még pár érdekes vidéket megörökíteni holdunkon, ami ugye nem is olyan unalmas.

2015. augusztus 31., hétfő

Egy napfolt élete

Az elmúlt napokban rendszeresen figyeltem Napunkon látható hatalmas, a Földnél kb tízszer nagyobb kiterjedésű napfolt fejlődését. Ezt a posztot a téma lezárásának, összefoglalásának szánom. Az erről szóló bejegyzéseket itt és itt és itt lehet olvasni.

A napfoltok mibenlétről és tulajdonságairól itt bővebben lehet olvasni. A pánikot és félreértelmezéseket elkerülendő, ez a napfolt, mint általában többi is, nincsen közvetlen hatással földi életünkre. Nem lesz miatta világvége, a tengerek sem áradnak ki, stb. Természetes jelenség, mely a Napnak, mint csillagnak életével jár együtt. A napfoltevékenységben 11 éves ciklusokat lehet megfigyelni. Van amikor a Nap nyugodt, nem figyelhető meg folt rajta, van amikor tele van foltokkal, mint egy tinédzser arca pattanásokkal. Ami azért ritkaság számba megy az, hogy egy folt akkora legyen, hogy szabad szemmel, természetesen megfelelő védőszemüveggel nézve látszódjon. Nos ez a folt ilyen volt.

Következzenek a képek, amik elmesélik a 12403 számú folt "életét". Előrebocsátom, hogy a képek 120/1000 refraktorral készültek, kétszeres fókusznyújtással, videokamerával. Egy perces felvételeket készítettem, ami kb 1099 képkockát jelent. Ezeket összegeztem, dolgoztam fel, így lett a videóból állókép.

Az első felvétel augusztus 22-én, a folt ekkor már a Nap közepénél járt, szépen kifejlődött, a jobb alsó sarokban levő karika a Földet jelképezi, a méretek szemléltetése miatt.

Kattintásra nagyítható
Következő felvétel a borús idő miatt augusztus 24-én készült.
Kattintásra nagyítható
Egy nappal később augusztus 25-én így nézett ki:
Kattintásra nagyítható
Augusztus 26-ai felvétel:
Kattintásra nagyítható
Aztán augusztus 27-én már a napperem felé közelített a folt.
Kattintásra nagyítható
Augusztus 28-án már a peremen járt. A fehér vonalak az ún. napfáklyák.
Kattintásra nagyítható
Aztán augusztus 29-én már nagyon elfordult, de még látható volt. Ez volt utolsó felvétel a foltról.
Kattintásra nagyítható
Augusztus 30-i napkorongfotón még nyugaton ki lehet venni a hármas foltot, de már nagyon a Nap nyugati peremén van, a képen jobb szélen.

Kattintásra nagyítható

2015. augusztus 26., szerda

Napfoltok

Tegnap, azaz augusztus 25-én már feladtam a 12403 számú, óriás napfoltcsoport megfigyelését, mert teljesen borult volt az ég egész nap. Pedig érdekes végigkísérni ennek a hatalmas, a Föld átmérőjénél, 10-szer nagyobb foltcsoport fejlődését, sorsának alakulását. Aztán, láss csodát! Késő délutánra felszakadozott a felhőzet,és kikandikált a Nap a felhők mögül. Igaz, még a korong előtt vonultak át a felhők, de időnként azért kitisztult és szépen lehetett látni csillagunkat.

A távcső végére felkerült a videókamera 2-szeres fókusznyújtással. Az expozíció és élességbeállítás után vártam a kedvező pillanatokat, mikor indíthatom a felvételt. Úgy éreztem magam, mint egy vadász, csak itt a vad egy 130.000 km-es napfolt volt. Sikeresen rögzítettem pár felvételt, amiből ezt a képet sikerült összeraknom a feldolgozás során:

Kattintásra nagyítható

Korongfotó elkészítésére gondolni sem mertem, mert örültem, hogy ezt a képet sikerült létrehozni. Olyan mostoha körülmények voltak a felhők miatt.

Ma, augusztus 26-án viszont gyönyörű, napfényes reggelre ébredtünk. Örültem, hogy legalább nyugodtan dolgozhatok a távcső mellett, mert nem kell félni attól, hogy a felhők eltakarják a Napot.
Készítettem korongfotót és részletképet is a a foltról. Így nézett ki a Nap fél tízkor:

Kattintásra nagyítható
A folt kétszeres fókusznyújtással fényképezve ilyen látványt mutatott:

Kattintásra nagyítható

2015. augusztus 24., hétfő

Még mindig a Nap

Tegnap előtt sikerült leképeznem a 12403 számú igen kiterjedt foltcsoportot. Tegnap a felhős idő elrejtette a Napot előlem, de ma, az átvonuló felhők ellenére sikerült ismét a foltról képet csinálnom. Igen érdekesen alakult, kiterjedt, legalább 1 ívpercel nagyobb, mint két napja. Akkor a nagyságára 7 percet, most 8 percet kaptam. A DK-i folt "szétfolyni" látszana.  Íme, ahogy kinézett:

Kattintásra nagyítható

Késő délután a felhők átvonulásának végre vége szakadt, így a korongról is csináltam fotót, ahol szépen látszik mekkora is a foltcsoport és hol helyezkedik el a Nap korongon. Éles szeműek még egy pici foltot is felfedezhetnek a képen (a helyes megfejtőknek nyeremény egy tábla Tibicsoki).
Központi csillagunk így nézett ki 2015. 08.24-én 16:20-kor helyi idő szerint:

Kattintásra nagyítható


Népszerű bejegyzések