2016. február 7., vasárnap

Az Orion kettősei és egy üstökös

Észlelésre kész a bázis.
Február első hétvégéje végre alkalmat adott arra, hogy ismét a távcső mellett tölthessek el estéket. Nagyon vártam már ezt a lehetőséget, ugyanis tavaly november 13-a óta nem vettem elő a távcsövet, nem gyönyörködtem a naplementében, nem láttam a szürkületből előbukkanó csillagokat. Vagy nem volt időm, vagy a Kárpát-medencében hosszú időre megülő köd, pára és borult ég akadályozott. Hja, jó lenne egy űrtávcső....

A távcső beállításával, ami máskor 10-20 perc alatt meg van, most legalább másfél órát töltöttem el, mire az automatizált, "GOTO" állvány a kívánatos hibahatáron belül üzemelt. Két hónap kihagyás a gyakorlat rovására ment.

Pénteken, azaz február 5-én, derült idő várt, bár csak látszólag volt szép az ég, az alacsonyan álló csillagokból semmi nem látszott, az északi égen a Göncöl szekerét is nehéz volt kivenni, sőt az este első órájában még felhőátvonulások is keserítették az életemet. A rossz átlátszóságú ég dacára kb öt perces keresgélés után sikerült megtalálnom, és távcsővégre kapnom a tavaly ősz óta a Föld közelében kóválygó üstököst, amit az amatőrcsillagászok Katiként emlegetnek a levelező listán, a hivatalos, "születési" neve pedig a romantikusan hangzó C/2013 US10 Catalina. Észlelés előtt interneten néztem meg, hol kellene lennie az égi vándornak és persze nem volt ott. De kis bolyongás az égen és egyszer csak teljes pompájában beúszott az okulár látómezejébe. Egyáltalán nem volt olyan, mint a róla készült számtalan fényképen, de legalább a saját szememmel láttam őnagyságát!

Tulajdonképpen első pillantásra halovány pacának tűnt, de ha az ember hosszabb ideig nézegeti azért elő-elő tűnnek finomabb részletek. Az előbb említett "paca" nem más, mint az üstököst körülvevő gázburok, a kóma. Nagyon diffúz látvány volt, kiterjedését 7'-re becsültem, vagyis még elég aktív a mag. Még egy kis csóvát is láttam derengeni a kómából kelet felé, bár az a szomszédos csillagnál megszakadni látszott. Jó öt percig jártattam a szemem, mire felvillant a mag is. Így mindene meg lett az üstökösnek. Próbáltam nagyobb nagyításon is megnézni őkelmét, de annyira rossz volt az északi égbolt, hogy maradtam a kisebb nagyításnál, ott egyébként is a környező csillagokkal szebb látványt nyújtott. Összehasonlítva a tavalyi Lovejoy üstökössel a mérleg nyelve ez utóbbi felé billen, ha a látványt vesszük alapul. Azért a Katiról is készítettem egy rajzot, íme ezt láttam, így láttam az idei év első üstökösét:
A C/2103 US10 Catalina üstökös. Kattintásra nagyítható.


Február 6-án hazaérve az űrkiállításról, amiről később fogok írni, annyi időm volt, hogy átöltözzek, bekapjak valamit és már mentem is kitelepülni. Ismét verőfényes napsütés volt, napközben derült ég, és ismét csalódtam. Az este beálltával a láthatóság rohamosan csökkent, az alacsonyan levő csillagok szintén nem látszottak, a nyugati égbolt egyenesen katasztrófa volt. Viszont a déli égen nagyon szépen látszott a tél híres és feltűnő csillagképe az Orion. Könnyű felismerni az öv jellegzetes hármas csillagáról.
A két vizsgált csillag az Orionban. Kattintásra nagyítható.

Most szó szerint az égiek döntötték el, merre forduljon a távcső objektívje. Eredetileg a Nagy Göncöl környékén akartam körülnézni, de ott olyan rossz ég volt, hogy maradt a tisztábbnak látszó déli Orion, aminek is az észak nyugati részén levő kettős csillagok közül szemezgettem. Itt most csak két kettős, illetve többes rendszert szeretnék megemlíteni, ezek ugyanis az olvasók számára is látványosak, érdekesek lehetnek.

Az első csillagnak nincsen külön neve, szerényen bújik meg az Égi Vadász karjáról lelógó oroszlánbőrt képviselő alsó csillag felett. Katalógus neve STF 627. Ha lenne kettőscsillag kereső iskola, akkor ezt a párost példaként említenék, annyira jellemző a kettősökre. A távcsőben két, azonos fényű csillagot láttam nagyon közel egymáshoz ragyogni. Első pillantásra látszik, hogy együvé tartoznak. Tőlünk 111 fényév távolságban vannak, igen forró csillagok, felszíni hőmérsékletük 10.700 °K körül van, viszont a Napunknál jóval kisebbek, annak körülbelül fele a nagyságuk, az energiatermelésük ugyanakkor a Napunkénak kétszerese. Vagyis igen erős és agresszív törphöz lehetne őket hasonlítani. 1799-es első megfigyelése óta a két társ egymáshoz viszonyított helyzete alig változott, tehát keringésük nagyon lassú. Mindenesetre sokáig elnézegettem a párost.
Kattintásra nagyítható.
Az alábbi fantáziarajz azt mutatja, ha a Napunkat és az STF 627A csillagot egymás mellé tennénk, hogyan néznének ki, így könnyebb elképzelni a méreteket. Jobbra a sárga csillag a Napunk, balra a kékesfehér STF 627 rendszer A tagja, a B tag is hasonlóan néz ki és mérete is hasonló.
Kattintásra nagyítható.

A másik csillag az Orion öv alsó csillaga, az Alnitak nevezetű, alatt szabadszemmel is látható Szigma Orionis névre hallgat, a kettőscsillag katalógusokban STF 762 számon található. A rendszernél és az azt alkotó csillagoknál érdemes kicsit elidézni és részletesebb vizsgálat alá vonni őket.

