Még egy sárga óriás a Pegazusban

Ez a bejegyzés lassan már egy éve hevert virtuális fiókomban. Akkor több estét szenteltem a Pegazus csillagkép kettős és többes csillagrendszereinek. Az erről szóló bejegyzés itt olvasható. Most gondoltam kiegészítve közzé teszem. Íme:

Újra az ég alatt

Kattintásra nagyítható

December 4-én végre, hosszú idő után, ismét sikerült kiszabadulnom a csillagos ég alá. Erre az alkalomra nem terveztem sok mindent, inkább a Hold-Mars-Vénusz "együttállásra" koncentráltam. Még péntek este kutyasétáltatás közben gyönyörködtem a Hold vékony sarlójában és a mellette látszó Vénusz ragyogásában. Ekkor nem volt sem időm, sem felszerelésem közelebbről megnézni őket. Szombaton ismét munka foglalt le, de azért sikerült egy holdsarlós képet lőni a város közepéből, ez látszik balra. Vasárnap végre eljött az én időm.

A Szűz kettősei

Május vége felé, a pünkösdkor elvonult hidegfront után végre kitisztult az esti égbolt, így én is több alkalommal tudtam távcsövezni, felfedezve a Szűz csillagkép kettős csillagait. Azonban központi csillagunk is tartogatott érdekességet, továbbá a Jupiter is fennen ragyog a nyugati égen, így az is érdekes célpontot kínált. Vegyük sorra az ég május utolsó heti történéseit.

A tranzit napja

Május 9-e fontos és látványos csillagászati jelenséget tartogatott az érdeklődők számára, ugyanis délután haladt el a Merkúr a Nap korongja előtt. Ez a jelenség nem is olyan ritka, 100 év alatt 13-14 eset is lehetséges. Májusban 7, 13 és 33 éves periódusban fordul elő, hogy tőlünk, a Földről nézve a legbelső bolygó korongja láthatóvá válik a Napon. A legutóbbi átvonulásnak nevezett jelenséget 2003-ban figyelhettük meg hazánkból, míg a következőre három évet kell csak várni, az 2019-ben lesz, de már novemberben.

A Rák halmazai

A Rák az állatöv negyedik tagja, kora tavasszal magasan dél felé látszik, az Ikrek és az Oroszlán csillagképe között. Egyébként halvány, jellegtelen csillagkép, fényes csillagokat nem tartalmaz és olyan jól kivehető formát sem alkotnak csillagai, mint pl. az Oroszláné, melyekben egy fekvő állatot lehet felismerni. Egy látványossága mégis van a csillagképnek, amit az ókor óta ismer az emberiség, mégpedig a tiszta égen szabadszemmel is látható, hatalmas kiterjedésű nyílthalmaz.

Márciusi Hold

Márciusban háromszor tudtam fényképezni a Holdat. Ezekből a felvételekből nyújtok át egy válogatást, mellyel rövid holdsétára invitálom a Tisztelt Olvasót. Megjegyzem, a képek magyarázatánál, ahol lehet a holdi alakzatok elnevezését magyarul, vagy a magyarban használt alakban használom, de utána zárójelben a hivatalos nevét írom.

Március 14-én készítettem el az e havi első holdfelvételeket. Ekkor a Hold az első negyed táján volt, amit a köznyelv félholdnak nevez. Már késő délután a mélykék égen is látszott kiflihez hasonló alakja, bár a Nap még fent volt, de már erősen nyugaton járt. A bulvársajtó emlegetett már szuperholdat meg vérholdat, nekem most kék holdat sikerült fényképeznem.

Felbontás teszt

Március 9-én ismételten felhőmentes égbolt ígérkezett, így ismételten kiültem a távcső mellé. Ezen az estén csak két célom volt. Az egyik, hogy az előző bejegyzésben említett Éta Orionis csillag másik tagját meglássam, a másik, hogy elkészítsem első bolygófotómat a Jupiterről.

Egész nap kellemes idő volt, napsütésben és kora tavaszi melegben élvezkedhettünk. Az este leszálltával viszont jött a böjt, az erős pára képében. A műszer és minden, ami a szabad ég volt percek vastagon vizes lett. A lecsapódó pára belepte az optikákat is, amiket nem győztem párátlanítani, hogy lássak is valamit. Az égre tekintve a Tejutat inkább sejteni lehetett, mint látni, a Kis Göncöl viszont épen kivehető volt.

E mostoha körülmények ellenére úgy döntöttem, hogy ismételten megnézem  az Éta Orionist. Az észlelés megismétlésének voltak előzményei. Az ezt megelőző posztomat olvasta egy aradi amatőr társam, Mircea, aki a Csillagváros fórumon felhívta a figyelmemet arra, hogy a távcsövem elméletileg fel tudja bontani és meg tudja mutatni az Éta Orionis másik tagját is.

Biztosan volt már úgy a T. Olvasó, hogy valamilyen félreértés miatt, teljesen meg volt győződve egy hibás dologról. Nos én is így voltam a távcső felbontását illetően. Egy réges-régi rossz számítás miatt, eddig úgy gondoltam, hogy a 2"-nél szorosabb párokat nem láthatom meg, mert a távcső nem mutatja meg a csillagokat. E beszélgetés hatására utána olvastam, utána számoltam és elméleti felbontásnak az 1"-es eredményt kaptam.

Alkonyat után így ráálltam az Éta Orionisra és a legnagyobb, 200-szoros nagyítást adó okulárt tettem be a távcsőbe. Belenézve, nem akartam a látottakat elhinni, Mirceának igaza volt! A látómezőben ott ragyogott a fényes Éta Orionis és szorosan mellette a kissé halványabb kísérője. Ezt a csillagot a múltkor használt 111-szeres nagyítás nem volt képes megmutatni.

Észlelőnaplómba ezt írtam: "DA 5, Éta Ori: Azonnal látszott a két csillag, bár először nem mindig vált el a két korong. Hosszabb szemlélés után már biztosan látszott a nagyon-nagyon szűk rés, a kettős szépen felbomlott. A sep: 1,7"-re, a PA:82°-ra becsültem. A két tag közötti DM:1,5 különbség szembeötlő volt. A csillagok körül halvány haló is látható volt. Ez a páros felbontási tesztre is jó. A levegő nagyon párás volt, a műszerek és a felszerelés percek alatt vizes lett. A rossz átlátszóság ellenére sikerült felbontanom a párt. Rajz készült. Most már három tagot láttam az Éta Ori rendszerben." És íme amit láttam:

A felbontott Éta Orionis kettős csillag. Kattintásra nagyítható.

Megnyugodtam, hogy azért jó kis távcsövem van, ezek után már ilyen szoros párokra is vadászhatok. 
Amíg csodálkoztam és rajzoltam, a Jupiter is szépen feljebb került az égbolton, így már alkalmasnak ítéltem, hogy nekikezdjek az észlelésének, videózásának. Erről itt lehet bővebben olvasni.

Ha már a műszerekről volt szó. Összeszedtem az általam használt távcső adatait, az okulárokat és egyéb kiegészítőket. A lap tetején, a bejegyzések mellett egy új oldalon lehet megnézni a felszerelést és az egyéb észleléshez használt forrásokat, kiadványokat.