A fogyó Hold tájai

Hosszú ideje nem jelentkeztem, nem voltam az ég alatt, itt most nem részletezendő okok miatt. Tegnap, vagyis inkább ma éjszaka viszont végre a távcső mellett piszmoghattam újra és a mindig gyönyörű csillagos eget figyelhettem meg. Célom a fogyó Hold tájainak fényképezése volt.

Éjfél után került a Hold olyan helyzetbe, hogy végre a távcső számára is láthatóvá vált, addig ugyanis a fák takarták, fénye viszont más megfigyelési lehetőséget erősen korlátozott. Nagyon szép látványt nyújtott, amíg alacsonyan járt a színe sárgás volt, ami halványodott a magassága növekedésével.

A távcsőre csatlakoztatott NIKON D300 gépvázzal készítettem ezt a korongfotót. Így nézett ki Holdunk.

Kattintásra nagyítható.

Szokás szerint a fény-árnyék határát, az ún. terminátort böngésztem át, először ccd kamerával a távcső ún. primer fókuszában, majd 2X Barlow lencse segítségével részletképeket készítettem. A kamera kb. 12'x9' területet képez le, míg fókusznyújtással 6'x4' a leképezett terület nagysága.

Első képen az északi félgömbön található Mare Serenitatis, magyarul a Derültség tengere látható, melyben valójában víz nem hullámzik, lávamező alkotja. A 650 km-es medencét 3,5 milliárd évvel ezelőtt egy kisbolygó becsapódása hozta létre. Keleti felén jól látható a Ródoszi Poszeidóniosz görög filozófusról elnevezett kráter, melynek átmérője 96 km. Előtte kígyózik 130 km hosszan a Szerpentin gerinc. Ezeket az alakzatokat az alsóbb képen nagyobb nagyításban is láthatjátok. A tengerről találtam egy nagyon jó cikket Földvári István Zoltán kolléga blogján, Mizser Attila tollából. Elolvasható itt. A képfeliratokon a hivatalos neveket használtam.

A Mare Serenitatis és a Posidonius kráter a lemenő nap fényében

A Posidonius kráter és a Szerpentin gerinc közelről

A Derültség tengerétől észak felé haladva felfigyeltem az Arisztotelész kráterre és környékére. A képen fent látható a modern tudomány szülőatyjáról elvezett kráter, mely 88 km átmérőjű, a kráter falai 3000 m magasak. Valamikor 3 milliárd évvel ezelőtti becsapódás hozta létre. Alatta a kisebb testvére, a Knidoszi Eudoxosz görög matematikusról elnevezett krátert láthatjuk. A kráter 68 km átmérőjű, meredek falai 3350 méteresek. A két testvér krátertől jobbra a Halál tava látható, A 151 km-es medencét 4,5 milliárd évvel ezelőtti becsapódás hozta létre. A belőle kiemelkedő kráter a XIX. századi osztrák csillagászról, Johann Tobias Bürgről kapta nevét. Átmérője 40 km, falai 2200 m-re nyúlnak a Halál tava főlé. Keletkezése kb. 1 milliárd évre tehető.

Fent az Ariastoteles, alatta az Eudoxus kráterek, az árnyékban már a Lacus Mortis
 és a Bürg kráter

A Hold egyenlítőjétől délre a 11° szélességi fokon található kedvenc formációm, amit csak kráterhármas néven szoktam emlegetni. A felső és legfiatalabb az Alexandriai Theofiluszról elnevezett kráter. A 101 km átmérőjű kör alakot 4400 m magas falak veszik körül. A négy csúcsos központi hegye 1400 m magasra nyúlik a kráter felszíne fölé. Egy valamikor 3,2 milliárd évvel ezelőtti becsapódás hozta létre. Alatta a szintén alexandriai Kürilloszról elnevezett kráter látható, mely kb. 3,85 milliárd évvel ezelőtt keletkezett. Átmérője 98 km és már erősen lepusztult állapotban van. Érdekessége a hármas központi csúcs. Délebre található a szintén alexandriai Szent Katalinról elnevezett kráter, mely egy 3,92 milliárd éves becsapódás nyomán keletkezett. A 101 km átmérőjű krátert 3120 m magas falak határolják. Ez is erősen lepusztult állapotban van, mint felső szomszédja. A képen jól látható az északi falnál elterülő fiatalabb, 46 km-es Catharina P. A kráterhármastól nyugatra az X azt a helyet jelöli, ahol 1972 április 21-én az Apolló 16 leszállt a Descartes fennsíkon. Köszönet a hely bejelöléséért Kurucz Jánosnak, aki a Csillagváros fórumon hívta fel a figyelmemet erre a tényre.