Megállapítható, hogy elképzelhetetlenül messze vannak tőlünk, 1164 fényévre. A tagok fiatal, nagy tömegű csillagok. Érdemes őket Napunkkal összehasonlítani, hogy elképzelésünk legyen fizikai tulajdonságukról. A rendszer legnagyobb tagja a Szigma Orionis A csillag felszíni hőmérséklete 33.000 °K felett van. Összehasonlításul a Napunké 5.500°K. Kétszer akkora, mint a Napunk, viszont annál 2700-szor több energiát termel és bocsát ki környezetébe, és 18-szor nagyobb a tömege. A csillagnak van egy kisebb kísérője is, amely olyan közel van hozzá, hogy csak nagy távcsővel pillantható meg. A Szigma Orionis fényváltozásaiból arra lehet következtetni, hogy a szoros társ 170 évente kerüli meg a nagyobb testvérét.

Észlelhető viszont másik két kísérője, melyek a Szigma Orionis E és D jelet kapták. Az E tag is viszonylag közel található a főcsillaghoz, mintegy 4.600 csillagászati egységre kering. (Egy csillagászati egység a Nap-Föld távolsága, azaz 150 millió km.) A D csillag 15.000 csillagászati egységre található. Mindkét kísérő forró, kék színű csillag, a Napunknál kicsit kisebbek, viszont 7-szer nehezebbek, energiakibocsátásuk 210-szer nagyobb annál. A HRD grafikon alapján az A csillag inkább már az óriások közé, míg az E és D csillag a normál fősorozathoz tartozik. A csillagok közelében az Orion csillagkép egyik csillagbölcsője található, az is valószínű, hogy a többes rendszer tagjai ott születtek pár millió évvel ezelőtt. A Nap korához -6 milliárd év- viszonyítva tényleg csak újszülöttek, viszont eddigi fizikai jellemzőik alapján nem lesznek hosszú életűek.
Kattintásra nagyítható.
Az előzőekben már volt szó a csillagok méreteiről. Azért, hogy jobban el tudjuk képzelni őket készítettem egy fantáziarajzot. Ha valami csoda folytán a Szigma Orionis rendszer csillagait és Napunkat egymás mellé tennénk ezt az érdekes képet látnánk. Jobbra a sárga csillag a Napunk, balra a nagyobb világoskék a Szigma Orionis A csillaga, a sötétkékek az E és D tagok.
Kattintásra nagyítható.

A rendszer első megfigyelése 1779-ben történt, a  tagok azóta csak pár tized másodperccel mozdultak el egymáshoz képest. A tagok közelsége a távcsőben is látszik. Az okulárba tekintve kéken izzó csillagot látunk, kísérői pedig közvetlen mellette találhatók, jól elkülönülve. Az E tag a legközelebbi, mellette a D csillag van keleti irányban. Tartozik még csillag a Szigma Orionishoz, viszont a világos égi háttér nem tette lehetővé, hogy megkeressem a rendszer összes tagját, ahhoz majd kedvezőbb égi körülmények kellenek. A szép és ritka látványról készítettem egy rajzot.
Szigma Orionis rendszere. Kattintásra nagyítható.


Jó volt ismét a csillagok alatt, között kalandozni, elmerülni az űr végtelenjében, kéthavi kényszer szünet után. Remélem, az időjárás a jövőben kegyesebb lesz és többször tudok kiülni a távcső mellé, gyönyörködni a fölénk terülő égboltban, feltárni, megfejteni titkait.

2016. január 17., vasárnap

Alexandriai kráterek

A napokban, a Csillagváros fórumon olvasottak adták az ötletet ennek a bejegyzésnek megírásához. A fórumon többek között arról volt szó, hogy az Irakban fekvő, ókori Nimrud város maradványait az Iszlám Állam vallási, vagy tudja fene mi okból lerombolta. Erre nekem meg eszembe jutott, hogy nem ez az első eset, hogy ókori maradványokat, kincseket rombolnak le vallási fanatikusok, ráadásul a történet szereplőinek a nevét Holdunkon kráterek is őrzik.

Ilyen esztelen rombolás történt az egyiptomi Alexandriában is a 640-es években. Ekkor foglalták el a muzulmánok Egyiptomot. Állítólag a katonák megkérdezték I. Omar kalifát, hogy a könyvtárban levő könyvekkel mi történjen. A kalifa azt mondta, hogyha azt tartalmazzák ami a Koránban van, akkor feleslegesek, ha nem, akkor veszélyesek. Így a könyvtár és a könyvek elégtek. A történészek szerint ez a történet hamis. Ami biztos, hogy az ókor legnagyobb tudományos intézete végleg megsemmisült, a könyvállománya elveszett. De nem ez volt az első eset, hogy a könyvtárat kár érte fennállásának közel 900 éve alatt. Egyiptom római meghódítása idején is szenvedett a könyvtár, aztán Marcus Aurelianus, később Diocletianus császárok vezette ostromkor is megsérült. A könyvtárban több ókori tudós is tanított, kutatott, könyvtáros is volt. Közöttük a világ első matematikus és csillagásznője Hüpatia is, aki a Kr.u.IV-V. sz. fordulóján élt.