Theophilos, Cyrillos, Catharina kráterek, tőlük jobbra az X az Apolló 16
leszállóhelyét jelöli

Elhagyva a félárnyékos részeket, ahol a Nap lenyugodni látszik, nyugatra és délre haladva látható egy másik szép holdi alakzat a Tycho kráter. A XVI. szd-i dán csillagászról  elnevezett kráter viszonylag fiatal keletkezésű, kb 100 millió éves. Az átmérője 86 km és 4800 méter magas falak határolják. Képen is szépen kivehető az 1500 méteres központi csúcs. A kráter és környék még napfényben fürdik.

Ahol még teljesen nappal van. A Tycho kráter a Hold egyik legszebb alakzata
 a déli féltekén található

Ha már a napfényes vidéknél tartottunk, akkor ugorjuk vagy 2800 km-t északra és a Platón krátert látjuk magunk előtt, amint a Hidegség tengere és az Esők tengere között elterülő Alpok hegységbe ágyazódik be. A nagy görög filozófusról elnevezett kráter a benne elterülő 101 km-es síksággal feltűnő célpontot nyújt. Nyugati fala 2000 m emelkednek a felszín fölé.

Még itt is süt a Nap. Az északi féltekén levő Platón kráter

Élveztem a nyári enyhe éjszakát, volt vagy 23°C. A tücskök ciripelése betöltötte a mezőt, az óragép megnyugtatóan kerregett. Nagyon jó érzés volt ismét az ég alatt lenni.

Tavaszi napfogyatkozás

Március 20-a csillagászati szempontból fontos nap 2015-ben, mert két égi esemény is történt ezen a napon. Az első  a látványosabb, és délelőtt köszöntött ránk egy részleges napfogyatkozás képében. Már nagyon vártam és nagyon szorítottam, hogy felhők ne zavarják meg az eseményt, és 1999 után ismét egy szép, déli, délelőtti fogyatkozást láthassunk.

Kora reggel már szép, tavaszias, napsütéses időben pakoltunk ki feleségemmel, Klárival a műszert és tartozékait. Most a távcsőre fényképezőgép került és napszűrő fólia, mert így szerettem volna megörökíteni az eseményt. Sajnos későn kapcsoltam és a napfogyatkozás-néző szemüveg beszerzéséről lemaradtam, így a szabad szemes megfigyeléshez hegesztőpajzsot használtunk.

Központi csillagunk viszonylag nyugodt volt. Felületén csak egy árva foltocska mutatkozott és egy-egy fáklyamező a K-i és Ny-i félteke szélén.  A kép a fogyatkozás előtt 2 perccel készült.

Ezt mutatta a Nap a fogyatkozás előtt. Egy folt és fáklyamezők a széleken. Nagyításhoz klikk a képre.

A Hold belépése a napkorong elé az előrejelzett időben 9:40-kor következett be. Ekkor lehetett látni a napkorong K-ÉK-i felén egy nagyon kicsiny torzulást. Mintha beleharaptak volna a korongba.

Az első kontaktus. Nagyításhoz klikk a képre.

Ezek után szépen, percről percre jött be a Hold, egyre látványosabban takarta el a Napot. Már negyed tizenegy felé érezhetővé vált a fogyatkozás hatása. A levegő hűvösebb lett, a napsütés ereje, csökkent, és a fény is furcsa lett. A színek fakóbbak voltak, a tájra bágyadtság ereszkedett. Nem jut eszembe jobb szó, ami leírja a hatást. Az addig élénken csiripelő madarak is, mintha alább hagytak volna énekükkel, de nem csendesedtek el teljesen. 10:30-kor a foltot is elérte a Hold korongja. A Hold szélén megfigyelhető a felszín egyenetlensége. A koron széle nem sima, inkább a felszíni alakzatoknak köszönhetően érdes.