Alexandriában ebben az időben azonban a politikai légkör nem kedvezett a régi vallásoknak és az ókori filozófiának, tudománynak. Először Teofil (Theophilus) alexandriai pátriárka átvizsgáltatta a könyvtár könyveit, melyek azok, amelyek a keresztény tanokkal nem egyeznek. Ezeket azután tiltottnak minősítette. Halála után utóda, Szent Cirill (Kürillosz, Cyrillus) püspök még keményebben lépett fel a könyvtár ellen, Hüpatiát az elvakult, feldühödött tömeg 415-ben meggyilkolta, mint pogány boszorkányt. Ezt a drámát több irodalmi alkotás és a 2009-ben készült Agora című film is feldolgozta. Hüpatia szerepében a szép színésznő Rachel Weisz látható. Hüpatia tragédiáját megelőzően egy évszázaddal korábban élt Alexandriában Szent Katalin, aki hite miatt keresztény vértanú vált, ugyanis nem volt hajlandó pogány áldozatokon részt venni, ezért lefejezték. Történetéről bővebben itt lehet olvasni. Emléknapja a Katalin nap, november 25.

Azonban nem csak a történelem lapjain találkozhatunk a fenti nevekkel. Ha első vagy utolsó negyed idején a Holdra nézünk, az egyenlítő alatt pár fokkal három nagy, összefüggő krátert láthatunk előbukkanni az árnyékból, melyek a távcsőben megkapó látványt nyújtanak. A három kráter közül az északit Teofilról, a déli szomszédját Cirillről, és az ez alattit Katalinról nevezték el. A képen pirossal satírozva jelöltem meg az alexandriai krátereket. A kép az utolsó negyed idején készült.
Kattintásra nagyítható.
Ha részletképen vizsgáljuk, vadregényes vidék tárul elénk. A következő felvételen "fekvő helyzetben" látjuk a krátereket, az északi irányt bejelöltem. Látható, hogy a Méz tengere nyugati partján terülnek el. A Theophilustól északkeletre 250 km-re fekszik a Hüpatiáról elnevezett romkráter.
Kattintásra nagyítható.
Közelebbről a három alexandriai kráter így néz ki. A legmarkánsabb és legfiatalabb a Theophilus. Átmérője 100 km, a falak 4400 m-re nyúlnak a bazaltos felszín fölé. Érdekessége a négy csúcsú központi hegye. Ezek jól kivehetők a felvételen. A központi hegy magassága eléri az 1400 métert.
Kattintásra nagyítható.
Az alatta levő, Szent Cirillről elnevezett kráter, a Cyrillus, már nagyon öreg, 3,5 milliárd évvel ezelőtti becsapódás hozta létre. Alakja már erősen roncsolt, fiatalabb becsapódások, főleg a Theophilust kialakítók feltöltötték, de falai még így is szépen kivehetőek, bár lankásabbnak tűnnek, mint északi szomszédjáé. A felvételen látható háromcsúcsú központi hegye is. Átmérője 90 km.

Legdélebbre helyezkedik el a Szent Katalinról elnevezett kráter, a Catharina, amely egyidős a Cyrillusszal. Ez is 100 km átmérőjű alakzat. Erősen roncsolt, lépcsős falai így is 3300 m-rel nyúlnak a kráter alja fölé. Északi felén szépen látszik a 48 km átmérőjű Catharina P jelű kráter, amely egy későbbi becsapódás nyomán keletkezett.

A Theophilustól északra, az Érdesség öblének nyugati partján, egy kisebb hegygerincet zár le a Hüpatiáról elnevezett kráter, melyet a következő képen X-el jelöltem. A Hypatia északnyugat-délkelet irányban megnyúlt roncsolt kráter, hossza 48 km, kora kb. 3,2 milliárd év. A kráter alja sík, lávával töltődött fel, délkeleti falai magasak és meredekek. Lenti szomszédja, a kerek Hypatia A jelű kráter 16 km átmérőjű. A képen a kráter belseje még árnyékban van.
Kattintásra nagyítható.

Ma délután számomra így kapcsolódott össze a történelem és a csillagászat, napjaink eseményeivel.

2015. december 26., szombat

A betlehemi csillag rejtélye



Karácsonykor a világ Jézus Krisztus születését ünnepli. Templomainkban kis b
etlehemek jelenítik meg a nevezetes eseményt. Mindegyik tetején valamiféle csillag ragyog.  Festmények, képeslapok tucatjai ábrázolják a kis Jézust a jászolban, valamint a három királyokat, amint egy ragyogó csillagot követve járulnak a Gyermek elé. Érdekes, hogy a születésről, annak körülményeiről csak Máté és Lukács evangéliumában olvashatunk, de a csillagot és a három királyokat (bölcseket) csak Máté említi. A minket érdeklő rész Károli Gáspár fordításában így olvasható (Máté 2. 1-11.,  kiemelések tőlem származnak):
1
Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván:
2
Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki.
3
Heródes király pedig ezt hallván, megháborodék, és vele együtt az egész Jeruzsálem.
4
És egybegyűjtve minden főpapot és a nép írástudóit, tudakozódik vala tőlük, hol kell a Krisztusnak megszületnie?
5
Azok pedig mondának néki: A júdeai Bethlehemben; mert így írta vala meg a próféta:
6
És te Bethlehem, Júdának földje, semmiképpen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, aki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt.
7
Ekkor Heródes titkon hivatván a bölcseket, szorgalmatosan megtudakolá tőlük a csillag megjelenésének idejét.
8
És elküldvén őket Bethlehembe, monda nékik: Elmenvén, szorgalmatosan kérdezősködjetek a gyermek felől, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és tisztességet tegyek néki.
9
Ők pedig a király beszédét meghallván, elindulának. És ímé a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük megy vala mindaddig, amíg odaérvén, megálla a hely fölött, ahol a gyermek vala.
10
És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének.
11
És bemenvén a házba, ott találák a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulván, tisztességet tőnek néki; és kincseiket kitárván, ajándékokat adának néki: aranyat, tömjént és mirhát."
A rejtélyes csillagot Máté négy sorban említi csak, de ennyi elég ahhoz, hogy évszázadokon keresztül csillagászok és más tudomány képviselői könyvtárnyi irodalmat írjanak össze e titokzatos égi jelenség mibenlétéről. Röviden tekintsük át, hogy mai égboltismereteink szerint mi lehetett a csillag, melynek mibenlétéről több elmélet született.

Van olyan elmélet, amely szerint üstökös volt, ahogyan több középkori festményen is láthatjuk. Ez azért sántít, mert az üstökösök feltűnéséhez az ókorban és a középkorban is csak rossz dolgokat társítottak, mint a háborút, betegséget, járványokat. Egy ilyen égitest megjelenése, inkább félelmet keltett, mint örömhírt közölt. Meteor sem lehetett, mert azok, noha időnként feltűnően világosak, gyorsan mozognak, és a jelenség csak pár másodpercig tart (lásd Tűzgömbök Világa blog), a csillag pedig Máté szerint hosszú ideig volt látható.

Johannes Kepler 1604-ben megfigyelt egy szupernóva robbanást. Azaz ő nem tudta, mi a jelenség igazi oka, csak látott egy, a Jupiternél sokkal fényesebb csillagot feltűnni az égen, amely csak hetek múlva halványodott el a láthatóság határa alá. Ez indította el, hogy kutasson a betlehemi csillag után. Kiszámította, hogy Kr.e. 7-ben a Jupiter és a Szaturnusz együtt állt a Halak csillagképben, továbbá feltételezte, hogy ezt egy szupernóva feltűnése követte. Sajnos ezt ma már nem tudjuk bebizonyítani. Ugyanis a szupernóvák feltűnését csak elvétve jegyezték fel Európában és a Közel-Keleten. Kínában, Japánban és Koreában is folytattak rendszeres csillagászati megfigyeléseket - hivatásos, udvari csillagászok -, akik megörökítették az égbolton történteket. A feljegyzéseik sokat segítenek a modern csillagászatban is, így szereztünk pl. tudomást a Rákköd kialakulásához vezető szupernóva robbanásról, mely Kr.u. 1056-ban volt. Mind a kínai, mind a koreai, mind a japán csillagászok észlelték az eseményt. Sajnos Európából még erre vonatkozó feljegyzés nem került elő. A legkorábbi feljegyzett szupernóva Kínából származik Kr.u.185-ből. Elképzelhető, hogy Jézus születésekor megjelent egy szupernóva az égen, de ezt egyelőre bizonyítani nem lehet. Nincsen róla sem írásos feljegyzés, sem fizikai maradványát nem találták meg az eddigi égbolt felmérések során.

A bolygók együttállásának viszont bárki utána tud nézni, akinek van telepítve a gépére planetárium program. Én a népszerű és ingyenes Stellarium programot használtam arra, hogy lemodellezzem a jeruzsálemi égboltot Kr.e. 7-6. évben. Azért ekkor, mert szegény Dionysiusz Exiguusz 525-ben rosszul számolta ki Jézus születésének idejét. Az ő számításain alapul mai időszámításunk, ám legalább 7 évet tévedett! Ebben a témában most nem szeretnék elmélyedni, akit érdekel számtalan irodalom áll rendelkezésére, bármely könyvtárban. A tévedés miatt mutat "rossz" évet a planetárium program is a lenti képeken.

Kepler észrevette, hogy Kr.e. 7-ben a Jupiter és a Szaturnusz, mint már fentebb említettem, három alkalommal is együtt állt a Halak csillagképben. Ez azért is érdekes, mert Kepler gyakorló asztrológusként ismerte a bolygókhoz és a csillagképekhez rendelt jelentéstartalmakat. Így a Jupitert az asztrológia a királlyal azonosítja, a Szaturnuszt a zsidósággal, a Halak csillagképe, pedig Júdeát jelképezi. Vagyis a "csillagokban olvasók" szerint az együttállás azt jelenti, hogy Júdeában eljő a zsidók királya.

 És most jön az időutazás! Nézzük is meg, mit láttunk volna, ha Jeruzsálemben feltekintünk az égre Kr.e.7. május 29-én éjjel 2 óra 12 perckor:
A Jupiter és a Szaturnusz délkeleten szorosan együtt áll. Kattintásra nagyítható.
Ez az esemény megismétlődött ebben az évben szeptember 29-én este 18 óra 30-perckor:
Ekkor is délkeleten állnak a bolygók. Kattintásra nagyítható.
Aztán december 4-én 18 óra 30 perckor ismét együttálltak, de már a délnyugati égen:
Délnyugati együttállás. Kattintásra nagyítható.
Kepler elmélete szerint ezután kellett megjelennie a szupernóvának. A két bolygóóriás háromszoros együttállása felhívta a bölcsek figyelmét arra, hogy valami történni fog. Majd a szupernóva, vagy nóva feltűnése megadta a jelet és az útirányt, ami elindította a bölcseket, hogy elmenjenek Jeruzsálembe és onnan 8 km-re, Betlehembe.

A valóságban így történt-e? Volt-e égi jel? Biztosan nem fogjuk megtudni. De azt hiszem a történetben nem is ez a lényeg. Aki hívő, az tudja, mi történt, aki nem, annak meg egy érdekességet jelentett ez a poszt.

Boldog karácsonyt kívánok az olvasónak!









2015. november 19., csütörtök

A hamuszürke fény, avagy újhold után

November 11-én volt újhold, e naptól kezdve lestem a nyugati égboltot hátha sikerül megpillantanom és lefényképeznem a vékonyka holdsarlót. Sajnos ez most sem sikerült, ami leginkább betudható  az időjárásnak. Felhő és pára uralkodott felettünk. Hétfőn, november 16-án végre megmutatta magát Holdunk. Az ég is szép volt, felhőzet még nyomokban sem volt. A szürkület beálltával és ahogy mentünk bele az estébe a Holdon egyre erősebb lett a csillagász körökben csak hamuszürke fénynek nevezett jelenség.

Ez nem más, mint a Földünknek a Hold megvilágítatlan feléről visszavert fénye. Szabad szemmel figyelve szép, szürke derengésként látszik a Hold korongja. Ez a jelenség csak újhold előtt, vagy után látszik pár napig. Lényegében ekkor, ha a Holdról néznénk, "teliföldet" látnánk.