A folt kitakarása előtti pillanat. Egy perc múlva már nem látszott. Nagyításhoz klikk a képre. 

A maximális kitakarás 10:48-kor következett be. Ekkor a Hold mintegy 3 percre megállni látszott a Nap előtt. Legalábbis mozgását nem lehetett érzékelni. A környezeti fények tompák lettek, a levegő lehűlt, az árnyékok is határozatlanok lettek. A madárdal halkabb, ritkább volt. Janka kutyán viszont nem láttam viselkedés változást. A földön elterülve élvezte a gyengébb napsütést. Csak a pogácsás zacskó csörgése hozta lázba.

A fogyatkozás maximuma. Nagyításhoz klikk a képre.

 Aztán a Hold megindult, 11 órakor már látható, érezhető volt az elmozdulása. A fényesség és ezzel együtt a Nap ereje is érezhetően nőtt. A színek telítetté váltak, a levegő is kezdett melegedni.

A helyzet 11 órakor. Nagyításhoz klikk a képre.

A Hold folyamatosan vonult ki a Napból, a levegő percről-percre melegebb lett. A madarak dalos kedve is visszatért. 11:45-kor a folt is láthatóvá vált. Eddigre a napsütés ereje teljesen visszatért. Alig lehetett érezni már, hogy még mindig fogyatkozás van.

A folt ismét látható. Nagyításhoz klikk a képre.

 Az utolsó kontaktusra, azaz a Hold teljes kilépésére 11:59-kor került sor. Ekkorra már a világ visszazökkent a rendes kerékvágásába. A levegő visszamelegedett, a napsütés erős lett, élvezhetővé vált, jól is esett. A környéket ismét madárdal töltötte be.

Az utolsó kontaktus, a Hold elhagyja a Napot. Nagyításhoz klikk a képre.

 A fogyatkozásról készítettem egy time lapse videót, ahol a két óra eseményét másfél percre szűkítettem le.

Itt van egy mozaik kép a fogyatkozásról, az időpontokat világidőben adtam meg. Azaz egy órát hozzá kell adni, hogy megkapjuk a "rendes" időt.

Nagyításhoz klikk a képre.

 És végül egy életkép a fogyatkozás megfigyeléséről, Klári, Janka kutya, és a távcső.

A bejegyzés elején két fontos eseményről írtam. Nos az elsőt, a fogyatkozást a fentiekben részleteztem. A második nem volt ennyire látványos, hatása viszont napról napra jobban érezhetővé válik. Este háromnegyed tizenegykor ugyanis megtörtént a tavaszi napéjegyenlőség. Most már hivatalosan is vége a télnek és itt a TAVASZ!

A kozmikus kérdőjel

Az elmúlt pár nap, hét felhős időjárása után, melynek köszönhetően megtapasztaltuk a szürke több árnyalatát is, a hétvégén végre derült csillagfényes idő ígérkezett. A telehold is elmúlt, kísérőnk egyre később kell, így fényével nem zavarja a halványabb célpontok megfigyelését. A felhős időszak tervezgetései során elég szép, hosszú lista alakult ki a felkeresendő égi szépségekből. Így nagy reményekkel vágtam neki a vasárnap estének. Aztán....

Kezdődött az egész egy ijesztő technikai problémával, ugyanis a vadi új mechanika deklinációs motorja nem akart működni. Azaz a távcső két tengely helyett, csak egy tengely körül forgott. Párperc matatás és a kábelek újracsatlakoztatása megoldotta a problémát, a motor újra működött. Szóval Murphy ezen az estén tiszteletét tette nálam, jól kezdődik! Miután ismételten beállítottam a műszert, az égboltra tekintve elszomorodtam. A Kis Göncölből jószerivel csak 3 csillagot láttam, a hét helyett, a határfényesség valahol a 4 mg. körül volt. Na, gondoltam, a Rosetta ködnek lőttek, ma nem kerül terítékre.

Maradtam a Naprendszerben, elsőnek a Ny-on tündöklő Vénuszt céloztam meg. A távcsőben háromnegyed Vénusz mutatkozott. Aki nem tudná belső bolygószomszédunknak is ugyan olyan fázisváltozásai vannak, mint a Holdunknak, csak nem olyan gyakran. Megvilágítása függ a Nap körüli pályájától. Találtam a neten egy egy jó kis magyarázó ábrát:

A Vénusz fázisváltozásai.

A Szerelem Istennője után, a lenyugvó félben levő Hadisten, a Mars lett a következő célpont. Ma nem akarta magát megmutatni, mert olyan alacsonyan volt már, hogy a fák kitakarták. Talán az Alföldön lehetne még sikerrel megpillantani.

Nem úgy a Jupitert, mely fenségesen ragyogott a DK-i égen. A Bolygók királya magasan áll esténként a Rák csillagképben, kitűnő helyzetben a megfigyeléshez. A távcsőbe pillantva gyönyörű látványt nyújtott, a hatalmas gázgömb, felszínét sötétebb csíkok díszítik, körbevéve hűséges apródjaival, a holdakkal. Most ez volt a sorrend, balról jobbra: Callistó, Ganimedesz, Io, Európa.

A Jupiter és udvartartása. Klikk és nagyít.

Már régen láttam, ezért a távcső a Kassziopeia felé irányult, ahol az újév sztárja, a C/2014 Q2 (Lovejoy) üstökös tartózkodik éppen. Már jócskán elhalványult, kb. 7 mg-s lehet, de még mindig szép kiterjedése van, 5' átmérőre becsültem. Jellegzetes zöldeskék színét már csak hosszabb szemlélés után lehet kivenni, a kóma inkább már fehér. DK-i irányban egy rövidke csóvakezdemény is láthatóvá válik, mint a kóma kicsi nyúlványa. Ami megkapott és rajzolásra késztetett, amikor belenéztem a távcsőbe egy kérdőjelet láttam, ahol a pont, maga az üstökös! Íme:

A kozmikus kérdőjel. Klikk és nagyít.

Következőkben megnéztem a, csak 16,5 fényévnyire levő Keid (40 Eri) nevű csillagot, mely az Eridanusz csillagképben található. Ez egy többes, pontosan 5 csillagból álló rendszer, melyből most csak kettőt láttam, a 4,5 mg fényes A és a halványabb, 9,5 mg fényes B tagot. A halványabb kísérőket elrejtette a város fénye. Az észlelésre a szomorú okot Mr Spock  halálának híre szolgáltatta, ugyanis s Star Trekben a Vulkán bolygó a Keid körül kering, ahonnan a leghíresebb vulkáni származik.

A mai észlelés ennyi volt, az ég sajnos nem lett jobb. Talán legközelebb. Mr. Spockra emlékezve búcsúzom: "Hosszú és eredményes életet!"

Hold Vénusz Mars együttállás

Pénteki kitelepülésem abban a reményben kezdődött, hogy a Monoceros hátralévő kettőseit leészlelem, majd a Bikában található CR 65 jelű nyílthalmaz kettőscsillagai kerülnek sorra.  Szokás szerint már jóval naplemente előtt kipakoltam, felállítottam a távcsövet és vártam. Szeretem az alkonyt, amikor fokozatosan bukkannak elő az égen a csillagok. Most először a nyugati égen a Vénuszt pillantottam meg, majd keleten a Jupiter tűnt fel, aztán a sötétedés alatt sorra a fényesebb csillagok is.  Háromnegyed hat felé a Nemzetközi Űrállomás (ISS) is átsuhant felettünk, délnyugatról északkeletre.

Most a nyugati égre tekintve megkapó látvány fogadott. A vékony sarlót mutató Hold erősen nyugvófélben volt, de még a fák felett lehetett látni. A korongját kiemelte a hamuszürke-fény. Felette 3 °-ra délnyugatra a Vénusz ragyogott, mint Esthajnalcsillag, az felett 1,5°-ra pedig a Mars halványabb fénye világított. Sajnos fényképezőgép nem volt nálam, hogy megörökítsem a látványt ezért csak egy rajzot készítettem. Nagyon szép látványt nyújtottak így együtt.