Az égre felnézve így nézett ki Holdunk. Már nem vékony sarló, de még nem is az az éjszakát bevilágító "égi szövétnek". 

Kattintásra nagyítható.

Egy kicsit szórakozva a fényképező géppel és a persze utána a fotóbolttal kezelésbe véve a képeket így sikerült a hamuszürke fényt elővarázsolni:

Kattintásra nagyítható.
Az igazat megvallva, magam is meglepődtem az eredményen, hiszen a hamuszürke fény nehezen fotózható téma, habár szemünk jobban látja, mint a CCD, vagy CMOS érzékelő. Újhold után megjelenő első Holdra felnézve és kissé hunyorítva nagyon szépen megmutatkozik Földünk visszfénye.

Ha már a távcső mellett voltam és "véletlenül" kéznél volt az ASI kamera is, meg a laptop is, így készítettem pár felszíni képet, bár ekkorra a Hold nyugváshoz készülődvén, alacsonyan állt, sokszor a faágak kitakarták a megcélzott területet. 

Következzenek most a jobban sikerült felvételek, elsőként a Méz tengere, mely 350 km átmérőjű medence, "tenger" a délkeleti félgömbön. Északnyugaton (képen fent balra) éppen hogy csak megvilágítva a Theofilus hatalmas krátere látható. Délen (a képen lent) a 125 km-es Fracastorius romkráter zárja le a Méz tengerét, mintegy öbölként. Keleten a Pireneusok vonulatát lehet látni.
Mare Nectaris. Kattintásra nagyítható.

A tengereknél maradva sikerült megörökíteni a már napfényben fürdő, kerek Veszélyek tengerét. A 620x570 km-es síkság 3,82 milliárd évvel ezelőtt keletkezett. Mint minden tengert a Holdon, ezt is láva töltötte fel egy becsapódás nyomán. A benne található kisebb kráterek alját még nem éri fény, ezért fekete pöttyökként láthatók a síkságon. Ez a tenger a Hold legkeletibb féltekéjén látható, az északi félgömbön.
Mare Crisium. Kattintásra nagyítható.

Következő képen a két első tenger közé beékelődött egyenlítő környékén elterülő Termékenység tengere látható. Ez is egy hatalmas, 600 km-es, lávával feltöltött síkság. Keletkezése 4,5 milliárd évre tehető. A képen balra lent a fényes kráter a 133 km-es Langrenus, amely az első Holdtérkép készítőjéről kapta nevét. A tenger nyugati partján  (a képen balra) látható az érdekes alakú Guttenberg kráter, ennek átmérője 75 km. A fekete pöttyök itt is a még meg nem világított kisebb kráterek.
Mare Fecunditatis. Kattintásra nagyítható.


Az északi félgömbön látható két hatalmas kráter egymás mellett. Két mitológiai erős emberről kapták a nevüket. A nyugati fekvésű kisebbik krátert Herkulesről, a nagyobbik krátert Atlaszról nevezték el. A 88 km átmérőjű Atlasz az öregebb, 3 milliárd éves, míg a 70 km-es Herkules kb 1 milliárd éves. Keleten (a képen jobbra) a távolban a 126 km széles Endymion kráter látható, megnyúlva, bár a valóságban kör alakú. Endümión a Holdat megszemélyesítő Szelené szerelme volt. Nyugaton a Herkulestől balra a Bürg kráter és a mellette elterülő Halál tava (Lacus Mortis) még félig árnyékban van.
Herkules és Atlasz kráterek. Kattintásra nagyítható.

Délen szép látványt nyújtott a hatalmas, 191 km-es Jansen kráter környéke. Ez a kráter igen régi, 4,5 milliárd évvel ezelőtt jött létre. Azóta már más kisebb nagyobb kráterek épültek rá. A XIX. szd-i francia asztronómusról elnevezett kráter a képen balra lent látható, rajta fiatalabb és látványosabb kráterekkel. A kép jobb felső részén a Piccolomini krátert kezdi el sütni a Nap. A XVII. szd-i olasz csillagászról elnevezett kráter 88 km átmérőjű, 3,2 milliárd éves becsapódás hozta létre. A képen jól lehet látni a négy csúcsos központi hegyét. A belőle kiinduló sziklafal felső részét világítja csak meg a napfény. Ez a fal 500 km hosszan nyúlik el észak felé.
Jansen és Piccolomini kráterek környéke. Kattintásra nagyítható.


Nagyon szemet gyönyörködtető volt a Hold felszíne és jó móka volt kalandozni rajta. Az alig megvilágított felén is sok érdekes tájék tárult fel előttem. Legközelebbi posztban visszatérek a kettőscsillagok világába.



2015. november 6., péntek

Pegazus sárga óriásai

 A napok óta a Kárpát medence felett elterülő anticiklonnak köszönhető, szép, csillagos ég fogadott esténként. A kitelepülő amatőr csillagász életét csak a naplemente után jelentkező erős pára keserítette meg, ami mindent belepett, még a távcső objektívjét is. Ilyenkor jó szolgálatot tesz a család hajszárítója. Pedig a csillagos ég a szebbik arcát mutatta. A Tejút széles sávja gyönyörű volt, amint délnyugatról északkelet felé átszelte az égboltot, és szabad szemmel halvány, elmosódott foltként kivehető volt a µ Andromedae felett csücsülő híres Androméda-köd, ami a hozzánk legközelebbi galaxis. Az október végi és november eleji észlelések célpontjai a Pegazus csillagkép látnivalói voltak. Itt található az M (Messier) 15 gömbhalmaz, melyet már augusztusban sikerült távcsővégre kapni. Erről annak idején bővebben írtam. Most nézzünk körül a Pegazusban!