Együttállás 2015.02.20-án 18.15-kor. Kattintásra nagyobb méretben megnyílik.

Természetesen megnéztem őket távcsővel is. A Holdon sikerült megpillantanom néhány nagyobb krátert a peremen, de azonosítani nem tudtam őket, mert időközben a faágak közé került a sarló. A Vénusz és a Mars pedig nem mutatta barátságos arcát. Az alacsony horizont feletti magasság miatt a légkör annyira bezavart, tetejében még a város felett is látszódtak, hogy részletek nem tudtam felfedezni rajtuk.

Miután teljesen sötét lett elszöszmötöltem még a távcső pontosabb beállításával, sajnos ekkorra már olyan pára keletkezett, hogy mindenen folyt a víz. Ez erősen rontotta az átlátszóságot, a Tejútból sem sok látszott, a Kis Göncöl halványabb csillagait csak sejteni lehetett.

Ennek ellenére megkerestem a Bikában az STF 730 katalógus számú kettőst. Ezt a párost többen is észlelték, az első természetesen Herschel volt, akit a fia John Herschel követett, majd a Struve mérte ki pontosan. Ma a WDS-ben a 05322+1703 számon található, összesen 83 megfigyeléssel.

A tőlünk 2993 fényévre levő csillagok a kék óriások családjába tartoznak. A Napunknál 10-szer nagyobb a sugaruk, és kb 2100-szor nagyobb az összsugárzásuk, igen forróak, 13000 K° a felszíni hőmérsékletük, a Napunké ennek kb. a fele. Szoros párt alkotnak, a megfigyelt szögtávolságuk 10", az irányszögük (PA) 140° fényességkülönbségük alig észlelhető. A katalógus szerint az A tagnak még van egy kísérője, de a köztük levő távolság annyira kicsi, hogy megpillantásához nagy műszerre, lenne szükség. Viszont a távcsövembe tekintve, ez a látvány fogadott:

Kattintásra nagyít.

Miközben a rajzot készítettem, meresztgettem a szemem, mert a halványabb csillagok elbújtak. Az égre tekintve viszont tényleg csak a fényesebb csillagokat láttam, a párát harapni lehetett. Ezért döntöttem úgy, hogy mára ennyi volt, folytatás legközelebb.

Terítéken az Egyszarvú

Az előbbi bejegyzésemet azzal zártam, hogy ezt az égterületet megéri jobban átvizsgálni. Erre adott lehetőséget az elmúlt napok derült időjárása. Igaz, szombaton és vasárnap kirándulást tettem az asztrofotózás  izgalmas világába, de rá kellett döbbennem, hogy nem egyszerű dolog, sem a képek elkészítése, hosszú záridővel, távcsövön keresztül, sem a képek feldolgozása különféle erre a célra készített speciális programokkal. Szóval nem az lett az eredmény, amit vártam. Ezért aztán úgy döntöttem, hogy ezt a műfajt meghagyom a profiknak, maradok a vizuális megfigyelésnél és rajzolásnál. Talán majd egyszer újra megpróbálom. Azért mutatok egy képet, mely a C/2014 Q2 (Lovejoy) üstökösről készült, összesen 30 perc expozíciós idővel.

Az üstökös esténkén már magasan áll és a Perseusban látható. Az alábbi kép 80-as optikával készült összesen 1 órás expozicióval. Az üstökös középen van, a zöldes diffúz alak, a kép jobb szélén fent az ikerhalmaz vehető ki.

Ennyit a fotókról. Tegnap viszont ismét a kettőscsillagok és a nyílthalmazok kaptak főszerepet, az Egyszarvú csillagképben.

Az első célpont az STF 953 katalógus számú kettős volt. Igen szoros, de halvány pár. Fényességük közel azonos, pozíciószögük 330°, Távolságuk 7".

Béta és Zéta Monocerotis HRD-je

Ennél érdekesebb és látványosabb a tőlünk 700 fényévre levő Béta Monocerotis, ami tulajdonképpen egy 3 csillagból álló rendszer, melyek szorosan összetartoznak. Napunknál másfélszer, kétszer nagyobb, kékes színű csillagok szintén nagyon közel látszanak egymáshoz. A HRD-n ábrázolva, szépen sorakoznak egymás után a főágon. A rendszert F.W.Herschel, az Uránusz felfedezője,  1779-ben figyelte meg és H II 17, valamint H I 10 néven írta le. F.G.W. Struve 1822-ben STF 919 néven vezette be kettős katalógusába. Ma a WDS-ben 06288-0702 számon található. Felfedezése óta 3"-et mozdultak el a tagok egymáshoz képest. Fényességük közel azonos.

Én így láttam őket a távcsőben:

Miután a rajzolással végeztem átálltam a következő célpontra, amely a Zéta Monocerotis volt. A tőlünk 1059 fényévre található csillag egy sárga óriás, mely a Napunknál negyvenszer nagyobb. Ha a naprendszerünkbe helyeznénk a csillag a Merkúr pályájáig érne. De a Zéta Mon nem stabil, hanem egy cepheida típusú pulzáló változó csillag, ami azt jelenti, hogy meghatározott időszakonként felfúvódik, majd "összeesik". A HRD-n is az ún. instabil ágban helyezkedik el.(Lásd a fenti képen)

A rendszert Herschel fedezte fel 1782-ben, a XIX. században Struve STF 1190 számon vezette be katalógusába. Bár első ránézésre nem látszik, de szintén egy többes rendszerről van szó. A távcsőbe nézve egy sárga csillagot láttam ragyogni a látómezőben, a kísérőit, melyek tőle messze vannak csak sejteni lehetett. A sárga csillaghoz közel jobb oldalon és felette balra láthatók a kísérők a rajzon, a negyedik tag olyan halvány, hogy az én távcsövemben nem is látszik.

Ezek után csak egy gyors pillantást vetettem a jellegtelen, halvány, de igen szoros STF915-ös párra, majd következtek a Monoceros nyílt halmazai, melyek ebben a csillagképben szép számmal akadnak.

Ilyen volt például az NGC 2301 jelű halmaz is, mely kb 30 tagból áll, nem nagy a kiterjedése, viszont érdekes alakzatot alkotnak a tagok:

Ennél még érdekesebb az NGC 2264 számú halmaz, melynek polgári neve Karácsonyfa halmaz, azért, mert a kb 25 csillag egy fenyőfa kontúrját adja ki. A rajzon csúccsal dél felé áll a fa:

Megnéztem még több halmazt is, de csak ezt a kettőt rajzoltam le, mint érdekesebbeket. Ezzel nagyjából az Egyszarvú látnivalóinak végére értem. Ebben a csillagképben van még nagy kiterjedésű Rosetta köd is, de ezt távcsővel nem lehet látni, igazán csak lefényképezve látványos. Magyar asztrofotósok honlapján szebbnél szebb képeket lehet róla találni. 

Kettőscsillagok az Egyszarvúban

Végre elmentek a felhők és a Hold is úgy döntött, hogy csak későn kell, ezért én meg úgy gondoltam, hogy kihasználva a sötétebb estét, körülnézek a Monoceros, azaz az Egyszarú csillagképben, kettős csillagokra vadászva. Egyébként az unikornis egy jellegtelen csillagkép az Oriontól keletre, viszont vannak benne érdekes nyílt halmazok, ködök és nem utolsó sorban kettős és többes rendszerek. Az egyszarvút az égen így kell elképzelni:

Sötétedés után első célpont a tőlünk 121 fényévnyire levő 8 Monoceritis, avagy STF900 katalógusjelű csillag volt az Egyszarvú nyakán. Az okulárba belenézve a kettőscsillagok iskolapéldáját láttam. A 4,5 magnitudós főcsillag mellett észak-északkeletre látszott a 6,5 magnitudós kísérő, nem túl messze, de azért közel sem. Rajzot nem készítettem, inkább átálltam a következő célpontra a 15 Mon, vagy STF 950 katalógusjelű csillagra.