A csillagkép nagyon kiterjedt égterületet foglal magában, bár csillagai nem feltűnőek. Talán a négy legfényesebb csillaga alkotta négyszög a jellegzetes alakzata, így könnyű megtalálni. Keletről az Androméda, délről a Halak és a Vízöntő határolja.

Jól kivehető a Pegazus négyszöge. Kattintásra nagyítható.
Szegény szárnyas ló fejjel lefelé helyezkedik el az égbolton, ahogy az alábbi kép is mutatja:

A Pegazus. Kattintásra nagyítható.

A csillagkép eredete és elnevezése a görög Androméda mondakört idézi, bár  mesében csak mellékalak a szárnyas ló, ami Neptun tengeristen és Medúza ivadéka. Perzeusz a Cettől megmentett és kiszabadított királylánnyal, Andromédával, Pegazuson a szárnyas paripán menekül el. A monda alakjai csillagképként kerültek az égre, így Perzeusz, Androméda, anyja Cassiopeia, és apja Cepheusz, valamint a cethal is és természetesen a Pegazus. A mai Cassiopeia és Pegazus csillagképek területén már a mezopotámiai csillagászpapok is lovat láttak, az alakzatot tőlük vették át a görögök és alakították ki a mai Pegazus csillagképet. Vagyis egy ősi csillagképről van szó.

Magyar őseink nem lovat, hanem halászokat halkereskedőt (Ficsér) láttak az égi területen. Szegeden a γ Pegasit, a négyszög bal alsó csillagát, Pálinkásasszonynak nevezték. A mese szerint a Ficsér (halkereskedő) előreküldte a Pálinkásasszonyt, hogy leitassa a halászokat. A népi képzelet még egy kocsit is alkotott a halkereskedőnek, mert úgy mondták, hogy "a Ficsér mikó lemén az ég aljára, visszafordú északnak, mer' mán akkó megrakodott, a' nem mén le." Ezzel a Pegazus némely csillagának majdnem cirkumpoláris helyzetére utaltak. A csillagkép márciusban korán lenyugszik, de már hajnalban kel újra és egész évben látható marad.


Elöljáróban megmutatom a csillagok fejlődését, családfáját tartalmazó Hertzsprung-Russel Diagramon, röviden HRD, hol találhatók a posztban szereplő csillagok. Az ábrán igyekeztem a csillagok nagyságát is érzékeltetni, bár ez nem lehet méretarányos. Vastagon szedve a Nap szerepel, mint referencia pont. Mint látható, mindegyik megfigyelt égitest a sárga óriások családjába tartozik.

A megfigyelt csillagok elhelyezkedése a HRD-n. Kattintásra nagyítható.

A csillagképben szép kettős, sőt hármas csillagrendszereket figyelhetünk meg. Az egyik legszebb a ló orrát alkotó ɛ Pegasi, "polgári" nevén Enif. Neve az arab Al Anfból torzult el, melynek jelentése "az orr". A csillagkép harmadik legfényesebb tagja, 2,4 magnitúdós. Nem annyira forró, 4400 K°-os sárga óriás csillag, melynek átmérője a Napunkénak 150-szerese. A HRD szerint már inkább a szuper óriások közé tartozik. Ha a Nap helyére illesztenénk kb. a Vénusz pályájáig érne. A csillag élete vége felé járhat, bár a benne zajló fúziós folyamatok még stabilak, fényességét hosszú időszak alatt, meglehetősen nagy intervallumban szabálytalanul változtatja. Ha majd egyszer szupernóvaként felrobban, nagyon látványos jelenség lesz az égboltnak ezen a táján. Bár napjainkban ettől nem kell tartani. Kettős csillagként 1825 óta ismert.

A távcsőbe tekintve elsőre szembetűnik a csillag sárga fénye, mindamellett, hogy ez a legfényesebb az okulárban. A pára miatt széles fényudvar alakult ki körülötte, a látómező halványabb csillagait nem is láttam. Nagyon távol, 140"-re látszik tőle a 9 magnitúdós kísérője, 320°-os irányban a rajzon északnyugat felé, az Enif felett látható.


Kattintásra nagyítható.

Az Eniftől felfelé 10 foknyira található két, halovány csillag, melyek inkább már csak távcsőben tűnnek fel, szabad szemmel nehezen észrevehetők. A nagy látómezejű okulárban egyszerre lehet őket vizsgálni. Az egyik, a déli, a HJ 947 jelű csillag szép hármas rendszer, melyet 1879-ben figyeltek meg első ízben. A rendszer főcsillaga kb. 6 magnitúdó fényes, két társa azonos fényességű, 11 magnitúdós. A B csillag 20"-re látszik 100° irányban. A C tag pedig 40"-re van 300° irányban. A rajzon a B jobbra, a C balra van az A tagtól. A rendszer nagyon távol van tőlünk, 527 fényévre fekszik.

A másik pár az előzőtől északra, a rajz felső részén található. F.W.Struve 1830-ban katalogizálta STF 2841 számon. Első pillantásra két közel azonos fényű csillag alkotja, bár a társ huzamosabb szemlélés után halványabbnak látszik. Távolsága az A tagtól 20" 110° irányban. A csillagok 332 fényévnyire vannak tőlünk. Az első rajz azt mutatja, ahogyan a távcsőben láttam őket, a másodikon megjelöltem a párokat a könnyebb azonosítás végett.

Így látszanak a távcsőben. Kattintásra nagyítható.

A párosok megjelölve. Kattintásra nagyítható.


A Pegazus csillagkép keleti határán az előző párosoktól 7°-ra keleti irányban látható az 1 Pegasi jelű csillag, amely Napunknál 16-szor nagyobb, sárga óriás, felszíni hőmérséklete 5100 K° körül van, így kissé hűvösebb, viszont 45-ször több energiát, hőt és fényt termel, mint a Napunk. Nagyon messze van tőlünk, 155 fényévre található. Kettősként első észlelése 1780-ban volt.