A 2348 fényévnyire levő STF 950 az NGC2264 nyílthalmazban található az Unikornis szarva hegyén. Először F.G.W. Sturve, a nagy német csillagász észlelte és a katalógusába a fenti számon jegyezte be. Igen népes gyülekezetről van szó. Én most "csak" 8 tagot láttam a tulajdonképpeni 12-ből. A látványt meg is örökítettem rajzon. A középső fényes csillag körüli halványabbak a rendszer tagjai:

Tőlük balra látható háromszög alak felső két csillaga is együvé tartozik, bár igen messze vannak egymástól. Ez az STF 3118 jelű csillagrendszer. Az NGC2264 nyílthalmaz tőlünk 2600 fényévre fekszik, nagyon érdekes terület. Sajnos távcsőben a ködök és világító felhők nem látszanak, de a neten található számos fotón szebbnél szebb alakzatok figyelhetők meg. Én csak egy laza, V alakú halmazt láttam, melyben a tagok igazán nem különülnek el a háttértől. Alaposabban nem figyeltem meg, mert inkább a kettős rendszerekre koncentráltam. Ide mindenképpen vissza kell térnem.

Mire sikerült tisztáznom, ki kivel is van a látómezőben, és a rajzok is elkészültek elrepült az idő, meg a meleg is kiszállt a ruhámból. Vetettem még egy gyors pillantást naprendszerünk óriására, a Jupiterre, mely most az Oroszlánban fényeskedik és ezt a képet mutatta:

Holdjai balról jobbra haladva: Kallisztó, Ganümédész, Európa, Ió.

Az Egyszarvú ennyivel azért nem ússza meg. Van még ezen az területen látnivaló!

Ismét a Hold

Manapság kénytelen vagyok hanyagolni a kettős csillagok világát, pedig a Cambridge Double Star Atlas végre itt fekszik mellettem, benne szebbnél-szebb párosokkal, melyek közül már szép listát állítottam össze sötét, felhőtlen estékre. De manapság már majdnem kitelik égi kísérőnk, a Hold, ennek folyományaként szinte nappali világosság fogadott este, mikor az esős, felhős napok után ismét tudtam észlelni. Erre az estére semmi mást nem terveztem, csak a holdi terminátor vonalának pásztázását. Nos, ebben az esetben a terminátor nem a filmet és Schwarzit jelenti, hanem a Holdon a sötét és világos területeket elválasztó vonalat nevezzük így. Továbbá egy pillantást akartam vetni a C/2014 Q2 (Lovejoy) üstökösre, mely már szabad szemes fényességet is elérte.

Kipakolás, pólusra állás, a napi rutin elvégzése után felkerestem az üstököst. Szinte a zeniten állt az Andromeda és a Triangulum csillagképek határán. Refraktorral nem leányálom a zenit közeli objektumok megfigyelése, mert szinte a földre kell feküdni hozzá, ezért nem készítettem a látványról rajzot.

Ezek után következett a fő célpont, a Hold, melynek fénye beragyogta a tájat. Nagyon megörültem, mikor az okulárba tekintettem, mert egyik kedvenc tájam a Mare Humorum, azaz a Nedvesség tengerét és mellette a Gassendi krátert láttam meg a délnyugati félgömbön. Készítettem egy áttekintő képet és egy közeli képet is, 2X fókusznyújtással.

Délebbre megörökítettem a Schiller krátert, mely igen érdekes, elnyúlt vonalú becsapódási kráter. Az első képen balra fent látható, közelebbről így néz ki:

Áttérve az északi féltekére, elsőként a 40 km átmérőjű Arisztarkusz krátert fényképeztem le.

Sikerült megörökíteni a Sinus Iridumot, azaz a Szivárványok öblét, mely a Mare Imbrium nyugati felének öbleként látszik.

Még északabbra haladva a Mare Frigorist találtam meg, melynek egyik felén a Platón jellegzetes krátere a másik felén a Herschel hatalmas krátere található.