A rendszer 4 tagjából én a távcsövemmel csak egyet tudtam megpillantani, a többiek fényessége, illetve elhelyezkedése a láthatóság határán kívülre esett észleléskor. Az okulárban egy erős fényű, szép sárga csillagot pillantottam meg. Társa a pontosan felette látható 7,5 magnitúdós csillag. Távolságuk 15" 310° irányban, amint a rajzon látható.

Kattintásra nagyítható.

Mai ismereteink szerint a társ 17-13.000 évente kerüli meg a főcsillagot, ezek alapján ki lehet számítani a pályáját is, melyet a következő ábra mutat. Balra lent látható a mai helyzet. A számok a kísérő helyzetét mutatják az adott évben. (A kép forrása: http://stelledoppie.goaction.it )
Kattintásra nagyítható


Az Eniftől délkeletre 12° távolságra még egy érdekes és látványos rendszert találunk. A közel 5 magnitúdós, szabad szemmel még éppen kivehető 35 Pegasi szerényen bújik meg a Pegazus és a Vízöntő határán. A Földtől 148 fényévre levő csillag szintén a sárga óriások közé tartozik, lásd a fenti HRD-n. Napunknál 10-szer nagyobb és azt 21-szer ragyogja túl. Felszíni hőmérséklete közel azonos a Napéval, 5400 K°. A hármas rendszert első ízben 1886-ban figyelték meg.

A távcsőben feltűnő jelenség, jól érzékelhető a sárgás színe. A két kísérője is szembeötlő, bár nagyon távol látszanak tőle a közel azonos fényű, 10 magnitúdós csillagok. Mindkét társ nyugat felé helyezkedik el. A B csillag a közelebbi, 80"-re van a főcsillagtól 230° irányban, míg a kissé halványabbnak látszó C tag 180"-re látszik, 250° irányban. Szép látványt nyújtottak.

Kattintásra nagyítható.

A beszámoló végére hagytam a Pegazus közepén szerénykedő, 5,5 magnitúdós, 51 Pegasi jelű csillagot. Amint a fenti HRD-n is látható a Napunk ikertestvére is lehetne ez az 50 fényévre található csillag. Az 51 Pegasi is kettős rendszer, de 16 magnitúdós társa olyannyira halovány, hogy a távcsövem észlelési határán kívül fekszik. Megpillantásához már komoly, obszervatóriumi műszer kell.

Nem is ezért említem meg, hanem, mert 1995, október 6-án svájci csillagászok itt mutattak ki először naprendszeren kívüli bolygót. Sajnos élet kialakulásához a körülmények nem megfelelőek. Méréseik szerint a csillaghoz nagyon közel, csupán 7,5 millió kilométerre kering, közel kör alakú pályán a bolygó. A felszínén a csillagközelség miatt pokoli körülmények lehetnek, a hőmérséklet 1000°C, bár valószínűsítik, hogy keringése kötött. Azaz, mint a mi Holdunk, mindig ugyan azt az oldalát mutatja a csillaga felé, tehát a másik felén viszont dermesztő hideg lehet. A közel hétszeres Föld méretű planéta olvadt fémből és kőzetből állhat, légkör nélkül.

A felfedezés óta eltelt időben a naprendszeren kívüli, vagyis az exobolygók kutatása nagy lendületet kapott, már a Kepler űrtávcső is kutat exoplanéták után. Mára 1977 bolygót, 1257 bolygórendszert, 490 többes bolygó rendszert ismerünk. Kutatók becslése szerint az exobolygók száma a Tejútrendszerben több milliárd is lehet.

A rajz az 51 Pegasit ábrázolja egy fokos látómezőben, ahogy megfigyeltem. A bolygót természetesen nem láthattam, de a sárgás csillag a látómező legfeltűnőbbje volt, egy nagyon halvány csillagmezővel körbevéve.

Kattintásra nagyítható.

 Érdekes volt elképzelni, amint ott kering egy bolygó, egy idegen világ. Önkéntelenül is felvetődik a kérdés, vajon az eddig megfigyelt, lerajzolt csillagok között mennyi rendelkezik bolygórendszerrel és vajon melyik idegen planétán lehetséges értelmes élet? Lehet, hogy valahol ott kint egy idegen világban, egy ottani amatőr csillagász szintén ül a távcsöve mellett és a Napunk felé nézve rajzolja a látványt, nézi ezt az átlagos, sárga csillagot és fogalma sincs arról, hogy a csillag harmadik bolygóján tobzódik az élet és az emberiség már bokáig gázolt a világűr végtelen óceánjába.

Felhasznált irodalom: Bartha Lajos: A csillagképek története és látnivalói, Geobook 2010.

2015. október 31., szombat

A hét nővér

Kora este a keleti égen látható már az egyik legfeltűnőbb csillaghalmaz, amit a magyar népi égismeret Fiastyúkként azonosít. A görög mitológia után Plejádoknak (Pleiászok) is nevezik, az amatőr csillagászok M (Messier) 45, a hivatásos csillagászok NGC 1432 néven ismerik. Hozzánk legközelebbi nyílthalmaz, 410 fényévnyire fekszik, és kb 8 fényév az átmérője.A halmazt fiatal, 150 millió éves, forró óriás csillagok alkotják, melyek távolodnak a Naprendszertől, az égbolton az Orion csillagkép irányában. Eddigi nagy távcsöves, fényképes mérések alapján 300-500 tagot számlálhat a halmaz, melyből mi amatőr távcsővel 20-30 tagot, szabad szemmel pedig 7 fényes, szorosan egymás mellett levő csillagot látunk.

A Plejádok a legősibb ismert "csillagkép". A nebrai korongon, mely a maga 3600 évével az égbolt most ismert legrégibb ábrázolása, is felismerhető. A görög mitológia szerint a Plejádok Atlasz és Pleione tengeri nimfa lányai voltak. A hét nővér a szűz istennő Artemisz kíséretét alkották. Szépségük Oriont, Poszeidon fiát annyira elbűvölte, hogy a nővéreket szerelmével öt hónapon át üldözte. A kimerült nimfák Zeuszhoz imádkoztak, aki galambokká változtatta őket, és amikor már nagyon magasra repültek, csillagokká lettek, így keletkezett a hét fényes csillag. Érdekes, hogy a csillagokban más népek, természeti és szervezett társadalomban élők is  hét nővért, hét leányt, hét madarat láttak. A magyar Fiastyúk elnevezés legkorábbi említése egy 1405-ből való szójegyzékben található "Fias tik".  A csángók még a XX. században is Hetevényként emlegették, ami a hét csillagra utal. Magyarlakta területen, a Kárpát-medencében közel 40 nevet tartanak számon a néprajzosok. Több népnél naptárcsillag jellegű volt, mert feltűnését összekötötték az ősz kezdetével.


A Plejádok a Bika, ugyancsak nagyon ősi, csillagképének tagja. Az égen a csillagmondák szerint a hét nővért védi a Bika (maga Zeusz, lásd kalandját Europével) Oriontól.

A Bika és az Orion Hell Miksa térképén. Kattintásra nagyítható.



Október 30-án este hét óra felé már 25° magasan állt, a fák koronája felett. Először az új binóval néztem meg és lenyűgözőnek találtam. A látómezőben a hét csillag kékes fénnyel ragyogott körülöttük halványabb csillagok szikráztak. Olyan volt, mint hét kék, nagy gyémánt körbeszórva apróbb gyémántokkal. Pedig kedvezőtlen helyzetben volt, hiszen a szintén a Bikában tartózkodó, már kelőben levő Hold erős fénye elnyomta az igazán halványabb csillagokat. De így is elállt a lélegzetem. Úgy döntöttem, hogy a beállítom a távcsőben is és rajzban megörökítem a látványt. A legkisebb nagyítású okuláromat használtam, így a hét nővér a maga 100'-es kiterjedésével "lötyögve", de elfért benne.

A hét nővér, ahogy láttam. Kattintásra nagyítható.
Fél nyolc után már szabad szemmel nehezen kivehetővé váltak, eltűntek a Hold fényében.

A kékes főcsillagok nevet is kaptak, amelyek a görög mondára utalnak. A rajzon keleten lévő két csillag az Pleione és az Atlasz, a két szülő. Tőlük nyugatra van az Alcyone, ettől délre a Merope, tőle nyugatra az Electra található. Északra haladva a halványabb Celaeno, a fényesebb Taigeta, mellette keletre a Maia látható. felettük, északra a kettős fényesebb csillaga az utolsó nővér az Asterope.

Felhasznált irodalom: Batha Lajos: A csillagképek története és látnivalói, Geobook 2010.


Újdonságok

Sok idő telt el, az utolsó bejegyzés óta, de sok minden történt is közben. Amíg lehetett a szeptembert Nap észleléssel töltöttem, az időjárás függvényében napi rendszerességgel készítettem felvétel központi csillagunkról. Az októberi METEOR folyóirat le is közölte néhány észlelésemet.

Aztán két hétig nem láttuk a napot és a csillagokat sem, megkezdődött az őszi esős időszak. Az időt kihasználva csináltam egy észlelő ládát, melyben kényelmesen elférnek a térképek, az észlelő napló, a különféle kellékek, távcsöves kiegészítők, és a leszálló párától megvédi ezeket. Nem utolsó sorban rendezetten tudom tárolni észlelés közben a szükséges felszerelést. Eddig sok bosszúságot okozott, főleg tavasszal és ősszel a naplemente után a kicsapódó pára, mely a kitelepülő amatőrcsillagász egyik legnagyobb ellensége. Minden belep, átnedvesít. A papír alapú térképek használhatatlanná válnak, az észlelőlapokra nehéz írni, rajzolni, a használaton kívüli okulárokat belepi, szárítani kell őket, mielőtt bele tudunk nézni. A szabad ég alatt alkalmazott, drága a laptopról nem is beszélve,mely a videók készítésének elengedhetetlen eszköze. A kényes szerkezet nem szereti a vizet! Ezen problémák megoldására barkácsoltam ezt a ládát, mely összkomfortos lett. Polc, tároló rekeszek, okulártartó került bele és belső világítása is van. Így néz ki a távcsővel:
Komfortos észlelőhely. Kattintásra nagyítható.

És egy kép magáról a ládáról:
Kattintásra nagyítható.
Újdonság még a 10x50-es Scopium binokulár, népiesen kukker, amatőrcsillagász zsargonban binó, beszerzése, mely alkalmas földi célok megfigyelésére és természetesen égi szépségeket is megmutat. Könnyű kis szerkezet, de az optikája kiváló. Kipróbáltam a Duna parton is és az ég alatt is. Mindkét esetben aha élményben volt részem. A Fiastyúkot (M 45) megnézve inkább "hű basszus" élmény volt. Őszintén megírom, hogy eddig lenéztem a binót, hiszen a nagy nagyítások, és az ekvatorális GOTO mechanika bűvkörében mozogtam, de az a látvány, amit a Hét nővérről mutatott teljesen megváltoztatta a véleményem. Érdemes lesz a jövőben binós észleléseket folytatni.

10x50 Scopium binó. Nagyításra kattintható.


Hord táskával, védőkupakokkal érkezett, de rendeltem hozzá állvány adapter is, így fotóállványra helyezve kényelmesen lehet tanulmányozni az eget.

Nos, ezek után már alig vártam, hogy kipróbálhassam új szerzeményeimet élesben is, ami meg is történt október 30-án, de ez a következő poszt témája lesz.



Népszerű bejegyzések